2010. október 31., vasárnap

HETI SZAKASZ –Toldot - 2010

AVIMELECH, AZ IZSÁK ÁLTAL "MAJDNEM

VÉTEKBE SODORT FILISZTEUS KIRÁLY"...

 
    Amikor Izsák már nagyon öreg volt, és szinte alig látott, elhatározta, hogy megáldja elsőszülött fiát, Ézsaut. Ez azt jelentette, hogy Ézsau viszi tovább az ábrahámi örökséget.
Rivka azonban tudatában volt annak, hogy Ézsau, aki durva, kegyetlen vadász hírében állt, nem lesz alkalmas a szellemi örökség, az egyistenhit terjesztésére. Kihasználva Izsák vakságát, cselhez folyamodott, hogy így szerezze meg kisebbik fia, Jákob számára az atyai áldást.

„Lám, én megöregedtem, nem tudom, mikor fogok meghalni” (1. Mózes, 27, 2). Ezekkel a szavakkal hívta Izsák magához fiát.
    

   Ezek a szavak sugallták Bölcseinknek azt a gondolatot, hogy az ember térjen meg egy nappal a halála előtt, de mivel előre nem tudható, mikor következik be az a nap, ajánlatos a megtérést mihamarabb megtenni...

A lublini rebbe, reb Jákov-Jichák, a „lublini Látnok”, egy Szimhát Tóra ünnepének éjjelén kiesett az ablakon, és súlyosan megsérült. Jó néhány ellenlábasa reménykedett abban, hogy a rebbe többé nem is kel fel, s e feletti örömükben alaposan a pohár fenekére néztek.
Megtudta ezt a rebbe is és azt mondta:
– Azon a napon, amikor eltávozom ebből az árnyékvilágból, még vizet sem fognak inni... A hívek e szavak értelmét csak a Látnok halálakor értették meg, ugyanis ez a Tisá Beáv böjtnapján következett be, amikor még egy korty vizet sem szabad inni.

* * *


A nischizi reb Jichák, a berdicsevi cádik, Lévi Jichák unokáját vette feleségül. Az ifjú párnak – még esküvőjük előtt – a nagyapa megígérte, hogy négy éven át nála fognak kosztolni. A fiatalok arra kérték a cádikot, hosszabbítsa meg a négyéves terminust, de ő megtagadta a fiatalok kérését, s unszolásukra ismételten kijelentette, hogy nem áll módjában erre ígéretet tenni.
Végül kiderült, hogy a berdicsevi éppen azon a napon tért meg őseihez, amikor letelt a négy év.

* * *


„És hozott neki bort és ivott” (uo., 25.).
Honnan volt Jákobnak bora? – kérdi a Midrás. A válasz: Michaél arkangyal hozott neki a mennyországból (Tanchuma).

A lelovi cádik, reb Dávid, felkereste a közeli faluban élő barátját azzal a javaslattal, hogy menjenek el együtt Mesterükhöz, a lublini Látnokhoz. Amikor a cádik megérkezett barátja házába, az arra kérte a feleségét, készítsen tiszteletére ebédet.

Az asszony teljesen kétségbeesett, mert olyan nagy nyomorban éltek, hogy egy kis liszten kívül, az ég világon semmi ennivaló nem volt otthon, még a kályhába sem volt mivel begyújtani. Végül kiment az erdőbe, szedett egy kis rőzsét, begyújtott, s a kevéske lisztből és vízből – minden zsiradék és fűszer nélkül – elkészített íztelen étel félét szolgálta fel férjének és vendégének.
Hazaérvén, reb Dávid elmesélte feleségének, milyen fenségeset evett barátja házában. Ugyan nem tudja, mi volt az, de az íze olyan volt, mintha egyenesen a mennyországból hozták volna – mesélte.
Az asszonyt kíváncsivá tette, vajon mi lehetett az az étel, ami férjének annyira ízlett, hiszen azt nemigen érdekelték a kulináris élvezetek. Elutazott tehát férje barátjának házába, hogy kifaggassa annak feleségét.
– Jaj, ne is kérdezze – emlékezett vissza a történtekre a szegény asszony – amikor megjött a vendég és a férjem arra kért, készítsek valami ebédet, és nem volt itthon azon a kis liszten kívül semmi – teljesen összetörtem. Végül, miután azt az ízetlen kotyvalékot elkészítettem, imádkozni kezdtem. Világ Ura! Te tudod, hogy főznék én mindent, mi szem szájnak ingere, hogy a cádik jóllakjon. De mit tegyek, ha csak ennyim van? De Neked, drága jó Istenem, van egy mennyországod, tedd meg tehát, hogy ennek a kotyvaléknak mennyei íze legyen, hogy a cádiknak jól essen az étel...
– Úgy látszik – sóhajtott megkönnyebbülten az asszony – imám meghallgatásra talált...

* * *


Amikor Jákob Izsák elé járult, hogy az áldást „kicsalja” tőle, fivére, Ézsau ünneplő ruháját viselte, amit anyja adott rá. Az Írás így folytatja:
„És közelebb lépett és megcsókolta őt; ekkor megérezte (Izsák) ruhájának illatát, megáldotta őt és azt mondta: Íme, fiam illata olyan, mint a mező illata, melyet megáldott az Örökkévaló” (uo., 27).

    Reb Chájim, a cánzi rebbe egyszer átutazott egy kis falun. Hirtelen megállítatta a szekeret, leszállt és bement a közeli fogadóba. A cádik azután érdeklődött, van-e a közelben egy öreg asszony vagy férfi. Kiderült, hogy a fogadós édesanyja, aki 90 éves, ott lakik a fiával és unokáival együtt. Ekkor arra kérte a háziakat, hadd találkozzék a nénivel. Természetesen hozzájárultak és a rebbe az idős hölgyet arról faggatta, emlékszik-e arra, hogy járt-e, vagy volt-e valaha errefele cádik?
A néni emlékezett rá, hogy a berdicsevi cádik – réges-régen – Magyarországra igyekezvén, átutazóban, két hetet töltött ebben a fogadóban.
– Amikor megérkeztünk ide – magyarázta a cádik híveinek – a levegőben valami jó illatot éreztem, ami arra utalt, hogy valaha egy cádik járhatott errefelé. Csak azt nem tudtam, mikor és ki lehetett az. Most már tudom...

* * *


„És Izsák szolgái ástak a völgyben és ott olyan kutat találtak, amelyben forrásvíz volt” (1.Mózes, 26, 19).

   Folytatódnak az ősapa kalandjai Filiszteában. Miután gazdasági sikereit megirigyelték a helyi gentrik és őt a király, második Avimelech eltanácsolta a fővárosból, Grárból, azzal az antiszemita megjegyzéssel hogy "nagyon nagyra növekedtél már" – Izsák letelepszik családjával a fővároson kivül, ott kutakat ás, amiket elvitatnak tőle Avimelech zsandárjai. (Lásd részletesen a heti szidrában, Toldot szakaszában, Naftali Kraus (Ősi Forrás) vonatkozó könyveiben).

 

     Ezt előzte meg a grári kaland, amely kisértetesen hasonlitott édesapja, Ábrahám, egykori "élményeire" az ottani királlyal, első Avimelecchel, aki valószinüleg az első apja (vagy nagyapja) volt.

 Érkezésekor  - a kitört éhinség miatt volt kénytelen oda emigrálni - Izsák feleségét, Rivkát, mint hugát mutatta be (valóban sokkal fiatalabb volt nála), attól félvén hogy a despota király elveszi a szép nőt és férjét megöleti.  Később kiderült a turpisság és a király felelőségre vonta Izsákot, miért mondta hogy felesége – huga és "ezzel majdnem vétekbe sodortál bennünket".

