2014. március 3., hétfő

A REBBE ÉS ÉN(28)

            EGY MEZUZA-TOK ÜRES VOLT---

Ráchel Zamir asszony veterán pedagógus, az izraeli  chábád óvoda rendszer néhai szakfelügyelője.1992-ben egy volt tanítványa fordult hozzá tanácsért.

Egy volt tanítványom hívott fel telefonon. Azt mondta: „A feleségem várandós, és az orvosok szerint azonnal meg kell szakítani a terhességet.”

Baráti viszonyban voltak a Chábáddal, tehát azt mondtam: „Tudod-e, Reuvén, mit csinálunk mi most? Először is írunk a Rebbének. Te is írsz, én is írok.” Írtunk tehát a Rebbének, és a Rebbe azt felelte, hogy ellenőrizzék a mezüzéket és a tfilint.

Persze rögtön leellenőrizték az összes mezüzét, és mindegyiket kicserélte új, kóser, minőségi mezüzével. Kiderült, hogy a tfilin is javításra szorul... Szóval kicserélték a mezüzéket. Az asszonyka visszament az orvoshoz – mint minden hónapban, és az orvos kiabált vele… Sírva jött haza minden alkalommal: „Valami rabbi azt mondta,  ne legyen abortusz?” – kiabálta az orvos. “Tudja meg, hogy a maga gyereke lesz egy… Miféle lehetetlen élete lesz a maga csecsemőjének? A feje és a teste még csak nem is illeszkedik rendesen!”

Megint írtunk a Rebbének, és a Rebbe válasza ugyanaz volt: „Ellenőrizzétek a mezüzéket.” Azt mondtam: „Tudod mit, Reuvén?  Menj el Kfár Chábádba, és kérd meg Áskenázi rabbit, hogy írjon a Rebbének. Akkoriban már faxon küldték a leveleket. Írt egy levelet, meg egy másikat, és a Rebbe azt felelte: ellenőrizzük a mezüzéket. Azt mondta: „Reuvén, hallgass ide. Ha Rebbe megint azt mondja, hogy ellenőrizzük a mezüzéket, pedig vettél új, csúcsminőségű mezüzéket, és mindegyiket rendben felhelyezték, akkor járjunk utána, mi történt.”

Levették az összes mezüzét, és mit látnak? A ház kapujában lévő mezüze üres volt! Üres dobozka, nem volt benne tekercs. Eljött a szülés ideje, mindenki izgatott volt, nagyon izgatott. Megszületett a gyermek, minden rendben. 2 800 grammal. Az orvosnak óriási dossziéja volt, hogy mi minden nem lesz normális a gyereknél, a vérkeringése, meg minden... Minden rendben volt. Ott tartották a kórházban a gyereket, meg akarták. vizsgálni.. Hazaküldték a mamát, de a csecsemőt meg akarták vizsgálni tetőtől talpig. Hogy megtudják, hogy lehetséges? De a gyermek komplikációk nélkül született.

Engem ért a megtiszteltetés, hogy tarthattam a gyereket a brit alkalmával. A gyermek tizenhét éves már, és született nekik másik három – három lányuk, egy fiuk van –, és ezt a fiút akarták az abortusszal megölni…(Zsido.com)


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése