DÁNIEL KÖNYVE: : MÁSODIK FEJEZET  

                         

„MONDJÁTOK MEG, MIT ÁLMODTAM!”

A király álmot lát, ami nyugtalanítja. Összehívja bölcseit (kuruzslóit, varázslóit) és kéri,

találják ki, mit álmodott * Azok hajlandók megfejteni a király álmát, ha elmondja nekik

azt. Mivel erre Nebukodnecár nem hajlandó (talán el is felejtette álmát), halálbüntetéssel

fenyegeti bölcseit, beleértve Dánielt is * Ő időt kér, majd imádkozik és megfejti a

király álmát, és ezzel megmenti a kuruzslókat a haláltól. * Az álom: hatalmas fémbálvány,

amely négy királyságot jelképez * A király leborul, és isteníti Dánielt, aki ezt elhárítja

                   

  „Nebukodnecár uralkodásának  második évében álmo(ka)t látott, nyugtalan lett, és nem tudott tovább aludni. Ekkor azt mondta a király, hogy hívják a mágusokat, varázslókat, kuruzslókat és csillagjósokat (kaldeusok), hogy elmondják a királynak álmait, és azok jöttek és a király előtt álltak. És a király azt mondta nekik: Álmot láttam és nyugtalan lettem, hogy az álmot megtudjam.   

 

  Erre a csillagjósok válaszoltak a királynak, és azt mondták (arameus nyelven): Éljen a király örökké! Mondd el az álmot szolgáidnak, és a megfejtést mi szolgáltatjuk. A király válaszában azt mondta a csillagjósoknak: Szent az elhatározásom, ha nem mondjátok meg, mit álmodtam, darabokra vágatlak benneteket, és házaitokból szemétdomb lesz. Ha viszont elmondjátok, mit álmodtam, és megfejtitek azt, akkor gazdagon megajándékozlak benneteket, birtokokat és nagy méltóságot kaptok tőlem. Rajta tehát, adjátok elő az álmot és megfejtését!

 

Azok meg újra csak azt válaszolták: Mondja el a király, mit álmodott, mi meg megmondjuk megfejtését.

 

A király pedig ezt válaszolta nekik: Tudom én, hogy csak húzzátok az időt (vagy: időt akartok nyerni), hiszen látjátok, hogy elhatározásom megmásíthatatlan. Halál fiai vagytok! Mivel csak hazug és haszontalan dolgokat mondtok nekem (előttem), amíg a helyzet (esetleg) megváltozik (javatokra). Ezért ismételten mondom, adjátok elő, mit álmodtam, és akkor tudni fogom, hogy helyes magyarázatot adtok-e nekem.

 

A csillagjósok meg ezt válaszolták a királynak (immár harmadszor): Nincs olyan halandó ember a földön, aki válaszolni tudna a király kérdésére (vagy: aki a király kívánságának eleget tudna tenni), hiszen ilyen kérdést egy király sem kérdezett soha csillagjósától, mágusaitól és varázslóitól. A király kérdése igencsak nehéz. Nincs más, aki válaszolni tudna rá a királynak, csak Isten, aki nem lakozik emberi testben!

 

Erre a király nagyon dühös lett, és parancsot adott, hogy öljék meg a babilóniai bölcseket; mindet. Amikor kiadták  a parancsot, keresték Dánielt és társait is, hogy kivégezzék őket.” (Dániel 2,1–13)

 

     Még mielőtt a szövevényes szövegből – amit a nehéz arameus textus fordítása sem tesz könnyebbé – megpróbálnánk kihámozni, miről is van itt szó, nem lehet  figyelmen kivül hagyni a szembeötlő hasonlatosságot, ami Dániel és Nebukodnecár, valamint József és a fáraó között van (utóbbi Mózes első könyvében).

 

Itt is, ott is egy fogoly zsidó ifjú, akit elragadtak otthonából, és aki tehetségével kitűnik a tömegből és megfejti a király álmát (most elárultuk, ami csak a következő versekben tudódik ki): Dániel nemcsak megfejti a király álmát, de azt is elmondja neki, mit álmodott! Ez valóban meglehetősen precedens nélküli, ebben a mágusoknak igazuk is van.

 

        De miért is kéri tőlük Nebukodnecár a lehetetlent? Miért nem mondja el nekik álmát, ahogy a fáraó elmondta, előbb kuruzsló „bölcseinek”, majd Józsefnek?