  Ezzel, a kutak ásásával, vagyis a helyi civilizáció fejlesztésével kapcsolatos az alábbi haszid történet.


Egy zsidónak lehetősége nyílt egy helyi hatalmasságtól vendégfogadót bérelni. A kedvező feltételek neki és családjának jó megélhetést biztosíthattak volna. A vendégfogadó ugyanis egy olyan útkereszteződésben állt, amelyen az állatkereskedők keresztülhajtották csordáikat, amikor útjukat le akarták rövidíteni. A dolognak volt azonban egy szépséghibája. A környéken nem volt víz, így az állatkereskedők, ha meg akarták állataikat itatni, kénytelenek voltak elkerülni a falut. A zsidó tisztában volt vele, ha a közelben lenne víz, a párnósze (megélhetés) sokkal biztosabb lenne.

Elment tehát a ziditsovi reb Jichák Ájzikhoz tanácsot kérni, mit tegyen. Az javasolta, hogy nyugodtan bérelje ki a fogadót, ásson ott egy kutat, majd ismét menjen el hozzá.
Így is történt. Amikor az illető újból elment a cádikhoz, az ráparancsolt, hogy ásasson egy kicsit melyebbre, majd egy cédulára ráírta
„és jöttek Izsák szolgái és jelentették neki, hogy ástak és mondták neki: találtunk vizet!” (uo., 32) ezt odaadta a fogadósnak azzal, hogy dobja be a megásott kútba.

A zsidó pontosan betartotta a cádik által mondottakat és valóban, rövid idő múlva, a kútból friss forrásvíz tört fel. Hamarosan híre ment eme örömteli eseménynek, és egyre többen jöttek errefelé. Felvirágzott a falu élete is, no meg a mi zsidónknak is jól ment.
Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a zsidó egyik irigye a földesúr fülébe kezdett duruzsolni, hogy túl olcsón adta bérbe a fogadót, hiszen az egy aranybánya, a bérlő nagyon hamar meg fog rajta gazdagodni, bezzeg ő – a „duruzsoló” – hajlandó a bérletért a dupláját fizetni.
Ez az érvelés nem maradt hatástalan a földesúrra. Elfogadta ezt a számára kedvezőbb ajánlatot és átadta neki a bérletet.

Zsidónk, aki ily módon elvesztette megélhetését, ismét felkereste a ziditsovi rebbét, elpanaszolván neki nagy baját és újfent csak azt kérdezte, mitévő legyen.
A rebbe nem sokáig gondolkodott a válaszon.
– Írd fel egy cédulára a következő írásverset és dobd be ezt is a kútba – mondta:
„Mindazokat a kutakat, melyeket apjának, Ábrahámnak az idejében, szolgái ástak, betömték a filiszteusok és teleszórták földdel” (uo. 18).

Emberünk természetesen megfogadta ezt a tanácsot is, aminek következtében a kút ki is száradt.
Most a falu lakói mentek panaszra a földesúrhoz. Azon siránkoztak, hogy amióta az újabb bérlőé a kocsma, a kút kiapadt és a falú jóléte veszélybe került.
A falu ura, ezek után, magához rendelte az első bérlőt és felajánlotta, hogy visszaadja neki a bérleményt. A zsidó azonban közölte vele, hogy addig nem ad választ, míg nem kéri ki a szentéletű rebbe véleményét.
Harmadszor is elutazott Ziditsovba. A cádik ezúttal azt tanácsolta neki, hogy csak akkor menjen bele az alkuba, ha az eredeti bérleti díjat kell fizetnie, egy fillérrel se adjon többet. Amennyiben sikerül így megállapodnia – mondta a rebbe – ismét dobjon be a kútba egy cédulát a következő szöveggel: „És egy másik kutat ásott, mely miatt már nem pörlekedtek és ezt Rechovotnak nevezték el, mondván, most már tágas helyet adott nekünk az Örökkévaló és szaporodhatunk az országban” (uo., 22).
A rebbe tanácsai alapján a zsidó ügyei rendbejöttek. A földesúr beleegyezett a régi árba, a bérlő megírta és bedobta a cédulát és a kút újból megtelt forrásvízzel. Ezek után már senki nem próbálta „megfúrni” a bérlőt, akinek még az ükunokái is ugyanebben a fogadóban mérték a pálinkát.

* * *


„És akkor megöregedett Izsák és annyira elhomályosodott a szeme, hogy nem látott...” (1.Mózes, 27,1).

„Elhomályosodtak a szemei, a füsttől, amit Ézsau feleségei füstöltek bálványaik tiszteletére” (Rási, a Midrás alapán).

Rabbi Pinchászhoz, a korici cádikhoz eljött egyszer Danzigból egy asszimiláns, vallástalan zsidó. A lánya hirtelen megvakult és az orvosok nem jöttek rá, mi okozhatta a bajt. Most könyörgött a rabbinak, segítsen rajtuk.
A cádik végighallgatta az apa elbeszélését, és csak annyit jegyzett meg: Nyilvánvaló, a betegség öröklött. A lány azért vakult meg, mert az apja is vak.
Nagyon elcsodálkozott ezen az apa. Bizonygatta, hogy őneki nincs semmi baja, szeme rendben van, még szemüveget sem hord.
A rebbe erre azt válaszolta: Az igazi vak a vétkes ember, a próféta szavaival szólva: „hozd ki a népet, mely vak, pedig van szeme” (Jesájáhu, 43, 8).
Lehet tehát vak olyan is, akinek van szeme. Ebben az esetben egyfajta lelki, szellemi vakságról van szó – magyarázta a rebbe az asszimiláns zsidónak – majd hozzátette: „Ez az amit a Misna mond Sámsonról, a bibliai „erős emberről”, aki a „szeme után ment” és a végén a filiszteusok megvakították... „ (Szóta, 9,2).
A rebbe figyelmeztette a danzigi hitsorsost, hogy családjának többi tagját is – akik mind az ő útját járják – a megvakulás veszélye fenyegeti.
                                                             ***

A segítséget kérő zsidó hirtelen tudatára ébredt, mit is mondott neki a rebbe. Zokogásba tört ki és fogadalmat tett, hogy a jövőben jó zsidóhoz méltón fog élni. A rebbe pedig megígérte neki, amennyiben betartja szavát, lánya visszanyeri látását. Egyúttal azt is javasolta, hogy adjon a lánynak erec jiszraéli mézet, mert a Talmud szerint az jót tesz a látásnak.

Ez Jonatán, Saul király fiának esetéből közismert. Saul – a filiszteusok ellen vívott csata idején – megtiltotta a népnek, hogy estig bármit is egyenek. Fia, Jonatán, mit sem tudott erről a parancsról. Megkóstolta az erdőben talált lépes mézet, majd megszólalt: „Nézzétek csak, hogy elkezdett ragyogni a szemem, mert megkóstoltam egy kis mézet!” (1. Smuél,14, 29).

Emberünk hazatért Danzigba, háztartását kóserrá tette és szombattartó zsidóvá vált. Lánya meggyógyult, visszanyerte szeme világát. Hálája jeléül tisztes összeget adományozott két tóratekercs írására, cserébe szeme világáért.

(A fizikai betegségek és a szellem élet közötti kapcsolatról – lásd a Báál-Sém-Tov legendát a Mispátim fejezetében).




 

2010. október 30., szombat

ZSIDÓ FOGALOMTÁR (VAGY "ZSEBRABBI") 8

 

ZSIDÓSÁG – Á.TÓL Z.ig

 

  

  MOST EGY ÉVE JELENT MEG BUDAPESTEN NAFTALI KRAUS LEGUJABB KÖNYVE, AZ ŐSI FORRÁS SOROZAT 19. KÖTETE. EZ A ZSIDÓ FOGALOMTÁR.

