2013. augusztus 31., szombat

B O C S Á N A T K É RÉ S

ROS  HÁSÁNÁ ELŐTT

Ilyenkor, a Félelmetes napok előzetesén, az ébresztőt fujó Sófár hangjaira, szokásos, illő és kötelező elnézést, bocsánatot kérni az elkövettetekért – amiket nem kellett volna elkövetni.

 Egy ujság, honlap vagy blogg elsősorban ott és akkor vétkezik, amikor nagy sietségében és/vagy megfelelő és ellenőrizhető információk hiján – megsért vagy megbánt valaki(ke)t, akaratlanul, vagy – néha- készakarva.

 Ezért, vagy még ennél rosszabbakért, mások párbajoznak, néha a gyilkos szó gyilkos fegyverré válik. Nálunk bocsánatot kérnek, illetve  Tsuvát tesznek, ami egy zsidó patent: megtérni, ami azt jelenti hogy megbánni a multat és megfogadni a jövöre nézve. Nyelvünkön:

 חרטה על העבר וקבלה  לעתיד

    Ennek értelmében mi is bocsánatot kérünk azoktól akiket akarva-akaratlanul megsértettünk, megbántottunk, félreértettünk vagy (esetleg)mindezt úgy követtük el, hogy alantas tényezők eszközévé váltunk, tudtunkon és akaratunkon kivül.

     (A fentiek nem tévesztendők össze a legitim birálattal, amihez Magyarországon, sajnos – talán az egymást követő két totalitárius rendszer következtében – nincsenek hozzászokva).

   Most azonban nem birálunk hanem elnézést kérünk. Mindenkitől

aki megbántva érzi magát. Volt és jelenlegi elnököktől, volt és jövendőbeli üvig.ek-től, rabbiktól és "rabbik"tól, fő és al szerkesztőktől (Új Élet); fő és alsameszoktól és magyarkodó neofitáktól. Zsidó és "zsidó" szervezetektől; megélhetési zsidóktól, a bulizóktól, az Izraelbe kiránduló "olék"tól, akik felmarkolják a "klita kosarat" aztán visszamennek és kinevetik a gyilkos ellenségektől körülvett, élet-halál harcot vivó Izraelt.

   Mindenkitől bocsánatot kérünk. Igyekszünk nem visszatérni hibáinkra, igyekszünk szordinósabban irni és forrásainkat a lehetőségekhez képest jobban ellenőrizni.Igyekszünk enyhiteni a kritika hangján, tekintetbe véve hogy az "alanyok" nincsenek hozzászokva a nyugati sajtó-normákhoz. Igyekszünk jobbak lenni

    A bocsánatkérés zsidó módja: úgy és addig kell elnézést kérni, amig a megsértett kiengesztelődik

עד שירצה את חברו

  

   Bocsánatot kérünk és reméljük hogy a felmentés megadatik, Ha azt akarjuk hogy Fent megbocsássanak és beirjanak az Élet könyvébe – akkor nekünk is meg kell bocsátanunk az ellenünk vétőknek.

 

   Maimonidés mondja, hogy az akitől bocsánatot kérnek "ne legyen kegyetlen", hanem bocsásson meg.

 

  Ennek szellemében és reményében kivánunk kedves olvasóinknak egy biztonságos, barátságos, öntudatos zsidó ujévet.

 

לשמה טובה תיכתבו ותחתמו!

    Naftali Kraus

      

2013. augusztus 30., péntek

HALACHA A POKOL TORNÁCÁN

 

Megfújni egy repedt sófárt?


Kérdés: Az 5702-es év ros hásánája előtti napon megkérdezték tőlem egy Kosedar városa közelében lévő tábor lakói nevében, hogy mivel nincs más sófár a birtokukban, teljesíthetik-e a ros hásánái sófár hangjának hallásának micváját egy enyhén repedt sófár megfúvásával.

Válasz: A kodifikátorok zömének véleménye szerint amennyiben a sófár hosszának kevesebb, mint a fele repedt, akkor használható. Még inkább áll ez erre a konkrét helyzetre, amikor más sófárhoz nem is tudtak volna hozzájutni. Én még azt a tényt is számításba vettem, hogy ezek a zsidók egy micvát akartak teljesíteni addig, amíg még életben voltak, nem tudván, mit hoz majd nekik a holnap.

(Forrás: Zsido.com –A Mélységből kiáltok, rabbi Efrájim Osri könyvéből)

  עד שיירצה את חברו

 

B O C S Á N A T K É RÉ S

        Ilyenkor, a Félelmetes napok előzetesén, az ébresztőt fujó Sófár hangjaira, szokásos, illő és kötelező elnézést, bocsánatot kérni az elkövettetekért – amiket nem kellett volna elkövetni.

 

Egy ujság, honlap vagy blogg elsősorban ott és akkor vétkezik, amikor nagy sietségében és/vagy megfelelő és ellenőrizhető információk hiján – megsért vagy megbánt valaki(ke)t, akaratlanul, vagy – néha- készakarva.

 

Ezért, vagy még ennél rosszabbakért, mások párbajoznak, néha a gyilkos szó gyilkos fegyverré válik. Nálunk bocsánatot kérnek, illetve  Tsuvát tesznek, ami egy zsidó patent: megtérni, ami azt jelenti hogy megbánni a multat és megfogadni a jövöre nézve. Nyelvünkön:חרטה על העבר וקבלה  לעתיד

 

   Ennek értelmében mi is bocsánatot kérünk azoktól akiket akarva-akaratlanul megsértettünk, megbántottunk, félreértettünk vagy (esetleg)mindezt úgy követtük el, hogy alantas tényezők eszközévé váltunk, tudtunkon és akaratunkon kivül.

     (A fentiek nem tévesztendők össze a legitim birálattal, amihez Magyarországon, sajnos – talán az egymást követő két totalitárius rendszer következtében – nincsenek hozzászokva).

   Most azonban nem birálunk hanem elnézést kérünk. 

Mindenkitől

aki megbántva érzi magát. Volt és jelenlegi elnököktől, volt és jövendőbeli üvig.ek-től, rabbiktól és "rabbik"tól, fő és al szerkesztőktől (Új Élet); fő és alsameszoktól és magyarkodó buzgómócsingoktól. Zsidó és "zsidó" szervezetektől; megélhetési zsidóktól, a bulizóktól, az Izraelbe kiránduló "olék"tól, akik felmarkolják a "klita kosarat" aztán visszamennek és kinevetik a gyilkos ellenségektől körülvett, élet-halál harcot vivó Izraelt.Csak a magukat zsidóknak kiadó gojok bocsánatára nem reflektálunk.

   Mindenkitől bocsánatot kérünk. Igyekszünk nem visszatérni hibáinkra, igyekszünk szordinósabban irni és forrásainkat a lehetőségekhez képest jobban ellenőrizni.Igyekszünk enyhiteni a kritika hangján, tekintetbe véve hogy az "alanyok" nincsenek hozzászokva a nyugati sajtó-normákhoz. Igyekszünk jobbak lenni

    A bocsánatkérés zsidó módja: úgy és addig kell elnézést kérni, amig a megsértett kiengesztelődik   עד שירצה את חברו

     Bocsánatot kérünk és reméljük hogy a felmentés megadatik, Ha azt akarjuk hogy Fent megbocsássanak és beirjanak az Élet könyvébe – akkor nekünk is meg kell bocsátanunk az ellenünk vétőknek.

    Maimonidés irja, hogy az akitől bocsánatot kérnek "ne legyen kegyetlen", hanem bocsásson meg.

   Ennek szellemében és reményében kivánunk kedves olvasóinknak egy biztonságos, barátságos, öntudatos zsidó ujévet.

 

לשנה טובה תיכתבו ותחתמו!       

    Naftali Kraus

      

 

PÉNTEK ESTI GYERTYAGYUJTÁS

- kizárólag  ZSIDÓ NŐKNEK!!!

 

Zsidó "származásu", lányok, kismamák és nagymamák figyelmébe!

פרשת  ניצבים-וילך

MA – 19.10 – KÉSŐBB TILOS,

MERT MÁR BEJÖTT A SÁBESZ

 

A szombat és ünnep fogadó, péntekesti gyertyagyujtás, a zsidó nők privilégiuma, előjoga.

