2011. szeptember 28., szerda

Mi is Ros háSáná(2)

 

 

 


 

 

 

 

              Miért imádkozunk

 anyagi jólétért?

 

 

 

Chászid gondolatok, a lubavicsi

 rebbe,

Menáchem Mendel Schneerson rabbi

 beszéde nyomán

 

 

A Ros Hásáná-i imarend olvasása közben feltűnhet, hogy számos olyan ima található a liturgiában, amelyben anyagi javakért fohászkodunk az Örökkévalóhoz. Ilyen például: "az élet, az áldás, a békesség és a jó megélhetés könyvében említtessünk meg és jegyeztessünk be..." (Izrael fohásza - A zsidó újév imarendje, 45. oldal). Felmerül a kérdés, helyénvaló-e ezen a szent napon ilyen, materiális dolgokért imádkozni?

Bölcseink tanítása szerint Ros Hásáná napjának kulcspontja, hogy az Örökkévaló uralmának elfogadására kér minket, amit a sófárfúvással - mintegy megkoronázással - teszünk meg (Talmud, Ros Hásáná 16a.). Egy földi király megkoronázásakor lenne-e olyan alattvaló, aki odamerészkedik a királyhoz egy személyes kéréssel? Ros Hásáná napján imáinkban többször elismerjük az Örökkévaló uralmát, például: "dicsőségedben uralkodj az egész világon" (A zsidó újév imarendje, 43. oldal). Hogyan szabad ilyen magasztos kérések mellett saját, anyagi igényeink kielégítéséért is Hozzá fordulnunk?

 

HANNA IMÁJA

 

A Ros Hásáná első napján felolvasott Háftárának (1Sámuel 1:1-2:10.), Hanna történetének elemzéséből választ kapunk arra, hogy miért fordulhatunk mégis materiális kérésekkel Hozzá.

Hanna sok-sok éven át meddő volt, ami szerfelett elkeserítette. Ő és férje, Elkáná minden évben felzarándokolt a Silóban álló Szentélyhez, ahol az egyik évben elhagyta az áldozati lakomát, belépett a Szentélybe, és feltárta szívét fiúgyermekért imádkozva.

"Minthogy annyit imádkozott az Örökkévaló előtt, ... csak magában beszélt, ajkai mozogtak, de hangja nem hallatszott, azért Éli [főpap] ittasnak vélte és így szólt hozzá:

"Meddig részegeskedsz még? Ideje hogy kijózanodj a bor hatása alól!" Hanna meg így válaszolt néki: "Nem, uram, szomorú szívű asszony vagyok én, de nem ittam bort és szeszes italt, csak a szívemet öntöttem ki az Örökkévaló előtt...

Akkor Éli így szólt hozzá: "Menj békességgel, és Izrael Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!"

Éli a főpap, és az egész zsidó nép bírája volt. Hogyan lehet az, hogy minden bölcsessége és tapasztalata dacára azonnal ilyen szigorúan ítélkezett Hanna felett, ahelyett, hogy megpróbálta volna valós érzelmeit megismerni?

 

TUDAT ALATTI VÁGYAINK

 

A felvetett kérdések tisztázását azzal kezdődik, hogy természetesen Éli nem tekintette szó szerint részegnek Hannát, hiszen ebben az esetben kivezettette volna a Szentélyből. (Tilos bárkinek részegen a Szentélyben tartózkodnia, 3Mózes 10:9.)

Éli látta Hannát imádkozni és érzékelte imája őszinteségét. Azért vádolta "részegséggel", mert nem értette, miképp lehet, hogy Hanna a Szentélyben, az Örökkévaló színe előtt állva, csak magára gondol és a maga számára kér fiúgyermeket. Úgy vélte, saját személyes vágyaitól mámorosodott meg, és ezért gondol csak materiális dolgokra. Erre válaszolta Hanna, hogy nem részeg (nem a maga számára kér), csupán lelkét önti ki az Örökkévaló előtt (vágya lényének legrejtettebb zugából tör fel - ami, ha valóban a legrejtettebb zugból származik, csak Isteni cél elérésért lehet, hiszen a zsidó legbelsője Istentől származik [Tánjá 2.]).

A fizikai vágyat nem mindig az önzés motiválja. Annak dacára, hogy az ember gyakran úgy véli, hogy csak saját fizikai jólétéért sóvárog, mégis vágyai gyakorta lelke mélyebb részén gyökereznek.

A világ minden része tartalmazza, a Kábálá szerint, az istenség szikráit, melyeket csupán elrejt a világ materiális természete. A mi feladatunk az anyag finomítása, és a benne rejlő isteni erő feltárása. Minden zsidó küldetése, hogy ilyen szikrákat szabadítson fel élete során, azáltal, hogy isteni parancsolat teljesítésére használja azokat a dolgokat, amikben a szikra rejlik. Például, azáltal, hogy Ros Hásáná délelőttjén sófárt fújunk az egyszerű állat szarvát Isten szolgálatába állítjuk, és magasabb szintre emeljük.

A Báál Sém Tov ezt a gondolatot az "éhesek és szomjasak is, lelkük ellankad őbennük" zsoltárvershez (107:5.) fűzött magyarázatában fejtette ki: Miért éhesek, s miért szomjaznak az emberek? Azért, mert "lelkük ellankad bennük" - lelkük az ételben, italban rejlő isteni energia után sóvárog, és ezek hiányában ellankad.

Gyakran nem is tudatosul az emberekben, folytatja a rebbe, a fizikai vágyaik mögött megbúvó igazi motiváció. Miért vágyik egy zsidó gyermekáldásra, jólétre és anyagi sikerre? Azért, mert lelkében ott szunnyad a meg nem fogalmazott vágy, hogy teljesítse az ezekkel a látszólag materiális dolgokkal összefüggő isteni akaratot.

Ezt látjuk Hanna imájában is. Hannát nem önös érdeke hajtotta, hiszen megfogadta, hogy fiát "az Örökkévalónak adom [szentelem] egész életére" (1Sámuel 1:11.). Amikor kiöntötte lelkét az Örökkévaló előtt, nem önös vágynak, hanem lelke legbelső, szent késztetésének tett eleget. Éppen ezért, miután Éli meghallgatta Hanna magyarázatát, megáldotta, és kérte, adasson meg neki, hogy teljesüljön lelkének legbensőbb vágya.

Hanna imájából magyarázatot kapunk a cikk elején feltett kérdésre is. Ros Hásáná napján a teremtés céljára, a zsidóság lényegére összpontosítunk: az Örökkévaló azon kívánságára, hogy lakhelye legyen itt, a halandók körében. Az Örökkévaló nem az angyalok felett akar uralkodni, hanem az anyagi gondok között élő halandók királya akar lenni.

Tudat alatt azért kér az ember anyagi jólétet az Örökkévalótól, mert elfogadja uralmát, hiszen ezekkel a materiális dolgokkal kell szolgálnia az Istent.

Azzal a jóléttel és sikerrel, amivel megáld minket az Örökkévaló építsük hajlékát az új esztendőben.

Legyünk mindannyian jó évre beírva és bepecsételve az Élet Könyvébe!

Lösáná tová tikátévu vötéchátému!



(Forrás: Zsido.com)

 

2011. szeptember 27., kedd

 

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

A  "RABBI"AVATÁS SZENZÁCIÓJA: A KATÓLIKUS MINISZTERELNÖK- HELYETTES

HIBÁTLANUL   ÉNEKELTE AZ IZRAELI HIMNUSZT. . .

 

   Kilenc nap elt el az avatástól addig, amig orzsééknek sikerült kiizadni egy rövid és vérszegény tudósitást a nagy eseményről, amelyen sikerült az asztalost paterolni Dunaszerdahelyre.

 

Kilenc napig vártuk a rektor beszédét, amelyben hangsulyozza, Csoknyak és az üv-ig nyomában, az asztalos nagy rabbinikus tudását és szakmai felkészültségét, röpke tiz év alatt – de sehol semmi. Se fanfárok, se dicshimnusz, mintha a Bérkocsisok megbánták volna, hogy átengedték a sebtiben betért asztalost, kinek nagy szakállából három-négy valódi rabbi is kitelne.

 

Mégis van a kései beszámolóban egy nagy szenzáció, amikor Róbert Péter (rá osztották ki a kényes-kinos szerepet), kikotyogja hogy

 

"A diploma átadása és áldás után a magyar és izraeli himnusz zárta az avatást, utóbbi szövegét a miniszterelnök-helyettes hibátlanul énekelte - a meglepett közönség nagy tetszésére."

 

    (A miniszterelnök-helyettes nem más mint Semjén Zsolt, a KdNP fönöke, a kormány vallásügyi samesza (ez egy nagy kóved a zsidóknál, tessék megkérdezni Zoltait, aki mellett ült).

 

 A rektor röviden és tömören beszélt – és beszédét a szokás-gyakorlattal ellentétben nem közli azOrzse honlapja.

