A BÁÁL SÉM TOV – A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA (17)

 

                    A Bást jó tanácsa   

                        

        A Bást egyszer azt mondta egy embernek: fogadd szeretettel mindazt ami ezen a világon ér téged – és akkor jó lesz neked ezen a világon és a túlvilágon.

                                                Kés, villa, olló...                

     Kést nem adnak ajándékba – szokta a Bást mondani.

                   

                                              Az "újszerény" haszid...

     Volt egyszer egy zsidó, aki kitünő tulajdonságokkal rendelkezett, nagy Tóra-tudós volt és  amellett chaszid is. Egy hibája volt csupán: nem volt szerény, hanem ennek éppen az ellenkezője.

 

    Mondták neki barátai: milyen kár¸ha nem ez a jellembeli hiba, hogy fennhéjázó és rátarti vagy, te lehetnél a legtökéletesebb zsidó a földön.

 

    Az ember szivére vette a dolgot, és elhatározta, hogy mindent megtesz hogy elsajátitsa a szerénység tulajdonságát.

 

    Ennekutána egyszer mérgesitette valaki, olyannyira hogy kihozta a sodrából. Mondá neki az immár "szerény" chaszid: Hallgass, idióta! Köteles vagy tisztelni engem, mivel most már nemcsak chaszid, hanem... szerény is vagyok!

 

                                          Akik "jöttek" és akik nem                      

             Kérdezte a Bást: Hogy van az, hogy csupán a három ősatya, Ábrahám, Izsák és Jákob, érdemében kérjük az Örökkévalót, hogy könyörüljön rajtunk és nem a többi cáddik érdemében? Valamint azt, amit a Zohár ir – hogy egyes tanaiták, jött lelkük haláluk után és tanitották Simon Bár-Jochájt a Tóra titkaira – és mások nem jöttek – miért?

 

Válasza az volt, hogy azok a cáddikok, akik életükben szolgálták az Örökkévalót nemcsak önmagukért, a saját lelki felemelkedésükért, hanem azért hogy egész nemzedékük emelkedjen velük együtt -  ezek arra érdemesülnek hogy haláluk után is folytathassák ezen tevékenységüket. Ahogy Mózesről mondja a Zóhár, hogy minden nemzedékben megtalálható egy hozzá hasonló kaliberü személyiség. Ezzel szemben, akik csak saját magukkal foglalkoztak és saját magukat akarták tökéletesiteni – azoknak nem adatott meg a haláluk utáni szellemi tevékenység.

 

                                         A "kibeszélt" cáddikok

                                 

    Irva vagyon: Mily nagy a te jóságot, amit a téged félőknek tartogatsz----". (Zsolt.31, 20)

   

 A Bást ezt úgy értelmezte, hogy néha a cádikokra rosszat beszélnek, birálják őket rosszindulatuan, vagy kibeszélik őket. Miért van ez? Mondja a Bást hogy ez egy különös kegy az Örökkévaló részéről , amivel a cáddikokat védi a Rossz behatásától. Ugyanis a Rossz, irigykedik a cáddikra, féltékeny rá és meg akarja rontani őt. Mikor azonban kibeszélik, megszólják és rosszat mondanak rá – akkor a Rossz már nem irigykedik annyira és a cáddikot békén hagyja. Ez az a "jóság" amit az Örökkévaló tartogat a cáddikoknak, akikről a "világ" nem tudja hogy nagy cáddikok és kibeszéli őket...

 

                                         "Nem látni a rosszak vétkeit"                                  

     Van cáddik amelyik még nem tökéletes és van cáddik gámur – a tökéletes cáddik, akiben semmi rossz nincs, vagyis nem lát rosszat senkiben és ezért szeret minden zsidót. Amikor még nem iktatta ki magából tejesen a rosszat – ezzel a rosszakat (Rösáim) definiálja. Azonban – mondja a Bást – tudnia kell, hogy saját magát definiálja (mivel még van benne egy kevés negativum). Ez az amit az Irás mond "Szabadits meg minden vétkemtől, ne  szolgáltass ki az aljasok gyalázatának..." (Zsolt, 39, 9), vagyis bocsásd meg bűneimet. És honnan fogom tudni hogy megbocsátottad  vétkeimet? Onnan hogy lehetővé teszed nekem, hogy ne  lássam a rosszak vétkeit. Ha igy lesz – tudni fogom hogy tiszta vagyok!