 

EZ a három specifikus női micva egyike és a szombat fényei idillikus békességet árasztanak a zsidó házakban. Ez a jó zsidó házasság – egyik – titka és ezért irigylik mások a zsidó nőket.

 

A Halacha előirásai szerint férjes asszonyok gyujtanak gyertyát - (zsidó!) férjük jelenlétében. Haszidoknál szokás, hogy hajadon lányok is gyujtanak gyertyát – egyet – mihelyt el tudják az áldást mondani. Férjes asszony két gyertyát gyujt, vagy többet, aszerint hogy hány gyereke van.

A sábbát fényei nem férnek össze a rádió hangjával és/vagy a tévé villogásával. Ez két homlokegyenest ellenkező médium. Péntek este kizárjuk házunkból a külvilágot és szellemi életet élünk a szombat fényei mellett.

 

Tehát ma estefelé – 19.10 órakor a háziasszony meggyujtja a gyertyákat és elmondja az áldást:

 

BÁRUCH ÁTÁ ÁDONÁJ, ELOHÉNU MELECH HÁOLÁM, ÁSER KIDSÁNU BÖMICVOTÁV VÖCIVÁNU LÖHÁDLIK NÉR SEL  SÁBÁT KÓDES

 

HÉBER ERDETIBEN:

 

ברוך אתה ד', אלוקינו מלך העולם,

אשר קדשנו במצוותיו וציוונו להדליק נר של שבת קודש

Magyarul: Áldott vagy te, örök Istenünk, a világmindenség ura, aki megszentelt bennünket parancsolataival és meghagyta, hogy meggyujtsuk a szombat fényeit.

שבת שלום

..................................................................

 

Majd szombat este -20.14 után, jön a    Hávdálá:

 

A SZOMBAT (VAGY ÜNNEP) KIMENETELE UTÁNI IMÁBAN EZT A BETOLDÁST MONDJUK, (AZ IMAKÖNYVBEN MEGJELÖLT HELYEN):

 

"Te ajándékoztad  nekünk Tórád ismeretét, és megtanitottál bennünket, hogy általa teljesitsük akaratod törvényeit. Különbséget tettél, örök Istenünk, a szent és a hétköznapi között, a világosság és a sötétség között, úgy mint Izrael (a zsidók) és a népek között, valamint a hetedik nap (a szombat) és a hat munkanap között. Atyánk, királyunk, hadd kezdődjenek a ránk következő napok békességgel, minden bűntől mentesen, megtisztulva minden vétektől, félő tiszteletedhez ragaszkodva".

 

Vagy, héber eredetiben:

 

אתה חוננתנו למדע תורתך, ותלמדנו לעשות חוקי רצונך. ותבדל ה' אלוקינו בין קודש לחול, בין אור לחושך, בין ישראל לעמים, בין יום השביעי לששת ימי המעשה. אבינו מלכנו החל עלינו  הימים הבאים לקראתנו לשלום, חשוכים מכל חטא, ומנוקים מכל עוון, ומדובקים ביראתך.

 

 

UTÁNA OTTHON, ELMONDJUK A HÁVDÁLÁ IMÁT,  GYERTYAFÉNYNÉL, POHÁR BORRA ÉS ILLATOS FÜSZERRE, AMELY IGY SZÓL:

2848702_24.jpg

"ÁLDOTT VAGY TE, ÖRÖK ISTENÜNK, A VILÁG URA, AKI ELKÜLÖNITI A SZENTET A MINDENNAPITÓL; A VILÁGOSSÁGOT A SÖTÉTSÉGTŐL; IZRAELT (VAGYIS A ZSIDÓKAT) A NÉPEKTŐL, ÉS A HETEDIK NAPOT (  A SÁBESZT)A HAT MUNKANAPTÓL. ÁLDOTT VAGY TE ÖRÖKKÉVALÓ, AKI ELKÜLÖNITI A SZENTET A MINDENNAPITÓL!" 

(A forditás a Sámson Imája cimü imakönyv alapján, 322 oldal).

 

Héber eredetiben ez igy hangzik:

 

"ברוך אתה ד' אלוקינו מלך העולם המבדיל בין קודש לחול, בין אור לחושך,

בין ישראל לעמים,

בין יום השביעי לששת ימי המעשה,

ברוך אתה ד' המבדיל הין קודש לחול"!

SZOMBAT ESTE - SZLICHOT

KELLEMES BIZTONSÁGOS ÚJ HETET 

KIVÁNUNK KEDVES    OLVASÓINKNAK

 

 

2013. augusztus 29., csütörtök

Hegedűs Géza ( Dov ben Ábrahám és Lea)recenziója 

A Ros hasanai kétnyelvü Chábád Máchzorról

Nemrégiben került elő a több mint 100 könyvet megjelentetett, a nyár elején elhunyt, Hegedüs Géza egy recenziója, amit a tavalyelőtt ősszel kiadott Ros Hásánái imakönyvhöz írt, de eddig még soha senki nem publikálta. Megtiszteltetés számunkra, hogy mi közölhetjük először.

Ez a nagy terjedelmű, szép kiállítású könyv a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület  kiadásában jelent meg. Tartalma szerint A zsidó újév imarendje. Címe szerint elsősorban a zsidó vallású olvasókhoz szól. Gazdag hittudományi és művelődéstörténeti tartalma folytán azonban szélesebb olvasókörre számíthat. Hiszen a teológiai, vallástörténeti, s ezen belül a művelődéstörténeti témavilága érdekes lehet bármely vallás érdeklődő hívője számára. – A kiadó, mint pedagógiai és ismeretterjesztő intézet 1989 óta működik Magyarországon, célzata mindenekelőtt a zsidó vallású ifjúság vallásos szellemű nevelése és a zsidó vallású olvasóközönség ellátása hagyományidéző olvasmányokkal. Két felkészült hittudós – Oberlander Baruch és Kraus Naftali – szerkeszti, irányítja a kiadásokat. A tavaly – 1996-ban – megjelent Sámuel imája – Zsidó imakönyv a hagyományos templomi és otthoni imádságos könyv szép, modern kiadása. Ezt követte Mózes öt könyvé-nek öt kötetben új fordítással és kitűnő jegyzetekkel közölt változata. – Most ezeknek folytatása az Izrael fohásza.

Valószínű, hogy a magyar zsidóság legnagyobb része már erősen eltávolodott a nagyszülők és a még régebbi ősök vallásos életétől. Iskolai hittanra is csak azok jártak, akik még a háború előtti években voltak iskolás gyerekek. A háború előtti nagytömegű magyar zsidóságnak nagy része a tömeggyilkos őrület áldozata lett. Hiszen a Holokauszt hatmillió zsidó áldozatából mintegy hatszázezer magyar zsidó volt. A háború utáni tömeges kivándorlás és elidegenedés után mindössze néhány tízezer magyar zsidó maradt. Ezek között vannak azok is, akik érzelmesen szeretik vallásukat, ragaszkodnak hozzá, bár rég eltávolodtak a vallási szertartásoktól. Maguk számára is csak jelzik zsidó voltukat, például Hosszúnapkor böjtölnek, néha péntek este benéznek valamelyik zsidó templomba. Ha imádkoznak, csak magyarul fordulnak az Örökkévalóhoz. A héber betűket nagyon kevesen ismerik. És a héber hagyományos imaszövegből legfeljebb a Halljad Izraelt tudják mint az imádságok kezdetét: Sömá Jiszroél, Adonáj Elauhénu, Adonáj ehod (Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy). – Nos, ezek számára általában az is idegen, ahogy ez az új kiadvány nevezi az általuk ismert héber szavakat. Például már a kötet borítólapján a zsidó újév nevét Ros Hásáná-nak írják. Mi ezt az iskolai hittanórákon Raus Hásónó-nak tanultuk. – Az Engesztelés napját, amelyet magyarul általában Hosszúnapnak mondanak, mi Jankiper-nak mondtuk, ebben a könyvben Jom Kippur. De még az imakendő, a számunkra közismert talesz is itt tálitnak íratik és mondatik.