 

Mivel az avatáson úgyszólván senki nem volt ott aki számit (sem rabbik sem fontos zsidó közéleti emberek) ez kifejezte, azt a kimondatlan állásfoglalást, amivel Budapesten viszonyulnak az egykori rabbiképző mai tevékenységéhez.

 

  Tartalmas, szép és mozgalmas vasárnap volt – irja R.P.

 

   Ámen.

 

         A "siratott Fal"

 

   Nem illik közvetlenül Ros Hásáná előtt temető ügyekkel foglalkozni, de a téma húsba vág. Miután állitólag felmondtak a korrupció vádlottjának ( 30-adika után nem szabad nekije a Kozma utcában megjelenni) "és majd a 'Hevra' behajtja a  hiányzó pénzeket" – ennyi talán elég is lenne, ha nem akarunk személyeskedni.

 

És nem akarunk.

 

Két okból:

 

Egyrészt hasonló dolgokat  látott már a Sipucca korábban is; gyakran vádolták a 'Hevrát' hasonlóval, csak akkor jobban müködött a sikálókefe.

  Másrészt a talmudi parabola szerint, "nem az egér a hibás, hanem az egérlyuk". Vagyis, ha nem lenne sok "egérlyuk" a sipuccában – kevesebbet lophatnának az "egerek". (Akár hiszi a kedves olvasó akár nem – a talmudi nyelvezet a "tolvaj" kifejezést használja az egerekkel szemben. Aki nem hiszi – kérdezze meg rabbiját).

 

Most a téma a "fal". A Kozma utcában állitólag van egy falszerü kerités, amely hivatva van elkeriteni azt a részt/parcellát/ helyet, ahol a nemzsidók vannak eltemetve. Hadd ne emlitsünk ezuttal neveket, hogy kik. Nos, mostanában – állitólag – bontják ezt a falat. Erre van szemtanu is- Mások, kompetensek, akik érdeklődtek, azt mondják hogy ez kitaláció. Ilyen nincs-

Lehet hogy valóban nincs, mivel kinek az érdeke lehet ezt a falat lebontani? Állitólag valaki azt mondta, lehet hogy ellopták/lopják a falat.

 

Minden lehet és minden –állitólag. Amit nem látunk saját szemünkkel, az csak állitólag. Állitólag volt  valamikor  egy magyar zsidóság is.

 

Az oxia New-Yorkban üdül

 

A Dob utcai végeken minden csendes. Az elnökség az ünnepeket New-Yorkban tölti családi körben, kiki nyugalomban, a túristák hazamentek,  de minjen azért  lesz, cházn is, "minden úgy mint régen", mondja az ügyvezető Tamás, aki már rég nem tamáskodik semmin.

Még nem tudni mit deritett fel a csoknyak által kiküldött csődgondnok. Amig a kölcsönből futja a deficit fedezésére – addig minden rendben. Utána az özönviz.

 

 "Az egyetlen normális ember ott a rabbi" – mondja egy helyi neológ rabbi, aki valamikor ortodox volt, mint mindenki. Dehát ő nem pszichiátor.

 

      Új Tóra a Frankelbe

 

    Jó hir: a Frankelben rövidesen új Tórát avatnak, amire nyolc ember adta össze a pénzt. Nem szabad megirni hogy kik, amig beleegyezésúket nem adják.

 

   Mit lehet tudni?

                                                  ***

   Boldog, zsidó új évet kivánunk mindenkinek aki zsidó anya gyermeke, még ha jelenleg nem is gyakorolja zsidóságát és nem él zsidóként.

A megtérés kapuja tárva-nyitva van. Csak akarni kell.

                                              A SZERK.

Ros Hásáná és a 10 bűnbánó nap

 

A JÖVŐBEN JOBBAK LESZŰNK

A zsidó Újév lényege a megtérés (tsuvá). Még aki egész évben nem jár templomba, az is elmegy ezen az ünnepen, hogy meghallgassa a Sófárfújást, számbavegye az elmúlt év eseményeit, hisz ez a számadás már a megtérés kezdete.

Bölcseink a megtérést úgy értelmezték, hogy az két részből áll: egyrészt a múltban elkövetett rossz megtagadása, másrészt az az ünnepélyes fogadalom, hogy a jövőben jobb leszek, mint voltam.

A Talmud-bölcsek szerint Ros Hásánákor az égi bíróságon három nagy könyvet nyitnak meg. Az egyikbe az igazak iratnak be, hosszú és jó életre. A másodikba azok, akik ennek épp az ellenkezői. Végül a harmadikba az ún. közepesek kerülnek, akiket se ide, se oda nem lehet besorolni. Ezekkel – mondja a Talmud – Jom Kippurig vár az égi bíróság és ha érdemesnek találtatnak arra, hogy elfogadják megtérésüket, akkor beíratnak ők is az első könyvbe. Ha pedig nem, akkor... (Ros Hásáná traktátusa 16).
Mely vétkekre vonatkozhat a megtérés? Bölcseink ebben az esetben is két fajta bűnt különböztetnek meg egymástól. Az egyik, amit az ember Isten ellen követ el azzal, hogy nem tartja meg a Tóra parancsolatait. A másik pedig az, amit embertársai ellen követ el. A Tóra ugyanis az embertársaink iránti megbecsülést, becsapásának tilalmát éppúgy előírja, mint a szombattartás kötelező voltát, vagy a disznóhús evésének tilalmát. A Talmud pedig előírja, hogy az embertársaink ellen elkövetett gonosz cselekedetekért csak akkor lehet bűnbocsánatot nyerni, ha előtte közvetlenül bocsánatot kér attól, akit megbántott.
Amennyiben erre nem hajlandó, akkor megtérése nem fogadtatik el. „És megtérsz az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez és hallgatsz a szavára, ahogy azt neked ma meghagyom, akkor visszahozza az Örökkévaló a fogságban lévőidet... újra összegyűjt téged a népek közül, ahova elszórt téged...” (Deuteronomium 30:2-3.).

A Ros Hásáná előtti héten (a keleti zsidóknál pedig Elul havában, 30 napon át) ún. Bűnbánó imákat (szlichot) mondanak. A szájhagyomány szerint ezt maga Mózes adta át a népnek, ő pedig magától a Teremtőtől tanulta. A Talmud szerint „Az Örökkévaló beburkolózott, mint egy előimádkozó és megmutatta Mózesnek a (szlichot) imarendet, mondván: amikor a zsidók vétkeznek előttem, mondják el ezen imákat és én megbocsájtok nekik...” (Ros Hásáná 12).

Felvetődik a kérdés, vajon a megtérés, a bűnbánat nem mindenkinek a magánügye? Miért kell ezzel a népnek, mint közösségnek, együttesen foglalkozni?

A tradicionális zsidó felfogás az egyéni cselekedet és a közösségi cselekedet között nem tesz különbséget. A Tóra szerint: a „zsidók kezesek egymás iránt” (Jiszráél árévim ze báze). Bölcseink pedig – többek között – így magyarázzák: „A világ a többség szerint ítéltetik meg, és az egyén a többség alapján (vagyis tettei többsége szerint). Ha valaki egy micvét (jótéteményt) csinált, boldog lehet, mert mind saját magát, mind az egész világot a jó irányba befolyásolta. Ezzel szemben ha vétkezik, jaj neki, mert akkor mind a világ, mind a saját mérlegének serpenyőjét rossz irányba billentette” (Kiddusin 40).

Végül a Zohár, a Kabbala szent könyve szerint: „lássa az ember úgy magát és cselekedeteit, mintha az egész világ sorsa tőle függne, rajta múlna...” (Zohár 2:42.)
A megtérés elhatározás kérdése és egy pillanat alatt megtehető. A kivitelezés már több időt és főleg akaraterőt igényel. Mégis maga az elhatározás, az erre való hajlandóság a fontosabb.
Bölcseink ezt egy példázattal magyarázták meg: ha egy fiatalember közli a rabbinikus bírósággal, hogy úgy jegyzett el egy lányt, hogy gazdag vagy okos, esetleg bátor embernek adta ki magát – akkor a bíróság megvizsgálja, igazat mondott-e. Amennyiben igen, az eljegyzést érvényesítik. Ellenkező esetben az eljegyzést érvénytelenítik. Ha pedig egy ífjú azt állítja magáról, hogy ő egy igaz ember (cádík gámur), és ezért jegyezte el a lányt – az eljegyzés mindenképpen érvényes. Ennek az a magyarázata, hogy valaki, abban a pillanatban, amikor kimondta magáról, hogy ő igaz ember, egyben meg is tért, megbánta bűneit, s igaz embernek (cádik) tekinthető, még ha ennek megvalósítása még várat is magára.

A Midrás szerint az első megtérő Ádám volt, aki – miután megszegte a tilalmat és evett a tudás fájáról-megbánta tettét, böjtölt és azt mondta: Világ Ura! Bocsásd meg bűnömet, fogadd el megtérésemet, és akkor a későbbi nemzedékek tudni fogják, hogy létezik bűnbocsánat a világon!

Miért félelmetesek a „félelmetes napok”?


