DÁNIEL KÖNYVE:(*) : 4 ZSIDÓ TÚSZ BABILONBAN

Nebukodnecár, Babilónia királya túszokat szed Jeruzsálemben * Köztük van

négy előkelő származású ifjú, Dániel, Chánánja, Misáél és Ázárjá * Ők, Dániel

kezdeményezésére, nem hajlandók a királyi kosztot enni (ami nem kóser), és kérik

hadd ehessenek zöldségeket * Nagy nehezen beleegyeznek, és akkor kiderült, hogy

a zsidó ifjak fejlettebbek és jobban néznek ki, mint azok, akik királyi menázsit esznek *

 Tanulmányaik végeztével a négy fiatal a királyi udvarban maradt…

 

ELSŐ FEJEZET

 „Jöhojakim, Júdea királya uralkodásának harmadik évében jött Nebukodnecár, Babilónia királya Jeruzsálembe, és ostrom alá vette azt. Az Örökkévaló a kezébe adta Jöhojakimot, Júdea királyát és a Szentély edényeinek (felszerelésének) egy részét, és azokat elvitte Sineár (Babilónia ősi neve) országába, és ott elhelyezte istene templomának kincstárában. És mondta a király Áspenáznak, fő udvarmesterének (vagyis megparancsolta), hogy hozzanak Izrael fiai közül (is, ahogy a babilóniai királyok szokása volt), a királyi családból vagy az előkelőségek közül származó, teljesen hibátlan gyerekeket (ifjakat), szép kinézetűeket és értelmeseket, akik otthon vannak minden tudományban, mindent tudnak és értenek; akik képesek a király csarnokában állni – és tanítsák meg őket a kaszdeus nyelvre és írásra.

 

 És a király (maga, személyesen) kijelölte napi eledelüket és italukat a királyi menázsiból, és (meghagyta, hogy) három éven keresztül neveljék és készítsék elő őket, hogy azután (legalább) egy részük, a király szolgálatába álljon.

 

Voltak közöttük júdeai ifjak is, név szerint Dániel, Chánánjá, Misáél és Ázárjá. A fő udvarmester (vagyis az említett Áspenáz), új (babilóniai) neveket adott nekik, vagyis elnevezte Dánielt Béltsácárnak, Chánánját Sádráchnak, Misáélt Mésáchnak, Ázárjá pedig az Óvéd-Ngó nevet kapta.

 

Dániel pedig elhatározta, hogy nem tisztátalanítja meg magát a király ételeivel és italaival (mivel azok nem voltak kóserek), és erre nézve engedélyt kért a főudvarmestertől (hogy ne kényszerítsék a királyi étrend fogyasztására. Az Örökkévaló ekkor jóindulatot ébresztett a főudvarmesternél Dániel iránt. De az, mindamellett, azt mondta Dánielnek: "Félek uramtól. Királyomtól.  aki maga állapította meg étrendeteket és italaitokat, mert mi lesz, ha azt látja a király, hogy soványabbak vagytok, mint a veletek egykorú ifjak?! Ez fejvesztéssel járhat a királynál – mondta.

 

(Ezen a ponton a vita be is fejeződött, de Dániel, aki elhatározta, hogy nem tréflizi el magát, tovább kísérletezett, ezúttal a pincérrel.) És Dániel azt mondta a pincérnek, akit a főudvarmester rendelt ki melléjük (a négy zsidó ifjú szolgálatára): Próbálnád ki, uram szolgáidat tíz napon át, (vagyis) adjanak nekünk zöldségféléket, hogy azt együk és vizet igyunk. Utána pedig nézzél meg bennünket és a többi ifjakat, akik a király étkét eszik, és cselekedj (be)látásod szerint. A pincér hallgatott rá (vagyis beleegyezett), és egy tíznapos próbát tett velük. Tíz nap múltán pedig jobban néztek ki – Dániel és három társa –, és kövérebbeknek tűntek, mint azok az ifjak, akik a király kosztját ették. Ennek utána a pincér magának vette el az ifjak királyi  étkeit és helyette zöldségeket adott nekik.

 

A négy (zsidó) ifjúnak pedig adott az Örökkévaló bölcsességet és értelmet minden könyvben és tudományban, és Dániel, ezen felül, értett a látomásokhoz és az álmokhoz (vagyis az álomfejtéshez).

 

Amikor eljött az ideje annak, amit a király megszabott (vagyis befejezték hároméves tanulmányaikat) – a főudvarmester a király, Nebukodnecár elibé vitte őket. A király elbeszélgetett velük, és nem találtak Dánielhez,Chánánjához, Misáélhez és Ázárjához hasonlót, (a többi tuszként ott tartott ifjak között) és ott maradtak (állandó jelleggel) a király előtt, (vagyis) szolgálatába álltak.