Bizonyos, hogy az alig néhány tízezernyi mostani magyar zsidóság legnagyobb része már elidegenedett a vallást életformaszerűen élő ortodoxiától. Manapság már ortodoxoknak tűnnek mindazok, akik hagyományos, úgynevezett kóser ételeket esznek, étkezéskor kalapot tesznek fejükre, tálesszel és imaszíjjal (töfilinnel) imádkoznak. Sőt már azok is, akik nem magyarul, hanem héberül imádkoznak, olvasni tudják az imakönyv héber betűit is.

A zsidó vallás hagyományait és szertartásainak rendjét nem élő zsidó vallásúaknak – vagy legalábbis egy részüknek – nagyonis érdekes lehet ez a bőséges tartalmú könyv, amely a zsidó újév két napjának imarendjét tartalmazza.

A zsidó újév ugyanis két napos ünnep. Az ősi héber naptár szerint Tisri hónap első és második napja. A más vallások megszokott rendjével ellentétben nem az év első, hanem hetedik hónapjának első két napja. Az ősi naptár szerint Niszán hónap tavasszal van, Tisri ősszel. Ez tehát nem a természet szerinti, hanem a vallási év kezdete. Utána a tizedik napon következik a legnagyobb ünnep, a Jom Kippur – emlékeink szerint Jankiper – a Hosszúnap, az egész napos böjt. – Ez a két legnagyobb ünnep a zsidó vallásban.

Az újév két napján az imák többféle változatban következhetnek egymás után. Más az imarend, ha az egyik nap szombatra esik és más, ha hétköznapra. Vannak imádságok, amelyeket állva kell végigmondani, egyes szövegek kórusban mondást igényelnek. Nos, ez a mostani kiadás a legteljesebb gyűjteménye valamennyi változatnak. Úgy is mondhatnók, hogy az újévi imádságok forgatókönyve ez a könyv. A szövegek elejétől végig új fordításban jelentek meg. A fordító Sároni Simon. A prózai és a bőséges verses szövegek az ő tolmácsolásában olvashatók, egyetlen világhírű költemény kivételével. Ez Salamon Hálévi, a XVI-ik században élt, héber nyelven író költőnek Szombat köszöntése című verse, amely templomi szombatköszöntő himnusszá emelkedett. Ez a könyv 31-32-ik oldalán olvasható Patai József régóta közismert fordításában.

A kétnyelvű – magyar-héber – kiadás magyar előszavaiból az olvasó megtudja, hogy a hittudományi jellegű könyveket kiadó oktatási egyesület chászid eszmeiségű. Aki a kifejezést nem ismeri, az az 1929-ben megjelent, mindeddig legbőségesebb Magyar-zsidó lexikon-ból megtudhatja, hogy "A chaszidizmus vallásos irányzat, amely a Kabbalából meríti miszticizmusát. Ez az irányzat Magyarországon is megerősödött". Hívei a vallási elmélyülésben találják a lélek harmóniáját.

Természetesen az ilyenfajta könyvek csak azokat érdeklik, akik eleve érdeklődnek a vallási, filozófiai, kultúrtörténeti témák iránt. Tehát a zsidó olvasók közt nemcsak a szertartásosan vallásos embereket, hanem azokat a liberális-neológokat is, akiket eléggé izgat a legősibb monoteista múlt. S ezeken kívül az olyan nem zsidó vallású érdeklődőknek sem közömbös, akiket érdekel az összefüggés a kereszténység és zsidó gyökerei között. Ahogy ez az érdeklődés már felismerhető volt, hogy az ezt megelőző, nagyterjedelmű kiadvány az ötkötetes Mózes öt könyve is a zsidóságnál szélesebb körre talált.

 (Forrás:Egység 39. - 1999. szeptember)  

 

A SZABADEGYETEMTŐL - AZ EMIH TITKÁRSÁGIG 
"Az első munkahely ahol nem tesznek
 megjegyzéseket hitem és származásom miatt..."
 
Aki hivatalos ügyet jön intézni az EMIH székházába, először Országné Friebert Hajnalka titkárságvezetővel találkozik. Kifogástalan eleganciájú, törékeny, mosolygós, ám határozott és energikus asszony, aki a vállán (és mondhatjuk a szívén is) viseli az szervezet mindennapi ügyeit. Három éve dolgozik a hitközségnél.
 
Országné Friebert Hajnalka: Nagyon szeretek itt lenni, sokrétű és érdekes a munka, sokféle emberrel kerülök kapcsolatba. Emellett Köves Slomó vezető rabbi mellett  személyi asszisztensként dolgozhatok, a teljes levelezés, a cégeink ügyei, utazás szervezés, beszerzések, mind hozzám  tartoznak. Korábban több helyen dolgoztam, de ez az első olyan munkahely, ahol közösségben lehetek, ahol nem kapok megjegyzéseket a hitem és származásom miatt. Otthon érzem magam ebben a közösségben.
 
Gut Sábesz: Ez a vallásosság honnan ered?
 
O.F.H. Ezt én hitnek és értékrendnek nevezném. Így neveltek. Szüleim holokauszt túlélők voltak, mindketten a vészkorszakban szerzett betegségek következtében, fiatalon haltak meg. A bátyámat fiatalon leszázalékolták a háborúban történt bujkálás során szerzett maradandó betegség miatt. Szüleim neológok voltak, hívők, tartották, közvetítették a zsidó értékrendet. Apámmal az Aréna úti zsinagógába jártunk, a zsidó ünnepeket pedig otthon, családi, vagy baráti körben ünnepeltük. Az EMIH-hel a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén keresztül kerültem kapcsolatba, elvégeztem egy nyári szemesztert, valamint egy őszit is. Ezek emléke mindig jó érzéssel tölt el, amikor az új résztvevők, beiratkozók ügyeit intézem.
 
G.S. Hogyan folytatódnak ezek a szép hagyományok a jelenlegi családodban?
 
O.F.H. Második házasságomban élek, férjem szintén holokauszt túlélő. Mi 2004 nyarán házasodtunk össze, őt Angliába köti a munkája, író, költő, műfordító. Szerencsére gyakran van itt, és én többször látogatom meg őt Londonban. Amikor együtt vagyunk, különös hangsúlyt fektetünk a péntek esti közös vacsorákra és az ünnepek megtartására, gyakran a fiamékkal együtt.
 
G.S. És mivel telik a szabadidőd, ha van ilyen?
 
O.F.H. Az unokáimmal, a családommal, zenehallgatással, tanulással, olvasással. A fiamnak három lánya, és egy fia van, a két nagyobbik lány, 21 és 25 évesek, tavasszal együtt alijjáztak Izraelbe. A fiatalabb egy ideig szintén itt dolgozott az EMIH-ben.  Nagyon büszke vagyok rájuk, persze aggódom is, de sokan rajtuk tartják a szemüket, hiszen anyai ágon minden rokonom Izraelben él.  És hát, természetesen én is voltam már kint náluk azóta, hogy kivándoroltak.
 
G.S. London, Izrael, nem megerőltető ennyit utazni munka mellett?
 
O.F.H. Egyáltalán nem, és főként nem érzem áldozatnak, hiszen a munkámat nagyon szeretem, a családomat is és utazni, látni, új helyeket megismerni szintén. És hála a modern technikának, számítógé-peknek, akkor sem érzem magam kívül rekesztve, ha fizikai mivoltomban nem vagyok itt az EMIH-ben, hiszen a skype, az internet összeköt, követem az eseményeket, benne vagyok a vérkeringésben. A munkám, a házasságom, a családom, az utazásaim, és nem utolsó sorban az EMIH közössége mind sikeresek, örömet okoznak. És az előzőeken felül legfontosabb az életben számomra: az eddigi értékrendem, a szeretet, a hit, az örömmel adni képessége, de kapni is szeretek.

 

(Forrás: Gut Sábesz

2013. augusztus 28., szerda

A rebbe és én(10)

 

EGY ÁLRUHÁS CHASZID

 

Tartottam egy órát a zsidó filozófiáról: mi is a zsidóság, a zsidóság alapvető fogalmai. Ennek a kurzusnak fantasztikus hatása volt sok-sok emberre, megváltoztatta az életüket. Egy sor tanítványom azt mondta, könyvet kellene írnom belőle. Kértem tehát egy év szabadságot a zsinagógától és az iskolából – és megírtam a könyvet.