A zsidó folklór a Tisré hónap elsejétől, vagyis Ros Hásánától (Újév) a Jom Kippur utáni napig terjedő 10 napot „Félelmetes Napok”-nak is nevezi.
Már az előző év utolsó napjaiban megkezdődik a felkészülés, az ún. „Szlichot” imák mondásával, hogy mire beköszönt az új év, addigra a zsidó ember lelkileg megtisztulva készen álljon az újrakezdéshez.
A „Félelmetes Napok”-at bírósági tárgyaláshoz lehetne hasonlítani, ahol számonkérik az embertől mit tett és mit nem és előre sosem lehet tudni, mi lesz az ítélet.
Így van ez a zsidó ember esetében, nem tudhatja előre, cselekedeteit, kötelezettségeit az Ég miként fogja értékelni. Ehhez járul még, hogy a hagyomány szerint Ros Hásánákor dől el, hogy az elkövetkező évben milyen élete lesz, gazdagodik-e földi javakban, boldogság vagy szerencsétlenség jut-e osztályrészül neki, tehát mindenképpen meghatározó jelentősége van ennek a napnak.
Éppen ezért a zsidó ember mindent megtesz, hogy testileg-lelkileg megfelelően felkészülve jelenjék meg az égi törvényszék előtt, melynek földi visszfénye a templom, a zsinagóga.
Az alábbi chászid történetekben – amelyek az ünnepek jelentőségéről, azok hangulatáról szólnak - mély átélés és törhetetlen optimizmus tükröződik.
„Elul elsején adják az állati tizedet” (Ros Hásáná 2 a Misnában). (Eredeti értelme: minden tizedik újszülött állatot a kohanítáknak adják).
Erre a meghatározásra mondta a kozsnitzí Mággíd, reb Jiszráél: Elul napjaiban a zsídó ember „megtizedeli” a benne lakozó állatiasságot, hogy egyre inkább emberhez méltó életet éljen.

2011. szeptember 26., hétfő

VENDÉGOLDAL: A "TUDÓZSIDÓ" VIDEÓBESZÁMOLÓJA A KÖNYVBEMUTATÓMRÓL


Egységben a kétség: Naftali Kraus mellett tüntettek a magyar zsidók

2011. szeptember 8. csütörtök, 15:38

Öt perc alatt utánajárunk, hány oldala van Naftali Krausnak, hogy Heisler András a múlt vagy a jövő, honnan szedi Zoltai Gusztáv a beszédeit, végül azt is leleplezzük, mikor járt utoljára Köves Slomó a Sípuccában.A Pro Cultura Hungarica díjas szerző Ősi Forrás sorozatában Ezékiel és Dániel prófétákról megjelent legújabb köteteit Benedek István Gábor (BIG) mutatta be az Írók Boltjában, ahol öt éve még szélsőjobboldaliak tüntettek a “zsidómentő közellenség” ellen. A mostani eseményen viszont prominens zsidók tüntettek jelenlétükkel: Weisberger Miklós, az Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség rabbija, az EMIH-től Köves Slomó és Oberlander Baruch rabbik, a Mazsihisztől Heisler András exelnök, Zoltai Gusztáv örökös ügyv.ig és Radnóti Zoltán rabbi, a Rabbiképzőből Haraszti György.

Naftali Kraus ismeretterjesztő könyveit a judaizmusról persze nem az ők adják ki, hanem Iványi Gábor metodista lelkész kiadójának gondozásában jelennek meg.

A kalandos sorsú szerzőről három éve készített portréfilmemet itt lehet megtekinteni, felvágott nyelvű blogjával pedig itt lehet megismerkedni.


 

MÁSOK MONDJÁK

 

Miért nem vette át Schweitzer József [v.o]

 főrabbi a Magyar Örökség-díjat?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Örökség-díjat legutóbb a szokásosnál eggyel kevesebben vették át. Miután a bírálóbizottság visszadobta a Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbiról készült méltatást, az érintett úgy döntött: kéri, hogy tekintsenek el a díj átadásától.



A Magyar Örökség-díjat többek között Makovecz Imre építész alapította 1995-ben. A bírálóbizottsághoz beérkezett javaslatok alapján évente többször, hét-hét díjat ítélnek oda. Személyek mellett intézmények, szervezetek és alkotások is részesülhetnek az elismerésből.

Legutóbb a hét végén tartottak díjátadó rendezvényt: eredetileg Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi is a kitüntetettek között volt. A laudáció megtartására Komoróczy Géza professzort kérte fel Hámori József akadémikus, a bírálóbizottság elnöke (az első Fidesz-kormány kulturális minisztere).

Ennél a díjnál az a szokás, hogy a hivatalos ünnepség előtt a bírálóbizottság meghallgatja a laudációkat. A továbbiakról Komoróczy Géza így számolt be az Élet és Irodalomban: "nem tudtam, hogy ez a meghallgatás valójában lektorálást, erősebb szóval: cenzúrázást jelent". A felolvasott szöveget többen bírálták, mondván, nem hangsúlyozza eléggé Schweitzer József érdemeit a magyar kulturális örökség ápolásában.

Végül Juhász Judit, a díjátadó ünnepség házigazdája (aki korábban az Antall-kormány, majd a katolikus püspöki kar szóvivője volt) "megfogalmazta a javaslatot, hogy a laudáció megtartására valaki mást kérjenek fel helyettem. Ezután az ülést elhagytam" - idézte fel az eseményeket az ÉS-ben Komoróczy Géza. Mint írta: "Nem hinném, hogy a magyar örökségnek ne lehetne része egy rabbinak éppen a magyarországi zsidók érdekében kifejtett tevékenysége".

Az Élet és Irodalom közli az elutasított méltatás szövegét is,  (
lásd itt - holnap) amelyet elolvasva lehetnek sejtéseink, hogy elsősorban mely mondatok váltották ki a bírálóbizottság jellemzően jobboldali kötődésű tagjainak nemtetszését.

A professzor Magyarországot "nagyszerű, minden elismerést megérdemlő, de az újra meg újra feltámadó idegengyűlölet és zsidóellenes uszítás miatt a legkeményebb bírálatot maga ellen kihívó" országként jellemezte. Komoróczy Géza nem mulasztotta el megemlíteni, hogy annak idején a deportálásban megölt zsidók utódainak fizetendő kárpótlást a kormány 30 ezer forinttal akarta letudni, eltérően a nem zsidó áldozatok után korábban adott egymilliós kárpótlástól. A megszégyenítően diszkriminatív összeget Schweitzer József 1999-ben (ekkor a Fidesz volt hatalmon) tiltakozásul visszaküldte az Országgyűlés elnökének.

A bírálóbizottság egységesen úgy foglalt állást, hogy a laudáció tartalma nem méltó a díjazotthoz - indokolta az elutasítást kérdésünkre Juhász Judit. Mivel Komoróczy professzor nem volt hajlandó változtatni a szövegen, helyette valóban másvalakit kértek fel a laudáció megírására. Az új méltatás elkészült, de Schweitzer József nem vette át az elismerést.

Megkérdeztük Schweitzer Józsefet is, aki elmondta, hogy évtizedes barátság fűzi Komoróczy Gézához, szolidaritást vállal vele. Az előzmények miatt döntött úgy: kéri, hogy tekintsenek el a díj átadásától.

Juhász Judit sajnálja a történteket. Egyúttal hangsúlyozta, hogy Schweitzer József munkásságát változatlanul a "magyar örökség részének" tartják.
 
Forrás: Czene Gábor(NOL)



 

, ??KI IRTA, KI SZERKESZTETTE, KI OLVASSA


A ROS  HÁSÁNÁI IMAKÖNYV

 

Írta: Naftali Kraus (a magyar Chábád máchzor szerkesztője)

 

      Ros Hásáná (Újév napja) és Jom Kipur (Engesztelés napja), a zsidó naptár legfőbb ünnepei közé tartozik. Ezeknek a napoknak külön imarendje van. Az ünnepi imarendeknek számos része a mindennapi liturgiának is része. Más részeik az ünnephez kapcsolódnak - Ros Hásánákor ilyen például az "Ítélet Napja" ima, a sófárfúvás, a Megemlékezés - és az imák közötti számtalan vers.
Az imafüzér héber neve Máchzor, míg a költeményeket pijutnak hívjuk.

* * *

A Máchzor héberül ciklust jelent. Eredetileg az egész évi imaciklust és az azt tartalmazó imakönyvet hívták így. A ciklus a naptári év ünnepeihez kapcsolódott, és a mindennapi imákat, különbözo gyászzsolozsmákat, utasításokat és háláchákat is tartalmazta. Az elso ismert, Ámrám Gáonról elnevezett, imakönyvet is Máchzornak hívták. Ilyen volt az ősrégi Máchzor Vitry, a 11. századból, amit Rábénu Szimchá, Rási egyik tanítványa szerkesztett. (Ehhez kapcsolódik, a British Museum-ban található Függelék "Kuntresz Hápijutim" alapján egy pijut-lista, amely 107 korabeli, ma már többnyire ismeretlen pijutot tartalmaz).