 

Lehetséges lenne, hogy elfelejtette? Ez előfordul és a hagyományos exegetika ebben az irányban keresi a megoldást, azáltal, hogy a Midrásokból Psátot csinál. A despota király valóban elfelejtette rémisztő álmát, és reméli, hogy csillagjósai  azt eszébe juttatják. Hadd ne mondjuk, hogy ez majdnem annyira „logikus”, mint a kincstári remény a megfejtésben.

 

Száádjá Gáon^* azonban ellenvéleményen van. Szerinte Nebukodnecár nem felejtette el álmát, hanem csak próbára akarta tenni álomfejtő kuruzslóit: ha nem tudják kitalálni, kifundálni, mit álmodott – akkor álomfejtésükben sem lehet bízni.

 

    Logikus?

 

   Akárcsak a királyi „megoldás”: megölni a mágusokat, kuruzslókat stb., akik nem tudják megfejteni az álmot, vagyis a babilóniai intelligencia krémjét. De nemcsak őket, hanem Dánielt és három társát is, akik nem is voltak jelen, nem is kérdezték őket.

 

   Ha a válasz az, hogy Nebukodnecár nagyobb despota volt mint a fáraó, és azzal akarta kényszeríteni mágusait álma kitalálására - hogy felapríttatja őket – elfogadjuk. Szerencséjükre ez nem történt meg – mert ott volt Dániel.

                                                                    ***

    

  Mielőtt tovább mennénk, meg kell jegyeznünk, hogy van itt egy "dátum-probléma", ami nem egyedi a Bibliában. Ami megkérdőjelezi fejezetünk első versét az a megadott időpont: Nebukodnecár uralkodásának "második éve". Már Rási* megjegyzi itt, hogy "ez lehetetlen", hanem a Szentély pusztulásának második évéről van szó. Száádjá* is ezen a véleményen van. Szerinte ez a babilóniai király uralkodásának 21. évében volt. Ibn Ezra* más véleményen van. Az egyik nemzsidó forditás itt 12 évre "javitja" az adott dátumot. Dáát Mikrá* a bevezető Tanulmányában egy alfejezetet szentel a "Bibliai időszámitások" rendszerének (43.oldal).

 

 

     Még egy fontos megjegyzés: miután a király „bölcseinek” szóvivője arameus nyelven válaszolt a feladott leckére – és ezt az Írás közli velünk –, innentől kezdve a hetedik fejezet végéig a szöveg arameus nyelven folyik, ami meglehetősen megnehezíti a fordítást és az értelmezést. A nyelvi nehézségekről – lásd a szerző Bevezetőjében is.

 

    „Ekkor Dániel okos (talpraesett) választ adott Árjochnak, a király főhóhérának, kérdezvén tőle, miről is van szó, és mi ez a királyi utasítás? Árjoch elmondta Dánielnek, aki bement a királyhoz és időt kért, hogy megmondhassa a megfejtést a királynak.

 

    Ennek utána Dániel hazament, és értesítette barátait, Chánánját, Misáélt és Ázárját (a történtekről), majd  irgalmat (kegyelmet) kértek az ég Istenétől erre a titokra (hogy mit álmodott a király), és hogy  emiatt ne veszejtsék el Dánielt és társait a többi babilóniai bölccsel egyetemben.

 

    Ekkor Dánielnek kiderült a titok egy éjszakai jelenésben, és Dániel áldotta az  ég Istenét.

 

     Ezt mondta Dániel:

 

     Legyen az Örökkévaló Isten neve áldott örökkön örökké. Hiszen a bölcsesség és az erő (hatalom) az övé. Ő szabja meg az időket, és a korokat, elmozdít királyokat, és támaszt királyokat; bölcsességet ad a bölcseknek, és tudást az értelmeseknek. Ő tárja fel a mély titkokat,  tudván tudja, mi van a sötétben, és a világosság nála lakozik.  Téged, őseim Istene, magasztallak és dicsőítlek, a bölcsességért és (lelki)erőért, amit nekem adtál. És most pedig közölted velem, amit kértünk tőled, (vagyis) a király dolgát tudattad velünk.

