2012. december 31., hétfő

 

Grünwald Lipót/ A chaszidizmus története Magyarországon (1)


 

A magyarországi chaszidizmus is mély gyökerekkel rendelkezik, akárcsak az orosz vagy lengyel elődei. Már a mozgalom első nemzedékének egyes tagjai is megfordultak a Kárpátok alatt. Az itt közölt anyag illusztris szerzője, Grünwald Lipót (Jekutiél Jehudá Grünwald, Máramarossziget, 1890–Columbus, Ohio, 1955) szemléltetően mutatja be a „magyar” chászid dinasztiák kialakulását és a körülöttük kavargó ellentéteket.
Grünwald Lipót cikksorozata megjelent az Egyenlőségben, 1918. november 2., november 9., november 16., november 23., december 14., december 22., 1919. január 11., január 25. Újabb kiadásban az Egység 12–16., 19., 20., 24. számaiban, lett megszerkesztve
.

* * *

Rabbi Baruch titka : Az első „magyar” rebbe

A legenda azt meséli, hogy amikor a berdicsevi cádik Nagykárolyba érkezett, be akart menni a helyi rabbi dolgozószobájába, hogy megismerkedjék vele. De a rabbi nem akart szóba állni vele, még az arcába sem mert nézni, s amikor a vendég jövetelét jelentették neki, a rabbi az ablakon át az udvarra szökött, annyira félt szembenézni a cádikkal...

A nép a rabbi elutasító viselkedésére ügyet sem vetett, és a cádik befolyása még sokkal hathatósabbá vált.

Mádon is voltak buzgó chászidok. A legenda szerint egyszer a berdicsevi cádik Mádon lévén, első útja az ottani zsidó mészáros házába vezette. Amint a mészáros meglátta az előkelő külsejű hitsorsost, legott kérdezte tőle: „Talán sakter ön, atyafi?” A cádik csodálkozva néz a mészáros arcába, emez pedig folytatja: „Egy tehenet akarok ugyanis vágatni, s nem várhatok, amíg a sakter kijön a városból; vágja le tehát ön, s szívesen megfizetem a fáradságát.”

„Jól van – válaszolá az inkognitóját megőrzött cádik –, jól van, levágom a tehenet, de előbb egy kérésem volna. Kénytelen vagyok ugyanis még ma egy ismerőssel egy bizonyos összeget küldeni a feleségemnek, hiányzik azonban még tíz forintom. Legyen szíves nekem a hiányzó tíz forintot kölcsön adni, sietni fogok a kölcsönzött pénzt mielőbb megfizetni.”

„Bocsásson meg, sakter – viszonzá erre a mészáros –, nem értem önt: hogyan adjak én kölcsön pénzt, mikor most látom először csak életemben?”

„Vagy úgy? – vágott vissza a berdicsevi cádik a mészárosnak. – Egy állatot kóserra levágni valamivel fontosabb dolog, s ebben a tekintetben ismeretlenül is teljesen megbízhatónak talált engemet. Tíz forint kölcsön erejéig pedig, ami bizony sokkal könnyebb dolog, s csekélyke összeg, már megvonja bizalmát tőlem, mivel még nem ismer közelebbről?” – S ekkor a cádik felfedte az ámuló mészáros előtt, hogy ő bizony nem is sakter, hanem a berdicsevi rabbi. A mészáros lélegzete elállott nagy meglepetésében s attól a perctől fogva valóságos „báál-tsuvá” (megtért) lett belőle.

A nevezett cádikok terjesztették a chaszidiszmust Magyarországon, s a Lengyelországhoz közeli vidékekről gyakran sokan elzarándokoltak hozzájuk, hogy ügyes-bajos dolgokban tanácsukat s segítségüket kérjék. Így beszéli például Rabbi Judel abaújszinai rabbi, hogy egyszer a következő eset fordult elő. Egy asszony sok éven át „águná” állapotban volt, mert férje egy folyóban nyomtalanul odaveszett, és ennek következtében nem volt szabad újból férjhez mennie. Nagy bánatában elment a híres R. Jirmijah akkori nagymártoni rabbihoz, hogy tanácsát kikérje, miként szabadulhatna meg az águnaság mindinkább szorító bilincseiből. De a sajnálkozó rabbi nem talált felmentést a szerencsétlen asszony számára. Történt azonban azután, hogy a kétségbeesett asszony egyik cádik létezéséről szerzett tudomást, s késedelem nélkül hozzásietett, s segítségért könyörgött hozzá.

A cádik emígy szólt a kesergő asszonyhoz: „Wie soll ich Dir helfen, wenn die Fische ihm schon lange aufgegessen haben?” (Hogyan is segítsek már rajtad, amikor a halak már régen megették a férjedet?) – S ezt az esetet a sennyei rabbi a híres, s nagytudományú R. Joáv hunfalvi rabbi elébe terjesztette a következő szavakkal: „... s az asszony az egyik távol lakó, nagy hírnévnek örvendező chászidhoz fordult, akiről a nép azt tartja, hogy valóságos próféta...”

Egy ugyanilyen csodálatos esetet találunk följegyezve a nagyhírű R. Mose Szofer világismert pozsonyi rabbinak Chátám Szofer című, nagy tekintélyre szert tett responsumgyűjteményében: Kisnici faluban (Máramaros megyében), nem messze Dolha községtől, lakott egy jámbor, József nevű Talmud-tudós, aki az ottani tekintélyes Kisniczer Sámuel veje volt. A jámbor József  kocsmát bérelt, amelyet az uraság jószágigazgatójától néhány esztendőre vett ki. Egy szép napon hirtelen elvették a kocsmát tőle, s teljesen kenyérkereset nélkül maradt. Tanácskozott tehát barátaival, mitévő legyen, mihez is fogjon. Barátai pedig erősen rábeszélték, hogy siessen a rymanówi cádikhoz, mert csak egyedül ez tudna segíteni rajta nagy bajában. A megszorult ember elhatározta, hogy nekivág a nagy útnak. Merész elhatározás volt ez bizony, mert az ilyen utazás akkortájt gyakran életveszedelemmel is járt a sok útonálló rablónépség miatt. De a kenyér nélkül maradt szegény ember mit sem törődött a hosszú út fáradalmaival s veszedelmes voltával, annyira bízott a biztos sikerben, amelyhez a rymanówi cádik segíteni fogja.

Akkor az volt a szokás, hogy szombat este, hávdálá után, indult az ember az ilyen „nagy” útra; a mi emberünk is jól felkészülve elutazott, s minden baj nélkül szerencsésen megérkezett Rymnanówba. Előadta a kérését a cádiknak, s ez minden hosszabb tárgyalás nélkül azt mondotta neki: „Fiam, utazzál Pestre, s eredj egyenesen a „pricához” (az úrnőhöz), ott szerencséd lészen.” –

A hívő József a cádik szavai szerint cselekedett: felment Pestre, kihallgatást nyert a „pricánál”. Mit beszélt vele, mit nem, arról tudomásunk nincsen, de elég az hozzá, hogy az úrnő megígérte neki, miszerint kocsmáját visszaadatja neki, s valóban olvasható a Ch. Sz. idézett responsumában az egyik tanú vallomásában, hogy „valóban odautazott, s elérte célját”.

