A BÁÁL SEM  TOV - A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA(19)

NAFTALI KRAUS ÚJ KÖNYVE (ŐSI 23) - FOLYTATÁSOKBAN

Amikor a Báál Sém Tov háromszor nevetett

Egyszer volt… Egy péntek este, a kidus után, a Báál Sém Tov minden látható ok nélkül hangos kacagásban tört ki. Rövid idő elteltével újra felnevetett, majd valamivel később harmadszor is jókedvűen mosolygott.

A tanítványok persze csodálkoztak, de senki nem merte megkérdezni a jókedv okát. Csak szombat este kérdezte meg reb Zeév Kicesz, aki személyesen nagyon közel állt a Báál Sém Tovhoz (és így sok mindent megengedett magának), mi volt a jókedv oka?

Anélkül, hogy válaszolt volna, a Báál Sém Tov azonnal befogatta a lovakat a szekérbe és útnak indultak, a mester és a társaság. Utaztak egész éjjel, majd egész nap és egy további éjszaka, amíg elérkeztek Kozsnitz városába és ott betértek egy fogadóba.

Amint kitudódott, hogy a Báál Sém Tov a városban van, eljött hozzá az egyik helyi zsidó vezető, hogy üdvözölje. Kérte őt a Báál Sém Tov, hogy hívja ide reb Sábszét, a könyvkötőt, mert szeretne beszélni vele.

A vezető oda volt a csodálkozástól. Mi dolga van a Báál Sém Tovnak ezzel az öreggel, aki egyáltalán nem „ben Tóra”, nem egy tanult ember, de a Báál Sém Tov csak annyit felelt, hogy szeretne beszélni vele. Amaz elküldött érte, és egyhamar ott volt reb Sábsze.

ß ß ß

„Sólem aléchem, reb Sábsze! (béke veled!)” – köszöntötte az öreget a Báál Sém Tov. „Szeretnénk, ha elmesélné nekünk, miként fogadta a szombatot a múlt héten, otthonában. Mondja el nekünk reb Sábsze, mesélje el, töviről hegyire”.

Reb Sábsze nem hagyta magát sokat kéretni, és ezt mondta:

– Én egy öreg könyvkötő vagyok. Már elfáradtam, nincs erőm és a munkám sem tökéletes. Ebből kifolyólag a párnósze (megélhetés) nem olyan, mint kellene és vétkeim folytán bizony előfordul, hogy a házamban egy megveszekedett kopejka sincs, és így bizony nincs miből sábeszt csinálni.

– Az elmúlt pénteken is ez volt a helyzet, nagyon szorult helyzetben voltam és már elmúlt a dél és a házban nem volt se szombati kalács (bárchesz), se hús, se hal, borról már nem is beszélve. A feleségem, aki egy vallásos és szolid, erkölcsös asszony, szintén úgy gondolkozik, mint én, vagyis ahogy írva van: csináld a szombatot, mintha hétköznap lenne, de ne szorulj rá az emberekre (egy talmudi mondás: Sábát 118a.), vagyis ne kérj kölcsön senkitől semmit.

– Mit csinál tehát egy zsidó, akinek „nincs gondja” a szombat előkészítésével, nem kell vásárolnia, mert nincs pénze? Elmegy a beszemedresbe (bét hámidrás, tanház) és elmondja az Énekek Énekét (amit szokás a péntek esti ima előtt elmondani). Utána belenéz a Zohárba, majd mond néhány zsoltárt.

– Így tettem, amíg elérkezett a szombatfogadó ima ideje, és én, hála Istennek, a közösséggel imádkoztam. Hála Istennek, jól éreztem magam, nem éreztem, hogy valami hiányzik nekem. Egy zsidó, amíg a lélek benne van és képes mondani „Baruch átó” (Áldott vagy – ami sok ima kezdete), hál Istennek jó neki.

– A feleségem, aki egy kóser, szemérmes asszony, tette a magáét, kitakarította, kisöpörte a lakást, rendet csinált a szombat tiszteletére, mindenütt letörölte a port. És hirtelen, egy eldugott helyen, talált egy öreg ruhát, amelyen régi ezüstgombok voltak, valódi ezüst, még a régi, jó időkből, hála a Teremtőnek ezért. Azonnal ment, pénzzé tette az ezüstgombokat és a pénz, amit kapott értük, elég volt bőségesen a szombati kiadásokra. Vett tehát húst, halat, bort és gyertyákat, a szombat tiszteletére.