 

    Ekkor Dániel  elment Árjochhoz, akit a király kinevezett (megbízott), hogy elveszejtse Bábel bölcseit, és azt mondta neki: Bábel bölcseit ne veszejtsd el, és engem  vigyél a király színe elé, és én elmondom neki az álmot és megfejtését.” (Dániel 2,14 –24)

 

      A sztori egyre érdekesebb lesz. Nebukodnecár, aki "bölcseit" azzal vádolta, hogy csak húzzák az időt (miután kétszer mondták ugyanazt), itt minden további nélkül beleegyezik Dániel kérésébe, hogy adjon neki időt. Ha ez nem elég, akkor itt van az a  megfejthetetlen  dolog,  hogy Dániel csak úgy „bemegy a királyhoz”, nem kér audienciát, nem vesz igénybe protekciót, hanem csak benyit a királyhoz, aki nem tiltakozik, nem apríttatja fel a szemtelen zsidó fiút, aki (a Midrás szerint) csupán egy éjszakányi haladékot kér, és másnap – ígéri – jön a válasszal.

 

    Hagyományos exegétáink szerint Dániel tudta, miről van szó, csak azért kérdezte így Árjochtól, hogy kifaggassa – és időt nyerjen. A Midrás szerint a király kérdezte Dánielt, tudja-e a kérdésre a feleletet, és a pozitív válaszra azt kérdezte Nebukodnecár: Mikorra várhatja a választ?

 

     Mire Dániel azt válaszolta, hogy „nem kérek harminc napot, sem húszat..., hanem várd ki az éjszakát, és holnap reggel jövök a válasszal...” (Tanchuma*, Börésit, Mikéc, 2)

 

Hogyan lehetett ennyire magabiztos? – kérdezik Bölcseink. A válasz: bízott az isteni könyörületben, amely nem fogja engedni, hogy az ártatlan négy zsidó ifjút, akik nem is voltak jelen, amikor a király fogadta " bölcseit", együtt büntessék a  mágusokkal. Ha meg nem sikerül neki kiimádkozni a helyes választ – nem vesztett semmit, hiszen amúgy is benn voltak a pácban, és ők is a kivégzettek listáján voltak. Rabbi Mose Álsech^* szerint  ezt a babilóniai "tudósok"követelték: ha őket megölik, öljék meg a négy zsidót is.

 

   Az arameus nyelvű szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy az öldöklés elkezdődött-e már a gyakorlatban, vagy csak kilátásba volt helyezve, és Árjoch azt Dániel kérésére állította- le. Akár így, akár úgy, Dániel lélekjelenlétével, imájával és a rejtély megfejtésével, babilóniai „kollégáit” is megmentette.

                                                                        *

  

     Dániel imája több szempontból érdekes. Eredeti szövege több magyarázatot elbír, és messze kimagaslik az itteni szövegkörnyezetből. Érdekes a magyarázata, miért ad az Örökkévaló észt, okosságot, „bölcsességet a bölcseknek”, és miért nem a balgáknak, hiszen azok jobban rá vannak szorulva? A talmudi tanmese szerint ezt kérdezte egy előkelő római matróna rabbi Jószi Ben Chalaftától, a tanaitától is. Válasza: ha jön hozzád két ember, és kér egy nagyobb kölcsönt, egyik gazdag, míg a másik szegény – kinek adsz kölcsönt? A hölgy válasza az volt, hogy a gazdagnak.

 

Miért? – kérdezte Joszi. – Hiszen a szegény jobban rá van szorulva.

 

Igaz – mondta a matróna –, de ha a gazdag elveszíti a pénzt, van honnan megtérítenie és visszaadni a kölcsönt. Míg ha a szegény tönkremegy – elveszett a pénzem!

 

   Mondta  erre Joszi a római hölgynek: Hallják füleid, amit szájad szól. Így van ez az Örökkévalóval is. Ha a hülyéknek adna észt – azok mit csinálnának vele? Kocsmákban, cirkuszokban, színházakban chochmecolnának (bölcselkednének) vele. Viszont ha a bölcseknek ad bölcsességet, azok a tanházakban fejlesztik a tudományt, és így az okosak még okosabbak lesznek... (Midrás Kohelet Rábbá, 1,7)

 

       Dániel, imájában, az „ég Istenéhez” beszél, ez az Örökkévaló elnevezése szájában. Dáát Mikrá^* szerint ez volt a zsidó Isten elnevezése külföldön, a gojok körében. Csak így tudták definiálni a láthatatlan Istent, aki az égben van, és ezért nem látjuk. Fejezetünkben négy ízben fordul elő ez a kifejezés, de Cirus is ezt használja (Ezra 1, 4–5), valamint Jóna, a próféta, amikor külföldön van, a hajón, és kilétéről kérdezik.