De sajnos, amikor emberünk boldogan visszatérőben volt, útközben megtámadta egy Szász Ferenc nevű haramia, s agyonverte szegényt. Amint a hivatkozott helyen tovább olvashatjuk, Geidler csendbiztos megkínozta a gyilkost, kezeit még szorosabban hátrakötötte, s amint újból kettőt-hármat rávágtak; legott töredelmes vallomást tett, hogy bizony ő a gyilkos, s kötél általi halálra ítélték.

Még egy különös csodálatos esetet jegyezhetünk föl a chaszidizmus történetében Magyarországon.

Rabbi Báruch – rabbi Snéur Zálmán, a Tánjá című könyv híres szerzőjének atyja, akit nagy „rebbe” gyanánt tiszteltek, s becsültek, – rabbi Báruch hirtelen eltűnt az országból, s ezen cádik összes életrajzírói sehol semmi nyomát nem találták többé. Mi azonban csodálatos módon mégis nyomára akadtunk.

Rabbi Báruch ugyanis, aki nagy Talmud-tudós, s akinek fia az egész világon ismert, híres nagy „rebbe” volt, – hirtelen elszökött hazulról, otthagyva családját, s nagy tiszteletnek örvendő fiát. Magyarországra vetődött, s gyermekek álefbét-oktatásából tartotta fenn magát. Két évig tartózkodott Munkácson, három évig pedig Nagyszőllős városában lakott, ahol 1792-ben nagy szegénységben s teljesen elhagyatva halt meg, s az ottani zsidó temetőben van eltemetve. Mindenki joggal fog csodálkozni azon, hogy tulajdonképpen mi is késztethette rabbi Báruchot arra, hogy családját otthagyja, s általános tisztelettől környezett, nagy fia mellől titokban távozzék, s mint földhözragadt szegény ember idegenben hánykolódjék mindhaláláig.

A nagyszőllősi chevrá kádisá szolgája s néhány ottani öregember sok különös legendát beszélt nekem erről az emberről. Amint látták a chevrá kádisá emberei, hogy az öreg, idegenből jött „melámed” a végét járja már, s a halál félreismerhetetlen nyomai megjelentek a sápadt arcán, megkérdezték tőle, hogy valójában ki is ő (mert már régen fölismerték egész viselkedésén s életmódján, hogy nem közönséges lengyelországi tanító ő), micsoda is ő, s hol van a hazája, talán vannak gyermekei, felesége, akiket majd értesíthessenek? De minden faggatás hiábavalónak bizonyult: a haldokló öreg mit sem akart elárulni személyes viszonyairól – s meghalt.

Néhány esztendő múlt el már, majdnem teljesen elfelejtették volt az ismeretlen öreg melámedot. Egyszer csak Nagyszőllősre érkezett a nagy rabbi Snéur Zálmán Ljadiból, magához vett tíz embert, akikkel kiment a zsidó temetőbe, egyenesen atyja sírjához, ott levetette lábbelijét, s „mechilát” (bocsánatot) kért az elhunyttól... A nagy rejtély meg volt fejtve. Az öreg ugyanis nagyon ellenezte a chaszidizmus irányát, amelyet a fia lelkesedéssel magáévá tett volt, perpatvara támadt egész családjával, akik pedig az új irány lelkes, buzgó képviselői voltak, s minthogy ezek tántoríthatatlanul megmaradtak álláspontjukon, – hirtelen otthagyta családját, s kivándorolt Magyarországra.

A nagyszőllősi öregek még ma is büszkék arra, hogy a nagy ljadi cádik egykor falaik között tartózkodott, sok szép legendát beszélnek róla, így többek között azt is, hogy ott szombatolt közöttük, s a Lechu neránneno imát olyan bensőséggel s tűzzel recitálta, hogy – csodák csodája – az imaház előtti téren levő sok akácfa fiatal, pajkoskodó kecskebak módjára ugrándozott!...

Akkor már nagyon elszaporodtak a chaszidizmus hívei s követői nálunk, úgyhogy több cádik ellátogatott gyakran Magyarországra, sok chaszid pedig odazarándokolt hozzájuk, hogy a szent emberek árnyékában tartózkodhassanak néhány rövid napig...


(Forrás:Zsido.com)


A szerkesztő megjegyzése: Ezzel a változattal ellentétben a chászid történetírás – a lubavicsi hagyomány alapján – azt tartja, hogy rabbi Báruch, aki maga is Báál Sém tanítványa volt, és nagy kabalistának számitott, nem ellenezte az új irányzatot: ellenkezőleg, mindenben támogatta fiát, és büszke volt tevékenységére. Önkéntes száműzetésbe – akár a chászid mozgalom sok más nagyja – azért ment, hogy ezzel bűnbocsánatot nyerjen nemzedékének.

 

2012. december 30., vasárnap

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL – S M O T 2013

 

  MÓZES KÉTSZERI NÖVEKEDÉSE

 

        Szakaszunk elbeszéli:

 

" És történt azokban a napokban, hogy Mózes felnőtt (szószerint növekedett) és kiment testvéreihez" (2.Mózes, 11).

 

 Egy verssel előbb azt találjuk, hogy a Fáraó lánya, aki kimentette a csecsemő Mózest a Nilusból, beleegyezett hogy nővére hivjon egy héber szoptatós dadát –aki történetesen Jocheved, a kettő édesanyja volt – és igy a csecsemőt anyja nevelte amig megnőtt és csak utána hozták el a Fárao lányához.

 

  Mit jelent tehát az azonos kifejezés – Vájigdál – megnövekedett, először mint csecsemő,  –és másodszor mint egy meglett férfi – a Midrás szerint 20 éves volt ekkor – aki  "kiment" a palotából, hog érdeklődjőn testvérei után?

 

Rási válaszol a kérdésre:

 

Kétféle növekedésről van itt szó – mondja rabbi Jehuda ben Ilái nevében – az egyike a fizikai növekedés a másik meg a státusbeli emelkedés a ranglétrán, "ugyanis a Fáraó kinevezte lánya nevelt fiát, mint a királyi ház urát."

 

   József nyomdokain

 

       Innen következtethetünk logikusan arra, hogy Jocheved mama nem sietett visszadni Mózest amikor elválasztotta, hanem különböző ürügyekkel magánál tartotta, egészen addig amig már nagy fiu volt és nem lehetett azzal érvelni, hogy szoptatós dadára van szüksége.