 

     (A cáddik és Rásá vagyis az igaz ember és ellenkezője kategoriájának óriási

irodalma van a zsidó a zsidó gondolkodásban. A probléma Job könyvében merül fel éles megfogalmazásban: hogy lehet az, hogy a cáddiknak rossz és  Rásának (rossz, gonosz) pedig jó? A Talmudban is felmerül a kérdés és a válasz rá, mig a chaszid felfogás a Tánjában jut kifejezésre. Lásd Jób könyvét, az Ősi Forrás sorozat 11. kötetét valamint a Tánjá magyar forditását.) .

 

                                         Mivel szegett a Bást szombatot?... 

                               

                  Egyszer a Bást látott egy egyszerü zsidót, aki szombatot szegett. Ez nagyon elszomoritotta, keservesen sóhajtozott és azon töprengett, vajon miben és mennyiben szeghette ő maga meg a szombatot, hogy látni engedtek neki egy ilyen nyilvános szombatszegést?

 

   Erre közölték vele, hogy egyszer  hagyta hogy, egy tálmid cháchám kiszolgálja őt és ez, a Tálmid cháchám, olyan mint a sábát, ezért olybá vétetett mintha ő maga lett volna a szombat szegő...

 

                                             Mi a haszna a cáddiknak?...                           

     "Az egész világ Chanina fiam érdemében (által) kapja élelem ellátását és Chanina megelégszik hétről-hétre egy marék Szent-János kenyérrel..." – mondja a Talmud (Bráchot, 17,b). Vagyis – mondja a Bást -  mivel a cáddik érdemében bőség jön a világra, lehet mondani hogy ő az a bizonyos cső (csatorna, bőségszaru) amelyen keresztül az áldás érkezik. És ahogy a csőnek semmi haszna abból, ami rajta keresztül folyik – ugyanigy a cáddik, akinek érdemében a világ kapja amit kap – neki sincs semmi személyes haszna vagy előnye belőle.

 

                                               Aki rosszat lát – maga (is) az                                        

   A Bást szokta volt mondani: egy ember aki teljesen "tiszta" és soha életében semmit nem vétkezett – az nem láthat vagy észlelhet semmi rosszat senkiben és nem is hallhat rossz beszédet (Láson Hárá) senkiről – mivel az Örökkévaló nem okozza neki,hogy rosszat lásson vagy halljon.

 

    Ebből következik azonban , hogy ha lát vagy hall valami rosszat, valakiről, vagy valamiről – ez ezt jelenti hogy benne magában van valami kevés a rosszból – még ha cáddik is az illető. Hogy történik ez? Úgy hogy az Örökkévaló láttatja illetve hallatja vele ezt a dolgot, mintegy figyelmeztetésként, hogy kijavitsa, korrigálja magában azt a bizonyos rosszat. És ez által megtér (és "javit") az is akinél látta...

 

                                           Mennyi cödákát lehet adni?                          

      A Talmud kvótát állapit meg a cödákában: "Aki pazarul ad cödákát – ne adjon többet mint egy ötödöt (vagyis 20 százalékot)", hogy ő maga ne szegényedjen el és ne szoruljon rá mások segitségére (Ktubot, 50, a). A héber szöveg a bőkezü adakozást "pazarlás"nak nevezi, (a B.Z.Z tőből, ami tulajdonképpen rablást jelent). Erről a Bást azt mondja: a kifejezés arra mutat, hogy nem szivesen adja, mintha a fogát húznák, vagyis mintha "megrabolná" saját magát. Az ilyenre mondták a Bölcsek hogy csak egy ötödöt adjon.

 

   Azonban, aki szivesen ad és öröme telik benne – és hisz benne hogy az Örökkévaló visszafizeti neki többszörösen – az adhat amennyit akar...

 

                  A Dicsfény – fogságban

                

            Az isteni Dicsfény (a Schiná) mindig, mindenben, mindenütt jelen van – mondta a Bást – fentről lefelé. A legmagasabb régióktól a legalacsonyabbikig. Ez az amit az Irás mond  "...és te élteted mindet...". Nemcsak a jót, hanem az ellenkezőjét is, hiszen egy ember nem tudna vétkezni, a kezét sem tudná felemelni az isteni lélek segitsége nélkül – ő élteti az embert, mozgatja és ad neki erőt hogy éljen – még ha vétkezik is.