    MIVEL A PESTI UJ ÉLET "FELSŐ UTASITÁSRA", MEGSZAKITOTTA A KÖNYVBEN FOGLALT INFORMÁCIÓ FOLYTATÁSOS KÖZLÉSÉT – MEGTESSZÜK EZT MI HELYETTE

H

 

HÁCHNÁSZÁT KÁLÁ – (héber) a menyasszony kiházasítása, vagyis anyagi és morális segítség egy zsidó lány férjhezmeneteléhez.. A Misna és a Talmud azokhoz a dolgokhoz sorolja a H. K.-t, amelyek „gyümölcsét az ember élvezi ezen a világon, és a tőke megmarad a túlvilágra” (Péá 1,1). Ily módon a házasságközvetítés a zsidóknál nem csupán egy foglalkozás, hanem micva, szent tevékenység is. Ennek oka a zsidó családcentrikus hozzáállásban rejlik.

 

HÁCHNÁSZÁT ORCHIM – (héber) vendégfogadás (mint micva), vagy fogadó vendégek elszállásolására. A hagyomány Ábrahám ősapánknak tulajdonítja a H. O. propagálását a világon: olyan vendégfogadót épített, amelynek bejáratai minden égtáj felé nyitva voltak. A Misna (Péá 1,1) és nyomában a Talmud konstatálják, hogy azok között a dolgok között, amelyek hozamát az ember még ezen a világon élvezheti, de „a tőke megmarad a túlvilágra”, van a vendégszeretet, illetve a vendégek fogadása és ellátása is. Ez olyannyira fontos, hogy a bölcsek a napi imába is bevették.

 

HÁDÁSZ – (héber) mirtuszág. Egyike a szukkotti ünnepi csokor négy összetevőjének. Mind a négy együtt: Etrog, Luláv, Hádász és Árává (lásd ott) jelképezik a zsidó nép különböző rétegeit.

 

HÁFTÁRÁ – (héber) A szombati vagy ünnepi tóraolvasást befejező, prófétai fejezet, amit az olvas fel, akit a kötelező hét (vagy ünnepen öt) személyen felül hivtak fel a Tórához.. Mikor mit olvasnak fel, a Talmud állapítja meg. Egyesek szerint a Hasmóneusok kora előtt vezették be, amikor a szír-görögök megtiltották a Tóra tanulását. Mások a gáonita korra teszik a H.-k intézményesítését. Aki a H.-t felolvassa – az a Máftir (l. o.), aki előtte két és utána öt áldást mond el. Bár Micvá gyereket szokás betanítani a M. felolvasására. Tis’á Beáv (l. o.) és Ros Hásáná (l. o.) között hét ún. „vigasztaló” Háftárát olvasunk fel (lásd Sivá dönechemtá).

 

HÁGÁDÁ – (héber) elbeszélés, mese, aggáda, legenda, Legtöbbször a Peszáchkor használatos Hágádát (Hágóde – Góde „magyarul”) értjük alatta, amelyben elbeszéljük, továbbadjuk az egyiptomi rabszolgaságból való csodálatos szabadulásunk történetét.

A H. a legnagyobb zsidó „bestseller” a Biblián kívül. Több ezer kiadásban, sok nyelven jelent meg. Magyarul is (lásd a háborús Omzsa hágádát és a lubavicsi kiadású Az őrködés éjszakája című hágádát, Gréda József fordításában és Naftali Kraus szerkesztésében, Budapest, 1999)

 

HÁGBÁHÁ – (héber) népiesen: hágbe, aki a Tóratekercset, a leinolás (l. o.) után az asztalról felemeli. Ezzel és a Tóratekercs göngyölésével (lásd Glilá), a minján két tagját tisztelik meg (mechábedolják).                                                                

 

HÁKÁFOT – (héber) körmenetek a zsinagógában, Szimchát Tórakor, a Tóra örömünnepén vagy Hosáná Rábbá napján, amikor a Hosánákat mondják, és annak idején hétszer megkerülték az oltárt. Most a zsinagógában a tóraolvasó asztalt kerüljük meg hétszer, miközben dalolunk és táncolunk a Tóra tiszteletére.

 

HÁLÁCHÁ – (héber) a zsidó törvények és jogszabályok összessége, illetve gyűjteményes elnevezése, ahogy kijegecesedtek az idők folyamán. A Tórából (lásd ott), illetve a Talmudokból (lásd ott) levezetett zsidó jog összessége.

Napjainkban a H. elfogadott fő oszlopa: Joszéf Káró Sulchán Áruchja (lásd ott), Móse Isszerlész krakkói rabbi megjegyzéseivel. Az ungvári Slómó Ganzfried állította össze a Sulchán Áruch rövidített változatát (Kicur Sulchán Áruch). Ismert és elismert még: Snéor Zálmán mi-Ládi Sulchán Áruch változata (Sulchán Áruch há-Ráv), és a radini rabbi Jiszráél Méir há-Kohén („Cháféc Chájim”) Misná Brurája. Magyarul létező források: Kicur Sulchán Áruch három kötetben (dr. Singer Leó várpalotai rabbi fordításában); Hayim Halevy Donin, amerikai rabbi „Zsidónak lenni” című egykötetes Sulchán Áruchja, Naftali Kraus és (néhai) Mikes Katalin fordításában (Göncöl kiadó, Budapest), valamint Jiszráél Méir Lau izraeli országos főrabbi könyve, „A zsidó élet törvényei” , Efrájim Jiszráél fordításában.

 

HÁLÁCHÁ L’MOSE MISZINÁJ – (héber) egy olyan Háláchá (l. o.), amely ősrégi szájhagyományon alapszik – amit Mózes kapott szóban a Szináj-hegyen –, és amelynek nincs nyoma az írott Tórában, és nem onnan fejtik ki Bölcseink a Drás alapelvei alapján. Egyes vélemények szerint a noachiták 7 alaptörvénye is H. L M.

 

HÁLLÉL – (héber) dicshimnusz, a Zsoltárok 113–118. fejezetei recitálásával. Újholdkor, a három zarándokünnepen és Chanukakor (l. o.) mondjuk, újholdkor és Peszách utolsó napjain bizonyos részek kihagyásával. Ros Hásánákor és Jom Kippurkor azért nem mondunk H.-t, mert ezek az ítélkezés napjai, míg Purimkor azért nem, mert a szabadulás nem volt teljes: a zsidók továbbra is Ahasvéros hűbéresei maradtak.

 

HALOTTHAMVASZTÁS – A háláchá (l. o.) szigorúan tiltja, és a goj, pogány szokások utánzását látja benne. Elégetett zsidó hamvait tilos zsidó temetőben elhelyezni. Auschwitz és 6 millió zsidó elgázosítása és elégetése után, a háláchától eltekintve is morbid és izléstelen. A magyar neológia (l. o.)  által közzétett és Dr. Lőwinger Sámuel által szerkesztett és kiadott halachikus brosúrában már a múlt század harmincas éveiben tiltották a H.-t (lásd Naftali Kraus: Mit mond a Háláchá, Ősi Forrás (15), Budapest, 2005, ADOC Semic Kiadó, 133. oldal).

 

HÁMÁN-TÁSKA – (jiddisből: hómentasn vagy Móón-tasche, ami mákos derelye németül). Háromszögletű, mákkal töltött sütemény. Purimra sütik, Hámán bukásának emlékére. Izraelben Ozné-Hámánnak, vagyis Hámán fülének hívják.