 

  Ha ez igy van – akkor a második "növekedés" már nem lehet testi, fizikai, hanem kétségtelenül rangbeli emelkedést jelent. Ezért értelmezi rabbi Jehuda úgy, hogy a Fáraó parancsára  Mózes egyfajta királyi "házmester" lett. Ehhez hasonlót már láttunk annakidején Józsefnél aki egy rabszolgából lett Potifár teljhatalmu háznagya.

 

   Nem függ az anyagi helyzettől

 

         Rási általában nem szokta talmudi idézeteire támaszkodó magyarázatainál hozzáfűzni az illető talmudbölcs nevét. Ha mégis ezt teszi - mint itt – annak van valami különleges oka, jelentősége. Ez rendszerint egy további magyarázat, vagy olyan kérdés megválaszolása, amely felmerülhet.

 

Itt is igy van Az hogy rabbi Jehudát névszerint idézi – "mond valamit".

 

Mit mond?

 

Azt hogy valakinek személyes méltósága – nem függ anyagi helyzetétől. Erről a rabbi Jehudáról beszéli el a Talmud, hogy olyan koldusszegény volt, hogy neki és feleségének csak egy köntöse volt, amit egyikük hordott és igy ketten nem tudtak egyszerre az utcára sem kimenni.

 

    És mégis – a Talmud megjegyzi hogy ez a rabbi Jehuda olyan nagy becsben állt az egyik római császár előtt, hogy az kinevezte őt a zsidók mindenkori szóvivójének és a bölcsek képviselőjének a császári udvarban.

 

  Mózes kétszeres nagysága

 

     Szellemi értelemben Mózes kétszeri növekedése is igy érthető. Már láttuk hogy ez nem függ sem a vagyontól sem a kortól. József 17 éves korában került le Egyiptomba mint rabszolga és kett belőle hamarosan  a hatalmas Potifár háznagya, mig rabbi Jehuda szegénysége ellenére fontos szerepet töltött be a császári udvarban. Igy Mózes is tetszést aratott a Fáraó szemében, és ennélfogva kinevezte őt háznagyának.

 

   Mózes kétszeres növekedése tette lehetővé, hogy amikor eljött az ideje, Izrael húséges pásztora lehessen.

 

      

 

2012. december 29., szombat

  A SEZLÓN A HIBÁS!  AZONNAL KIDOBNI! CSENDÉLET A SCHEIBERBEN

 

                                   MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

  "SOKAKAT MÉLYEN SÉRTETT, BÁNTOTT"

 

  Amikor megtudta, a felszarvazott férj hazarohant és első felindulásában – kidobta...

Na, nem a nejét, hanem a sezlónt---

 

      Ez a lüke  és régi vicc jut az ember (meg az asszony) eszébe.

 

Hogy miről?

 

Erről.


Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola 

· 

Néhány nappal ezelőtt operátorunk tévedéséből kifolyólag olyan üzenet jelent meg oldalunkon, ami sokakat mélyen sértett, bántott. Ezúton is szeretne az iskola vezetése elnézést kérni ezért a hibáért és egy rövid videóval kedveskedni és jó szombatot kívánni mindenkinek.

http://www.youtube.com/watch?v=rvKcSKITkPA


 A sikszek merő szerénységből nem irják meg, hogy miről van szó, de mi már pénteken megirtuk, hogy a "zsidó iskola" boldog karácsonyt kivánt diákjainak. Nem tudjuk ki az a boldogtalan operátor, aki itt és most a sezlón szerepét tölti be, vagyis azon inkriminált butor  szerepét, ami mögé most a sikszek bujnak.

   Minden esetre örvendetes jelenség, hogy "sokakat mélyen sértett, bántott", ami arra mutathat hogy mégis vannak a Scheibernek zsidó diákjai is . Ha nem is sokan, de  többen mint a Laudernak.

 

Tudósitónk, Z.G. hozzáteszi, hogy az üvig. alaposan leteremtette a siksze(ka)t és retorziókat helyezett kilátásra, ha nem kérnek elnézést.

 

Kértek.

2012. december 28., péntek

 

JÉZUSHIVŐ NEOLÓG RABBI  HIVEI A KOZMÁBAN JÓRCÁJTOZNAK

 

  •                             MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

A  "SCHEIBER" BOLDOG KARÁCSONYT KIVÁNT DIÁKJAINAK

ÉS AZ  ELNÖKÖKNÉL  NEM TALÁLTAK KARÁCSONYFÁT

 

Pesti tudósitóinktól

 

Szinte hihetetlen, de igaz. Volt egyszer Magyarországon egy neológ rabbi, a mult század elején. Egy bizonyos Lichtenstein (srj) Izsák, aki élete egy bizonyos szakában, "felismerte", hogy még az akkori M.országon is jobb, kényelmesebb  hivő gójnak lenni mint neológ zsidónak. Legott elkezdett Jézus-hivő lenni, ezt propagálta szóban és irásban, de amellett nem tért ki hanem megmaradt – szerinte – jó zsidónak és mint kukac a retekben, belülről bomlasztott. Nincs kizárva hogy ő alapitotta meg a Jézushivő "zsidők" szektáját.

 

   Zsidó források nem emlitik. Az 1929-ben megjelent Ujvári féle ZSIDŐ LEXIKON, nem szentel neki szócikket, csak bátyja, Lichtenstein Ávráhám Jákov, nagykátai rabbi szócikkében emliti meg mint "Öccse, a hirhedt L.,aki korábban  tápiószelei rabbi volt s később, mint az Ujtestamentum hive, a misszionáriusok szolgálatába állott, anélkül hogy megkeresztelkedett volna".

 

Ennyi

 

Ha csak nem az, hogy a mult hónap végén, a Mazsihisz Kozma utcai neológ temetőjében, egy diszes társaság a Jézushivő "rabbi" jorcájtját ünnepelte. A szekta létezik, "széder"t tart és ünnepel, de főleg – térit. Zsidóként mutatkoznak be; mindenre elszánt misszionárusok. Vigyázat!

 

      Náluk nincs "málna", a Sip utca alhat tovább nyugodtan.

 

            A "SCHEIBER" BOLDOG KARÁCSONYA

 

      Nem hiába volt éveken keresztül a Maszihisz iskolájának, (a megboldogult Anna Frank utódjának), gojte igazgató(nője) és annak helyettese úgyszintén – az eredmény nem marad el.

 

 Az idén a "Scheiber" boldog karácsonyt kivánt diákjainak. Ebben lehet hogy csak a "Lauder" múlta felül, de hát az "világi" és nem  "hitközségi". (FP)

     Egyébként utóbb a Lauderban az arány örvendetesen javul: már több mint  20 százalék zsidó diákjuk van. Ne nevessünk hanem örüljünk: a szófiai Lauderben  lezsidózták és kiutálták a 2-3 zsidó gyereket... (n.k.)