     

Erre mondják, úgymond, hogy a Schiná fogságban (góleszban) van az emberben, még ha az hazudik, vagy még annal is rosszabbat tesz – a z isteni Dicsfényt, ami a lelkében van – is magával vonszolja - - -

 

                                      A morál – három kategóriája

                                      

      Három féle morál prédikáció létezik – mondta  a Bást: réz, ezüst és arany, vagyis az ennek megfelelő kategóriák. A réz (Nöchoset héberül) az a kigyók kategóriája, ahogy a Tóra leirja "és küldte az Örökkévaló a népre a mérges kigyókat " (4, Mózes, 21, 6), ezek azok a prédikátorok, akik kigyót-békát kiáltanak a népre és ezáltal felkeltik ellene az isteni haragot. A másik kategória az ezüstős – amely csupa irgalom és kegyelem és mindenben-mindenkiben csak a jót látja.

 

   A harmadik, a közepes tulajdonság az aranyé, amelyben van a törvény szigora és a kegyelem irgalma. (Ezt a Bást két bibliai idézettel támasztja alá (egyikük Jób, másik a Zsoltáros könyvéből) amelyek magyarra leforditva nem mondanak semmit.

 

                                                    A tények – és a tónus

            

 A Bást  nagyon nem szerette azokat a (vándor) prédikátorokat, akik rosszat beszéltek a népre, a gyehenna tüzével fenyegették őket és megrikatták – föleg az asszonyokat. Figyelmeztetni – és fegyelmezni – kell a népet, de barátságosan, szeretettel és nem átkokkal és fenyegetésekkel. Ez az ami irva van – mondotta többször – "mert akit szeret az Örökkévaló – azt megdorgálja (figyelmezteti)¸mint apa a szeretett fiát" (Példabeszédek,3, 12), szeretettel, aggódva. Viszont ha valaki azért dorgál és korhol egy közösséget, hogy azáltal a saját hirnevét nővelje (hogy milyen jó szónok ő...) vagy anyagi okokból, nem istenes célból (lösém sámájim) és ezáltal csak szivfájdalmat és sirást okoznak – ezek csak viszályt szitanak az Örökkévaló és népe, a zsidők között, ahogy ez irva van"és küldte az Örökkévaló a népre a mérges kigyókat " (4, Mózes,21, 6).

 

A különböző korholó és dorgáló prédikátorokat az alábbi hasonlattal lehet jellemezni: Ha egy kirány egyetlen fiát eltávolitja a palotából és büntetésből külföldre küldi (galutba), majd utána küld két bizalmi emberét, nézzenek utána, mit csinál a fia, hogy viselkedik, nem hoz-e szégyent a fejére, stb. Az egyik jön látja amit lát, majd visszamegy és árulkodik a királyfira, bemószerolja őt, szinte örül minden rossz szónak, amit mondani tud a királynak tékozló fiáról.

    A másik ugyanazt mondja, a tényeken nem változtat, de nem ugyanúgy mondja, hanem fájdalom érződik a hangjából és szinte szemrehányást tesz a királynak, amiért fiát idegenbe küldte, olyan körülmények között, amelyek elfelejttették vele az asztali illem elemi követelményeit, és az eredmény, hogy a király megkönyörül a fián...

   

Igy – folytatta a Bást – vannak olyan dorgálók, akik rosszat beszélnek a zsidókról és ezáltal felidézik az őskigyó vádbeszédét Izrael ellen. Ezek azok a "mérges kigyók", amelyeket az Örökkévaló rájuk küldött és ezek megmarták a népet, vagyis a mérgük égetett (égési sebebek okozott), (4.Mózes, 21, 6) .

 

                                        A három örvendetes dolog

                         

       Az ember lelkét három dolog örvendezteti meg:

 1) Egy nagy lelkesedéssel elmondott Zsoltár fejezet.

 2) Jót (szivességet) tenni egy zsidónak, de nem csak anyagilag, hanem fizikailag is (beteget ápolni, sebet kezelni, mosdatni, stb).

3) Szeretni minden zsidót – önfeláldozás árán is..

 

                                             "A Teremtő látja őt!"                      

           "Legyen a zsidó ember mindig örömben; gondoljon bele és higyje teljes hittel és bizodalommal, hogy a Schiná (az isteni dicsfény) vele van és őrzi őt. Hogy ő maga szemléli a Teremtőt és a Teremtő nézi és látja őt!"