 

HÁR HÁBÁJIT – (héber) a jeruzsálemi Templomhegy, amelyen a Szentély állott. A legszentebb zsidó szent hely, ahová nem szabad napjainkban belépni sem, mivel a Háláchá (l. o.) szerint mindnyájan tisztátalanok vagyunk, mint mindenki, aki halottat érint (vagy közelében van), és nincs módjában megtisztulni a szó halachikus értelmében.

A Templomhegyet Izrael a hatnapos háború során szabadította fel (1967) a jordániai uralom alól, és azóta szakadatlan politikai küzdelem folyik a Wakf (moszlim hitbizomány) embereivel, akik uralkodni próbálnak a hegyen, ahol nekik két mecsetük van. Izrael hetente lehetővé teszi számukra az imát és ezzel bizonyítja, hogy a háboruk sújtotta körzetben gyakorolja a korlátlan vallásszabadságot.

 

HARMINCHAT CÁDIK – (héberül: lámed-váv cádikim) 36 anonim igaz ember, akiken a világ nyugszik, és akik „naponta fogadják az isteni Dicsfényt (Schiná)” – (talmudi mondás alapján, Szukká 45,a). A legenda szerint minden nemzedékben van 1-2 ilyen titkos cádik. (Lásd André Schwarz-Bart Igazak ivadéka című könyvét.)

 

HARMINCKILENC FŐ MUNKA – amit szombaton tilos egy zsidó embernek végezni. Ezeket Bölcseink a pusztabeli Hajlék építésének leírásából fejtik ki. Többek között tilos írni, építeni, sátrat verni, festeni, rajzolni, vadászni, halászni, varrni stb. Ezek a főmunkák és ezek elágazásai szintén tilosak. Például: a sátorverésből következik, hogy esernyő kinyitása szombaton szintén tilos.

Ünnepeken ugyanez a helyzet, azzal a kivétellel, hogy főzni, sütni, melegíteni szabad, ha van előre gyújtott tűz (villany- vagy gázkályha), amit tilos eloltani. A részleteket vagy kompetens rabbitól, vagy a  Kicur Sulchán Áruchból lehet megtudni.

 

HÁSÁVÁT ÁVÉDÁ – (héber) a Tóra egyik parancsa, amely előírja az elveszett talált tárgyak visszaszolgáltatását jogos tulajdonosának, ha az bizonyítani tudja tulajdonjogát. A főbb ismertető jelek: a tárgy nagysága, súlya, száma és a hely, ahol elveszett. A részleteket a Talmud (l. o.) Bava Mecija traktátusa tárgyalja.

 

HÁSGÁCHÁ PRÁTIT (héber) az „isteni felügyelet”, amely a zsidó felfogás szerint minden teremtett lény osztályrésze, ami nélkül az ember nem tudna létezni. Báál-Sém-Tov, a chaszid mozgalom (l. o.) megalapítójának fogalmazásában „egy fűszál sem rezdül, egy falevelet sem mozgat a szél, a H. P. nélkül”, vagyis minden történésnek az isteni mozgatóerő az alapja.

 

HÁSZ VÖSÓLEM – (jiddis) Isten ments! A héber Chász Vösálomból magyarosítva a héber chet betű hére (H) fordításával. A hívő zsidó közbeszédből ránk maradt kifejezés. Lásd: Holile.

 

HÁTÁFÁT DÁM BRIT (héber) ha egy fiúgyerek előbőr nélkül születik, vagyis nincs szükség a circumcisióra – egy vércsöppet serkentenek belőle, hogy ez legyen a micva szimbóluma. Bizonyos, más esetekben is ez az eljárás. Pl. ha egy nem zsidó körülmetélteti magát, de nem a betérés céljából – akkor ha betér, szintén alkalmazzák a H. D. B.-t.

 

HÁTÁRÁT NEDÁRIM – ( héber) fogadalmak feloldása. Jelképes aktus, amit erev Ros Hásánákor teszünk, amikor egy három- (vagy tíz)tagú ad hoc Bét Din előtt elmondjuk az imakönyvben található szöveget. Ebben kérjük a Bét Dint, oldják fel az év folyamán tett fogadalmainkat – bármilyen néven és címen mondtuk, és nem tettük hozzá, hogy „bli néder” (ne számítson fogadalomnak). Válaszul erre a Bét Din deklarálja, hogy a fogadalmak érvénytelenek, nem köteleznek. Hasonló értelme van a Kol Nidrének is (l. o.) Lásd még: FOGADALMAK FELOLDÁSA.

 

HÁVDÁLÁ – (héber) a szombat- és ünnepbúcsúztató áldás, borra, égő, fonott gyertyára és illatos fűszerre mondják. Azt áldjuk benne, aki „különbséget tesz a szombat és a hétköznap, a világosság és a sötétség, Izrael és a népek között, és a hetedik nap és a munka hat napja között”. A fonott gyetyát is H.-nak (Hávdóle) hívja a nép.

 

HECHSER – (héber) bizonylat, amelyben egy kompetens rabbi igazolja valami (pl. élelmiszer) kóserságát (lásd ott) a háláchá szerint. Egy üzem, vendéglő, mikve stb. lehet kóser vagy nem kóser a háláchá (l. o.) szerint, és ennek megállapításában egyedül a rabbi illetékes. Ha valami nem kóser, sok esetben lehet kaserolni (l. o.) vagyis alkalmassá, kóserré tenni, de van, amit semmiképpen nem lehet.

 

HERÓT(E) a héber chárátá magyarított és szlengesített változata. Eredeti értelme: megbánás, amely a megtérés egyik összetevője: megbánás a múltra nézve és fogadkozás, hogy a jövő jobb lesz

 

HETÉR ISZKÁ – (héber) halachikus terminus technicus, melynek segítségével az, aki befektet pénzt, kaphat érte kamatot, amit egyébként a Tóra tilt. Lényege: a H. I. segítségével a befektető kvázi társas viszonyra lép azzal, akinek a pénzt kölcsönzi (vagy a bankkal), és így – mint társ – nem kamatot kap, hanem részt a nyereségből. Ma az izraeli bankok megegyeztek az országos főrabbinátussal, és aláírtak egy egyezséget, amely rögzíti a H. I. halachikus feltételeit. (Lásd még: Kamatszedés; Nesech).

 

HOLILE – (jiddis) a héber chálilából – Isten őrizz! Van, aki hozzáteszi, hogy H. vöhász, ami ugyanazt jelenti, vagy Isten ments! (Lásd  Hász vösólem!)

 

HOLOKAUSZT – (héberül: soá) eredeti értelme a nácizmus megjelenése előtt: égőáldozat. A zsidó népet a második világháború során elért tragédia, amikor a náci őrület hatmillió európai zsidót irtott ki szisztematikusan, megsemmisítő táborokban, gázkamrákban, munkaszolgálatban és a Duna-parton. Egyetlen „vétkük” az volt, hogy zsidók voltak. Örök szégyen és megvetés azoknak a népeknek – tisztelet a kevés kivételnek –, akik tevőlegesen részt vettek a H. szervezésében és kivitelezésében, és lelkesen deportáltak, gyilkoltak és raboltak, és ezzel túlteljesítették az eredeti náci-fasiszta normát.

50-60 évvel később a neonácizmus, amely Európa-szerte felütötte a fejét, cáfolja a H. tényét, és ezzel egy újabb H.-t készít elő.

A zsidó történelemben, a véráztatta pogromokon innen és túl, volt két esemény, amely joggal vetekedhet a H.-tal, de nem érte el annak méreteit és gyilkos eredményeit. Ez a két Szentély (l. o.) lerombolása, és a zsidók országukból való száműzése volt.