 

      ....ÉS EGY JÓ HIR

 

     Az objektivitás végett ezt sem szabad elhallgatni: az idén, ellentétben a néhány évvel ezelőtt történtekkel, az elnököknél (BzsH, Mazsihisz, Mazsike) nem találták a kutakodók karácsonyfát.

   

Lehet hogy ez egy jobbik eset (vagyis a Jobbiknak köszönhető)? (h-l-)

 

 

  PÉNTEK ESTI GYERTYAGYUJTÁS

  - kizárólag  ZSIDÓ NŐKNEK!!!

 

Zsidó mamák és nagymamák figyelmébe!

 

MA – 15.42  – KÉSŐBB TILOS, MERT MÁR BEJÖTT A SÁBESZ

                                                        פרשת ויחי

    A szombat és ünnep fogadó, péntekesti gyertyagyujtás, a zsidó nők privilégiuma, előjoga. EZ a három specifikus női micva egyike és a szombat fényei idillikus békességet árasztanak a zsidó házakban. Ez a jó zsidó házasság – egyik – titka és ezért irigylik mások a zsidó nőket.

 

A Halacha előirásai szerint férjes asszonyok gyujtanak gyertyát - (zsidó!) férjük jelenlétében. Haszidoknál szokás, hogy hajadon lányok is gyujtanak gyertyát – egyet – mihelyt el tudják az áldást mondani. Férjes asszony két gyertyát gyujt, vagy többet, aszerint hogy hány gyereke van.

A sábbát fényei nem férnek össze a rádió hangjával és/vagy a tévé villogásával. Ez két homlokegyenest ellenkező médium. Péntek este kizárjuk házunkból a külvilágot és szellemi életet élünk a szombat fényei mellett.

 

Tehát ma estefelé – 15.42 órakor a háziasszony meggyujtja a gyertyákat és elmondja az áldást:

 

BÁRUCH ÁTÁ ÁDONÁJ, ELOHÉNU MELECH HÁOLÁM, ÁSER KIDSÁNU BÖMICVOTÁV VÖCIVÁNU LÖHÁDLIK NÉR SEL  SÁBÁT KÓDES

 

HÉBER ERDETIBEN:

 

ברוך אתה ד', אלוקינו מלך העולם, אשר קדשנו במצוותיו וציוונו להדליק נר של שבת קודש            

Magyarul: Áldott vagy te, örök Istenünk, a világmindenség ura, aki megszentelt bennünket parancsolataival és meghagyta, hogy meggyujtsuk a szombat fényeit.

 

  שבת שלום

..........................................................................

 

Majd másnap este -16.53 -  után, jön a Hávdálá:

 

A SZOMBAT (VAGY ÜNNEP) KIMENETELE UTÁNI IMÁBAN EZT A BETOLDÁST MONDJUK, (AZ IMAKÖNYVBEN MEGJELÖLT HELYEN):

 

"Te ajándékoztad  nekünk Tórád ismeretét, és megtanitottál bennünket, hogy általa teljesitsük akaratod törvényeit. Különbséget tettél, örök Istenünk, a szent és a hétköznapi között, a világosság és a sötétség között, úgy mint Izrael (a zsidók) és a népek között, valamint a hetedik nap (a szombat) és a hat munkanap között. Atyánk, királyunk, hadd kezdődjenek a ránk következő napok békességgel, minden bűntől mentesen, megtisztulva minden vétektől, félő tiszteletedhez ragaszkodva".

 

Vagy, héber eredetiben:

 

אתה חוננתנו למדע תורתך, ותלמדנו לעשות חוקי רצונך. ותבדל ה' אלוקינו בין קודש לחול, בין אור לחושך, בין ישראל לעמים, בין יום השביעי לששת ימי המעשה. אבינו מלכנו החל עלינו  הימים הבאים לקראתנו לשלום, חשוכים מכל חטא, ומנוקים מכל עוון, ומדובקים ביראתך.

 

   

 UTÁNA OTTHON, ELMONDJUK A HÁVDÁLÁ IMÁT,  GYERTYAFÉNYNÉL, POHÁR BORRA ÉS ILLATOS FÜSZERRE, AMELY IGY SZÓL:

                                   2848702_24.jpg 

    "ÁLDOTT VAGY TE, ÖRÖK ISTENÜNK, A VILÁG URA, AKI ELKÜLÖNITI A SZENTET A MINDENNAPITÓL; A VILÁGOSSÁGOT A SÖTÉTSÉGTŐL; IZRAELT (VAGYIS A ZSIDÓKAT) A NÉPEKTŐL, ÉS A HETEDIK NAPOT (  A SÁBESZT)A HAT MUNKANAPTÓL. ÁLDOTT VAGY TE ÖRÖKKÉVALÓ, AKI ELKÜLÖNITI A SZENTET A MINDENNAPITÓL!" (A forditás a Sámson Imája cimü imakönyv alapján, 322 oldal).

 

    Héber eredetiben ez igy hangzik:

 

"ברוך אתה ד' אלוקינו מלך העולם המבדיל בין קודש לחול, בין אור לחושך,

בין ישראל לעמים,

 בין יום השביעי לששת ימי המעשה,

ברוך אתה ד' המבדיל הין קודש לחול"!

 

 KELLEMES BIZTONSÁGOS ÚJ HETET

 KIVÁNUNK KEDVES OLVASÓINKNAK

                                        שבוע  טוב!

 

 

 

 

 

 
















































































  CHÁJIM HALEVI DONIN / ZSIDÓNAK LENNI(8)

AZ ADAKOZÁS NYOLC FOKOZATA

 

Az élet szentségének hangsúlyozása annyira átjárja a zsidó törvénykezést, hogy vannak pontok, ahol a törvényi szankciók is tartalmazzák az összes többi törvény időleges felfüggesztését - a gyilkosságot, a bálványimádást, az incesztust és a házasságtörést tiltó törvények kivételével - az élet megóvása érdekében, s ezeken a pontokon felismerhetővé válnak az etikai megfontolások, amelyek magában a háláchá működésében rejlenek.

A kivételek felsorolásának is jelentősége van, mert ezeknek a törvényeknek az áthágása az ember szentségének lerombolásával jár, de betartásuk adott esetben veszélyeztetheti az emberi élet szentségét. Ezeknek a kivételeknek az esetében mindig meg kell vizsgálni, hogy melyik törvény áthágása jelentette a kisebbik rosszat.

A zsidó törvények teljes skálája két részből áll: azokból a parancsolatokból, amelyek az embernek Teremtőjéhez való viszonyára vonatkoznak (micvot sebéjn ádám lámákom), és azokból, amelyek az embernek embertársához való viszonyára vonatkoznak (micvot sebéjn ádám lechávéro), bár ezek gyakran átfedik egymást. Még a rituális törvényekben is vannak rejtett etikai vonatkozások, hiszen ezek között is több olyan van, amelyik a rituálét végző egyén etikai-erkölcsi minőségének tökéletesítésére törekszik.