 

 Ekkor kaptam egy telefonhívást, Lubavicsból. Groner rabbi volt, azt hiszem, azt mondta: „Hallottuk, hogy kutatói szabadságra ment, de a Rebbe szeretne találkozni magával.”

 

„A Rebbe szeretne látni engem?” El lehet képzelni, micsoda fantasztikus dolog volt ez ne-kem. Tudtam jól, micsoda megtiszteltetés, ha a Rebbe rendel magához, privát audienciára. Már ez magában is…

 

Azt mondtam: „Miért szeretne látni engem a Rebbe?” „A Rebbe azt kívánja, hogy a Távol-Keletre utazzon – egy amolyan földkörüli útra. Van egy listánk külön-féle helyekkel – és ott vannak embereink: Ausztráliában, Új-Zélandon, Bangkokban, Hongkongban, Tokióban, és a Rebbe azt szeretné, ha maga odamenne, és beszélne nekik, hogy a zsidókat a zsidósághoz közelebb vigye.

Úgy gondolkodtam először, mint egy átlagos Rabbi: „Azt szeretnék, ha pénzt gyűjtenék a Lubavicsnak?”

Azt mondták: „Ki beszélt itt pénzgyűjtés-ről? Nem kell pénzt gyűjteni. Gondot viselünk minden költségéről, szállodákról. El lesz intézve. Minden helyen vannak lubavicsiak. Tudjuk, hogy maga jól beszél, és jól tud előadni, és meg tudja tanítani azt, amivel közelebb lehet hozni a zsidókat a zsidósághoz.”

 

Azt mondtam: „Biztosak benne, hogy én vagyok a megfelelő ember? Tudják-e hogy né-zek ki egyáltalán?” Az én fejemben ez lehetetlennek tűnt, hogy a Lubavics majd olyan em-bert választ, amilyen én vagyok. Hogy a legegyszerűbb dolgot nézzük: nincsen szakállam sem, nem nézek ki úgy, mint egy lubavicsi, úgy nézek ki, mint egy modern ortodox zsidó, fekete kalapom sincs.

Mondtam: „Biztosak benne, hogy én vagyok a megfelelő ember?”

„Mindent tudunk magáról, amióta csak megszületett!”

 

 És tényleg, tudtak mindent. Mi-lyen iskolába jártam, mit tettem – leellenőrizték.

 

Eljöttem, leültettek, és a Rebbe elmagyaráz-ta nekem, hogy kiküldöttjeik vannak ezeken a helyeken. Beszélt nekem ezekről a helyekről – csupa újdonság volt. „A maga küldetése” – mondta nekem, de nem a ‘küldetés’ szót használta, szóval nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha szó szerint őt idézném. „Azt szeretnénk magától, hogy beszéljen a zsidókhoz, és vonja őket közelebb, tanítsa meg nekik, mondja el nekik, azt, amiről maga, mint rabbi és tanító tudja, hogy tüzet képes gyújtani a lelkükben.”

                                                            ***

Miután visszatértem a körutazásból, amely három hónapig tartott, és előadást tartottam mindenfelé, és szóltam mindenféle zsidókhoz, megint találkoztam a Rebbével. Gratulált ne-kem, elmondta, hogy mit értem el, és hogy nagyon elégedett. Aztán azt mondta: „Szeretnék mondani magának valamit.Én ezt tudom magáról: maga egy álruhás chászid.”

 

 Ez fantasztikus volt. Azt mondta, hogy álcázott chászid vagyok, azaz hogy ő a belsőt látja, nem a külsőt.

Hasonlóan gondolom az egész lubavicsi mozgalomról, erről szól: minden zsidó embernek a belsejét tekinteni, és megérteni, hogy ál-öltözetben vannak. Az egyik amerikai, a másik ilyen, amolyan. De a belső lényegét egy zsidó embernek, a lelkét – azt nem látja senki.

 

 

 

 A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐLVÁJÉLECH(2)


"TROMBITÁVAL" - TERJESSZÜK A TÓRÁT!

       

      "---HOGY HALLJÁK ÉS MEGTANULJÁK..."

             (5.Mózes, 31, 12)

 

       Heti szakaszunk részletezi a Hákhél törvényeit.

Mi is ez a Hákhél ("gyüjtsd össze")?

 

A Szentély fennállásának idején a Smita (hetedik) év után egy össznemzeti naggyűlés volt a Szentélyben és a király felolvasott a népnek a Tórából, "hogy hallják és megtanulják és féljék az Örökkévalót"(5.Mózes, 31, 12).

 

      A Tószefta (talmudikus gyüjtemény, Szóta, 7, 8) részletesen közli velünk miként zajlott le ez a  népünnepély jellegü egyedi rendezvény:"Aznap a kohaniták ott állnak Jeruzsálem utcáin és terein, arany kürtök a kezükben és fujnak három hangot (Tekiá, Truá, Tekiá) – hogy összetrombitálják a népet a Szentélybe az ünnepséghez. És a Toszefta azzal fejezi be, hogy "azt mondják hogy egy kohanita akinek nincs a kezében arany kürt – az nem is kohanita!"

 

A ROSSZBÓL LESZ A JÓ

 

  A Toszefta utolsó mondata magyarázatra szorul. Hiszen a kohaniták feladata a szentélyszolgálat volt. A kürt fúvás Jeruzsálem utcáin – csupán előkészület volt a Hákhél ünnepségre és nem maga a micve része. Akkor meg miért mondják, hogy egy kohanita akinek nincs kürt a kezében – az nem is kohanita!,

 

Ahhoz hogy ezt megértsük, előbb részletezni kell a kohaniták tevékenységét a Szentélyben és munkájuk mibenlétét. Egyik feladatuk volt a füstölő működtetése, (amire a Tóra azt mondja hogy "füstölőszert tesznek eléd" – 5.Mózes,33,10),

 

Maimonidás ógy magyarázza a füstölést, hogy ezáltak semlegesitsék a rossz illatokat és helyette jó szagot árasszanak a Szentélyben(More Nevuchim, 3, 45).

Ez az egyszerü értelmezése a dolognak, azonban a belső értelmezés szerint, amit  a Zovér képvisel, a füstölő (Ketóret) feladata volt eliminálni a rossz ösztön mocskát.

 

     HÉT ÉVES ELŐKÉSZÜLET

 

   A füstölő olyan alapanyagokból készült amelyek nem alkalmasak arra hogy emberi táplálékul szolgáljanak. Többek között tartalmazták a galbániumot (Chelböná) is, aminek rossz szaga van. Ez rossz, alantas dolgokra utal – a Talmud szerint ez jelképezi Izrael vétkeseit (BT. Kritot,6b). A kohaniták feladata volt a zsidó népben fellelhető negativ, alantas dolgokat felemelni a szentség szintjére – az Örökkévalóhoz. Ebben jutott kifejezésre fő feladatuk: a világ "világi"  alacsonyrendü jellemzőit feljuttatni a szentség felső fokára. (Ezt naponta kétszer csinálják – vagyis működtetik a füstölőt – reggel és délután).

 

   Az esemény amelyben ezen feladatuk kidomborodó kifejezésre jutott – az a Hákhél jelenése volt. Azok a kohaniták, akik az előző hét évben a világ felsőbb révbe juttatásán munkálkodtak – most odaadóan tevékenykedtek az egész zsidó nép felsőbb szintre való felemelésén.

 

       MINDEN ZSIDÓ KVÁZI – KOHANITA

 

  Ennél fogva volt a Hákhél gyülekezet a kohaniták főpróbája: Ha érzi hogy ez a feladata, kimenni az utcára, összetrombitálni a népet ü ezzel bizonyitva valódi kohanita mivoltát. Ha nem, ha otthon ül kényelmesen és nem mozdul – úgy tünik hogy nem is kohanita!

 

    Tuladonképpen és valójában és valójában minden zsidó "kohanitának" számithat(hiszen a Tóra statuálja hogy "és lesztek nekem kohanita nemzet..."(2.Mózes, 19,6). Minden zsidó feladata és kötelessége kimenni az utcára és felébreszteni a népet, akár trombitával (akát modernebb eszközökkel) és feljuttatni őket, minden zsidót a legmagasabb szintre a Tóra és  micvák vonatkozásában.

 

(Likuté Szichot, 14. kötet, 127 ol').