 

HOSÁNÁ RÁBBÁ – (arameus) a „nagy” Hosáná (hozsanna), Szukkot ünnep hetedik napja. Félünnep, amelyet követ a Smini Áceret, Szukkot nyolcadik napja. Ezen a napon hétszer kerülik meg a a tóraolvasó asztalt, és a hozsannák szövege is hétszeres. Az ima végén ötször földhöz verik a H.-t  (öt, füzfaágból kötött csokor – l. o.) Éjszaka virrasztanak és elolvassák Mózes ötödik könyvét, majd befejezik a Zsoltárokat.

H. R.-kor a Sáchrit (l. o.) ünnepélyesebb, a kántor fehér kitlit ölt mint Jom Kippurkor, és az imaszövegbe szombati szövegeket toldunk be. Sokak szerint a megtérés utolsó határideje a H. R.

 

HOSÁNOT – (héber) öt egybekötött fűzfaág egyenlő egy hosánával (jiddisül: sájjne), amit Hosáná Rábbá napján, a hozsannák mondásakor kézben tartanak, majd a végén ötször a földhöz verik, hogy „megédesítsék” az ítéletet, vagyis „enyhítsék az isteni szigort (Gvurá)”. Ezek kabbalisztikus fogalmak, melyek alapja a Zohárban található, bár a Chibut Árává (a fűzfaág földhöz verése) már a Misnában jelen van (Szukká 45,a), mint egy szokás, amit a három utolsó próféta, Chágáj, Zechárjá és Máláchi vezetett be.

 

HÜCPE (jiddis) szleng, héber eredete: Chucpá = szemtelen/ség, amely a magyar irodalmi nyelvbe is beszivárgott.

 
 (FOLYT,KÖV,)

 

 

 

2010. október 29., péntek

MAGYAR ZSIDÓ (EVANGÉLIKUS) VALÓSÁG

"BÖLCSŐD AZ, S (NEMSOKÁRA)
 
SIROD IS!..."

 

VENDÉGOLDAL(*

 

Engem majdnem megvertek.
Egy újságospavilonban érdeklődtem, található-e itt Szombat c. folyóirat.
Nem hallottak róla. S miközben görnyedten keresgéltem, belenéztem a
Mozgó Világba, konkrétan belemerültem egy varázslatos költeménybe,
hirtelen elhangzott az üvöltés.
– Ez is zsidó lap?
Megfogtak. Mert fogalmam sincs.
A Szombat jelzi a felekezeti hovatartozást a címlapon, de a Mozgó
Világon nincs jelzés.
Tulajdonképpen miért nincs?
A fejem a kérdező úr csizmájával egy magasságban, engem most itt
föl fognak rúgni, Anya, mert mindig azt mondtad, Juditka, minden
ember egyforma, olyan, mint te meg én kislányom…
– Zsidó? – üvöltött tovább, s beindult a számítógép az agyban, mint
mindig – hasznos jószág –, minden mozog, phanta rhei, Herakleitosz,
és mégis mozog, Galilei, (szűk körben) egyébként nem, mert ő is
félt mint én, lehet Galilei zsidó volt? Fogalmam sincs, egyáltalán
miről lehet felismerni őket, van ilyen tanfolyam, ahol ezt oktatják?
Paraméterek erre, arra, ilyen orr, ilyen szem, ilyen fül, ilyen lélek,
ilyen agy, ilyen szív… idegen szív, tényleg, ezt hallottam, felismerik
az emberek szívét, ehhez sokan értenek, példának okáért vegyük
ezt a férfit. Aki üvölt.
Velem.
Ő nem ismer fel.
Drága uram, apai ágon kun vagyok, anyai ágon szerb és cigány,
összefoglalva, magyar állampolgár. Nememre nézve pedig nő.
De ebből nem óhajtanék előnyt kovácsolni, aki szelet vet…
ugye közismert, minek politizálok itt, provokatívan, hogy ugyebár
olvasnám a Szombatot, ami az ön finom érzékenységét sérti…
Értem én.
Üssön meg.
Istenem, hogy én ’76-ban mennyire kint akartam maradni Nyugat-
Németországban, az a hely (Winnenden) volt a földi Paradicsom,
az az intelligencia és kedvesség, ahogyan a németek viselkedtek
velem, tizenkét évesen , ahogy a bácsikám kezét fogva (aki ott élt)
jártuk a múzeumokat és az áruházakat…
Szóval könyörögtem Anyámnak, maradjunk itt, mire Anyám
végső érvként idézte nekem a Szózatot:
„Bölcsőd az, s majdan sírod is”
S hazafelé, a határőr a vonaton:
– Önök a Magyar Népköztársaság területére érkeztek.
Akkor elsírtam magam, hiszen Én magyar vagyok, és ez a föld a hazám.
Most a Magyar Köztársaság területén vagyunk.
„Nekem hazám.”Mindig sírtam, amikor Radnóti Miklós utolsó verseit tanítottam.
Kérdem Anyámtól, talán Olaszország?
Ő már nem tanul meg olaszul.
„Nincsen remény.”
Szóval annyit szeretnék csak kérni, a jogilag nem létező egység parancsnokától,
hozza nyilvánosságra jogilag nem létező akciótervét elit kommandójának,
mégis mit akarnak, meddig és miért…
Jelöltetik-e a jelölhetetlent, hogy ne legyen (mint esetemben) félreértés, (én
ugye nem zsidó, hanem cigány) vagy nekem jel se lesz, csak egyenesen sortűz,
mint nemrég a falu végén apát és fiát…
Szóval, mint látják, én egy dolgozó cigány, mondhatni egy egész életen át,
több diplomával bizonyíthatóan, önéletrajz csatolhatóan.
Vallásilag evangélikus, ha ez számítana.
De ha megindulnának soha el nem indult vonatok jelölt embereket vinni
Biztos utakon, nem a tenger felé,
Valahogy, nem mintha majd akkor lenne lehetőségem bármit is a civilizált
emberiség nevében kérni…
Szóval, csak annyit, ha fölférnék rá, kérem tisztelettel, akkor inkább
én is mennék, mint maradnék… köztetek.

 

  

 (* Fenti cikk a Szombatban jelent meg, Páli Judit tollából, "Vétkesek közt..." cim alatt. A szerk. csak a "majdant" helyesbitette "nemsokára" –ra. Aki  nem akarja bevárni – most még menekülhet. Van hová.

 

2010. október 28., csütörtök

Nissan Mindel:Zsidó mesék, legendák, történetek

 

                                        A tükör

 

    Sok évvel ezelőtt élt egyszer a régi Lengyelország egyik városkájában egy Ábrahám nevű zsidó. Nem volt jómódú ember,  csupán kis rőfösboltja volt, s alig tudott versenyezni a nagyobb üzletekkel, melyekben nagyobb választék volt a gyapjú- s vászonfélékből. Ám ha adományt kellett adni, vagy vendégül látni a városon átutazó vándorokat, mindenkin túltett jószívűségében. Akár jesíva fenntartására gyűjtöttek pénzt, vagy házról-házra járó koldus könyörgött alamizsnáért, Ábrahám nem sajnálta akár az utolsó fillért is kivenni a pénzesdobozból, míg felesége minding jószívűen megvendégelte a kéregetőt. De nem maradékot tettek a vendég elé, nem a félretett pénzből adtak neki; gyakran saját szájuktól vonták meg az utolsó falatot, hogy másokon segíthessenek. Senki sem sejtette, hogy Ábrahám és felesége ekkora áldozatot hoznak.