 Sok Biblia-kommentátor etikai alapot ismert fel az olyan tilalmakban, mint a vér evése vagy a hús és a tej összekeverése. Másutt pedig, ahol az előírások elemzése nem vezetett volna hasonló következtetésre, a bölcsek erkölcsi normákat és etikai értékeket feltáró értelmezést adnak (például a kovászos cháméc Peszách előtti eltakarításának parancsát úgy magyarázták, hogy a kovászos kenyér a fennhéjázást és önteltséget testesíti meg, és éppúgy meg kell szabadulni tőle, mint azoktól).

Pszichológiai igazság, hogy a viselkedési követelmények, a mégoly magasröptűek is, jobban érvényesíthetők, ha konkrét, napi cselekedetekhez kötődnek. A judaizmus etikai normái és értékei valószínűleg a rituális gyakorlattól szilárdultak meg. A rituálé alapvető szerepet játszik az etika alakításában, a jellem fejlődésében és az emberi viszonyok tökéletesítésében.

A judaizmus örök témája a jó élet kérdése: "azt tenni, ami helyes az ember számára, és jó Isten számára" (Szifré Deut. 12:29.). A judaizmus nem érthető és nem élhető meg a szentség mint cél nélkül. Ha elválasztjuk az erény és az igazság etikáját a kóserság és a szombat szabályaitól, ha elválasztjuk az emberi iránti könyörületességet a vallásos családi élet szabályaitól, sem nem érthetjük, sem nem élhetjük meg a judaizmust. Isten szeretete nem választható el az ember szeretetétől. Az emberek szeretetére nevelő parancsolatok betartása nem kevésbé jelentős, mint azoké, amelyek Isten szeretetét írják elő, és fordítva. Aki azt gondolja, elég csak az egyikkel foglalkozni, a másikkal nem fontos, akkor fogja felismerni, hogy semelyiket sem teljesítette, amikor már késő.

Az alább következő törvények és tanítások az ember és embertársa közötti viszonyt szabályozó vallási kötelességek, a micvot sebéjn ádám lechávéro széles spektrumából adnak válogatást. Megpróbálunk betekintést adni az általuk érintett területek széles tartományába, és felvázolni az etikai törvények általános útmutatóját. Távolról sem adhatunk az olvasó kezébe teljes kodifikációt, hiszen az külön kötetet igényelne.

A jótékonyság törvényei


A jótékonyság - cheszed - fogalma felöleli a szívélyesség minden formáját, amit csak az ember tanúsíthat, ha másokkal kapcsolatos dologban fáradozik.2 Nem megtenni "mindazokat a szolgálatokat, amelyeket egy ember a másiknak megtehet anélkül, hogy magának szenvedést okozna, Szodoma bűnével ér fel. De még ha mások szolgálata kényelmetlenséggel járna vagy érdekeinket sértené is, az Írások és talmudi művek minden lapjukon megparancsolják, hogy gyakoroljunk emberiességet, és mutassunk szeretetet embertársaink iránt."3

A Tóra arra tanít: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" (3Mózes 19:18.) Ezért az embernek úgy kell dicsérnie a másik erényeit, mint a sajátjait, és úgy kell gondoskodnia barátjának holmijáról, mint a sajátjáról. A fenti bibliai szakasz magyarázatául mondta Hillél: "Amit nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak!"

Vallási kötelesség (micvá) otthonunkban ágynál-asztalnál vendégül látni a rászorulót.

Vallási kötelesség (micvá) meglátogatni a beteget. A barátoknak és rokonoknak, akik rendszeresen szoktak vele találkozni, rögtön meg kell látogatniuk, amint megtudták, hogy beteg. A többiek várjanak legalább három napot.

Vallási kötelesség (micvá) meglátogatni a gyászolót, és vigasztalni bánatában.

Nagy micvá az árva vagy nagyon szegény eladó lányokat segélyezni, hogy férjhez tudjanak menni.

Micvá személyesen visszavinni a talált tárgyat jogos tulajdonosának, mert írva van: "...vissza kell vinned..." (5Mózes 22:1.)

Mindenki köteles védelmezni más pénzét vagy tulajdonát elveszéstől, tönkremenéstől vagy egyéb kártól. Ez a talált tárgy visszaszolgáltatására vonatkozó bibliai parancs hatálya alá esik.

Aki látja, hogy szomszédjának élete veszélyben forog, és segíteni tud, vagy segítségül tud hívni másokat, köteles mindent megtenni ennek érdekében, még ha később megadja is az árát. Aki tétlenkedik, áthágja a Biblia előírását: "...ne maradj tétlen felebarátod vérénél!" (3Mózes 19:16.)

Hasonló módon, aki tudomást szerez a más ártalmára szőtt tervről, és továbbra is saját ügyeivel törődik, anélkül hogy bármit tenne a veszély elhárítása érdekében, áthágja a Biblia előírását: "...ne maradj tétlen felebarátod vérénél!"

Rabbi Jósuá azt mondta: "A gonosz tekintet (a féltékenység), a rosszra való hajlam (a bujaság) és az embergyűlölet idegen az embertől. Mi az embergyűlölet? Ha valaki azt mondja: Szeretem a bölcseket, de gyűlölöm a tanítványokat; szeretem a tanítványokat, de gyűlölöm a köznépet."

Az adakozás törvényei


A cedáká - ami szó szerint "tisztességességet" jelent, de általában az adakozás megnevezésére használják - Ábrahám ősatyánk leszármazottainak jellemzője, mert le van írva: "Mert megismertem őt azért, hogy ő parancsolja meg fiainak és háza népének... cselekedjenek igazságot [cedáká] és jogot..." (1Mózes 18:19.) Az adakozás több, mint az áldozat, mert az is le van írva: "Az igazságnak és igaz ítéletnek gyakorlását inkább szereti az Örökkévaló az áldozatnál." (Példabeszédek 21:3.)

Izrael számára csak a cedáká gyakorlása hozhat megváltást, mert le van írva az is: "Sion ítélettel váltatik meg, megtérői igazság által." (Ézsaiás 1:27.)

Bibliai előírás adományt adni a szegénynek, hiszen az is le van írva: "Ha lesz közötted szűkölködő, testvéreid egyike... meg kell nyitnod kezedet számára..." (5Mózes 15:7-8.); és "...támogasd őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy élhessen melletted..." (3Mózes 25:35.)

Ha valaki egy szegény embert kéregetni lát, de elfordítja a fejét, áthágja a "...ne keményítsd meg szívedet, és ne zárd be kezedet szűkölködő testvéred elől..." bibliai parancsolatát (5Mózes 15:7.).

A keresztény szegényenek ugyanúgy ételt és ruhát kell adni, mint Izrael szegényeinek.