 

2013. augusztus 27., kedd

Magyar zsidó lap a lubavicsi chászidokról közel 100 évvel ezelőtt

Akit a Bál Sém Tov

 meglátogatott a börtönben

A chaszidizmus többféle árnyalata között rendkívül kimagasló, tekintélyes pozíciót foglal el az u.n. ''Chábád'' csoport. A chábád szó rövidítés, a Chochmá, Biná, Dáát (bölcsesség, értelem, tudás) szavak kezdőbetűiből alkotott szó. A csoporthoz tartozó chászidokat "chábádnyikesz”-nek hívják. A chábád chaszidizmus alapítójáról a következő szóhagyomány maradt fenn:

– Mikor Rabbi Snéur Zálmán Szentpétervárott be volt börtönözve – denunciálás következtében vetették tömlöcbe – egy nap fölnyílt cellája ajtaja és belépett rajta – két halott: néhai mestere, a mezericsi Rabbi Beer egy öreg ember kíséretében. A tanító az öreg embert úgy mutatta be a fogolynak, mint Rabbi Izrael Báál Sém Tov. Mindketten a túlvilágról, "Az igazság világából" jöttek, hogy a chaszidizmus első mártirját megismerjék.

 Báál Sém meg is kérte Rabbi Snéurt, hogy mondjon egy Tóra magyarázatot. A rabbi így is cselekedett s mikor a két üdvözült eltávozott, még hallotta Báál Sém ajkáról: Így taníts ezután is, fiam!...

A chábád chaszidizmus filozófiai mélységével különbözik a többi iránytól. Ez a felfogás is Báál Sém tanítására támaszkodik, de nem lát benne hiánytalan világfelfogást, hanem csak az Istenről és a világról szóló, még megoldásra váró metafizikai elmélkedések alapját. A chábád irány megteremtője, Rabbi Snéur Zálmán akit az összes chászidok kivétel nélkül "rav"-nak neveznek, Litvániából származott. Nagy talmud tekintély volt, mielőtt még a mezericsi Rabbi Beer tanítványai közé szegődött. Alapvető munkája a "Tánjá" a chászid-irodalom első könyve, mely logikailag rendezett szisztémát nyújt.

 Elődei beérték, hogy mesterük Báál Sém szavait értelmezzék és magyarázzák, a "Tánjá" azonban teljesen önálló munka, jóllehet szintén Báál Sém chaszidizmusán alapul. Rabbi Snéur komoly stúdiumot és elmélyedést kíván híveitől, neki a cádik nem csodatevő, hanem tanító és nevelő. A chábád chászid nem vár csodát, a természeti törvények megszüntetését nem kívánja mesterétől: azért járult cádikja elé, hogy a tanítást közvetlenül szájáról hallja.

Ha a chábád cádiknak fia van, akkor ez is csak úgy lehet az utóda, ha megvan hozzá kellő tudása. Megesik néha az is, hogy chábád cádikot tanítványai közül valamelyik tehetséges növendék váltja fel, akinek volt tanulótársai így most tanítványaivá lesznek.

A chábád chászidok szombatonként és ünnepnapokon istentisztelet után a templomban maradnak, hogy a cádik előadását meghallgassák. Lehunyt szemmel állnak ott, áhítatosan figyelnek, de nincsenek extázisban, csak mesterük gondolatainak mélysége és magyarázatainak éleselméjűsége köti le őket. Miután megebédeltek, megint összegyűlnek, amikor is egyikük, aki állandóan a cádik közelében tartózkodik és így tanításába a legjobban mélyed bele, elismétli velük a mester tanítását. Az utóbbi években [1897-ben] az alapító rabbi dinasztiájának egyik ivadéka Lubavicsban (a lubavicsi rebbe) jesivát alapított, amelyet méltán lehet a chabadizmus főiskolájának tekinteni. A rebbe [Rabbi Joszéf Jichák Schneerson] most Rigában lakik.

A hívek lelkesen imádkoznak, de nem azzal az extázissal, amely széles gesztusokban, emelt hangban, kiáltásban nyilatkozik meg. Az ő lelkesedésük mély és bensőséges. Csak néha-néha tör ki az elfojtott hangulat és egy ismert melódiában fejeződik ki. Melódia közben gyakran hangzik fölkiáltásuk Istenhez: "Tate-nyu, Tate-nyu!" (Apuska).

(Zsidó Újság, 1928. szeptember 14.)

 

(Forrás: Egység, 1998, január, 32. szám)

 

2013. augusztus 26., hétfő

HOLOKAUSZTTAGADÓ NEÓ-NÁCIK FIGYELMÉBE: ELEMÉR BÁCSI TÖRTÉNETE

 "A MAGYAR HATÓSÁGOK PRECIZEN SZOLGÁLTÁK A NÉMETEKET;

 MINDENRE VOLT TÖRVÉNY 

ÉS A ZSIDÓK TÖRVÉNYTISZTELŐ POLGÁROK..."

 

Pais-H. Szilvia (NYUGAT.HU, Szombathely)

 

Mi a titka? Talán, hogy kilencvenkét évesen még maga varrta az unokák cipőit. 101 évesen is naponta két újságot olvas át, kezeli a dvd lejátszót, imádja a focit, az operetteket, és fáradhatatlanul bújja a történelmi témájú könyveket. Egyre viszont kényes, és talán ez is a hosszú élet egyik titka: vigyázott arra, hogy jól aludjon, és kevés legyen a vacsora. Szereti a hasát és a magyaros kosztot, nem veti meg a kínai gyorsbüféket sem. A tévében minden érdekli, csak a sok „csim-bum” zenét, azt nem szereti - Spiegler Elemér bácsi épp ma százegy éve, 1912. augusztus 24-én született.

 Vele beszélgettünk.

 

- Mit tudna tanácsolni a fiataloknak, hogy lehet ilyen sokáig élni?

- Azt tudom mondani, hogy nyugodt életet éljenek, nem szabad idegeskedni, másrészt ne kezdjenek semmilyen törvényellenes dologba, ne emeljenek kezet senkire. Fogadják el, hogy minden úgy a legjobb, ahogy van, úgysem tudunk változtatni rajta - akkor meg minek idegeskedni? Amikor egyéni sérelem ér, persze meg lehet érteni, ha valaki bánkódik, de minek azon idegeskedni, hogy megint felemelték a kenyér vagy a benzin árát? Ilyen dolgokon felesleges rágódni. Pedig ha lett volna valakinek szomorúságra és aggódásra oka, az én vagyok.

Csak példaként, kint a koncentrációs táborban, aki nekikeseredett, elkezdett siránkozni azon, hogy vajon mi lehet otthon, mi történt a családdal, azt másnap vitték, annak vége volt. Volt bennem annyi tudatosság, hogy például amikor 1944 tavaszán bejöttek a németek, én Újdörögdön voltam munkaszolgálatos, orvosi igazolással még hazajöhettem volna elbúcsúzni a családtól, de nem tettem. Helyette hosszú levelet írtam, telesírtam a papírt, de azt, hogy lássam anyámat ahogy jajgat, tudni azt, milyen nyomorult helyzetben van és én nem tudok rajta segíteni, azt nem bírtam volna ki.

Ez a mostani generáció el sem akarja hinni, hogy az a sok borzalom megtörtént, de akkor könyörgöm, hol vannak ők, a családom? És az a négyezer-kétszáz szombathelyi zsidó?

 - Milyen volt zsidó gyereknek lenni a húszas- harmincas években?

- Amíg az első zsidótörvény meg nem jelent, nem lehetett érezni semmit. Nem volt antiszemitizmus. A történethez hozzátartozik, hogy a család itt élt Kámonban, ami egészen 1952-ig önálló község volt. A családom nem igen tartotta a kapcsolatot a nagy szombathelyi zsidó polgárokkal, jóban voltak viszont a kámoniakkal. Ez volt a béke és a nyugalom szigete. Iparosok éltek itt, mi pedig szegény zsidók voltunk. Szombatonként apámmal eljártunk a zsinagógába, ők elég vallásos életet éltek, de amúgy mindenki élte a saját életét.

- Vallásos szellemben nevelték?

- Szüleim nagyon vallásosak voltak, szombaton tényleg semmit sem csináltak, betartották a parancsolatokat.