 Miért kellett Dánielnek belekeverni három társát is a veszélybe? Azért, mert a halálos ítélet rájuk is vonatkozott, másrészt, pedig „nem azonos az egy ember imája, a többek imájával”.

 

Tehát: Dániel imájával megtudta a titkot, most pedig Árjochhoz sietett. Kérve őt, ne siessen az öldökléssel, mert ő tudja a választ. (Lásd a Függelékben: Imák a Bibliában).

 

*

   Figyelem: itt egy kérdés, amire egyelőre nem tudjuk a választ. Az előbb – tegnap, tegnapelőtt, amikor az őrült királyi határozat elhangzott, mármint a tudósok és bölcsek kínhaláláról, mivel nem tudták kitalálni, mit álmodott uruk, királyuk, és Dániel megtudta, hogy ő is halál fia – egyszerűen bement, berontott a királyhoz és kérte várna már egy kicsit, és majd ő, Dániel, kitalálja. Nem kért engedélyt, nem jelentkezett be, nem vett igénybe protekciót – egyszerűen bement a királyhoz, aki igent mondott, és a kijövő Dániel leállította a vérengzést.

 

    Most meg, amikor már tarsolyában van az isteni válasz, Dániel kéri Árjochot, a király főhóhérát, vigye be őt a királyhoz. Miért?

    

  Dáát Mikrá^* érzékeli a kérdés súlyát: ez így, ahogy van, nem logikus. Mi lehet az oka, hogy itt Dániel Árjoch közbenjárását kéri? Hiszen, aki olyan jól ismeri a királyt, mint ő – mi szüksége van neki egy közbenjáróra, aki protekcióval beviszi őt egy királyi audenciára?

Válasza: az álom megfejtése nagyon komoly dolog, mivel a király nagyon fontosnak tartja, és nagy súlyt helyez rá. Ezért kell, hogy ez hivatalos állami keretben történjen, Bábel bölcseinek jelenlétében, és nem privátim, partizán módra.

 

    Továbbá: mivel Árjoch parancsba kapta, hogy végezze ki a bölcseket – ideértve Dánielt és társait is –, most jön a zsidó fiú, és megmenti Bábel bölcseit a haláltól. Nem kell megölni senkit – mondja majd  Nebukodnecárnak –, itt az álom, és itt a megfejtése. Még hozzáteszi D. M., hogy itt Árjoch a  fáraó főpohárnokára emlékeztet, akinek – ha késve is – szerepe volt a fáraó álmának megfejtésében azáltal, hogy  megemlítette József létezését.

 

   Mose Alsech^* ezt még jobban aláhúzza. Szerinte Dániel félt, tartott a "bölcsek" bosszújától, és hangsúlyozottan úgy akart megjelenni előttük, mint aki életüket menti meg cselekedetével, és „ezáltal majd hálásak lesznek neki”.

 

     És miért kérte a közvetítői feladatra éppen Árjochot? Azért, mert ő kapta a parancsot a "bölcsek" megölésére, és „az ő kezét kellett lefogni”. Hasonló értelemben magyarázza Málbim^* is.

 

   (Még egy zárójel: itt Dániel már nem „gyerek”, mint amikor Jeruzsálemből elhurcolták. Árjoch férfinak nevezi, és különböző számítások szerint legalább 28 éves volt már ekkor. József harmincéves volt, amikor a fáraó elé került.)

 

         „Ekkor Árjoch sietve a király elé  vitte Dánielt, és azt mondta (a királynak): Találtam valakit a júdeai száműzöttek  között, aki elmondja a királynak a megoldást. Mondta erre a király Dánielnek, kinek neve Béltsácár volt, valóban tudod közölni velem az álmot és megfejtését?

