ÚJ ZSIDÓ "HITSZAKÉRTŐ" PANNÓNIA EGÉN - A KIS SCHWEITZER

NEM IS VOLT "STATUSQUO";  A NEOLÓG RABBIK 

TILTAKOZTAK

 AZ  ELNEVEZÉS ELLEN (SZÉGYELTÉK); 

ŐK CSAK "HALADÓK" VOLTAK----

Irta: Schweitzer Gábor(Szombat)

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija nekirontott a MAZSIHISZ-nek.

Vége szakadna egy hungarikumnak? című írása gúnyos, rosszindulatú és tendenciózus. Lelke rajta. E kirohanás lehetséges aktuálpolitikai indítékaival nem is igazán foglalkoznék, ellenben a cikk néhány történeti vonatkozását már nem hagyhatom szó nélkül, mert az iromány szerzője, véleményem szerint, meglepően hiányos ismeretekkel rendelkezik a magyarországi zsidóság múltjának egyes fejezeteit illetően.

Köves Slomó azt sugallja, mintha a 19. század folyamán a magyarországi zsidóságnak három irányzata alakult volna ki: neológ, ortodox és statusquo. A közkeletű tévedésen alapuló megállapítás, amelyet már a mértéktartó szakirodalom sem oszt, csak erős megszorításokkal állja meg a helyét, hiszen a statusquo – pontosabban status quo ante – irányzat egészen más jellegű és természetű, mint akár a neológ, akár az ortodox irányzat, aminek legfőbb oka abban keresendő, hogy a statusquo irányzat egészen 1928-ig nem is létezett. Akkor hagyták jóvá a status quo ante alapon szerveződő hitközségek országos szövetségét, és ezáltal válhattak – kizárólag egyházpolitikai/valláspolitikai értelemben – irányzattá.

Az 1870-es évek elejétől kezdve önmagukat „statusquo"-nak nevező hitközségeket sokáig csupán az kötötte össze, hogy egyaránt elutasították a magyarországi zsidó hitközségek egységes országos szervezetének létrehozása céljából összehívott 1868/69-es Izraelita Egyetemes Gyűlés kudarca után országos szinten megalakult neológ és utóbb szintén országos szinten megalakult ortodox szervezethez történő csatlakozást. A statusquo hitközségek ugyanis az Izraelita Egyetemes Gyűlést megelőző állapot fenntartását tartották ideálisnak. Azt az állapotot, amelyben országos hitközségi szervezet híján autonómiájukat maradéktalanul megőrizhették. Ezen szándékukat a kormányzat is méltányolta, és utóbb nem is erőltette, hogy egyik vagy másik tömörüléshez csatlakozzanak.

A statusquo hitközségek közé „neológ" és „ortodox" felfogású közösségek egyaránt tartoztak, amiből az is következik, hogy nem létezett a neológtól és az ortodoxtól élesen elkülönülő, sajátosan statusquo vallási, liturgikus és halachikus arculat. Ahistorikusnak tűnik tehát minden olyan törekvés, amely ennek az ellenkezőjét kívánja állítani. (Ennek a történelmietlen törekvésnek a jegyében igyekeztek a közelmúltban a Rumbach utcai zsinagógát statusquo zsinagógának beállítani, amelyet annak idején a „neológ" Pesti Izraelita Hitközség építtetett, de ugyanígy nélkülöz minden alapot pl. a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagóga bejáratára néhány évvel ezelőtt kifüggesztett status quo ante felirat is, hiszen az egykori Csáky utcai zsinagóga szintén a „neológ" Pesti Izraelita Hitközséghez kötődött.) A status quo ante hitközségek országos szövetségének egyházi elnöki tisztét egy időben Bernstein Béla (1868-1944), nyíregyházi főrabbi, az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc zsidó vonatkozásainak tudós kutatója, a „neológ" Országos Rabbiképző Intézet egykori növendéke töltötte be.