Mindenkinek lehetőségeihez képest kell cedákát adnia. Még a szegénynek is adnia kell - aki maga is rászorul a cedákára, vagy állami segélyből él -, ha csak kicsit is. Ez a kicsi nagyobb a nagynál, amit egy gazdag adott. De a ha a szegénynek magának sem elég, amije van, nem kell adnia, mert az önfenntartás fontosabb, mint mások fenntartása.

Mekkora cedákát adjon az ember? A közepes adomány az évi jövedelem egytizede. Napjainkban sok helyütt levonják az adót a fizetésből, ezért a nettó jövedelemmel kell számolnunk.

Aki könyörületes, az iránt mások is könyörületesek, hiszen le van írva: "Az Örökkévaló... adjon neked irgalmat, és könyörüljön rajtad, és sokasítson meg téged..." (5Mózes 13:18.)

Aki adományt ad apjának és anyjának, ha azoknak szükségük van erre a segítségre, az szintén a cedáká micváját teljesíti. A házunkban élő szegények segítése példát mutathat a városnak; városunk szegényeinek segítése példát mutathat egy másik városnak, a Szentföld szegényeinek segítése pedig példát mutathat a diaszpórának.

Tilos üres kézzel elfordulni a szegénytől, ha csak egy pár fillért is tudunk neki adni. Akinek valóban nincs semmije, legalább néhány vigasztaló szót mondjon a szegénynek.

A cedákát jó szívvel és együttérzéssel kell adni. Aki gorombán ad, bosszús képpel, az maga csökkenti adományának értékét, még ha hatalmas összeget adott is, és megsérti a Tóra parancsolatát: "...és ne legyen irigy a szived, mikor adsz neki..." (5Mózes 15:10.)

Tilos a szegénynek dühösen szemrehányást tenni, vagy akár csak emelt hangon szólni hozzá, mert szíve már amúgy is megtört, lelke nyomorék. "Jaj annak, aki megalázza a szegényt!"

Az adakozásnak nyolc fokozata van:

A nyolcadik és legalacsonyabb fokozat, ha kelletlenül adakozunk.

A hetedik fokozat, ha a kelleténél kevesebbet adunk, de legalább jó szívvel.

A hatodik, ha a szegény kifejezett kérésére adunk.

Az ötödik, ha úgy adunk alamizsnát, hogy a szegény nem kérte.

A negyedik fokozat a közvetett adományozás. Aki kap, az tudja, ki az adományozó, de az adományozó nem tudja, kinek adott.

A harmadik fokozatban az adományozó tudja, kinek adott, de aki kapott, az nem tudja, kitől kapta az adományt.

A második legmagasabb fokozat, amikor sem a megajándékozott nem tudja, ki volt az adományozó, sem az adományozó nem tudja, kinek adott. A jótékonysági alapítványok ezt a célt szolgálják. A közösségi alapítványok, amelyeket tisztviselők kezelnek, szintén ebbe a kategóriába tartoznak.

Az adakozás legmagasabb foka, ha akkor segítünk valakin, amikor még nem szegényedett el; például ha nem sértő módon felajánlunk neki egy tekintélyes adományt vagy kölcsönt, vagy munkához, esetleg üzlethez segítjük, hogy ne kelljen mások segítségére szorulnia.

Ha lehetővé tesszük egy bölcsnek vagy tudósnak, hogy munkáját végezze, és ezalatt biztosítjuk a megélhetését, az felér a világ minden kincsével. Ha a tudósnak van vagyona, elvállalhatjuk a kezelését, hogy felszabadítsuk energiáját a Tóra tanulmányozására.

Nagy érdem másokat cedáká adására buzdítani, sőt nagyobb, mint maga az adás. Az ilyenekről szól az Írás: "Akik sokakat az igazságra vezetnek, miként a csillagok, mindörökké..." (Dániel 12:3.)

A felajánlott cedákát azonnal oda kell adni. Aki késlekedik, bár rögtön is odaadhatná, az megsérti a Biblia előírását: "Ha fogadalmat teszel az Örökkévalónak, a te Istenednek, ne halogasd azt megfizetni..." (5Mózes 23:22.) De ha a felajánláskor előre megmondta, hogy mikor fogja odaadni, akkor ki kell várni a határidőt.

A cedáká fenti szabályai az adományozó kötelezettségeivel foglalkoznak. Íme, néhány szabály azoknak, akik kapják a cedákát:

Arra kell törekednünk, hogy ne terheljünk másokat, és ne függjünk jóindulatuktól. Még a híres tudósok és köztiszteletben álló emberek is találnak kétkezi munkát, ha a szükség úgy hozza. Inkább vállaljuk a legalantasabb munkát, semhogy mások jótékonykodására szoruljunk. Ez a bölcsek tanítása, akik példát is mutattak ebben.

Aki azonban nem tud megélni, ha nem fogad el cedákát, az habozás nélkül fogadja el. Aki büszkeségből visszautasítja a cedákát, az öngyilkoshoz hasonlít, és bánatában áthágja a törvényt.

Vallási kötelesség (micvá) pénzt kölcsönözni a szegénynek, mert le van írva: "Ha pénzt adsz kölcsön az én népem közül valakinek..." (2Mózes 22:24.) Bár az Írás azt mondja: "Ha...", a bölcsek úgy tekintették, mintha az állna ott: "Midőn...", ez ugyanis nem megengedő, hanem felhívó szabály.

A szegénynek pénzt kölcsönözni nagyobb micvá, mint cedákát adni annak, aki kér. Az utóbbi már rákényszerült, hogy kérjen, az előbbi még nem süllyedt idáig.

A gazdagnak adott kölcsön is micvá. A hasznos tanács vagy útmutatás sem értéktelen.

Tilos visszakövetelni a kölcsönt, ha tudjuk, hogy az adósnak még nincs miből visszafizetnie. A Tóra azt mondja: "...Ne légy vele szemben mint hitelező..." (2Mózes 22:24.)

Hasonlóképpen tilos az adósnak halogatnia a visszafizetést, ha van miből megadnia tartozását, mert le van írva: "Ne mondd a te felebarátodnak: Menj el, azután gyere vissza..." (Példabeszédek 2:28.)

Aki más tulajdonát - akár kölcsöntartozás, akár más adósság formájában - magánál tartja, halogatja kiadását, és azt mondja: "Menj el, azután gyere vissza...", megsérti ezt a parancsolatot: "Ne fosztogasd felebarátodat..." (3Mózes 19:13.)

(Folyt.köv)


2012. december 27., csütörtök

  AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI      

 SZODOMAI ERKÖLCSÖK

 

Négyféle embertípus - négyféle viselkedési forma létezik:

- Aki azt mondja: ami az enyém, az az enyém, és ami a tiéd, az a tiéd.

Ez a közepes, mások szerint szodomai erkölcsű ember életmódja.

- Aki azt mondja: ami az enyém, az a tied, és ami tied, az az enyém. Ez az egyszerű ember észjárása.

-Aki azt mondja: ami az enyém, az (lehet) a tied, és ami a tied, az is a tied. Ez egy Jámbor ember viselkedése.