 

     Dániel pedig ezt válaszolta a királynak: A titkot, amit a király kérdez, sem bölcsek sem varázslók, sem csillagjósok   nem tudják megfejteni. De  van Isten az égben, aki felfedi a titkokat, és ő tudatta Nebukodnecár királlyal, mi lesz az idők végén. Álmod, amit láttál, és a fejed látomása ez volt:

 

    Te, királyom, gondolkodtál nyoszolyádon, mi lesz majd ezután – és a titkok felfedője közölte veled, hogy mi lesz. Nekem pedig, nem az emberektől jövő bölcsességem okozta, hogy felfedték előttem a titkot, hanem kizárólag az, hogy tudomásodra jusson, és megtudd (felfogd), mi az, amin töprengsz.

 

    Te, király, látomást láttál, egy nagy  szobrot.  A szobor hatalmas és fényes volt. Előtted állott, és látványa félelmetes volt. A (szobor) feje színaranyból volt, melle és karjai ezüstből, hasa és csípői pedig rézből. Combjai vasból voltak, míg lábai részben vasból, részben agyagból voltak. Te pedig nézted és láttad, amíg egy kő zuhant le (valahonnan) anélkül, hogy kéz ért volna hozzá, ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet. Összezúzódott a vas, az agyag, a réz, az ezüst és az arany, és olyan lett az egész, mint nyáron a pelyva a szérűn, elfújta őket a szél, és nyomukat sem lehetett találni. A kőből pedig, amely megütötte a  szobrot – nagy hegy lett és betöltötte az egész földet.

 

Ez volt az álom, és most annak megfejtését is elmondjuk a királynak.” (Dániel 2,25–36)

 

     Mint már az előzőekben elmondottuk, Száádjá szerint Nebukodnecár jól emlékezett álmára, és csak próbára akarta tenni bölcseit. Ezért amikor Dániel részletesen elmondta az álmot – a király elismerően nyugtázta a teljesítményt, de lelkesedése még hátra volt, mert várta a megfejtést. Mit jelenthet az összedőlt szobor, mi lesz a birodalom vége, és – főleg – mi lesz a király sorsa?

 

Ennélfogva Dániel sokat nem váratott magára, hanem azonnal, szinte egy szuszra, folytatta a megfejtést is. Abarbanel* itt hozzáteszi, hogy míg az álmot nyilvánosság előtt mondta el Dániel, addig a megfejtést négyszemközt, csak a királynak, mert annak negatív tartalma nem volt alkalmas arra, hogy a királyt felderítse. A megszégyenített babilóniai „intelligencia”, a tudatlan "bölcsek" . akiket Dániel mentett meg a biztos haláltól – nem voltak jelen, és nagyon valószínű, hogy Dániel három társa sem.

 

   (A zsidó exegetika állandóan összehasonlítást tesz József és Dániel között, de a kézenfekvő hasonlatosságok mellett – a különbözőségeket sem hallgatja el. Majd látni fogjuk, hogy minden dicsősége és a király hálája ellenére – Dánielt később is halálveszély fenyegeti, amikor ellenségei uszítására a király őt oroszlánverembe vetteti, társait meg tüzes kemencébe, mert nem hajlandók a király bálványát imádni. Zsidó sors, amitől József mentes volt, és ami csak utódait érte utol...)

 

    „Te, király, királyok királya, akinek az egek Istene királyságot, erőt, hatalmat és méltóságot adott. Bárhol is laknak, kezedbe adta az embereket, a mezők barmait és az ég madarait, és mindezek uralkodójának tett meg – te vagy az aranyfej! Utánad azonban más királyság támad, alacsonyabb rendű a tiednél, majd egy harmadik királyság, amely  rézből való, és az egész földön uralkodik. A negyedik királyság pedig olyan erős lesz, mint a vas. Mert ahogy a vas összetör és szétzúz mindent, úgy fogja ez pörölyként szétverni  azokat a királyságokat.

 

    És amit láttál, a lábakat és a lábujjakat, részint agyagból és részint vasból vannak. (Ez azt jelenti, hogy) ez a királyság (a negyedik) szétszakad, egyrészt erős lesz, mint a vas, de amint láttad a vas keveredett benn az agyaggal. A lábujjak pedig, részint agyagból, részint vasból voltak; (ami azt jelenti, hogy) a királyság részint erős, részint törékeny lesz. Láttál vasat agyaggal keveredve. (Ez azt jelenti, hogy) házasságok által keverednek, de nem egyesülnek egymással, ahogy a vas sem  egyesül az agyaggal.

 

Azon királyok uralmának végén támaszt majd az ég Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyság nem kerül át egy másik néphez, és ez a királyság majd összemorzsolja ezeket (az előbb említett) királyságokat, míg ő örökre fennmarad.