– Ima után, amikor hazamentem a beszemedresből és látom az égő gyertyákat és a megterített asztalt, rajta a hús és a hal és minden jó – azt hittem, hogy hátha, Isten őrizz, a nejem ment és kért adományt emberektől! Asszony, gondoltam magamban, mit tettél, de nem szóltam semmit, mert nem akartam őt faggatni. Most szombat van és a sábesz szentsége mindenek felett.

ß ß ß

– Áldást mondtam tehát a borra, kezet mostam, és áldást mondtam a kalácsra, ettem a finom halból, és szombati zsolozsmákat (zmirot) énekeltem. Ekkor a feleségem, éljen sokáig – már mondtam, hogy kóser és erkölcsös asszony, kinyitotta a száját és elmondta mi történt, úgy látszik azért, hogy ne gondoljak semmi rosszra. Szavaiból kiderült, hogy az Örökkévaló, áldva legyen a neve, aki az irgalom atyja, nem hagyott el bennünket és egy mecijét küldött nekünk a rég elfelejtett ruha és rajta az ezüstgombok képében.

Miután a feleségem elmondta részletesen, mi és hogyan történt, mondtam neki: Jó, jó, nagyon jó, de most szombat van, és szombaton nem beszélünk ilyen hétköznapi dolgokról. Azonban – tettem hozzá – táncolni, örömünkben és hálánk jeléül, nemcsak szabad, de egyenesen micva is.

Mondtam tehát a feleségemnek: Drága párom, élj sokáig! Látod, ettünk finom halat, valóságos mecháje, gyere, most táncoljunk! Feleségem felkelt az asztaltól és táncolt velem és azt énekeltük, hogy „Báruch Hásém, Báruch Hásém” (az Isten áldott, az Isten áldott!).

– A leves után újra táncoltunk és énekeltünk Isten segítségével, és harmadszor a kompót után, ami nagyon-nagyon finom volt. Újra táncoltunk és énekeltük a Cur miseló áchálnu című dalt[1]. Három táncot lejtettünk a vacsora folyamán – mondta reb Sábsze, majd eldúdolta a dalokat, amiket énekelt a vacsorán.

Miközben reb Sábsze még dúdolta a zsolozsmákat, megérkezett felesége a fogadóba. Gyorsan beszélt, mintha attól tartana, hogy nem fogják hagyni kibeszélni, és elmondta kívánságát:

– Hallottam, hogy a cádik és társasága a városba érkeztek. Láttam, hogy küldött a férjemért. Én csak azt kérem a cádiktól – hát nem azt mondják, hogy amit a cádik elrendel, azt az égben teljesítik?! – Én csak egy áldást kérek a cádiktól, semmi mást, csak egy áldást, hogy én és a férjem ne menjünk el gyermektelenül ebből a világból!

Mondván ezt az asszony sírva fakadt, és keserves sírása betöltötte a szobát.

A Báál Sém Tov erre azt mondta reb Sábsze feleségének:

– Nem azért jöttünk ide, hogy sírást halljunk. Mi a háromszoros kacagás dolgában jöttünk ide, ami a három tánc következménye volt az elmúlt péntek este. Te pedig, asszony, vedd hírül, hogy Isten segítségével fiad fog születni, aki egy nagy cádik lesz és a cádik tudvalevőleg „a világ alapja” (Példabeszédek 10:25.).

Így is történt. Reb Sábszénak, a könyvkötőnek, fia született, aki bevilágította a zsidó világot Tórájával és szentségével. Ez nem volt más, mint Jiszráél rabbi (1736–1814), a kozsnitzi mágid.

A Báál Sém Tov volt a koma körülmetélési szertartásán.

...és egy fölösleges nevetés

Egyszer a Báál Sém Tov tanítványai megkérték a mestert, mutasson nekik valami újat, amit nem ismernek. A Báál Sém Tov megígérte, egy feltétellel, hogy bármi is legyen, ne nevessenek.

A következő péntek este a Báál Sém Tov mutatott nekik a beszemedresben egy embert, aki úgy volt öltözve, mint egy ágról szakadt szegény ember és nagy lelkesedéssel és odaadással imádkozott.

Az ima befejeztével az illető mindenkinek örömteli Gut sábeszt mondott és látszott rajta, hogy nagy örömben leledzik. Amikor hazament, a Báál Sém Tov és tanítványai titokban követték és megálltak az ajtó mögött, ami félig nyitva maradt. Be is kukkantottak, hallgatóztak is.

Látták, hogy az asztalon kis gyertyák égtek, és a szobában füst terjengett. Az asszony rongyos ruhát viselt.

