A HETI SZAKASZ(5) – VÁJIKRÁ – 2014

IRJA Smuel Glitsenstein, rabbi

Az arany középút

 

Heti szakaszunk a Vájikrá el Mose – Isten szólitotta Mózest.

 

A szakasz neve Vájikrá, a szó utolsó betűje egy alef, ami Tórában ezen a helyen valamivel kisebb, mint a többi betű. Bölcseink szerint azt jelenti ez a kis alef, hogy Mózes bármilyen nagy ember volt, mégis mindig szerény maradt, olyan szerény, mint senki más a földön. Maga az Örökkévaló mondja róla:

 „Mózes pedig szerényebb volt minden embernél, aki a föld színén  élt" (4.Mózes, 12, 3)

 

     A Tórában ez az első hely, hogy a betűk között egy más méretű alef tűnik fel. A Bibliában (Tánách) az első ember, Ádám, nevének kezdőbetűje, szintén egy alef, nagyobb, mint a többi.(Krónikák,1,1)  Azért nagyobb, mert Ádám nagyon büszke volt, amiért az Örökkévaló őt a saját kezével alkotta.  Az ő nagy elbizakodottságát jelképezi a nagy alef.

 

Ezen a két alefen kívül a Bibliában minden betű közepes méretű.  Ez arra tanít bennünket, hogy nagyon fontos az embereknek az arany középúton járni. Minden tehetséggel megáldott embernek különösen oda kell figyelnie arra, hogy felismerje képességét, örüljön neki, jó célra használja, és maximálisan kiteljesítse. Úgy gondoljon tehetségére, mint ajándékra az Örökkévalótól, ami különlegessé teszi őt. Ugyanakkor nem hagyhatja, hogy fejébe szálljon a dicsőség, és önteltté váljon, ezáltal elbukva, mint Ádám, aki nagy elbizakodottságában vétkezett Isten ellen…

 

Arra figyelmeztet bennünket a kis alef, hogy próbáljunk olyanná lenni, mint Mózes, aki bár személyesen beszélt az Örökkévalóval, és vezette a népet sok-sok éven át, mégis mindig szerény maradt. Miért nem bízta el magát soha ez a nagy ember? Mert úgy gondolta, talán másvalaki az ő helyében jobban tudná teljesíteni a feladatát. Mindvégig tisztában volt vele, hogy az ereje Istentől való, és e-nélkül talán egész más sorsa lenne. Lehet, hogy az isteni erő nélkül, amit kapott, ő rossz ember lenne. Erre emlékezett, és nem lett öntelt.

 

   Így hát nekünk is büszkén kell használni képességeinket, ismerni és becsülni értékeinket, miközben egy pillanatra sem felejthetjük, hogy a Jóistentől kaptuk ezt az ajándékot! A két alef a nagy és a kicsi: büszkeség és szerénység legyen egyensúlyban bennünk, hogy ami tehetséget kaptunk, azt a legjobb tudásunk szerint isteni célra fordíthassuk!

(Nagyfuvaros Press)