A papok voltak az elsők, akiket a 80 fős vagonból kidobtak

- Zsidó vallását mennyire tartja?

- Nézze, amikor Kassán betettek bennünket a vagonba, és irány a mauthauseni láger, egy vagonba kerültem 8 katolikus pappal. Csupa olyan egyházi méltósággal, akiknek a felmenőik között lehettek ugyan zsidók, de maguk mélyen keresztények voltak. Mindannyiuk reverendában utazott, nyakukban ott lógott a feszület. Ment a vonat, időnként megállt, ahol halott volt, azokat ezeknél a pihenőknél kidobtak. A papok voltak az elsők, akiket a 80 fős vagonból kihajítottak. A leghamarabb ők törtek össze, jobban káromkodtak, mint bárki más. Borzalmas volt. Nekem viszonylag jó helyem volt, nyitott vagonban utazhattam, hideg volt, októberben, éjszaka, képzelheti a mozgó vonatban, szabad ég alatt.

Amikor aztán odaértünk a mauthauseni táborba – mintha ma lenne, magam előtt látom SS keretlegényeket, horogkeresztes szalagokkal. Mindenünket levettek, ami még maradt, egyedül a zsilettpengét nem. Az öngyilkosság, az szabad volt.

- Tudták hova viszik? Egyáltalán hallottak ezekről a halálgyárakról?

- Senki sem tudta mi lesz, annyi tudtunk, hogy dolgozni megyünk. Itthon a nők és a gyerekek maradtak – a munkaképes férfiakat mind elvitték, már jóval korábban, munkaszolgálatra. Hogy lázadtunk volna fel? Lapáttal nem igen szoktak. A magyar hatóságok ráadásul olyan precízen kiszolgálták a németeket, hogy mindenre törvény volt. A zsidók pedig törvénytisztelő polgárok. És a német propaganda is kiválóan működött.

A saját barakkjánál senki sem látott tovább

- Amikor látták, mi folyik például a mauthauseni lágerben, nem estek pánikba?

- Nem láttuk át, mi történik. A saját barakkjánál, ahol be volt zsúfolva ezer ember, senki sem látott tovább. Szigorúan őriztek bennünket, nem mentek az információk.

- Meddig volt ott?

- Másfél hónapig, de másfél hónap ott olyan volt, mint kint tíz év. Kék-fehér csíkos barakkban, sátorban aludtunk. A lágerből aztán gyalog mentünk tovább, reggel öt órakor, éhen-szomjan. Amikor aztán megérkeztünk egy nagy rétre, pihenőt kaptunk, ott a réten magasra nőtt vadsóskát találtam. Főnyeremény volt. Amikor nem néztek oda az őrök (lelőhettek volna érte), leszabtam, és beletuszkoltam a zsebembe. Pár napi élelmem megvolt. A legfárasztóbb az volt, amikor megálltunk valahol, akkor sem ülhettünk le, mert aki leült, annak vége volt, pár perc alatt a fáradság a lábába ment, és utána nem tudott már talpra állni.

Tudja mit csinált a magyar hadsereg?

- Fiatal éveit katonaként töltötte, aztán jött a munkaszolgálat, majd a láger…

- A magyar hadsereggel bevonultam én a Felvidékre, aztán a Kárpátalját is megjártam. ’40 májusába bevonultak Erdélybe, majd a Délvidékre. Ahová ment a magyar hadsereg, oda mentem én is. Aztán jött a munkaszolgálat, aztán három lágert is megjártam. Tudja mit csinált a magyar hadsereg? Ezekről nem igen beszélünk. Nyílt színen raboltak-fosztogattak, a Don-kanyarban a szemem láttára dobtak a tankcsapdába egy csecsemőt. Házakból kihajtották a népeket, a nőket megbecstelenítették. ( Új kutatások is megemlítik ezt, A magyar megszálló csapatok a Szovjetúnióban c könyvben. (Levéltári dokumentumok (1941-1947) L'Harmattan kiadó 2013. szerk.)A magyar kormánynál jobb nem volt a németeknek, annyira kiszolgálták őket. Még lakodalomból is sok lett volna, nemhogy ennyi nélkülözésből. Nem lehet elmondani azt a sok éhezést és koplalást, hogyan vertek, nem lehet elmondani, min mentem keresztül.

- Melyik láger volt a legborzalmasabb?

- Mindegyik, de az első lágerben, Kismarton mellett, legalább kaptunk enni. Fekete vizet, művajat és műmézet, aminek borzalmas íze volt. Rettentően édes, de amikor lenyelted, keserű íz maradt a szádban. Kismartonnál határoztuk el azt, hogy megszökünk. A falun kívül állt egy nagy pajta, oda hordták a tífuszos betegeket, elhatároztuk, hogy oda megyünk, mert ott sok az ennivaló, összeszedjük, és megszökünk – haltak az emberek, így mindig több fejadag maradt. A szökés reggelén, amikor elindultam, kegyetlenül fájt és lüktetett a tarkóm, combig ért a hó, nem bírtam haladni. Visszafordultam. Magas lázam volt, tífuszt kaptam.

Kint a pajtánál, az SS tisztek ásattak velünk egy nagy tömegsírt - három méter mélyet, három méter széleset – oda dobálták bele a halottakat, ha megtelt egy sor, leöntötték klórmésszel. Reggel aztán levetkőztettek bennünket, csak a gatyánk maradhatott, fél órát menetelnünk kellett mezítláb, ott a mínusz 15 fokos hidegben. Amikor elmentek, a pajtában a környékbeli szőlőkből összeszedtük a karókat, azzal gyújtottunk tüzet. Aki odadugta a lábát melegedni, csak rosszabbul járt. Láttam olyat, akinek úgy megfagyott, hogy a lábfejénél leszakadt a lába, folyt belőle a genny és a vér. Vérmérgezésben meg is halt. Én kimentem a hóra, ott dörzsölgettem a végtagom, de az egyik ujjam így is elfagyott. Társaim lefogtak, borotvával vágták le, úgy hogy ketten fogták a lában, ketten a kezemet, egy ember a fejemet szorította, ez mentett meg. Úgy bandukoltam tovább, kivágtam a cipőm orrát- ez volt a halálmenet.

A németekkel összeszedették a hullákat, aztán be a tömegsírba

- Tudták ott a táborban, hogy mi zajlik a fronton, hogy hamarosan vége háborúnak?

- Nem, hallottunk ugyan a repülőgépeket, néhányan mondták, hogy ezek már amerikaiak. Mit nyerünk vele? – kérdeztem. Emlékszem 1945 május 4-én, egy pénteki nap volt, a parancsnok bejött, két embert keresett, akik perfekt beszélnek angolul. Később ők mesélték: bent a parancsnok irodájában leültette őket, megkínálta konyakkal, azt egy legyengült szervezet nem fogadhatta el, megkínálták cigarettával. A parancsnok a bárszekrényből elővett egy bambusz rudat, rajta fehér zászlóval.

A foglyok összenéztek, akkor tudták meg, mi van. A tolmácsok az SS tisztekkel elindultak az erdőbe, majd kimentek a főútra, ott találkoztak az amerikai előőrssel. A németek aztán, ki merre látott, menekült. Az amerikaiak nem kímélték őket, akiket elkaptak, mindjárt ki is végezték. A németekkel összeszedették a hullákat, aztán be a tömegsírba, abba, amit a felszabadulás előtti nap, csütörtökön még mi ástunk ki. Én is jelentkeztem erre az önkéntes munkára, dupla vacsoráért. Elkezdtem én is ásni, a nyilas közben azon viccelt, hogy holnap majd mi leszünk ide eltemetve. Három-négy ásónyom után annyira le voltam gyengülve, hogy nem kaptam levegőt. Este még sikerült egy répát is elcsennem, abból két napig elvoltam, lepucoltam, víz nem volt, úgyhogy lepisiltem, úgy ettem.

 A többiek csapatostul rohamozták meg a németek élelmiszerraktárait, hozták ki a fehér zsúrkenyereket és a szalámit, egymást ütötték-tépték. Én egy lépést se mentem, maradtam a barakkban, nem rohantam élelmet szerezni. Gondoltam, ha itt van ezer ember, és mind egyszerre rohan, abból csak baj lesz, ha eddig kibírtam, nyert ügyem van, pár napot még kihúzok.