– Gut sábesz neked, drága feleségem, galambom! – mondta az ember a feleségének.

– Neked is gut sábesz, drága férjem, életem gyönyörűsége! – válaszolta az asszony.

Miután elmondta a Sálom áléchem kezdetű dalt, azt mondta a férfi:

– Most pedig, drágaságom, add a bort, hadd mondjak kidust a szombat tiszteletére!

– Ma este, szívem a kenyérre fogod az áldást mondani – válaszolta a hű feleség, és ezzel két kis korpakenyeret tett az asztalra.

– Nagyszerű, természetesen a kalácsra fogom a kidust elmondani – örvendezett a férj – és ez úgy fog ízleni nekünk, mintha óbort innánk.

Elmondta a kidust a férfi, örömittas hangon, szelt a kenyérből, adott a feleségének is és azt mondta:

– Most pedig szívecském, hozd a halat, amit főztél, a mennyei ízű halat, hadd együnk belőle a sábesz tiszteletére.

Az asszony behozott egy lábast, tele vízben főtt babbal. Egy merőkanállal adott a férjének és magának is vett egy keveset, majd ezt mondta:

– Egyél férjecském, és váljon egészségedre! Adja a jó Isten, hogy a bab íze olyan legyen a szádban, mintha finom töltött halat ennél.

Ette az ember a babot jó étvággyal és örömmel, és az arca csak úgy fénylett a derűtől, mintha valami felséges ízű delikateszt evett volna. Majd mintha csak magának mondta volna:

– Hála a jó Istennek, hogy nem szenvedünk semmiben hiányt és megvan mindenünk a „szombat királynő” tiszteletére. Ahogy mondják: a szombat íze olyan, mint a túlvilág. A sábesz az olyan nap, amelyben minden jó, jóízű és finom.

Miután elénekelte az idevaló zsolozsmákat, azt mondta nejének:

– Derék feleségem, most pedig szolgáld fel a mennyei ízű levest!

Az asszony ismét mert a babból, magának is vett, és azt mondta:

– Egyed, drága férjem a levest és érezd azt, mintha húst ennél és ne mondjuk azt, Isten ments, hogy bármi is hiányzik, amire sábeszkor szükség van.

Ette a férj a „levest” nagy örömmel, csettintett a nyelvével, hogy milyen jó, majd azt mondta feleségének:

– Milyen finom ez a leves, galambom drága. Csodálatos, hogy milyen jó. Eszem és a számban édes, mint a méz! Jobb minden finom ételnél! Nagyon jó. Íze jobb a hizlalt és töltött hattyúnál! Áj, áj, áj! Ilyen jót még nem ettem soha sábeszkor, amely a finomságok napja!

Miután harmadik merőkanál babot is kapott, mint húst és a negyediket kompót gyanánt, az ember szinte megrészegedett a sok jótól és elénekelte a „A Szikla, kinek javaiból ettünk, áldjuk őt! Jutott is, maradt is, mint ígérte nekünk”, majd táncra hívta a feleségét:

– Jer, drága feleségem, galambom, egyetlenem! Táncoljunk és örüljünk együtt a szombat királynő tiszteletére, és énekeljük el a Kol mökádés... dalát: „Mindenki, aki megszenteli illő módon a hetedik napot – nagyon nagy az ő jutalma, cselekedete szerint...” (Sámuel imája 192. old.)

Szavait tett követte. Táncra perdült, és a felesége is táncolt szemben vele, miközben azt énekelték, hogy „Boldogok vagyunk, milyen jó nekünk, milyen kellemes a mi sorsunk!”

ß ß ß

Amikor ezt látták a tanítványok az ajtón kívül – nagy nevetésben törtek ki. De a Báál Sém Tov azt mondta nekik:

– Látjátok, figyelmeztettelek benneteket, hogy ne nevessetek. Most, hogy nem álltátok szavatokat és nem tartottátok be ígéreteket, elveszítettétek az ajándékot, amit adni akartam nektek, miután láttátok, hogy szenteli meg a szombatot ez a szegény ember.

– Mi lett volna ez az ajándék? – kérdezték a tanítványok.

– Az, hogy ti is részesüljetek ennek az embernek a felsőfokú szellemi kvalitásában, hogy ti is így tudja tok örülni és vigadni – nem a finom ételekben, hanem magának a sábesznak a szellemi mivoltában. Ezt most elveszítettétek!...(Folyt.köv)

---

[1]  „A Szikla [Isten elnevezése], kinek javaiból ettünk!” – lásd Sámuel imája – Zsidó imakönyv 196. oldal.