 

                                          Az öröm – a megélhetés kulcsa

                             

   A Bást nagyon nagyra értékelte a vigasságot, ami ellentéte a demoralizáló búskomorságnak. Egy zsidó legyen örömben – elégedett azzal amije van. Az öröm, ami tulajdonképpen elégedettség – a kulcsa a jó megélhetésnek. A Bást hasonlata: ha egy szegény ember áll a hatalmasság előtt, hétrét görnyedve és sirva könyörög, hogy a nagyúr legyen segitségére. Amaz meg ad neki néhány fillért. Ezzel szemben ha egy ember nagy lakomát csap, zenével , tánccal és meghivja a nagyúrat és evés-ivás közben, mellékesen adja elő kérését – az mindjárt meghallgatásra talál...

 

     Az öröm érzése által – mondja a Bást – el lehet érni az isteni fenség Dicsfényének fogadását. Ugyanis . hangsulyozza -  a Tóra előirja  hogy a zsidó ember a Sátoros ünnep (Szukot) minden napján örvendezzen (5, Mózes, 16,15) és azonnal utána irja hogy háromszor évente köteles a zsidó férfi megjelenni az Őrökkévaló szine előtt, azon a helyen amit kiválaszt (vagyis: Jeruzsálemben), uo, 16.

 

  A Bást konklúziója_ ha a zsidó ember örvend, ezzel kinyilvánitja megelégedését az Örökkévaló világa iránt, vezetése iránt és zsidó népe iránt. Nincs neki semmi követelése az Örökkévalótól, sem egy zsidó testvérétől; minden jó úgy ahogy van. Az ebben kifejezett jóhiszemüség elvezet a Schiná felismeréséhez - - -

 

                                                 "Vissza a barlangba"!                         

         Másokat korholni, dorgálni – az egy "tudomány" amit nem mindenki mondhat magáénak. A Bást szokta volt mondani, hogy ha valaki embertársait akarja korholni, "muszerolni", gondoljon arra amit a Talmud elbeszél (Sábbát, 33) rabbi Simon Bár Jochájról, a nagy tanaitáról, aki 13 éven keresztül bujkált az őt üldöző rómaiak elől és egy titkos barlangban húzta meg magát, fiával együtt. Ott világlátása annyira kikristályozódott, hogy amikor kiment a barlangból – a világ nagyon nem tetszett neki, ahogy az emberek éltek, és – a talmud szavaival – ahová nézett, ott tekintete mindent felégetett. Ekkor egy égi hang hallatszott: Fel akarjátok gyujtani a világomat? Vissza a barlangba!

 Vagyis: ne csepüljük a világot, mert a helyzetben mi is ludasok vagyunk! Erre mondja a Tóra: "Figyelmeztetve figyelmeztesd embertársadat" (3, Mózes,19, 17), vagyis kétszer: először figyelmeztesd és fegyelmezd magadat és csak utána embertársadat . És ne vonja ki magát az ember a közösségből, hanem tartson velük, legyen egy közülök.

 

                               

                             Aki nem vétkezett – ne korholjon!

       Ugyanabban  a szellemben, a Bást egyszer azt mondta nemzedéke egyik nagy cáddikjának, aki állandóan korholta kortársait: hogyan vagy képes korholni a népet, amikor először is soha nem vétkeztél és  igy azt sem tudod mi az; másodszor pedig nem ismered az embereket, nem vegyülsz közéjük és igy nem tudhatod ki mit és miben vétkezik.

 

                                   Mint a tükörben - - -

                              

     "Mindenki látja a másik hibáit – a sajátján kivül" – mondja a Misna (Negáim, 5, 2). A szavakat kissé kiforditva a Bást ezt úgy értelmezi, hogy mindenki látja a másik hibáit ("kivül") – a sajátján keresztül. Vagyis a mások hibái – az övéből eredeznek. Valaki nem látná, hogy egy másik zsidó vétkezik, ha ő benne magában, nem lenne ugyanaz a hiba, ilyen vagy olyan mértékben. Ahogy valaki a tükörbe néz és látja saját fogyatékosságait – úgy ha valaki hibát lát egy másikban – tudnia kell, hogy ugyanaz a hiba őbenne is megtalálható. Igy ha valaki elhatározza hogy megtér és kijavitja hibáit, tudnia kell hogy nem elég, ha önmagát megjavitja, hanem igyekezni kell, hogy megjavitsa azt is, amit viselkedésésével másoknál és másoknak ártott!...