Kaptak olyan hasmenést, hogy a szemei kijöttek

- Segítették egymást ott a bajban a zsidók?

- Felszabaduláskor mindenki önző volt, ha volt egy darab kenyere, akkor evett, annyit amennyi beléfért. Aztán kaptak olyan hasmenést, hogy a szemei kijöttek. Volt, aki megevett egy 80 dekás húskonzervet, egy szelet kenyérrel, ivott rá vizet, aztán szétrepedt a gyomra. Mindenki csak magával volt elfoglalva, megszűntek a szabályok. Aztán megkezdődött a szabadrablás, az egyik birkát, a másik tyúkokat szerzett a faluból, aztán az erdőben megfőzték. Nekem két és fél év után az első normális ebédem egy csajka jérceleves volt. Fogtunk 5 jércét, levágtuk a fejeket, bele egy vödörbe, szereztünk hozzá még sárgarépát is. Volt olyan, aki a saját testvérével főzött, de nem ismerte meg, akadt, aki a saját anyjával, de nem ismert rá. Tiszta csont és bőr volt mindenki.

Halálmenetben sohase vedd le a cipődet!

- Honnan tudta, mikor mi a helyes? Hogy nem szabad például egyből sokat enni,

- Volt tapasztalatom, még a hadseregből, meg aztán figyeltem. Ha megálltunk a halálmenetben, például soha sem vettem le a cipőmet, mert aki lehúzta, az már nem tudta visszavenni, annyira bedagadt a lába. Még a cipő fűzésére is nagyon vigyáztam, nekem a lábamat soha nem dörzsölte ki cipő. Voltak falusiak, akik teletömték a szalmával a cipőjüket, és kapca nélkül léptek bele– feltörte a lábukat, véresre.

- Volt olyan pont, amikor lélekben feladta?

- Nem, de arra sem mertem soha gondolni, hogy végezzek magammal.

Még a falból a szeget is elvitték

- Szülei, testvérei közül bárki túlélte ezt a borzalmat?

- Senkim sem maradt. Az idősebb bátyám a felszabadulás előtti nap halt meg, Berlinnél egy bányában, nekitoltak egy csillét. Annyira le volt gyengülve, hogy nem tudott félreugrani. A kisebbik testvérem a buchenwaldi koncentrációs táborban halt éhen. A sógornőm anyámmal együtt Auschwitzba került, valószínűleg egyből gázkamrába vitték őket.

- Mi várta itt a kámoni házban, amikor aztán ’45-ben hazajött?

- Még a falból a szeget is elvitték. Nem mentem le a pincébe negyvenöt óta, de lent a pincében felásták a földet, aranyat kerestek a házban. Széthordtak mindenünket, a bátyám bútora például a következő utcában volt. De mi volt ez ahhoz képest, hogy senkim sem maradt? Elvesztettem a családom, ezt nem pótolhatta senki.

Amikor visszatértem, az ablakok tárva-nyitva álltak, X alakban bedeszkázva, a kapu is le volt zárva. Nem érdekelt, levertem a lakatot és bemásztam. Most is emlékszem, lengyel sapka, német zubbony, olasz nadrág és bakancs volt rajtam. A kertben egy gyönyörű barackfa állt, arról eszegettem. A szomszédból rám ripakodott egy nő, felelősségre akart vonni, hogy mit keresek itt, és mindjárt jelenti. Egykedvűen válaszolgattam neki. Akkoriban mindenkivel közömbös és flegma voltam, nem érdekelt semmi. A lakásban tényleg ronda világ volt, teleszórták szalmával, aludtak itt nyilasok, csendőrök, németek és magyarok, annyi volt a poloska, hogy ki kellett hívni a fertőtlenítőt.

Emlékszem, amikor hazajöttem, a szombathelyi Fő téren minden üzlet kifosztva, kiégve, egy varrótűt sem lehetett kapni. Ott ültem egy kiégett kirakatban… Aztán elmentem a zsinagógába, ahol a földön ezrével hevertek a családi fényképek. Megpillantottam közöttük egy régi fotót, a saját családomét, ez lett az egyetlen képem, amit róluk őrzök.

 

- Haragszik azokra, akik ezt tették Önnel, akik elvették a családját és fiatalságát?

- Amikor hazajöttem, megfogadtam, hogy nem állok senkin bosszút. Nem volt bennem gyűlölet, egyedül egy dolgot fogadtam meg: hogy nem felejtek. Különben is, kin álltam volna bosszút? Elmentem Szombathelyről ’42 októberében, amikor ’45 júniusában visszatértem, már egészen más város fogadott. Kit vonhattam volna felelősségre?

70 év nagy idő, talán elfelejtettem ezt is azt is, túléltem, úgyhogy soha senkit nem bántottam, nem loptam el senki betevő falatját. Igaz, tőlem sem tudták elvenni, mert mindig volt nálam tű meg cérna, és belevarrtam a zsebembe, vagy a fejem alá tettem.. Senkit sem bántottam, nem is voltam haragban senkivel soha, hazajöttem ebből a nagy égésből, de bosszúállás nem maradt bennem.

Élt egy unokatestvérem, Londonban. Kint jó angol polgár módjára ’45 karácsonyán ő is vendégül látott egy hadifoglyot, egy volt wehrmacht katonát. Ő lett a férje. Amikor 1975-ben meglátogattam őket, egy fedél alatt aludtunk, de nem volt rá rosszalló megjegyzésem. Ilyen az élet!

 

FELHIVÁS

A MAGYAR NEOLOG RABBIKARHOZ

           ÉS A MAZSIHISZ ÚJ(?) VEZETŐSÉGÉHEZ

Egész Budapest látta és olvasta  hiradásunkat és felhivásunkat arról a példátlan és botrányos blaszfémiáról, חילול השם amit a budai rabbi elkövetett –  amikor füdőgatyában, uszodában fújta megtérésre hivó eluli sófárt, ezzel "pászkenolva", zsidongó reformneje inspirációjára, hogy--- ezt lehet. " מנוח עם הארץ היה שהלך אחר אשתו"(עירובין,יח,ב)

 

Felhivtuk a T. rabbikart, foglaljon állást az ügyben és mondja ki vajon egy hitsorsos eleget tesz-e vallási kötelességének, Elul havában a zsinagógában, reggelente a megtérésre hivó Sófár fúvást hallani – azzal hogy meghallgassa videón az úszkáló és zsidongó "rabbi" Sofárját?

Ugyanezzel a kéréssel és kérdéssel most a Mazsihisz "megujult" vezetőségéhez fordulunk: támogatják-e a "rabbi" blaszfémiáját vagy sem? (És mit szól mindehhez Tordai elnök úr, aki otthonról, Nyiregyházáról, nem rendelkezhet ilyen tapasztalatokkal?)

 

 Ha a  válasz nemleges-  tessék őt azonnali hatállyal elbocsátani és nejét – helyette – kinevezni a Frankel rabbijának. Akkor legalább  tudni fogjuk hol tartunk!

 

T. állásfoglalásukat a világ zsidóság tudomására hozzuk.

 

 

 

2013. augusztus 25., vasárnap

FELHIVÁS

A MAGYAR NEOLOG RABBIKARHOZ

  ÉS A MAZSIHISZ ÚJ(?) VEZETŐSÉGÉHEZ

Egész Budapest látta és olvasta  hiradásunkat és felhivásunkat arról a példátlan és botrányos blaszfémiáról, חילול השם amit a budai rabbi elkövetett –  amikor füdőgatyában, uszodában fújta megtérésre hivó eluli sófárt, ezzel "pászkenolva", zsidongó reformneje inspirációjára, hogy--- ezt lehet. " מנוח עם הארץ היה שהלך אחר אשתו"(עירובין,יח,ב)

 

Felhivtuk a T. rabbikart, foglaljon állást az ügyben és mondja ki vajon egy hitsorsos eleget tesz-e vallási kötelességének, Elul havában a zsinagógában, reggelente a megtérésre hivó Sófár fúvást hallani – azzal hogy meghallgassa videón az úszkáló és zsidongó "rabbi" Sofárját?