 

És a kő, amit láttál, hogy egy hegyről zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, és összetörte a vasat, a rezet, az agyagot, az ezüstöt és az aranyat. (Ez azt jelenti, hogy) a nagy Isten tudtára adta a királynak, mi fog ezután történni.

     Valós volt az álom, és megbízható a megfejtése.” (Dániel 2,37–45)

 

Dániel az álmot  a megfejtéssel elegyítve mondja el az ámuló királynak. Aki – ha eddig elfelejtette volna – most pontról pontra hallja álmát a megfejtésével együtt. Hol vannak a megszégyenített "tudósok" – nem tudjuk. Valószínűleg helyükön maradtak, és csak alkalomra várnak, hogy kitölthessék bosszújukat az „idegen lelkű” Dánielen.

 

   Itt említi Dániel először a lábujjakat, de ez a részlet meglehetősen jelentéktelen a hatalmas szobor többi részéhez képest.. Ami Nebukodnecárt valószínűleg megfélemlítette, az a szobor nagysága és – gyengesége; lám milyen könnyedén omlik össze egy hegyről leeső kő ütése által. Nincs kizárva, hogy a látott és immáron megfejtett szobornak és az onnan elszármazó négy királyságnak szerepe lesz annak a hatalmas szobornak a felállításában (a következő fejezetben), amelynek imádására a király éppen Dániel zsidó barátait akarta rákényszeríteni. Pogány logika.

    

A négy hatalmat, illetve királyságot intenzíven magyarázza és értelmezi a zsidó exegetika. Te vagy az aranyfej – mondja Dániel Nebukodnecárnak és ezzel nem(csak) hízelegni akar neki. Valóban: ő alapította a Babilon Birodalmat, ő gyűrte le kora nagyhatalmait – ő az első királyság. De – nem az utolsó.

 

    Az utána jövő – a második királyság – a Perzsa Birodalom, amely felkelt, miután Bélsácár korában összeomlott a nagy agyagbábu, illetve agyaglábú óriás – a Babilon Birodalom. Ez nem Nebukodnecár idejében történt – jegyzi meg Dáát Mikrá^*, hanem jóval később –, úgyhogy a jelenlegi királynak semmi oka az aggodalomra.

 

Ez a Perzsa Birodalom alacsonyabb rangú lesz, mint elődje – hogy miben, azt nem tudjuk –, és utána, a harmadik, még alacsonyabb rendű, amely a szobor hasa és csípői által jelenítődik meg – ez Hellász, a görög birodalom, amely „az egész világon”, vagyis az egész  térségben uralkodni fog, és amelyet az egyszerűség kedvéért több zsidó exegéta egyszerűen macedóniai Nagy Sándorral azonosít.

 

A negyedik királyság pedig – Róma, a „gonosz, görög királyság” jogfolytonos örököse. Az a Róma, amely majd leigázza véglegesen Júdeát, és lerombolja a  második Szentélyt. Bölcseink egyértelműen Rómát látják ebben a vaserős királyságban, és azt cselekedetei nyomán és alapján Edomnak valamint a "gonosz királyság"nak (Málchut Háris'á nevezik, ami Ézsau szinonimája.

 

   A továbbiakban, még szó lesz könyvünkben, a perzsa, illetve a médiai királyságról (erről szól egyébként a purimi sztori, Eszter könyve is), de a görög, majd a római uralom már nem jutottak kifejezésre a Bibliában.

 

 Még elmondja Dániel az álmélkodó királynak, hogy a kő, amely leesik a hegyről és összetöri az ércbálványt – maga az Örökkévaló műve (Abarbanel^* alapján), és ezzel az aktussal kvázi tudassa a „nagy Isten” a királlyal, ezzel a képletes eszközzel, mi lesz a jövőben.

 

Ezzel befejezte Dániel az álom megfejtését, kinyilatkoztatván, hogy amint valós és igaz az álom – hiszen a király tudja (vagy eszébe jutott), hogy ezt álmodta –, úgy igaz és valós a megfejtése is.

 

      A király reakciója Dániel szavaira váratlan és megdöbbentő volt – mai szemmel  nézve-. Nincs kizárva, hogy ott és akkor logikus volt.