Történt egyszer, hogy Ábrahám előkelő vendéget kapott: saját rebbéje érkezett a városba, és a szegény kereskedőt tisztelte meg azzal, hogy az ő házábán szállt meg, noha voltak gazdagabb emberek is, akik szíves-örömest vendégül látták volna a rebbét. A rebbe messze földön híres volt jámborsága miatt, és sok zsidó hosszú utat megtett, hogy felkeresse s meghallgassa bölcs szavait, áldást kapjon tőle, vagy megkérje, hogy imádkozzék érte szorult helyzetében.

   A rebbére nagy hatást tett Ábrahám meleg vendégszeretete és a sok figyelmesség, amellyel elhalmozta őt. De azt is jól látta, hogy a házigazda jócskán erején felül gyakorolja a háchnászát orchim, a vendégszeretet és a cedáká micváját. Ezért távozása elött megáldotta, hogy ezentúl bőséges parnászá, jómód és kényelem közepette tehesse mindezt.

                                                                     *

Nem sokkal a rebbe távozása után Ábrahámnak feltűnt, hogy sokkal jobban megy az üzlet. Talán azért, mert a rebbe látogatása felkeltette iránta a közösség tiszteletét, vagy azért, mert hirtelen felfedezték, hogy Ábrahám boltjában jobb minőségű árut lehet kapni? Akárhogy is, egyre többen nyitottak be boltjába, és alig akadt, aki ne vásárolt volna valamit. Napról-napra emelkedett az üzlet forgalma, növekedett az árukészlet, és Ábrahám nagy választékkal büszkélkedhetett. Egy idő múlva nagykereskedő lett, a vidék egyik legnagyobb kelme- és szövetcégének tulajdonosa.

     Meg sem fordult a fejében, hogy a gazdagság legalább annyira próbára teszi az embert, mint a szegénység. Szinte észrevétlenül, egyre kevesebb ideje maradt az imákozásra és a tanulásra.
Az üzlet terjeszkedett, és már arra sem jutott ideje, hogy személyesen foglalkozzék a vándorokkal, a koldusokkal vagy a jesívák számára gyűjtőkkel. Könyvelők és írnokok kezelték az adományokat; őt magát annyira lefoglalta az irodai munka,hogy még a kereskedők és a viszonteladók is csak megbeszélt időpontban juthattak be hozzá.

   Ábrahám pompásan berendezett új házba költözött: számos szolga leste parancsát,akik nem engedték be a koldusokat, nehogy azok beszennyezzék az értékes szőnyegeket. A kéregetők továbbra is tekintélyes adományt kaptak, de a házából eltűnt a régi szívélyesség és vendégszeretet. Az emberek fejcsóválva mondogatták egymás közt:"Hogy megváltozott ez az Ábrahám! A fejébe szállt a jómód, megkérgesedett a szíve... Kár érte, hiszen olyan barátságos, kedves ember volt! Lám csak, lám mit tesz a gazdagság...
      

                                                                     *

Egy szép napon a titkára egy rabbit jelentett be Ábrahámnak. Mentegetőzött, hogy megpróbálta egy nagyobb adománnyal lerázni az alkalmatlankodót, de az ragaszkodik a személyesen találkozáshoz.
Ábrahám udvariasan köszöntötte a rabbit, és felragyogott az arca, amikor megtudta, hogy a rebbe küldte.
– Nem felejtettem el a rebbe látogatását – mondta Ábrahám. – Azóta mosolyog rám a szerencse: hála Istennek, mint látod, jól megy a sorom.
– Ha így van, annál inkább szívességet tehetsz a rebbének– felelte a látogató. Elmondta, hogy a rebbe segítségét kérték egy fontos ügyben: pidjon svujimról van szó, vagyis össze kell gyűjtenie a váltságdíjat egy olyan zsidó kiszabadítására, akit hamis vádak alapján letartóztattak.
Ábrahám azonnal elővett egy köteg pénzt, és átadta a látogatónak. Régebben meghívta volna asztalához, s elvittete volna a hitközösség többi tagjához is, hogy segítsen neki összeszedni a szükséges összeget, de most már túl elfoglalt volt ehhez. Elnézést kért, és az ajtóhoz kísérte a rabbit.
– Üdvözlöm a rebbét! – mondta, amikor búcsúzóul kezet nyújtott.

Feladata végeztével, a küldött visszatért a rebbéhez. Az részletesen kikérdezte Ábrahám felől, és szomorú szívvel értesült védence új tulajdonságairól."Lehetséges lenne, hogy az én áldásom okozta ezt a változást? – töprengett. – Elhatározta, hogy megkeresi Ábrahámot.
Ezúttal a városka fogadójában vett szállást, és elküldte a gábet Ábrahámhoz, hogy tudakolja meg, mikor kereshetné fel. Kora reggel volt, legalábbis Ábrahám számára, az ajtót kinyitó inas csak annyit mondott, hogy az "uraság" éppen most kelt fel.
A gábe sétált egyet, s valamivel később újból bekopogtatott: ekkor azt a választ kapta, hogy az "uraság" kávézik. Amikor harmadszorra ment vissza, közölték vele, hogy az "uraság" nagyon elfoglalt, s talán próbálkozzon újra délután.
Amikor a gábáj beszámolt tapasztalatairól a rebbének, aki kijelentette:
– No, akkor most azonnal elmegyünk Ábrahámhoz!
A hatalmas ház kapujában a gábe tudatta az inassal, hogy a saját rebbéje keresi az "uraságot". Egy pillanat sem telt bele, előkerült Ábrahám, aki boldog tisztelettel köszöntötte mesterét.
– Micsoda megtiszteltetés! Micsoda öröm! – köszöntötte házában.
A rebbe belépett a tágas nappaliba, körbejárta, és figyelmesen szemügyre vett minden egyes bútordarabot. Ábrahám odavolt a boldogságtól. Emlegetni kezdte az előző látogatását az előző szerény otthonban.
– Jókora változás történt ám azóta, rebbe? –mondta Ábrahám.
- Jókora változás, az bizony! – hagyta helyben nyomatékkal a rebbe. Az arcán nem rezdült mosoly. Az ablakhoz lépett, és kinézett rajta.– Gyere csak egy pillanatra, Ábrahám! – szólt.
A házigazda máris az ablaknál termett.
– Ki az ott? – kérdezte a rebbe.
– Jankel, a szabó – felelte Ábrahám – Jámbor zsidó, minden áldott reggel ott van a templomban. Sajnos, nagyon szegény ember...
– Hát az az asszony kicsoda, azzal a kosárral?
– Ez egy szerencsétlen özvegyasszony. Mindennap kimegy a piacra, hátha tud szerezni valamit, de legtöbbször üres kosárral megy haza... Nagyon szegény, meg aztán ott van neki az a sok kis árva is... Szomorú eset...
– No és odébb, az az ember? – kérdezősködött tovább a rebbe.
– Az Bence, a vízhordó. Sajnos már öregszik szegény. Azt hiszem nem fogja sokáig bírja.
Ábrahám furcsálotta, hogy a rebbét, aki máskor nem szokott feleslegesen kérdezősködni, ennyire érdeklik e
zek az emberek.
A rebbe hátat fordított az ablaknak és fel-alá járkált a szobában, majd megállt a kandalló fölötti falat borító metszett tükör előtt. Odébb lépett, és magához intette a házigazdát.
– Nézz csak a tükörbe! Kit látsz ott?
– Hát… nyílván magamat – mondta zavartan Ábrahám.
– Miből is van a tükör?
– Hát…üvegből.
– No és az ablak?
– Természetesen az is üvegből.
– Milyen érdekes, ugye, Ábrahám? A tükör is üvegből van, és az ablak is. Az ablakon keresztül mégis látunk másokat is, a tükörben csak saját magunkat?
– Ez roppant egyszerű – magyarázta készségesen Ábrahám. – Az ablaktábla elől-hátul sima üveg, és ezért átlátszó, a tükör hátlapját viszont vékony ezüstréteggel kenik be, amitől nem engedi át a fényt. Ezért csak magunkat láthatjuk benne, de ami az üveg mögött van, azt nem.
– Értem már... – mondta a rebbe. – Szóval, ha az üveg nincs beezüstözve, akkor teljesen áttetsző, de ha ugyanannak a lapnak az egyik oldalát beezüstözik akkor csak magunkat látjuk meg... Hát nem rendkívüli? És ha, tegyük föl lekaparnánk az ezüstöt, akkor ismét keresztül láthatnánk rajta, mit gondolsz?
– Így van, de...