 

És minden bölcsesség, értelem és tudás dolgában, amit a király kérdezett tőlük – tízszerte okosabbaknak találta őket birodalma minden mágusánál és varázslójánál. Dániel ott is maradt a király szolgálatában Cirus (Kóres) uralkodásának első évéig.” (Dániel 1,1–21)

 

 Első látásra nem igen tudjuk hová tenni ezt a sztorit, ezt a könyvet. Jesája, Jeremiás és Ezékiél után, amelyek a nagy pusztulást írták körül, indokolták, amennyire lehetett és a lemészárolt, illetve deportált zsidókat tették felelőssé azért, ami történt – itt és most egy aránylag derűs galuti epizód: zsidó ifjak, túszként szolgálnak az ellenséges király palotájában.

 

Életüket pillanatnyilag nem fenyegeti veszély, vezetőjük Dániel egyetlen látható problémája, hogy nem akarja eltréflizni magát a királyi koszttal, amit maga Nebukodnecár jelölt ki neki és társainak. (A Zóhár^* felfedi – Mispátim szakaszában – , hogy a probléma a tejes-húsos    ételek együttevése volt, ami a kóserság törvényei szerint tilos.)

 

 Ez sikerül is: csoda folytán a zöldségevő bócherek jobban néznek ki, mint akik a nehéz és zsíros királyi kosztot eszik. Az aránylag rövid könyv első fejezete azzal fejeződik be, hogy a négy ifjú sikeresen letette a vizsgákat, és állandó státusba vették őket a babilóniai királyi udvarban. Az, hogy tízszerte okosabbak voltak, mint a többiek – meglehet egy költői túlzás, Dáát Mikrá^* hoz is erre több bibliai példát, ahol a tízes szám – kerek szám! – szerepel.

 

A történelmi hátteret megtalálja a könyv olvasója a szerző előszavában és Haraszti György történész Függelékében. Ezúttal elégedjünk meg annyival, hogy itt, ebben a bibliai könyvben kezdődik a masszív galut, itt teszi le a zsidó történelem a diaszpóra alapköveit, és a zsidó galut (gólesz), szétszóratás azóta sem szünetel.

 

    Majdnem mindig, az első Zsidó Állam korában is, éltek egyes zsidók külföldön, de zsidó tömegek – akiket egy megszálló hadsereg deportált – most vannak először ebben a helyzetben. A Salmanassar^* által deportált tíz törzs, kb. 130 évvel Júdea bukása előtt –amikor Izrael államát számolta fel az asszír ellenség –, nem szolgálhat összehasonlítási alapul, mivel az akkor külföldre deportált zsidó tömeg eltűnt, felszívódott, csak az aggádikus Számbátjon^* folyó tud róluk, ha egyáltalán.

 

Ezt a babilóniai gálutot, az Ősi Forrás sorozat olvasói több oldalról ismerik. Egyrészt Jeremiás jeruzsálemi „helyszíni tudósításai” által (amelyek szívszorítóan írják le azt a helyzetet, amely a tökéletes pusztuláshoz vezetett). A tökéletlen királyok által előidézett tökéletes anarchia; a lázadások és hitszegések; a próféták szavainak semmibevétele; a politikai rövidlátás, amely mindig ott kereste a szövetségest, ahol nem kellett volna – mindez ahhoz a zsákutcához vezetett, amit Bábelnek neveztek.

 

Amikor a száműzött júdeaiak „Babilon vizeinél ültek, és siratták Ciont” (lásd Ősi Forrás(9) Zsoltárok(2), 137.fejezet), egy korszak fejeződött be és egy új korszak kezdődött. A Jeremiás által megjövendölt hetven év elteltével a zsidók hazamehettek, Cirus (Kóres) engedélyével, felépíthették a második Szentélyt, és idővel kialakult a Hasmóneus állam (minderről lásd a szerző az Ősi Forrás (12) EZRA, NECHEMJÁ – Az őscionizmus története, Budapest, 2003 című könyvében), de a zsidó lét fókusza áttevődött a diaszpórára, és már nem Erec Jiszráél állott a zsidó élet középpontjában. Hosszú-hosszú ideig Bábel volt a központ, ott élt a Bölcsek nagy része, ott alakult ki a babilóniai Talmud^*. Azután pedig a zsidó nép szétszóródott az egész világban, olyannyira, hogy akadt talmudbölcs, aki ebben „jótéteményt” (Cedáká) látott: „mivel ha itt üldözik a zsidókat – amott megmenekülhetnek…”(FOLYT.KÖV.)

 

 (*) Naftali Kraus 21.könyva az Ősi Forrás sorozatban: DÁNIEL - MIKORRA VÁRJUK A MESSIÁST