     Az ún. Római Máchzor, amihez késobb Luzzatto csatolt terjedelmes bevezetőt - szintén az egész évi imákat tartalmazta. A Máchzor mai formája - az egyes ünnepekre külön kiadott imafüzér - késobb alakult ki, de megtartotta eredeti nevét.
A nemzedékek során, a zsidóság diaszpórai szétszóratásának megfelelően - többféle Máchzor rítus (Nuszách) alakult ki. Ezek között a legismertebbek az askenáz, valamint a szefárd, az olasz (Itáljáni) rítusú és az ÁRI felfogása szerint szerkesztett Máchzorok, amit foleg chászidok használnak.

Az askenáz rítuson belül is több változat ismert: pl. a frankfurti, a csehországi, a romániai (ezt használták Magyarországon is), a galíciai Máchzor, ami Lengyelországban volt használatos, vagy a valamikori franciaországi. Az eltérések a különbözo Máchzor-rítusok között nem jelentősek - ami az állandó és kötelezo imarendet illeti. Idetartozik az Ámidá, a Tora-olvasás, a mindennapi imakönyvbol átvett Pszuké dözimrá, stb. A nagyobb eltérések a nem kötelező betéteknél találhatók; idetartozik a pijut-irodalom is.

* * *

Amikor a teljes évi ciklust tartalmazó Máchzorokból az egyes ünnepeket szolgáló imakönyveket szerkesztették, ezekbe került az akkorra már meglehetosen szerteágazó pijut-irodalom.

Mi a pijut?

A pijut szó görög eredetu (akárcsak a magyar poéta, poézis szavak), egyfajta költemény neve. A pijutok, melyek sorai legtöbbször alfabetikus sorrendűek, egyrészt ima jellegüek, másrészt aggádikus és midrási olvasmányok, amelyek mintegy "díszítik" és kiegészítik a "hivatalos" imaszöveget.

* * *

Az első pijutok a polgári idoszámítás első századaiban születtek, szülőhazájuk Erec Jiszráél. Eredetileg nem kötelező jellegű szövegek voltak ezek, amik azért íródtak, hogy a zsinagógában töltött idő ne legyen túl rövid, hiszen a Szent Gyülekezet által szerkesztett, "hivatalos", kötelező imák, igencsak rövidek voltak. Eleinte az előimádkozók és kántorok írták a verselő pijutokat, amiket a közösség vagy elfogadott, vagy nem. Ezeket az első időben csak az előimádkozó mondta fennhangon. Még a kései középkorból is vannak arra utaló jelek, hogy egyes közösségekben csupán egyetlen Máchzor volt - az is természetesen a kántor kezében.

A pijutok témájának forrása a Babilóni és Jeruzsálemi Talmud, valamint a Midrások. A jeruzsálemi Talmud tanúsága szerint, már a második Templom pusztulása előtt is szokás volt ünnepélyes alkalmakkor ábécérendbe szedett dicshimnuszokat zengeni, de ez nem feltétlenül a Bölcsek foglalatossága volt (lásd az Elisá ben Ávujá születéséről szóló híradást - Jálkut Simoni, Kohelet 974.).
Amikor elhunyt Elázár ben Simon, a neves tanaita (RÁSBI fia), a róla szóló gyászének
őt mint tanítót, tanaitát, poétát és prédikátort jellemzi (Vájikrá rábá 30.). Ez lehetett az oka annak, hogy évszázadokkal késobb Elázár Hákálirt vele azonosították.

   Egyesek szerint az elso pijutok akkor keletkeztek, amikor a zsidókkal ellenséges hatalom betiltotta a nyilvános imát, és a zsinagógában tartott prédikációt. Dr. Dániel Goldschmidt, a téma jeles szakértoje, idézi Máchzor magyarázatában ezt a véleményt - de nem ért vele egyet. Szerinte az üldözések lehet hogy elősegítették a pijutok elterjedését, de nem ez volt létrejöttük oka.
Az ábécérendu pijutok a hasonló rendszer szerint írt bibliai fejezeteket (mint pl. a Zsoltárok, a Siralmak vagy a Példabeszédek egyes fejezetei) példájára íródtak. Mások nevük bet
űit, esetleg csak kezdőbetüit szőtték bele a pijut egyes sorainak kezdîbetüibe (ez az ún. akrosztikon) és ennek alapján lehet - napjainkban több-kevesebb bizonyossággal megállapítani, egyes pijutok szerzőit.

                                                                        * * *

A poéták dalaiknak különböző címeket adtak tartalmuk, vagy annak alapján, hogy a Máchzor melyik részébe iktatták be azokat. Ennek megfelelően ezeknek a pijutoknak a héber neve: Szlichá, Krové, Ofán, Jocér, Möorá, Zulát, Geulá, Pizmon, Sziluk, stb. A Rsut (szó szerint: engedély) olyan pijut, amelyben az előimádkozó engedélyt kér a közösségtől, hogy nevükben imádkozzon és kéri az Örökkévalót, hallgassa meg. A Máárávit (Mááróvesz) az esti Mááriv imához csatolt betétek gyűjtőneve.

* * *

Az ősi (az első századokból származó), Erec Jiszráéli pijutok szerzői ismeretlenek, kivéve Joszi ben Joszi pijutjait, akivel ez a periódus (feltehetően az 5. században) zárult. A klasszikus Erec Jiszráéli pijut muvelői - a hatodik század közepe táján - olyan ismert költők voltak mint Jánáj, Elázár Hákálir, Jósua Hákohén, Joszéf ben Niszán és mások. A külföldi pájtánok (költők) között a legnevesebb ebben a korban, Száádjá, a babilóniai gáon volt.

Egyes Talmud-bölcsek is írtak imákat és pijutokat. Ilyen a szombat kimenetelekor mondott Vátodiénu (Ráv és Smuél által szerkesztett ima - Bráchot 32b.) és a Tisá Böáv napján mondott Náchém (Jeruzsálemi Talmud, Táánit 2:2.), továbbá a mennyegzoi áldások (Ktubot 8a.) és a holdszentelés áldása (Szánhedrin 42a.). Az újhold-hirdetést megelőző Jöhi rácont pedig Ráv írta (Bráchot 16b.).

       Szintén a Talmudból tudjuk, hogy a hétköznapi Ámidában mondott Völámálsinim áldást - ami a besúgók és eretnekek ellen szól - Smuél Hákátán szövegezte Jávnéban, második Rábán Gámliél fejedelem felkérésére. (Őt előzte meg időben Simon Háfákuli, aki - szintén Jávnéban - újra szövegezte az Ámidá 18 áldását, mert az a nagy nemzeti szerencsétlenség, a Templom romba lte után - bizonyos módosításokra szorult.)

* * *

Az első időkben nehéz volt különbséget tenni a kötelezően előírt ima és a pijut között, mivel stílusukban egyáltalán nem, vagy csak alig tértek el egymástól. A stíluseltérés csak a középkor elején következett be.

Ekkor terjedtek el Elázár Hákálir költeményei - őt több költő követte, különbözo tartalmú és stílusú pijutokkal. A tartalom ebben a korban ritkábban bibliai, túlnyomórészt aggádikus, midrási utalásokra épül. A stílus kissé nehézkes, akadozó, a költemények tele vannak olyan kifejezésekkel, melyeket jobbára csak a pájtán és szűk köre ismert.

A pájtánok nyelvújításain késobbi nyelvészek sokat "csemegéztek", de a pijutokból áhítatosan imádkozni nehéz volt. Ezért szükség volt egy egész irodalom kialakulására, ami a pijutokat magyarázta és értelmezte.
A nyelvi nehézség volt az egyik oka annak, hogy sok neves rabbi élesen bírálta a pijutok ünnepi imakönyvbe való hivatalos, kötelező jelleggel történ
ő beiktatását. Egy másik, háláchikus indok az volt, hogy nem szabad a kötelező imákat félbeszakítani önkéntes pijutokkal.

   Hosszú a sora azon neves rabbiknak, háláchikus tekintélyeknek, akik ellenezték a pijutok beiktatását a Máchzorba. Közülük elég ha a legtekintélyesebbeket említjük: Maimonidész, Rabbi Joszéf Káro, a Sulchán Áruch szerzője és Rabbi Jákob Emdin. Mások – főleg Németországban és Franciaországban - Rábénu Gersom döntésére és áttételesen Nátronáj, Ámrám és Kohén-Cedek babilóni gáonokra hivatkozva támogatták a pijutok mondását.

    Az ellenzők között találjuk, érdekes módon, Ábrahám Ibn Ezrát, a neves exegétát, aki maga is pájtán volt. Ő nyelvi szempontból ellenzi - foleg Elázár Hákálir pijutjait, mondván azok homályos utalásokat, "rejtvényeket" tartalmaznak. A Prédikátor egyik versére (5:1.) írott kommentárjában Ibn Ezrá arra a következtetésre jut, hogy "jobb ha csak azokat az imákat mondjuk amiket a Nagy Gyülekezet tagjai szereztek", azaz tekintsünk el a pijutoktól. Az az érdekes ebben a döntésben, hogy maga Ibn Ezrá több tucatnyi pijuttal szerepel az imakönyvekben.