Ábrahám nem fejezte be a mondatot. Hirtelen ráébredt, mire céloz a szentéletű, bölcs rebbe. Az ember olyan mint a kvarchomokból készült üveg... Egyszerre megértette, hogy róla van szó: amíg be nem ezüstöződött, addig mindenkit látott, de amióta gazdag lett, csak magát nézi...
Mélységes szégyen és a bűntudat fogta el. Könnyes szemmel fordult a rebbéhez:
– Ostoba és gonosz voltam... Nem álltam ki a próbát... Megjavulhatok még, rebbe? Kérlek, segíts rajtam...
– Ezért jöttem el hozzád, Ábrahám. Nem akartam elhinni, hogy ennyire megváltoztál, míg saját szememmel nem láttam. Az arany meg az ezüst nagy csábító: aki nem vigyáz, annak kővé változtatja a szívét... Bízom benne, hogy rólad nem kell lekaparni az ezüstöt, nem kell megválnod a gazdagságtól: anélkül is visszatérsz az adakozáshoz és vendégszeretethez, persze még bőkezűbben, a mostani lehetőségeid szerint.
– Úgy lesz, rebbe, úgy lesz! – fogadkozott Ábrahám.
Aznap este a kereskedő nagy lakomát rendezett, amelyre mindenkit meghívott, elsősorban a szegényeket. Beszédében bocsánatot kért, amiért elhanyagolta őket, mióta meggazdagodott. Mostantól kezdve, ígérte, háza és szíve minden szükséget szenvedő előtt nyitva áll.

Késő éjjel, amikor már mindenki nyugovóra tért, Ábrahám kést ragadott és a tükörhöz lépett. Egyik sarkán lekaparta az ezüstöt, hogy mindig emlékeztesse arra: ne csak saját magát lássa...
Attól fogva ha megkérdezték tőle, miért csorba az az értékes darab, Ábrahám egyszerűen és őszintén elmondta, hogy mire tanította meg őt a tükör...


(Forrás:Zsido.com)

 

2010. október 27., szerda

KÖNNYEZVE-VIGADVA-TÁNCOLVA: "OLYAN VOLT EZ MINT RÉGEN"

 

 KÉSEI "SZIMCHÁT TÓRA" A ,CSÁKI'BAN

 SZEM NEM MARADT SZÁRAZON, AMIKOR ORTODOXOK, NEOLOGOK ÉS CHASZIDOK EGYÜTT TÁNCOLTAK A SIPOS BÉLA BÁCSI ÁLTAL IZRAELBEN IRATOTT ÚJ TÓRA

TEKERCS "BEIKTATÁSAKOR" * "NÉHÁNY ÓRÁRA LEÁLLT AZ

 ACSARKODÁS ÉS AZ ÁHÁVÁT JISZRÁÉL SZELLEMISÉGE

URALKODOTT" – MONDTA EGY DÖRZSÖLT SIPUTCAI FUNKCI 

 

                     Pesti tudósitónk, S.Á. jelenti:

 

      Nem könnyű vasárnap délután "elcsalni" a pesti zsidókat a zsinagógába. Annyi mindent lehet ebben az időben csinálni és a súlnak ma nincs az a vonzereje ami valamikor volt.

    --- De az elmult vasárnap délután, a Hegedüs Gyula (volt Csáki) utcai templomban, megállt az idő és visszajött a mult. Sokan könnyeztek és azt  mondták, hogy "olyan ez most mint régen volt".

 

   Lehettek vagy három százan, de lehet hogy többen. És sok gyerek. Itt voltak a neolog rabbik, az egész ortodox hitközség és a teljes chábád vezérkar – Oberlander, Köves, Raszkin és Glitzenstein rabbik, akik valószinüleg az izraeli "szajfer", Ábrahám Salamon, tiszteletére jöttek el, aki a Tórát irta és aki itt fejezte be -  a szokás szerint – az utolsó betüket ; de együtt táncoltak Schweitzer, Schőner, Lővy, Deutsch Jidu (aki éppen most kapott állami kitüntetést),  rabbikkal, valamint  Jáákov Herzog orth. elnökkel és Zeév Paskesz főtitkárral (szintén frissen kitüntetve). Itt volt Csoknyak, a Sip utca elnöke, itt volt Streit Sándor, a pesti elnök, László Miklós, Deutsch Gábor, Big és sok-sokan mások.

 

     Ezt a vegyes "zenekart" dirigálta meghatott-izgatottan a "Csáki" elnök, Dr Egri Oszi, aki nem úgy viselkedett mint egy dörzsölt ügyvéd, hanem mint egy elsőházas völegény az esküvőjén...

 

Mi történt? – teccik kérdezni. Hát csak az hogy egy idős hitsorsos (csekély ötven éve a Csákiban),rá szánta megspórolt vagyonkáját és iratott Izraelben egy vadonatúj, csodaszép Tóra tekercset és azt a súlnak adományozta.Ez nem olcsó mulatság, közel 30 ezer – no, nem forint, hanem dollár – de Sipos Béla bácsinak megérte: ezzel tette fel a koronát életmüvére mint "örökös" tag és neve örökké fennmarad, ahogy az egyik szónok ezt hangsulyozta.

 

                                                                   ***

    (Maga az esemény nem mindennapos, még a régi jó időkben sem volt ez. Egy új Tóra tekercs nem gyerekjáték, sokba kerül és "nincs igény rá", ahogy a rosszemlékü egyházügyis mondaná. Nemrég volt ugyan egy hasonló avatás óbudán, de az más, az chábád, a magyar-zsidó smokkság ismert jelei nélkül. Évekkel ezelőtt egy angol zsidó, aki nem ismerte a helyi viszonyokat, adományozott egy Tórát a Visegrádi utcai "modern ortodox" közösségnek ("Pesti súl"), de hol van már a tavalyi hó? A szerk.)

 

                               ***

     De ne publicisztáskodjunk itt, hanem adjuk vissza a szót tudósitónknak:

 

   Tehát:  már leirták az utolsó szavakat – löéné kol jiszráél – egész Izrael szeme láttára; már felöltöztették a Tórát szép bársony ruhájába és már "táncol a kongresszus", ahogy valamikor Bécsben mondták. Sipos Béla bácsinak csillognak a szemei, látszik rajta a nagy élmény, nagyobb mint gondolta. Lőwy rabbi lelkesen táncol, akárcsak Szimchát Tórakor¸hogy ezt megérte régi-új templomában és Davidovits "Laci", a mindenes, a majdnem-rabbi (talán azért nem akarja hogy felavassák, mert fél hogy elküldik vidékre), aki a Tórát hozta-szállitotta, Izraelből és akinek egyetlen testvére, a "Gyuri", aus Nyiregyháza, Petach-Tikván rabbi, naná hogy chábádnyik, hát mi más lehetne?