- Aki viszont azt mondja, az enyém, az az enyém, és a tied is az enyém:

az egy rossz, gonosz ember... (Atyák, 5, 10)

 

 A Misna itt az embereknek a mindennapi életben tanúsított magatartásformáiról szól, nem a bűnözői gondolkodásmódról. A Misna nem ítéli el azokat, akik a kölcsönös segítséget nem tartják fontosnak, bár nem is állítja őket követendő példának. Egyesek szerint ez szodomai viselkedési forma.

A bibliai Szodoma városának lakói - a Midrás leírása alapján - feslett életet éltek, tiltották a koldulást, de a szegények támogatását is. Akik megpróbálkoztak segíteni a szegényeken, azokat módszeresen üldözték.

De elkergették a városba érkező vendégeket is, holott gazdagságukat tovább növelhették volna ezáltal. Tisztában voltak cselekedeteikkel, de csak magukban akartak maradni, holott tudták, egyszer majd velük is így bánnak majd.

"Ez volt a bűne húgodnak, Szodomának, hogy bár fenségben, kenyérbőségben és zavartalan békességben volt része neki és lányainak, de a földhözragadt szegényt mégsem támogatta..." - mondta a próféta. (Ezekiél, 16,49).

 

 Kháti szerint a szodomita viselkedés a "mindenki magának" elv egyenes következménye, amikor az emberek akkor sem hajlandók másnak szívességet tenni, ha abból semmi káruk nem származik.

 

A Midrás Smuél szerint a Misna két fogalmazása - "közepes" vagy "szodomai" - kiegészíti egymást. Ugyanis ha valaki azt hangsúlyozza, hogy neki ne kelljen másra szorulnia - "aki az ajándékot megveti, az sokáig él" elvet tartja, akkor az ilyen közepes embernek mondható. Ha viszont arra fekteti a súlyt, hogy tőle ne kérjenek kölcsön, ne kelljen szívességet tennie, mert sajnálja a pénzét és idejét másokra költeni, ez már szodomai erkölcs, melyet nem lehet eléggé elítélni.

 

Az egyszerű ember felfogása, a köznép általános viselkedési formája az, amikor az emberek kölcsönösen tesznek egymásnak szívességet. Az ilyen nem keresi kifejezetten, hogyan tud segíteni, de ha szükség van rá, megteszi, számítva arra, hogy viszonzásképp ő is megkapja majd.

A Misna - ennek magyarázatánál- az ám-háárec kifejezést alkalmazza mint olyanra, aki a maga logikus, földön járó észjárásával "a világ javát szolgálja" (Bartinora), hiszen ez az illúzióktói mentes kölcsönösség a társadalom normális működésének az alapja.

Meiri viszont azt magyarázza, miért nem követendő példa az ám-háárecek viselkedése. Azt állítja, hogy mindössze azért akar kölcsönösségi kapcsolatba kerülni valakivel, mert irigyli a másikat, és mindössze azt reméli, hogy ha annak többje van, akkor ő is élvezheti annak áldását. Természetesen a lényeg az, hogy valaki mit tesz, nem az, mit mond. "...az Örökkévalónak a szív kell" - mondják a Talmud-bölcsek.

 

                                      ****

 

 

A szodomai és a közepes viselkedési mód közötti különbséget sokan, többféleképpen magyarázzák.

 

Maimonides szerint a közepes, mint az arany középút, a legjárhatóbb.

A szodomai viszont, a legembertelenebb, legrosszabb emberi magatartás.

Mordeháj Weisz, Ávot magyarázatában (Máájánám seI Ávot, az Atyák Forrása) egy ismeretlen szerzőt idéz: "A lényeg a két ember közötti kapcsolatban és vagyoni arányokban van. Ha két egyformán gazdag emberről van szó, akkor az, aki azt az elvet vallja, hogy "az enyém, az enyém, a tied, az a tied", akkor az közepes gondolkodású.

Ha viszont egy gazdag ember ugyanezt vallja egy szegény emberrel szemben is, ami azt jelenti, hogy esze ágában sincs adni, mindenkinek megvan a magáé, akkor ez egyértelműen szodomai jellemvonás."

 

                                ****

 

A rossz, gonosz ember alatt itt nem azt kell érteni, hogy útonállóként viselkedik, kirabolja embertársait. Az jellemző rá pl., hogy ha vita merül fel valamilyen tulajdonjog körül, akkor ő azt természetszerűleg magáénak vallja. A jámbor ember viszont ilyen esetben a másiknak tulajdonítja azt...

(Lév Ávot, a Kaufmann kézirat alapján.)

 

 Joszéf Jáávec szerint egy gazdag, de fösvény emberről van szó, aki csak kényszeredetten ad cedókét, leginkább a büntetéstől való félelmében. Az ilyen azt vallja, ami az enyém, az jár is nekem, és ami neked jár, mármint a szegénynek, az legyen is a tied (de ne több).

 

Az erőszakoltan adott cedóke nem sokat ér, mert a jótéteménynek éppenséggel az a lényege, hogy örömmel és jó szívvel kell adni.

   Cházon Is (Áron Jesájá Karelitz) erről írt egy gazdag zsidónak, akit rá akart venni, hogy segítsen elszegényedett testvérein. "Ha elhatározta, hogy a hóna alá nyúl, tegye ezt örömmel, ahogy az ünnepi sátrat építi, vagy ahogy a sofár hangját hallja, vagy valami más micvát csinál..., hiszen a micvá lényege az öröm, amit afelett érzünk, hogy megértük annak gyakorlását..."

 

                                  ****

 "Mások szerint szodomita erkölcs..."

 

  Az enyém az enyém, a tied az a tied – a haszid gondolkodókat is foglalkoztatta. A wurkai rebbe szerint, aki azt mondja, hogy "az enyém az enyém", és ezalatt azt érti, hogy én segítem az én szegény rokonaimat, te meg a tieidet - ha nem is dicséretre méltó viselkedés, azért még megjárja, és ezért minősíti a Misna is "közepesnek". Ha viszont ezt csak mondja (a Misnában szó szerint: "vannak, akik mondják"), de valójában nem teszi meg, akkor már szodomita módon viselkedik...

 

                                    ****

 

A kozmiri reb Jehezkél meghívta az esküvői vacsorára mindazokat a tanítókat, akik valaha tanították őt. Az asztalfőre azt ültette, akitől az alef-bétet tanulta, mondván, ha tőle ezt nem tanulja meg, másoktól sem tudott volna tanulni.

A vacsora alatt megkérdezte tanítóitól: emlékeznek-e arra, amikor az, "ami az enyém, az enyém, a tied, az a tied, és ez a szodomita erkölcs" tanításához értünk, én folyton arról kérdezgettem Önöket, miért nevezik ezt szodomitának? Akkor nem kaptam választ erre a kérdésre. De most megmagyarázom - mondta Jehezkél.