    Számos Tóra-tekintély az ellenzőkkel szemben, a pijutok mondása mellett foglalt állást. Köztük volt Rási, Náchmánidész, a Toszafisták, Áderet (Rásbá) és sokan mások. A szent ÁRI (Lurja) azzal dícsérte Elázár Hákálir pijutjait, hogy azokban elérte az igazságot a szod (titok) mezsgyéjén át.

   A középkorban sok Tórai nagyság és törvényhozó volt egyidejüleg pájtán is. Köztük van Rábénu Gersom, a "Gálut világító fáklyája" (aki több Szlichotot írt, közöttük az ismert Zchor brit kezdetűt), Slomo Ibn Gvirol (az ismert Ádon Olám, és a Keter Málchut kezdetu pijut szerzője), Rási (aki szintén írt Szlichotokat is), Mose Ibn Ezrá, Rabbi Jehudá Hálévi (aki az ismert Cioniádákat írta, amelyek a Tisá Böávi gyászzsolozsmák szerves részét képezik), a már említett Ábrahám Ibn Ezrá, Elázár Báál Hárokéách, és nem utolsó sorban a szent ÁRI (aki három szombati étkezés utáni, arámi nyelvű, kabbalisztikus dal szerzoje;  és Rabbi Sálom Sábázi (XVII. sz.), a nagy jemeni zsidó költő, aki sok dallal gazdagította a jemenita imakönyvet.

* * *

Az idők folyamán a pijutokkal kapcsolatban sajátos szokás alakult ki: van ahol egyszerűen kihagyják a pijutok egy részét, ugyanakkor van ahol bevezették, hogy a közösség aktív részt vállal a pijutok mondásában: egy részüket együtt éneklik, míg más részüknél a befejező strófákat mondják közösen.
A fentieknek megfelel
ően kialakultak olyan Máchzorok - foleg az askenáz eredetűek - amelyekben sok pijut maradt és más rítusúak, amelyekben kevesebb. Ilyen például napjainkból az izraeli kiadású, askenáz Máchzor Rinát Jiszráél és a lubavicsi Máchzor, amely az ÁRI rítusán alapszik.

 

 

2011. szeptember 25., vasárnap

MÁSOK MONDJÁK

Hová bújt a Mazsihisz sátra?

Kínos: Kiküldték az újságírókat a Mazsihisz rendezvényéről

 

Borbás Barnabás/ Heti Válasz

 

Céljuk minél több összeírt magyar zsidó a népszámlálás végére, mégis féltitkos tájékoztatót tartottak  (a mult) szerda délután.

Egyelőre annyit állítunk biztosan: valaki óriásit tévedett a tegnapi, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és más zsidó szervezetek által meghirdetett nyilvános beszélgetés szervezésével kapcsolatban. „Ez komplett szívatás” – jegyzi meg egy újságíró kolléga szórakozottan,  szerda délután negyed ötkor az újpesti alsó rakpart névtelen parkjában. Az MTI agendában is szereplő tájékoztató előre közölt helyszíne ugyanis egészen pontosan a XIII. kerületi „Helia Hotel előtt felállított sátor” lett volna, délután négy órától.

Pontban 15.45-kor érkezünk is a 75-ös troli Dráva utcai megállójába. Határterület ez: már jócskán nem a Szent István park, még éppen nem a Vizafogó déli határa, talán leginkább Újlipótváros, annál viszont érzésre északabbra van, nem is jártam még ezen a részen soha. Helia Hotel megvan, Mazsihisz-sátor viszont sehol, a tanácstalanság csírázni kezd. Fotós kolléga okostelefonnal térképet néz, közben a Hotel recepciójához fordulunk segítségért. A tanácstalanság itt kezdi felölteni a gyanú formáit: a recepción sem tudnak semmit. (Nem az a kimondott magabiztosan kezelhető helyzet. – Ide hirdettek egy zsidó rendezvényt a szálló mellé, ezek meg itt dolgoznak és nem tudnak róla? – gondolhatja a riporter – Nincs itt semmilyen zsidó rendezvény, ezek meg újságírók és ennyire lukra futottak volna? – gondolhatja a recepciós.) Mint kiderül, nem elsőkként érdeklődünk a szállóban, mások sem találják az elvileg itt felállított sátrat.

A riport további része innentől gasztroelemzés lehetne a vinkói úton, ugyanis a Danubius Health Spa Resort Helia Budapest a panelkörnyezettől eltekintve igen tetszetős; elegáns kávézó, a konyhán pedig salátakülönlegességek, a szüreti hangulathoz igazodva sós és édes gyümölcskülönlegességek várhatók, legalábbis a kiírás szerint. – A Mazsihisz-sátor holléte viszont továbbra is fúr, ezért döntünk: haladunk még kissé délnek a Kárpát utcán, hátha szembejön velünk egy Herzl Tivadar-kitűzős aktivista, aki segít megtalálni a rendezvényt.

A megérzés jó, a tíz perc gyaloglás nincs hiába: nagyjából fél kilométerre a Heliától, a Pozsonyi út 77-79. alá eső K&H Bank előtti aszfalttól, és az újpesti alsó rakpart vonalától határolt fás-parkosított sávban feltűnik 6-8 rendőr és néhány fotós egy közepes méretű fehér ponyvázat előtt, valamint egy ZSH-001-es rendszámú nagy fekete autó. A teljesen véletlenül megtalált rendezvénysátor elé lépve az ember olyannyira exkluzívnak érzi jelenlétét, mint az egyszeri kincskereső a lakatlan szigeten, aki a térkép alapján végzett sikertelen próbaásás után hazafelé baktatva keresztülesik a Szent Grálon.

Valóban, érkezik már Zoltai Gusztáv és Feldmájer Péter (Mazsihisz), aztán nem sokkal később Streit Sándor is, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke. Lezser várakozás kezdődik, az újságírók nem igazán értik a helyzetet. A mintegy 30 fős sátor még üres, a megjelent képviselők egymással beszélgetnek, semmi sem utal arra, hogy a helyzet pár percen belül sajtótájékoztatóig eszkalálódna.

Tizenöt perc rést ütök a beszámolón, mert tényleg nem történt semmi, ám 16.30 felé varázsütésre az összes megjelent vezető, civil képviselő és szervező elindult a sátorba, hogy körbeülje az ott berendezett asztalt. Hátul felberreg az aggregátor, Feldmájernél a mikrofon, szót kér.

 Tisztelt barátaink, tisztelt újságírók.
(Fényképezőgép kattogás, operatőrök és tudósítók helyezkednek)
– Szeretettel köszöntök mindenkit az „Én is magyar zsidó vagyok!” szlogennel meghirdetett kampányunkról tartott egyeztetésen.
(Fényképezőgép kattogás, operatőrök és tudósítók izgalomban)
– Most pedig még egyszer köszönjük az érdeklődést, és arra kérem a megjelent újságírókat, hogy készítsék el a szükséges fotókat, majd menjenek ki. Megbeszélésünk nem sajtónyilvános, a végén külön tájékoztató sem lesz, ellenben (ezt a megjelent képviselőknek mondom) aki szeretne nyilatkozni, megteheti majd odakint. Köszönöm, a viszontlátásra.

 

Az izgalom visszaesik, ismét a tanácstalanság kulminál. Tápos biztonsági őrök szigorú tekintettel mindenkit kitessékelnek, majd a sátor bejáratához állnak karba font kézzel.

Ennyi – mondják többen, de a helyzet az igencsak eldugott helyszín, a háttérben berregő aggregátor, a létszámfölényben levő rendőrök, a sátor előtt strázsáló biztonsági őrök és a kihangosítás miatt 10 méterrel odébb is pontosan kivehető belső beszélgetés miatt annyira abszurd, hogy kollégával azon gondolkodunk, igazából csak valami szórakozott munkatárs tölthette fel ezt programot az MTI agendába véletlenül; avagy az lehetséges még, hogy Zoltai Gusztáv bármelyik pillanatban feláll és közli: csak vicceltünk, igazából jöjjenek ide nyugodtan.

Ha kommunikációs Ablak-Zsiráfot írhatnék, akkor a „Hogyan rontsunk el tökéletesen népszámlálás előtti médiakampányt 4-5 egyszerű lépésben?” nevű összetett szócikk alá a Mazsihisz tegnapi rendezvényét tenném.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, a leginkább zavarba ejtő része az egésznek az volt, hogy a kihangosítás miatt szóról szóra mindent lehetett hallani a sátron kívül is, így nem titok, hogy a tanácskozás a „Sok zsidó vallású, vagy sok zsidó nemzetiségű legyen-e?” kérdéskör körül forgott. Éppen ezért nem is nagyon érthető, hogy miért nem engedték be a sajtó képviselőit, amikor ebben a kérdésben sosem hallott egységfront jöhetett létre a szervezetek között: „Mindegy miként, de vallja magát minél több ember magyar zsidónak” – hangzott az állítás sűrű bólogatás közepette. „Ne azon vitatkozzunk most, hogy vallás vagyunk, vagy faj vagyunk” – kívánt konszenzust teremteni egy másik hozzászóló.