Köves Slomó azt is tudni véli, hogy a neológ rabbik „szinte soha nem foglakoztak hittudományi kérdésekkel, hanem szinte kizárólag a történelem feldolgozására és vallási szövegek magyarra fordítására összpontosították munkásságukat." Ha csupán azokra a tudományterületekre korlátozódott volna a neológ rabbik működése, amelyeket Köves Slomó nevesített, az sem lett volna szerény eredmény. A történész-rabbik nemzedékének munkássága, vagy az IMIT-Biblia megjelentetése – hogy másra ne is hivatkozzunk – önmagában is egyedülálló tudományos teljesítmény. Aki viszont azt állítja, hogy a „neológ rabbik" alig foglalkoztak hittudományi kérdésekkel, annak bizony halvány fogalma sincs Bloch Mózes, Blau Lajos, Bacher Vilmos, Guttmann Mihály, Venetianer Lajos, Frisch Ármin, Fényes Mór, Kecskeméti Lipót és pályatársaik szakirodalmi működéséről, de ezen túlmenően sem ismeri a Magyar Zsidó Szemlében, az Országos Rabbiképző Intézet Értesítőiben, az IMIT Évkönyveiben, valamint a neológ és statusquo rabbik által alapított Országos Rabbiegyesület folyóiratában, a Magyar Izraelben megjelent hit- és vallástudományi, bölcseleti és haláchikus tanulmányokat, illetve közleményeket.

Abban azonban igaza van a cikk szerzőjének, hogy a „neológia nem akart érdemi változtatásokat eszközölni a vallási szokásokon és a vallási hittételeken, nem akarta az ima szövegét és nyelvét megváltoztatni, nem akarta a szombatot vasárnapra tenni és nem kívánta a Kinyilatkoztatás transzcendens mivoltát megkérdőjelezni". Ez a megállapítás olyannyira igaz, hogy a judaizmus megreformálásától mereven elzárkózó – nem mellesleg az ortodoxia törekvésétől eltérően a zsidóság vallási értelemben vett egységét hirdető – neológ rabbik tiltakoztak is az őket megbélyegző „neológ" jelző használata ellen, önmagukat haladónak, nem pedig hitújítónak tekintve.

Köves Slomó úgy gondolja, hogy a neológiát másfél évszázadon keresztül a „megfelelési kényszer" hajtotta. Ennek jegyében a neológia, cikke állítása szerint, az emancipációért cserébe a külső politikai nyomásnak engedve „kozmetikázta" a vallási szokásokat, részlegesen fel is adta a zsidó identitást és az asszimiláció útjára lépett. Ha ez így történt, akkor jó lenne már végre megtudni, hogy az ortodoxiát milyen (mögöttes) feltételekkel emancipálták, hiszen 1867-ben valamennyi izraelita polgárt – neológot és ortodoxot egyaránt – jogegyenlősítettek. A neológia törekvése a szerző véleménye szerint arra is irányult, hogy már csak az antiszemitizmus leszerelése érdekében is azt bizonyítsa a társadalom tagjai számára, hogy „a magyar zsidóság mindenek előtt magyar" és hogy „eléggé jó magyarok vagyunk".

Nos, ha mindaz igaz, amit Köves Slomó állít, akkor végső summázatként egyáltalán nem érthető, miért nem a „neológia" által dominált MAZSIHISZ kampányol az 1%-os adóforintokért és a kettős identitásért a kipát viselő kokárdás kisfiú arcképével, hanem az EMIH? Vagy talán ez lenne az EMIH-féle hungarikum?

                                                                                             * *  *

 Mindenki olyan védőügyvédet választ, amilyenre telik neki. Szegény Mazsihisz, nem elég a sok córesz, most még a Hoffer dédunoka is, nagy ráchmónesz Heislerre. Nem elég az Or-csőd ami totál-loss,  feldmatyi látványos bukása; a derengő lehetőség hogy az üvig talán,esetleg, 10-15 éven belül, leváltja magát; nomeg a svihák, az ilyen-olyan botrányok, meg a birodalmi keresztrefeszitett angyal meg a Karsai, a madameszakértő, satöbbi satöbbi – most még ez a hitéleti szakértő is, aki ugyan önként választotta a kirendelt  prókátort – de pontosan tudja, betéve, az összes neológ "halachákat".

    Az , hogy megszégyeniti a jobb sorsra érdemes papát, vagyis az eredeti unokát – lelke rajta, de hamár tüntet judaisztikai tudományával , miért nem azzal amiben valóban 'szpec'? Miért nem a vegyesházasság nagy micvejával, illetve a villám-betérités világrekodjával – ahol valóban maradandót alkotott? Vagy Hoffer bácsi זצל  ükunokáinak gój iskolába járatásával. Vajon nem rá gondolt a Példabeszédek bölcse, amikor azt mondta hogy "גם אויל מחריש – חכם ייחשב"?

   Egy dologban igaza van a dédinek: dolgozata két utolsó sorában, ahol a szervilis kakárdáról értekezik. Ez valóban a sipucca asszimiláns "hungarikuma" kell(lene) hogy legyen...

  A szerk.