                                                                   ***

       „Erre (vagy ezek után) Nebukodnecár király arcra borult, és meghajolt Dániel előtt, valamint áldozatot akart bemutatni és tömjént adni elé (de Dániel nem fogadta el, és erre a király azt mondta neki): Való igaz, hogy Istenetek az istenek Istene, a királyok ura és a titkok feltárója – hiszen képes voltál feltárni ezt a  titkot. Ekkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, (vagy szó szerint: naggyá tette), sok-sok ajándékot adott neki; Babilon urává és a bölcsek vezetőjévé tette.

 

  És Dániel kérte a királyt, hogy Sádráchot, Mésáchot és Ábed-Ngót (három zsidó társát, Chánánját, Misáélt és Ázárját) nevezze ki ügyvezetőnek Babilon felett (és az ki is nevezte őket), és ő maga, Dániel pedig a király kapujában (udvarában) maradt.” (Dániel 2,46–49)

 

        Itt is szembeötlő a hasonlóság a József-sztori végkifejlete és a Dániel-történet között. A fáraó nem fenyegetett kuruzslói kivégzésével, bár megvolt róluk a véleménye. Ezzel szemben ő is kinevezte Józsefet magas pozícióba, mivel megértette, hogy ha álmát – és annak megfejtését – komolyan veszi, szüksége van Józsefre, immár most nem mint álomfejtőre, hanem egy okos és ügyes adminisztrátorra, aki képes a dolgokat kézben tartani. Mivel József idegen volt, és származását nem is tagadta – nem kellett tartani attól, hogy igényt tart majd a trónra.

 

     Bár mint később kiderült – legalábbis a héber Midrás források erre mutatnak – a fáraó is istenítette magát, mint az ókori uralkodók legtöbbje, de azt a badarságot nem követte el, mint itt a babilóniai uralkodó, Nebukodnecár, hogy hódoljon az álomfejtő előtt, és áldozatokat akarjon bemutatni neki tömjénnel, „tokkal-vonóval”. Dániel nem is válaszolt erre, csak egy megsemmisítő pillantást vethetett urára, királyára, aki rögtön megértette, hogy túllőtt a célon, és most már Dániel istenét dicsőítette, mint a létező legnagyobbat – hiszen „sikerült megfejtened álmomat”. Az isteni nagyság kritériuma – Nebukodnecár álma, és annak megfejtése...

 

     A gyakorlatban azonban a király nem maradt adósa Dánielnek, gazdagon megjutalmazta, magas rangra emelte – bár nem tette meg alkirálynak. Dániel – aki okos zsidó volt, és már valamelyest kiismerte a babilóniai észjárást – szeme sem rebbent, csak kérte, hogy három társa is kapjon valami rangot. Ez meg is történt, bár már a következő fejezetben kiderült, hogy a király nem nagyon kedvelte a  másik három zsidót.                                   

 

*

     A négy királyság, amelyről itt értesülünk először a király álmában és Dániel értelmezésében – a továbbiakban is foglalkoztatja könyvünk olvasóit, ez egyike Dániel könyve fő témáinak. Dániel itt nem nevezi nevén a négy királyságot, ezek azonossága később derül majd ki, látomásai nyomán. Az „ötödik hatalom” – mondja D. M. – az a kő az Örökkévaló kezében, vagyis az Égi Birodalom, amely a világot igazgatja.

 

    Miért volt egyáltalán szükség rá, hogy az Örökkévaló láttassa ezzel a gonosz királlyal, a Szentély és Jeruzsálem lerombolójával ezt az álmot? – teszi fel Dáát Mikrá* a hipotetikus kérdést, majd megválaszolja Abarbanel^* szájából: „Megmutatni a babilóniai királynak, hogy nem ereje és hatalma bírta le Jeruzsálemet, hanem a Fenti szándék, melynek kezében ő eszköz csupán, és a végén ő is veszendő lesz…, és nemcsak ő, hanem a többi királyság is, amelyek ellenségesek Izraellel szemben...”

 

         (Zárójelben, mivel az olvasó kíváncsi: Dániel magánéletéről most sem tudunk semmit, és arról sincsenek részletek, hogyan teltek napjai Babilóniában, mi foglalkoztatta a király által rá testált tevékenységében – minderről csupán azt a keveset tudjuk, amit a Midrások elárulnak. Ezt – lásd a Függelékben, amely a midrásokkal foglalkozik..(Folyt-Köv-)