Ugyanezzel a kéréssel és kérdéssel most a Mazsihisz "megujult" vezetőségéhez fordulunk: támogatják-e a "rabbi" blaszfémiáját vagy sem? (És mit szól mindehhez Tordai elnök úr, aki otthonról, Nyiregyházáról, nem rendelkezhet ilyen tapasztalatokkal?)

 

 Ha a  válasz nemleges-  tessék őt azonnali hatállyal elbocsátani és nejét – helyette – kinevezni a Frankel rabbijának. Akkor legalább  tudni fogjuk hol tartunk!

 

T. állásfoglalásukat a világ zsidóság tudomására hozzuk.

 

 

 

"MEGÚJULUNK – tavasz lesz az őszből"

Heisler  András programadó cikke a Csáki honlapon;kommentár nélkül

Még el sem ültek a MAZSIHISZ elnökválasztás közéleti hullámai, és alig telt el néhány hét az emlékezetes éjszakába nyúló közgyűlés óta, közösségünk tagjai a budapesti körzetekben és a vidéki hitközségekben is már az őszi ünnepekre készülnek. Ros Hasana, Jom Kippur idén a szokásosnál is korábban köszönt ránk – ahogy öregjeink mondják: gyorsan vége lesz a nyárnak.

Azt gondolom, hogy a meteorológiai ősz beköszönte a Szövetségünknél a megújulás időszakának kezdetét jelzi. Olyan belső korszakváltás hajnalát, amelynek eredményeképpen egy jóval nyitottabb, vonzóbb és inspirálóbb belső közélettel, és persze átláthatóbb gazdálkodással működő szervezet fogja a hazai zsidóság sorsát formálni. Egy új típusú, ernyőszervezetről beszélek.

Lehet bármennyi belső vagy külső vitánk, egy dolog azonban megkérdőjelezhetetlen szervezetünk kapcsán: közjogilag a MAZSIHISZ a legnagyobb magyarországi zsidó hitközség. Mi rendelkezünk a legnagyobb infrastruktúrával, mi működtetjük a legnagyobb intézményhálózatot, és taghitközségeink összefogásaként mi vagyunk Magyarország legjelentősebb zsidó szervezete. Ez így volt tegnap, így van ma, és munkánk eredményeképpen így kell maradnia holnap is.

A MAZSIHISZ toleráns és befogadó világnézetet követ, olyan gondolkodásmódot, melynek eredményeképpen taghitközségei ma is többféle zsidó vallási irányzatot reprezentálnak. Ennek megfelelően tagjaink között éppúgy vannak orthodox irányultságú közösségek, mint neológ, vagy éppen Status Quo irányzatot követőek. Az ideológiai sokszínűség azonban nem a torzsalkodás, a széthúzás vagy éppen a belső feszültségek jele. Ellenkezőleg! Szervezetünk millió színes szálból álló szövetének ereje éppen a hagyományaink alapjait jelenítő érdemi viták, és a sokszínű, változatos vallásgyakorlás megélésének biztosításában rejlik!

Nincs baj a gondolati, ideológiai, vallásgyakorlati sokszínűséggel. Sőt, egyre többen vagyunk, akik szervezetünk virtuális ernyője alatt akár még nagyobb választékot is el tudnánk képzelni! Hétköznapi konfliktushelyzeteink, vagy működési zavaraink oka nem a sokszínűség biztosítására, hanem mindennapi működésünk átláthatatlanságára, valós lehetőségeinktől elmaradó közéleti befolyásunkra, és a szövetségi funkcióink hitközségi, hitéleti feladatainkkal való gyakori összekeverésére vezethetőek vissza.

Hiszek abban, hogy segíteni fog gondjaink megoldásában, ha a Vezetőséggel és a Rabbitestülettel együttműködve sikerül kialakítanunk egy olyan átgondolt, és precíz öndefiníciót, amelyik támogat bennünket abban, hogy még pontosabban legyünk képesek megfogalmazni, mit gondolunk önmagunkról, a bennünket körbevevő világról. Vezetőként egy olyan rendszert szeretnék kialakítani, amelyik ugyanúgy képes taghitközségeink számára a harmonikus együttműködés biztosítására, mint amelyik betonkemény képviseleti és érdekvédelmi képességekkel rendelkezik, vagy amelyik belső forráselosztását nem hűbérúri osztogatással, hanem éppen ellenkezőleg, az anyagi javakhoz való egyenlő esélyű hozzáféréssel kívánja megvalósítani.

Megújuló, nyitottabb közéletet szeretnék látni. Olyan izgalmas és inspiráló belső fórumokat, amelyek termékeny vitái nagyban hozzájárulnak majd ahhoz, hogy milyen lesz szervezetünk jövőképe. Ehhez azonban az első lépés amelyet meg kell tennünk, az a nyitottság, a tolerancia, a mások megértésének és elfogadásának alapértékké formálása. Merjük kinyitni ablakainkat annak érdekében, hogy friss levegőt engedjünk be közéletünk képzeletbeli  falai közé.

Nem hiszem, hogy tévednék amikor úgy gondolom, hogy a legtöbb zsidó szervezethez képest a Mazsihisz szinte mammutnak tűnik. Mégis, ha valódi nyitásban gondolkodunk, akkor elemi morális kötelességünk, hogy a legkisebb zsidó szervezetet is egyenrangú partnerként kezeljük – már csak azért is, mert a kisebb civil szervezetek saját működési területükön sok esetben akár a Mazsihisznél is nagyobb gyakorlattal, több tapasztalattal, jobb eszközökkel rendelkeznek. Kooperációban a résztvevők erőforrásai nem csak összeadódnak, de szinte minden esetben meg is sokszorozódnak!

Átláthatóbb gazdálkodást hirdetek, mert mindnyájan tudjuk –  azok is, akik ezt nem vallják be –, hogy az elmúlt időszak belső csatározásait körüllengő, gazdálkodási visszaélésekkel összefüggő pletykák, városi legendák szervezetünk közéleti reputációját erősen megtépázták. Miközben a Szövetség évtizedek óta működteti a magyarországi zsidóság fennmaradásához és fejlődéséhez szükséges infrastruktúrát, zsinagógákat és iskolákat tart fenn, szociális hálót épít, a közéleti elismertsége – zsidó és nem zsidó körökben egyaránt – egyre rosszabb.

Sokan mondják, hogy csapnivaló a marketingünk. Igazuk van, de azt már nem teszik hozzá, hogy egyetlen reklám sem tud jobb lenni, mint maga a reklámozott termék. Nincs az a reklámguru vagy kommunikációs szakember, aki egy nem kellően átlátható működési és gazdálkodási rendszerrel rendelkező szervezetet képes lenne hitelessé tenni. A megoldás egyszerűen hangzik: transzparencia. Erre van ma szükségünk, ezt kell mindenekelőtt megteremtenünk.

A probléma felismerése a siker felé vezető út első lépése. A nyár sikerhíre, hogy Vezetőségünk már a második lépésnél tart: nem csak felismerte a transzparencia hiányát, de vezetőségi határozatban arról is döntött, hogy pályázati úton megbízást ad a szervezet teljes körű, működési és gazdálkodási átvilágítására. Ráadásul a Budapesti Zsidó Hitközség Elöljárósága is csatlakozott a Mazsihisz Vezetőségének döntéséhez: így az átvilágítást a Mazsihisz legnagyobb taghitközségét is érinteni fogja!

A munka a megválasztásommal elkezdődött, mert tudom és érzem, hogy a magyarországi zsidóságnak változásokra van szüksége. Ezt azonban nem lesz sem könnyű, sem pedig viták és konfliktusok nélküli folyamat. Olyan munkának nézünk elébe, amikor a bölcsesség mellett sok türelemre és megfontoltságra is szükségünk lesz.

Néhány napon belül azonban mindennél fontosabb dolgunk, hogy szívünkben és a gondolatainkban is az év legfontosabb napjaira készüljünk. Jönnek az őszi Nagyünnepek, így most tartsunk pihenőt sűrű közéleti feladataink végzése közepette. Kívánom a Csáky körzet minden hívének, a magyarországi zsidóság egészének, hogy a Nagyünnepek alatti lelki megtisztulást követően közösen tudjuk majd az őszt tavasszá változtatni!

                                                                                     *  

    Eddig sl a Heisler cikk. Egyelőre nem kommentáljuk; még nem telt le a 100 napos türelmi idő.

A szerk