Nagyjából 17.00 felé már a legkitartóbb tudósítók is elszivárognak. Elmegy még a turbójobbos, Hitleres botrányáról ismert n1 televízió stábja is, pedig (ahogy mondani szokás) magát Mózest nem izgatta annyira zsidókérdés, mint az Árpád-sávos médiatársaságot.

Miután a sátorban mindenki egyet értett mindenkivel, feszültségnek nyoma sem volt, ám a beszélgetés végének sem, mi is szedtük a sátorfát.

„Ne gyenge zsidóknak lássanak minket; meg kell mutatnunk, hogy 1200-1300 óta itt vagyunk Magyarországon. Emelt fővel járjunk, hogy ne következhessen be még egy holokauszt!” – kaptam el az utolsó mondatot egy szép szónoklatból.

Emelt fővel, igen. Ám a mondat és sajtótájékoztató körülményei között feszült kognitív disszonancia oly szép volt, hogy Leon Festinger mind a tíz ujját megnyalta volta.

                                                                   *

    Eddig a Heti Válasz tudósitása, amit a legrosszabb indulattal sem lehetne jóindulatunak nevezni. Ha minden valóban igy történt – megérdemli a sipucca hogy kipellengérezzék. Ha nem igy történt – akkor ez kurucközeli antiszemita uszitás, ami divat ma Magyarországon.

     Nemhivatalos, de annál névtelenebb sipuccai reagálás:


"Részben igaz, de nem volt sajtótájékoztató hirdetve csupán a zsidó szervezeteket hivták meg.
Persze mint minden ez is kiszivárgott.  A sajtó és a tv. bejött a sátorba és a Feldmájer kikűldte öket".

 

 Nagy skajach jár az Elnök úrnak bölcs cselekedetéért, amivel a mazsihisz amúgy is jó hirét öregbitette. Hogy kik és mik voltak azok a bizonyos "zsidó szervezetek", akiket meghivtak egyeztetni – nem sikerült megtudnunk. Ennyire nem vagyunk jóba.

      Csupán azt tudjuk - - - kik nem voltak

 

   

 

rdetés

 

 

  HERMAN WOUK : 

       A Nagyünnepek(*)

 

Olyan zsidók, akik különben be sem teszik a lábukat a zsinagógába ; a legkülönbözőbb irányzathoz tartozó emberek: neológok, reformok, ortodoxok, sehová sem tartozók, ateisták , Jom Kippurkor valahogy mégis úgy intézik, hogy egy-két órát valamelyik hitközségben töltsenek. Nagy pénzt adnak, képesek az egész évi tagdíjat is kifizetni ezért.

Ez a szokás a templomépítészetre is hatást gyakorolt. A tervezők igyekeznek olyan formájú és beosztású épületeket kialakítani, amelyek alkalmasak évente egyszer a tömeg befogadására, máskor pedig feloldják a szinte kongó teremben a magányos rabbi és a maroknyi hívő lehangoló látványát. Nem lehet tökéletes megoldást találni. Az örök megoldhatatlan matematikai feladványok egyike ez: olyan, mint a kör négyszögesítése.

Az amerikai zsidók annyira bizonyosak a judaizmusnak ebben az egy tényezőjében, a Jom Kippur fontosságában, hogy az állami hatóságokkal is elismertették az ünnepet. A nagyszámú zsidó lakossággal rendelkező városokban Jom Kippur gyakorlatilag törvényes ünnepnap. Az előjegyzési naptárak feltüntetik. Az iskolák és a munkaadók természetesnek veszik a zsidó gyerekek és dolgozók hiányzását.

 A Jom Kippur közismertsége bizonyos mértékben a hozzá kapcsolódó zsidó újévre, Ros HáSánára is kiterjed. Ez a két ünnep a legfőbb vallási eseménysor, a nagyünnepek vagy félelmetes napok ideje. A Talmud a Ros HáSánától Jom Kippurig tartó időszakot a megtérés tíz napjának nevezi.

Miféle delejes parancs lehet, ami a zsidókat ilyenkor azonosságukhoz láncolja, holott a többi kapocs már szétmállott vagy elpattant?

A félelmetes napok törvényi szabályozása


A vonatkozó törvénycikk egyszerű és tömör: Mózes harmadik könyvének 23. szakasza, a 24 32. vers.

"..A hetedik hónapban, a hónap elsején pihenőnapotok legyen, szent összegyülekezés emlékeztető kürtöléssel. Ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát, hanem mutassatok be tűzáldozatot az Örökkévalónak ... Ugyanennek a hetedik hónapnak a tizedike az engesztelés napja. Szent összegyülekezésetek legyen, tartóztassátok meg magatokat, és mutassatok be tűzáldozatot az Örökkévalónak. Ne végezzetek ezen a napon semmiféle munkát, mert az engesztelés napja ez, hogy engesztelést végezzenek értetek Isteneteknek, az Örökkévalónak színe előtt ... Ne végezzetek semmiféle munkát akkor. Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken. A teljes nyugalom napja legyen ez nektek, tartóztassátok meg magatokat. A hónap kilencedikének estéjén, estétől estéig pihenjetek nyugalmatok napján."

A hetedik zsidó hónap, tisri hava, a betakarítás ideje, általában szeptember októberre esik. A félelmetes napok megelőzik a teleholdkor kezdődő sátorosünnepet. A Tóra nem magyarázza meg, miért kell koskürtöt fújni tisri elsején, s a napot "a hetedik hónapban a hónap elsejének" nevezi, nem pedig újévnek. Más forrásokhoz kell fordulnunk, hogy kihámozzuk a mára kialakult szertartás értelmét.
A Jom Kippur ugyanakkor ma is az, aminek a Tóra nevezi: az engesztelés és aszketikus önuralom napja, amelyen "megtartóztatjuk magunkat".

Mózes harmadik könyvének 16. fejezete teljes egészében az engesztelés szertartásával foglalkozik. Ez volt az év egyetlen napja, amelyen Áron a sivatagi hajlék-Szentély nyugati oldalán belépett az elfüggönyzött, félelmetes csendkamrába, a Szentek Szentjébe, a Jelenlét helyére, ahol a törvény kőtáblái és az első táblák törött darabjai nyugodtak az arany frigyládában, a két kerubbal díszített, vaskos födél alatt. A Talmud leírja, hogy a Második Templom idején a főpap ugyanezzel a rituális áhítattal lépett be a Szentek Szentjébe.
A főpap a sivatagi hajlékban is és mindkét Templomban is ezen a napon bocsánatért könyörgött a maga, a papság és egész Izrael számára, amiért megszegte Isten törvényét. Amikor a szinte egész napon át tartó szertartások végén a Templomból felröppent a hír, hogy nem történt baj, egész Jeruzsálem ünneplésben tört ki. A Templom idejében Jom Kippur kétarcú ünnep volt hát: gyászos ünnepélyességgel és rettegéssel telt a nap, este pedig izgalmas látványossággá, tomboló népünnepéllyé vált.
Mára csak a ünnepélyesség, az aszketizmus, a Teremtő előtt való megítéltetés érzése, az idő múlásának, az élet lepergő homokjának felismerése maradt meg. A törvénykönyvek szerint az Engesztelés Napján az örömnek is helye van: a hívőknek fehérbe kell öltözniük, hogy kifejezzék bizalmukat az Isten kegyelméből áradó megtisztulásban. De Jeruzsálem pusztulása óta Jom Kippur vidámsága eltűnt. Ma az Engesztelés Napja a sajgó fájdalommal teli dallamok, a lehajtott fők és megtört szívek ideje. Aki hallotta már Jom Kippur előestéjén a Kol Nidrét énekelni, tudja, hogy a hívők szó szerint tesznek eleget a sok ezer éves törvénynek: megtartóztatják magukat.
A "megtartóztatás" hagyományosan öt dologtól az evéstől és ivástól, a testiségtől, a fürdéstől, a test olajozásának Keleten dívó tisztálkodási szokásától és a bőrből készült lábbeli viselésétől való tartózkodást jelenti. Az utóbbi négy előírás ugyanaz, mint a hirtelen gyászba borultakra vonatkozó megszorítás. A rabbik azért alkalmazták Jom Kippurra, hogy növeljék a nap félelmetességét. A böjt tórai törvény. Szinte minden zsidó, akiben csak egy kis vallásos indíttatás is van, Jom Kippurkor huszonnégy órán keresztül tartózkodik az evéstől és ivástól.
A gyülekezet az egész napot a zsinagógában tölti. A Jom Kippur-i imarend a leghosszabb az egész zsidó szertartásrendben. Minden ima az ítélőszék előtti megbánásról szól, vagy a bűnök és hibák beismeréséről, akárcsak a Ros HáSáná-i könyörgések hiszen a kürtfúvás napja része az Ítélet és Engesztelés drámájának. A két nap ünnepi imakönyvei együttesen egyetlen nagy prózaversek, dicshimnuszok, siralmak, hitvallomások és magánbeszédek tucatjaival átszőtt metaforikus alkotásban ábrázolják a félelmetes napokat.