 

                                       Ahogy lent – úgy Fent                            

         Amikor mi, itt lent, ebben az árnyékvilágban, irgalommal viseltetünk embertársaink iránt és könyörületet tanusitunk velük szemben – akkor ennek megfelelően Fent is felébred az irgalom érzése, velünk és minden zsidóval szemben. Fölösleges mondani hogy ez ránk is fér...

                       

                                         A gondolatolvasó                           

     A gondolat olyan mint egy nyitott könyv – mondta a Bást. Ahogy az ember egy könyvet olvas, belemélyedve, eszét és szivét beleadva – úgy kell hogy olvasson  a gondolataiban is, vagyis hogy odaadóan "olvassa" ami a gondolataiban irva van.

 

                                                 Együtt ég a többiekkel                      

     A Bást egyszer a Talmudot idézte (Kritot, 6), ahol azt találjuk. Hogy "Minden ima, amelyben nincs benne Izrael vétkeseinek imája is – az nem számit imának". A Bást ezt igy magyarázta: olyan zsidó imájáról an itt szó, amelyben nincs az az odaadás és lelkesedés, amely fel tudná ébreszteni és magával ragadni "Izrael vétkeseit" is. A Bást példája: Ha tiz száraz fahasáb ég – és van köztük egy nedves hasáb is – az együtt ég a többiekkel...

    

                          Már nem az aki volt                                       

    A Rámbán (Nachmanidés) megkérdőjelezte az ima hatékonyságát abban az esetben ha egy zsidó imádkozik egy másik zsidóért. Hogy lehet hogy az ilyen megváltoztatja  a végzést rosszról jóra, hát lehetséges hogy az Örökkévaló "megbánja" amit elhatározott?

 

Mégha ez úgy történik hogy az illető maga megtér, megbánja tettét és megjavitja cselekedeteit, elhagyja vétkeit – akkor logikus hogy égi itélete ennek arányában megváltozik. De ha másvalaki(k) imádkoznak érte, hogy lehetséges hogy az itélet megváltozik

 

Eddig a Rámbán kérdése,

 

A Bást válasza erre az volt, hogy azáltal hogy imádkoznak érette és az ima felmegy a legfelsőbb régiókba – a delikvens akiért imádkoznak egy más ember lesz, nem az akire az eredeti itélet vonatkozott. Igy az Örökkévaló nem "bánja meg" itéletét és nem másitja meg, hanem az ember változott az ima által, már nem az aki volt, hanem valaki más - - -

 

                                               A kései imádkozás titka                        

    

Haszidok szoktak néha késve imádkozni, ami azt jelenti hogy nem pontosan tartják be azt a regulát, amely a reggeli (Sáchrit) imát egy bizonyos időhöz közi. A Bást ezt igy magyarázta: néha kések az imával, mivel megvárom amig  a Vádló elmegy. Ugyanis az ott áll és vádaskodik a zsidókra az ima idejében, majd végeztével távozik. Akkor jövök én és fohászkodok és az ima egyenesen felmegy az égbe minden akadály és akadékoskodás nélkül...

 

                                        A törött tojás példázata                                   

   Ha valaki , ne adj Isten, lecsúszik szellemi-erkölcsi szintjéről ("Joréd") – mondja a  Bást – ebben megkülönböztetünk  három fokozatot: 1) Aki tudja hogy lefelé tart, de nem érdekli, nem imádkozik, hogy megállitsa a folyamatot. 2) Aki tudatában van helyzetének és imádkozik, hogy megállitsa a negativ folyamatot, és 3) Akinek fogalma sincs helyzetéről és azt hiszi hogy ennél jobb már nem is lehet.

 

Erre az utolsóra vonatkozólag, mondta a Bást az alábbi hasonlatot:

 

    Ez arra a szegény asszonyra enlékeztet, akinek volt egy tyúk-tojása, aminek nagyon örült; elképzelte, elfantáziálta, hogy ebből az egy tojásból neki sok csirkéje, tojása, tyúkja, tehene és kecskéje lesz.

Hogyan?

Nagyon egyszerüen:

 A tojást egy tyúk alá teszi és abből kikel egy kis csirke. A kis csirkéből sok tojás lesz, és sok tyúk, amiket elad és árából vesz egy tehenet és kecskét. Ebből sok teje lesz, amit elad és vesz egy házat - - -

 

    Annyira beleringatta magát ebbe a fantáziába, miközban babusgatta és forgatta a kezében a tojást, mig csak leesett és  összetört- - - (Folyt.köv.)