 

 Beszéd, hál' Istennek, nem volt sok és azokat is ki lehetett birni, A hangulatot legjobban egy dörzsölt sipista funkci fejezte ki, mondván, hogy "ha csak néhány óráig béke honolt a berkekben és nem volt acsarkodás – akkor megérte.  - - - kellene néhány hetenként egy-egy Tórát hozatni".

 

     (A szerk. ismételten nem állja meg hogy bele ne beszéljen: bizony ráférne a pesti (és pláne vidéki) súlokra egy alapos felujitás, már ami a Tóra tekercseket illeti, mivel legtöbbjük nagyon lerobbant állapotban van és több helyen nem kóser tekercsekből kénytelenek leinolni).

 

      Még megjegyzendő, hogy nem volt sólet ( a cég reklámja, amit maga a rabbi főz...) vagy egyéb nagymenő kaja. Csak apró tojásos szendvicsek, kis sütik, viz és üditő, ami arról tanuskodik hogy az emberek a Tóráért jöttek és megfelelő hirverés esetén, jöttek volna sokkal többen.

 

    Ki nem volt jelen? Zoltai (aki akkor éppen Izraelben volt), sok neológ rabbi, aki vagy irigykedik ("Miért mindig a Hegedüs"?!), vagy a téma nem érdekli. Állami funkcikat nem hivtak meg (jól tették), a Tóra egy belső zsidó ügy, nem a gójoknak való.

 

   Ez volt tehát az idei második Szimchát Tóra a Hegedüsben, vagyis a Csákiban. Éljen a Sipos bácsi 119 évig (hogy lehessen majd mondani hogy "idő előtt ment el"), főzzön a rabbi sok jó sóletot (de azért néha irjon egy-egy heti szidrát is, ne hagyja mindet a szegény Egrire) és őrizzék a pesti zsidók a szombatot, hogy a szombat, a sábesz, őrizze őket továbbra is.

 

HOGY MIK VANNAK * IZRAELI KÉPESLAP(1)

 

     A BIBLIA A SZLENG ELLEN

 

   Izraelben is, sajnos, egyre nagyobb teret hódit a csúnya szleng. Arab-angol fogalmakat, szóképeket kevernek, főleg a fiatalok és tőlük tanulják az idősebbek. Már nem-igen köszönnek a szép "salom"mal, hanem a "by" vagy a "jalla-by' a divat. Ha valaki jön, annak "Áhálán" jár, ami azon arab szókép röviditése, hogy "sátram nyitva áll előtted", vagy magyarul "Isten hozott"!

 

    Az izraeli közoktatásügyi minisztérium most közzétett egy ajánlott listát, amelyen bibliai kifejezések vannak, amelyek a terv szerint – átveszik a szleng szavak helyét. Például az "átvertek" helyett azt illik mondani hogy "achitófeli tanácsot kaptam", amit persze csak az ért, aki megfelelő bibliai ismeretekkel rendelkezik. Igy ezzel a nevelők több legyet ütnének egy csapásra (ha lennek ennek is bibliai megfelelője).

 

Szakértők nem gondolják  hogy a kezdeményezés nagyon sikeres lesz, mert az idegen nyelvek majmolása – amit a nevelésügy is támogat – meglehetősen elterjedt Izraelben, ahol az üzleti cégtábák többsége is valamilyen hangzatos angol nevet visel.

 

    PARADICSOM A SZEGÉNYEKNEK – MINT GMÁ"CH

 

      A Gmá"ch egy héber fogalom – Gmilut Cheszed – röviditése. Ez jótéteményt, könyöradomány, kamat-mentes kölcsönt jelent – egyszóval azt ami a zsidó nép könyörületességét jellemzi.

 

    Az elmult hetekben egekig emelkedett Izraelben a paradicsom ára. Az okot illetően megoszlottak a vélemények: voltak aki a nagy melegeket okolták (ami pedig, ellenkezőleg, sok paradicsomot szokott megérlelni egyszerre), mások meg a kormányt vádolták, miért nem engedi a vendégmunkások "behozatalát", ami azt okozza hogy a piros "menyország" a mezőn marad.

 

Elég az hozzá, hogy a paradicsom kilója 15- 24 sekelig emelkedett, a szokásos 3 – 5 sekel helyett és még a drágasági indexet is megbolygatta.

 

Eddig a gazdasági probléma. De mit csinál egy nincstelen család, amelyben 5-6 eseetleg 8-9 gyerek várja a zöldségsalátát, amelyben a paradicsom a sztár?

 

   A Bné-bráki "Chászdé Noémi" nevü karitativ szervezet, amely kb. 5000 szegény családot lát el hetente alapvető élelmiszerrel – most kitalálta a "Gmách Ágvániot) vagyis "paradicsom mint jótétemény" fogalmát. Vezetőjük, Mose Kohen, mezőgazdákhoz és zöldségesekhez forult és kérte, adakozzanak. Már az első napokban 500 kiló paradicsomot osztottak ki, teljesen ingyen, minden család 1 kilót kapott. A következő hétem már két tonnát és igy tovább, amig a paradicsom ára a normális szintre le nem ment.

 

    Ehhez nem kell kommentár. De akinek kell – tegye maga hozzá.

 

     NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR JERICHÓBAN?

 

     Az ötlet nem rossz. Bökkenője, hogy a palesztinok akarják felépiteni, arab pénzen és izraeli segitséggel. Persze miközben lövöldöznek, köveket dobálnak és gyilkos merényleteket követnek el – vagyis mielőtt hajlandónak mutatkoznának békét kötni Izraellel, amelynek zsidó állam jellegét sem hajlandók elismerni.

 

     Már beadták a terveket és kérik Izrael engedélyét és segitségét, hogy tiz kilóméternyire Jeruzsálemtől nemzetközi repülöteret létesitsenek. A pénzt arab testvéreiktől kb. akkor fogják látni amikor a hátuk közepét, de Izrael lehet hogy belemegy. A "béke kedvéért" és hogy valami tehermentesitse a loddi repteret. Ha aztán majd Jerichón leszállnak az iráni bombázók – akkor lesz egy ujabb vizsgálóbizottság...

 

       MIT (NEM) LÁTNAK A FINÁNCOK?

 

    Ha már úgyis a reptéren vagyunk, meséljük el (annak ellenére hogy ez nem tartozik szorosan a profilunkba), hogy a napokban bevezették a loddi reptéren azt az ördöngős masinát, amelyben megvizsgálják a "gyanus" utasokat. Mégpedig úgy, hogy az bemegy egy fülkébe nyakig felöltözve és a vizsgáló/nő kint egy komputer vásznon anyaszült meztelenül látja őt.

 

Nagy a tiltakozás, főleg azért, mert a kezdeményezés nem a biztonságiaktól jött, hanem a vámosoktól – a fináncok kiváncsiak mit csempész a delikvens. "Nem cigarettát vagy vhyskit – mondja a fővámos – hanem gyémántokat, pénzt ("mosoda"), esetleg drogot.

 

    A nagyvilágban már töb helyen müködik a m"m ("minden miliméter") ami arra utal hogy a gép mindent lát. A férfiakat férfi, a nőket nő vizsgálja (tehát ne gondoljunk semmi rosszra) és már az első nap 20 utast tartoztattak fel a láttottak alapján

Besugárzás veszélye kisebb mint a mobilnál, mert a sugarak "csak" a bőrig hatolnak, ott megállnak – mondja a szakértő. Akinek pace-makere van – és gyanus – azt továbbra személyesen motozzák-vetköztetik, ami lehet hogy kellemetlenebb