A nagyünnepek metaforája


A koskürt hangja a sötétségen át végighasít a világegyetemen. Az Isten trónusa előtt sorakozó angyali seregek megborzonganak hangjától. Ros HáSáná van, az ítélet napja. A sors tekercsei nyitva állnak az Örökkévaló előtt. Minden ember saját kezével írta beléjük elmúlt évi tetteit. Isten olvassa a bejegyzéseket, és ítéletet hirdet. Minden egyes emberi teremtményről elmondja, mi lesz a sorsa az eljövendő évben: ki fog meghalni, ki marad életben, ki lesz gazdag, ki lesz szegény, ki fog fölemelkedni a világban, ki fog elbukni, ki fog békében élni, és ki lesz nyomorult.
A koskürt napján hozott döntés nem végleges. Az emberek tíz napot kaptak, hogy végiggondolják cselekedeteiket, megbánják rossz tetteiket, jót tegyenek, javukra billentvén a mérleget, jobb viselkedést ígérjenek, és imájukkal a Bíró kegyelmébe ajánlják magukat. Jom Kippur, a kegyelem utolsó napja, a vallomás és bűnbánat kritikus ideje. Amint a Nap eltűnik a horizont mögött, a sors tekercsei becsukódnak. A következő évre minden ember sorsa megpecsételődött. Az évi ítélethozatal napnyugtakor a koskürt hangjával véget ér.
Ezzel a gondolattal terhes a nagyünnepek egyik központi imája, az Unetáne tokef, a "Dicsérjük hatalmas szentségét..." kezdetű költemény, amely a déli muszáf istentiszteletben foglal helyet. A hívők sűrű sorokban állva együtt éneklik. Azokban a gyülekezetekben, ahol kántor és kórus van, ez szokott lenni a nagyünnepek adta zenei élmények csúcsa.
Ebben az egyetlen képben Ros HáSáná és Jom Kippur minden rítusa és jelképe együtt jelenik meg. A kosszarvkürt, a sófár riadót fúj, mint amikor Izrael törzseit ellenség fenyegette a sivatagban, riadót fúj Dávid és Salamon hadainak a Szentföldön: riadót a léleknek az Ítélet közeledtén. A talányos szavak, amelyekkel tisri elsejét leírja a Tóra: "emlékeztető" nap legyen, világos értelmet nyernek. Isten számba veszi az év tetteit, s az emberek rettegve gondolnak vissza mindarra, amivel el kell számolniuk.
Ez hát az imarend metaforája. A judaizmus nem köti szabályokhoz a természetfölöttiről való elméletalkotást: alig van tantétel, dogma vagy filozófiai bizonyítás. Vallásunk abból indul ki, hogy Isten létezik, és a Tóra az Ő törvénye számunkra. A Talmud tele van a bölcsek ellentmondásos kijelentéseivel a teológia terén. Az állításokat szép sorjában megjegyezték és tanulták: nem adtak ki hivatalos állásfoglalást. Ha az ellentmondással terhes területtel kapcsolatos cselekvésre kerülne sor, mindig van egy háláchá, egy döntés, hogy tudjuk, mit kell tennünk. De a teológiai absztrakció terén, akárcsak a természettudományokkal szemben, a judaizmus konokul ragaszkodik a nyitottsághoz. Ez a vonása jó szolgálatot tett hitünknek.
Valóban olyan-e az idő Isten előtt, mint egy kibontott tekercs? Senki sem tudja ezeket a dolgokat. Azt tudjuk, hogy az emberek óra és naptár szerint élnek. Csak egy módon hathatunk a jövőre: ha megszívleljük a múlt tanítását. "A Tóra az emberek nyelvén beszél", mondja a Talmud. A zsidóság kezdettől fogva a Tóra szavai szerint értelmezte tisri első tíz napját: a lélek éves számadásának, az ítélkezésnek és engesztelésnek az idejeként, s a vallás számára ez az időszak ma is ezt jelenti.

A bűnbánat mechanizmusa


Magától értetődik noha a rabbik többnyire gondosan kifejezésre is juttatják , hogy az önfegyelmet az Engesztelés Napjára tartogatni hatástalan és lehetetlen, akár a zsidó törvény, akár a józan ész alapján állunk. Semmi értelme úgy spekulálni, hogy majd Jom Kippurkor megbánjuk az egész évi gondtalan bűnözést.
Az engesztelés ezen a napon az ember és Teremtője közti esemény. Az engesztelés bármi rosszért, amit az ember a másik embernek tett, a Talmud szerint úgy kezdődik, hogy teljes kártérítést kell adnia, s azután kérhet feloldozást Istentől. Az engesztelő napi ima nem oldozza fel Isten és ember előtt a cserbenhagyó gázolót vagy a szeretőt tartó házasembert. Atyáink a bűnbánat tíz napja alatt fel szokták keresni azokat, akiket esetleg megbántottak, és bocsánatot kértek tőlük. Nagy utakat tettek meg, hogy senkinek se maradjanak adósai. A hívő zsidók ma is ezt teszik.
Hitünkben a megbánás a jövő felé mutat. A héber tsuvá "visszatérést" jelent. A katonai szabályzatok rémisztő kartotékja, amelyben az ember kihágásai az eltöröltetés reménye nélkül egyre gyűlnek, nálunk nem létezik. A múlt eltörölhető, ha szívünkből szólunk Istenhez, és visszatérünk tanításához. S ez nemcsak az éves számadásra vonatkozik, hanem az ember életének utolsó órájáig így van: ezt tanította nagyapám.
Bronxban lakott nála egy albérlő, aki nem volt olyan nagy tudású ember, mint ő, de sokkal szenvedélyesebb volt a hitben. Egyszer, amikor a bűnbánás törvényeit tanultuk, előrontott szobájából:
Micsoda?! Az ateista dönti magába a whiskyt, disznóhúst zabál, és nőkkel hentereg egész életében, aztán halála napján megtér, és bűntelenné válik? Miközben én azzal töltöm az életemet, hogy kedvében járjak Istennek?
Nagyapám a könyvre mutatott:
Írva vagyon... mondta szelíden.
Írva! kaffantott az albérlő. Mindig azok a könyvek! És becsapta az ajtót.
Felháborodása rendkívül logikusnak tűnt. Nagyapám azután kifejtette: az eltörlés nem jelenti azt, hogy a múlt az érdemek jegyzőkönyvévé válnék. Kiüríti a múltat, eltékozolt évek halmazává változtatja. Jobb, ha az ember akkor tér meg, mondta, amikor még van ideje megörökítésre érdemes életet élni. S miután senki sem ismeri halála óráját, abban a percben kell megragadnia élete gyeplőjét, amikor ösztöne először inti erre.
Érdemes töprengenünk az ítélet és engesztelés rejtélyein. Az érvek nem sokat nyomnak a latban a nagyünnepek hatalmával és erkölcsi erejével szemben. A zsúfolt imaházban felharsanó kürtszó első fuvalma hátborzongató. Az ismétlődő, hol hosszú, hol rövid, hol jajongó, hol elnyúló hangzatok az idegeket tépik. Sok ezer éve nem változott a riadó hangja. A kosszarv és a légiriadó szirénája ugyanazokat a hangmintákat követi, és egyformán hat az emberi szívre.
A riadóval emlékezünk az elmúlt dolgokra, és megvalljuk vétkeinket.
A zsidóság számára ismeretlen az a mechanizmus, amelyben az ember megvallja bűneit, s földi közvetítő útján feloldozást nyer a büntetés alól. A judaizmusban a bűnvallomást az egész gyülekezet egyszerre suttogja el. Teljesen egybehangzó a vallomás, nem tér ki az egyéni vétkekre. Az Engesztelő Nap egyik központi imádsága, amely vissza-visszatér az imarendben, a bűnök betűrendes felsorolása, minden betűhöz két-két fogalmat rendelve, az összes vallási kihágást rendszerezve. Ez a közös bűnvallomás. A jegyzék szinte függönyt húz az ember köré, hogy bűnei a legrejtettebb titokként közte és Teremtője között maradhassanak.
A bűnvallomás egyértelműen közös imádságként van megfogalmazva. A szóhasználat mindig többes szám első személyű: "mi", "minket", "miénk". Ez a nyelvezet a szent nap imarendjének középpontjában nem lehet retorikai véletlen. Jelent valamit. Az ember beismerheti magában a múltban elkövetett bűneit, amikor kimondja a szavakat, azoknak a cselekedeteknek a nevét ám nem tesz tanúságot maga ellen egyetlen földi ember füle hallatára sem. Az autonómia sérelme nélkül dönthet az egyéni lelkiismeret.
Egy sommás paradoxonnal azonban ugyanez a bűnvallomás, amely által az egyén négyszemközt maradhat Istennel, egy ősi közösség kötelékébe fűzi őt. Az Izraelnek szóló összes prófécia egyetlen, hihetetlenül súlyos gondolaton nyugszik, nevezetesen hogy egész Izrael, élő és holt, a Sínaitól a jelen pillanatig, egyetlen, halhatatlan egyénként áll kapcsolatban az Örökkévalóval. A közös bűnvallomással ez az eszme fejeződik ki Jom Kippur központi helyén.
Nem kísérletezem azzal, hogy bebizonyítsam ezt a különös elméletet, mindössze leírom.

A halhatatlan egyén


A fogalom önmagában nem olyan különös, mint amilyennek első látásra tűnik. Hiszen ismerünk halhatatlan többtagú egyedeket. Ilyen a General Motors, ilyen Dánia. A General Motors elvileg nem halhat meg: szerződéseket köt, kihágásokat követhet el, büntethető. Dánia felelős az adósságaiért akkor is, ha minden dán halott már, aki fölvette a kölcsönt, s elköltötte a pénzt. Ha ez nem így volna, a tőzsdén nem forgalmaznának dán államkötvényeket. Dániát sérelem érheti, és bíróság elé citálhatja a sértő felet. Tárgyalásokat folytathat más, feltételezett szuperindividuumokkal: Angliával, Oroszországgal, Franciaországgal.
Izrael halhatatlansága mégis valami mást jelent. A Tóra törvényei Izrael testületét térben és időben hozzák létre. Ebben hasonlítanak más nemzetek törvényalkotására, amelyek sok embert egy jogrendszerben egyesítenek. De a nemzeti eszmény már induláskor, a Sínainál döbbenetes kiterjedést kapott. A párhuzamok innentől kezdve megszűnnek.
Az olvasó emlékszik a történetre. Mózes hol fölmegy a hegyre, hol lejön, az Örökkévaló és a nép öregjei közti közvetítő szerepében, hogy megújítsa a régi szövetséget testamentumot , amelyet Isten Ábrahámmal kötött. A testamentum a Bibliában használt szóval "szerződés" feltételei a következők voltak: az Örökkévaló vállalja, hogy Ábrahám utódait örök néppé, a nemzetek világosságává teszi, amennyiben megtartják az ősatya egyistenhitét és engedelmeskedését Isten törvényeinek. Miután Ábrahám leszármazottai mostantól új kis népként léteznek, az Örökkévaló érdeklődik, hogy óhajtják-e ratifikálni ezt a szerződést. A nép öregjei önmaguk s utódaik nevében mint alapító atyák ünnepélyesen kijelentik, hogy hajlandók alávetni magukat a Tóra törvényeinek. Az egyezmény így megköttetvén, az Örökkévaló kinyilatkoztatja a Tízparancsolatot, és kifejti a többi törvényt.

Ez az egyezmény, amelyet Ótestamentumnak is neveznek, a héber Biblia egyetlen témája. Az elnevezés keresztény eredetű, s elválasztja zsidó Írásokat az evangéliumoktól, amelyek új vallást alapítottak. Ábrahám utódai, Mózes követői számára ez az egyetlen testamentum, amelyet atyáiktól kaptak. A jognál maradva: egyik szerződő fél sem lépett vissza, tehát a szerződés érvényben van.
Az a csoport, amely a Sínainál megerősítette, ezzel halhatatlan jogi személlyé alakult egy új néppé , amilyen nincs még egy a földön: elhivatott néppé, mert nem egyszerűen a polgári és büntető-igazságszolgáltatásnak tartozott engedelmességgel, hanem egy erkölcsi kódexnak. Nem volt még nép, amely törvény szabta kötelességként fogta volna fel az Örökkévaló iránti szeretetet, parancsainak betartását, azt, hogy felebarátját, akár önmagát, szereti, védelmezi az özvegyeket és árvákat, táplálja és ruházza a szegényeket, és megőrzi ősei jelképeit és rítusait. A világ többi népe számára ezek a dolgok az etika és a vallás kérdéskörébe tartoznak. Izrael számára kodifikációs kérdések. Talán embertelenül nehéz kötelezettségek, de őseink vállalták őket.
Mi, amerikaiak, törlesztjük a kölcsönöket, amelyeket rég elhunyt szenátorok vettek föl. Tiszteletben tartjuk a szerződéseket előfordulhat, hogy életünk árán , amelyeket néhai elnökeink kötöttek. Alávetjük magunkat alkotmányunknak, amelyet rég halott kezek írtak. Ez a világ rendje. Aki nem ismeri a zsidó gondolkodás mikéntjét, mégis megdöbbentőnek találja, hogy az erkölcs és Isten imádatának parancsai egyforma súlyúak számára.
Azt olvassuk, hogy a Tízparancsolat kihirdetésekor egész idő alatt zengett a kürt szava a Sínai-hegyen. Erre sincs magyarázat, akárcsak az esemény alkalmával tapasztalt egyéb furcsaságokra. A merész képzelet, amely a zsidó próféciát oly szárnyalóvá teszi, itt vakító képet világít meg. Ami a Sínainál történt, teljes valójában leírhatatlan. Olyasvalami volt, amit a világ azóta nem képes sem megfejteni, sem elfelejteni. A megállapodás, amelynek kihirdetését a sófár szava kísérte, fennáll. A halhatatlan egyén, aki vállalta a feltételeket, még mindig él. Az éves ítélkezés és engesztelés napjain ez az egyén mérleget készít a teljesített vállalásokról, és a sófár felszólítására megvallja vétkeit. Így lesz érvényes az Isten és Izrael közötti egyezmény az új évre, mint sok ezer év óta mindig.

A remény évada


"Megbánás, ima és jó cselekedet megmásítja a szigorú ítéletet" mondja az imakönyv.
Az öreg Omár az ellenkező állásponton volt:*

A Mozgó Ujj ír; végez, s megy tovább;
s vissza nem csalja csak egy fél-Sorát
törölni Ész és Szív, s nincs annyi Könny,
hogy kiolthassa egyetlen Szavát.

Mostanában a pesszimizmus dívik az irodalomban. Ám magában a divatos pesszimizmusban is bizonyos belső ellentmondás látszik mutatkozni talán a természetével olyannyira összeférhetetlen energikusság és ötletesség miatt, talán irodalmi díjakat arató apostolai miatt, akik távolról sem gyászos képet mutatnak a díjátadó ünnepségről készült fotókon : valami zavarja az ünneprontás üzenetét. Aki veszi a fáradságot, hogy ilyen ragyogóan tudjon reménytelen lenni, és ennyi aprólékos munkát fektet bele, az mégsem lehet annyira rossz véleménnyel a világegyetemről, mint hirdeti.

Igazság szerint a judaizmus is tud olyan pesszimista lenni, mint az irodalmi díjak boldog birtokosai: Jób könyve, A Prédikátor könyve és a Talmud sötét pátoszát nemigen képes fölülmúlni a modern irodalom. A látszat mást mutat, s a dolgot fordítva ítélik meg: ennek oka az a zsidó meggyőződés, hogy létezik egy láthatatlan Isten. Míg a világ kereke jó és rossz időkön át forog, a zsidók élik hitüket, hogy Isten van, hogy az események nem a vak véletlen játékai, hogy az emberek megjavíthatják magukat és a világot, ha elvetik a múlt hibáit, és új, jó cselekedetek mellett döntenek, Istentől várva oltalmat és igazságot. A javítható és javuló világ fogalma hogy a sors az emberek kezében van, hogy a világ szilárd, hogy nincsenek hóbortos istenek, hogy következhet kedvezőbb és biztatóbb idő héber eredetű. Ez Izrael legnagyobb ajándéka az emberi civilizáció számára Ábrahám Istenén kívül, valójában annak egyenes következményeként.

A héber nép optimizmusa világegyetem-szemléletéből ered. Csapás, kilátástalan szegénység, tömeggyilkosság nem térítette el a zsidókat a láthatatlan Isten sínai víziójától. Hiszik: nemcsak azt, hogy létezik, hanem azt is, hogy fontosak számára az emberek, hogy azt akarja, váljanak jobbakká, mint amilyenek, s hogy törvényt adott nekik, amely megmutatja, hogyan lehet javítani a világot. Aki rálel, szilárd talajon vetheti meg a lábát. Ha valóban ott van a világegyetemben, akkor van remény. A vak erők ingatag egyensúlya végső káoszba sodorhat. A látó erő kordában tartja eszközeit. A zsidó minden dolgát azzal a feltételezéssel teszi, hogy Isten van így tehát optimista. Ezzel a hipotézissel cselekedvén hosszú időt ért meg.
Ha úgy tetszik, nevezhetjük szerencsének is. De mivel bolygónkon a fennmaradás forrása a remény, higgyük: a zsidók talán az ősi nép bölcsességével ragaszkodnak a nagyünnepekhez, függetlenül attól, hogy a judaizmus többi aspektusával milyen viszonyban vannak. Mert Jom Kippur szelleme spóra, amelyből ősi hitünk újra fölépülhet: mert csíra, amely az egész struktúrát hordozza, és halhatatlan.

 
(*) Részlet a ma 96 éves amerikai (ortodox zsidó) best-seller iró ÉN ISTENEM cimú könyvéból. Leforditotta és kiadta a budapesti Chábád kirendeltség