- Szodomában egy idegen pénzért ennivalót akar venni. A kereskedő azt mondja neki: "Az enyém, az enyém [az ennivaló], a tied az a tied" (a pénz). Az,eredmény - az idegen éhen hal, mert - a Midrás elbeszélése alapján -Idegennek még pénzért sem adtak ételt. Hát nem szodomita tulajdonság ez...?"

 

 

                                   ****

Reb Lévi Jichák, a híres berdicsevi rebbe közölte hitközsége vezetőivel, hogy csak olyan közgyűlésen hajlandó részt venni, ahol új rendelkezéseket akarnak elfogadni.

Egyszer meghívták egy gyűlésre, ahol azt az új rendszabályt akarták elfogadtatni, ami megtiltotta volna a szegényeknek a városban való kéregetést. Azt megengedték, hogy a nélkülözők kiállhatnak a zsinagóga mellé, így aki akar, az adhat nekik A rebbe bosszankodott, hogy minek zavarták őt, amikor semmilyen új rendelkezésről nincs szó, hiszen egy ilyen már volt - az ókori Szodomában.

 

2012. december 26., szerda

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (76)

                           KI A JÓ TANULÓ?

 

"A tanítványok négy csoportját lehet megkülönböztetni:

 - Aki gyors felfogású, de könnyen el is felejti, amit tanult. Az ilyennek a munkája:kárba vész.

- Aki nehéz felfogású, de nehezen is felejt. Ennek képessége egyik oldala ellensúlyozza a másikat.

 - Akinek jó a felfogóképessége és jó a memóriája - ez a jó tanuló.

 - Aki gyenge felfogóképességű, és gyorsan is felejt - ez a rossz tanuló." (Atyák, 5, 12).

 

 A klaszikus Misna-magyarázók szerint ez a felosztás valójában arra szolgál, hogy el lehessen dönteni, kit érdemes felvenni a jesívába. Természetesen a jó képességűek azok, akikkel oktatás szempontjából a legérdemesebb foglalkozni, hiszen azok taníttatása minden szempontból kifizetődik.

Az olyannal is érdemes foglalkozni, aki ugyan nehezen tanul, de nehezen is felejt, mert amit egyszer az megtanult, ha nagy erőfeszítéssel is, de nehezen felejti el. Az ilyennek lényegesen nagyobb erőkifejtést kell tanúsítania, ha tanulni  akar.

                                                                           ****

 A fenti két típussal szemben van az, aki ugyan hamar megérti az anyagot, de hamar el is felejti, tehát kárba vész az a tulajdonsága, hogy könnyű a felfogása. A legrosszabb eset az, aki nehezen ért meg valamit, de ha meg is érti, mindjárt el is felejti. Az ilyen nem tehet erről, hiszen ez is születési adottság.

    Az egyik kommentátor szerint (Jálkut MeÁm Loéz) összefüggés van az előzőekben említett rossz természetű ember (aki könnyen dühbe gurul) és a rossz tanuló között. "Aki haragszik, attól bölcsessége eltávozik" mondták Bö1cseink.

Egy másik Tóra-kommentátor, Bigdé Sés, szerint a Misna arra inti a diákokat, ne irigykedjenek azon társukra, akik jobban és könnyebben tanulnak, hiszen ez Isten adta tehetségüknek köszönhető. A szorgalmas tanulás azonban nem vész kárba, hiszen Bölcseink szerint nem ugyanaz, ha valaki százszor ismétli az anyagot, mintha százegyszer.

 

Jekutiél Grün rabbi idézi a lubavicsi rebbét, aki szerint a Misna utasításokat tartalmaz mind a tanító, mind a tanuló számára. Ennek értelmében a tanítónak egyetlen tanítványról nem szabad lemondania, segítenie kell, hogy a tanulandó anyagból legalább valamit megtanulhasson.

A jófejű diákoknak azt ajánlja, hogy ne tartsák magukat nagyon nagyra, hiszen képességük égi adomány, a gyenge diákoknak pedig azt, hogy ha megfelelő erőfeszítéseket tesznek, az előre elrendelést megváltoztathatják... (Mi1á döhászidutá).

                                  ****

 

 Rabbi Nátán Atyák fejezeteiben (1 verzió, 40. fej.) a fentieket más olvasatban sorolja fel:

"A tanítványok négy típusa:

- Az, aki akar tanulni, és szeretné, hogy mások is tanuljanak: az jóakaratú (szó szerint: jó szemű).

- Aki akar tanulni, de nem akarja, hogy mások is tanuljanak: az rosszakaratú.

- Aki szeretné, ha mások tanulnának, de ő ne: ez a közepes; egyesek szerint ez a szodomita álláspont.

- Aki nem akar tanulni, és azt szeretné, hogy senki se tanuljon: ez egy rossz, gonosz ember.

 

Fentiek az előző és a következő Misnára emlékeztetnek, vagyis moralizáló jellegűek. Dinur szerint ez az usai összejövetel utáni korból származik.

 

      

2012. december 25., kedd

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (75)                

 

               A MÉRGES EMBER POKLA

 

"Négyféle természetű embert ismerünk:

Aki könnyen megharagszik és könnyen békül, annak jó tulajdonsága eltörpül a rossz mellett.

Aki nehezen haragszik meg, de nehezen is békül, annak rossz tulajdonságát ellensúlyozza a jó.

Aki nehezen gerjed haragra, de könnyen békül, az egy jó természetű, jámbor ember.

Aki könnyen gerjed haragra és nehezen békül, az egy rossz természetű, rossz ember. " (Atyák, 5, 11).

 

 Toszfot Jom Tov felveti, vajon a Misna miért nem tesz említést az olyan embertípusról, amelyik egyáltalán nem gerjed haragra se könnyen, se nehezen, se ritkán, se gyakran? Azért - válaszolja - mert ilyen ember egyszerűen nincs. Még Mózes is, aki pedig igazán jámbor ember volt, még ő is képes volt haragra gerjedni (a Midján elleni hadjárat vezetőire, amikor azt hitte, hogy nem teljesítették feladatukat). (4 Mózes 31)

 

                                     ****

   Bölcseink sokat foglalkoztak a haraggal, annak különböző megnyilvánulási formáival. Az állandóan dühös emberre pl. azt mondták: "aki mérgelődik, azon a pokol uralkodik..." (Nedárim, 22). A Misna azon a véleményen van, hogy ha valaki nem tud harag nélkül meglenni, akkor már jobb, ha könnyen haragszik meg, és nehezen békül. Ugyanis ha nehezen lehet valakit a 'sodrából kihozni, akkor megbékélnie is ritkán kell, így a két rossz tulajdonság egyensúlyban van azáltal, hogy csak ritkán fordul elő...

 

                               ****

 Bölcseink elítélő véleménnyel voltak a hirtelen haragú, folyton mérges, morcos emberről, aki nem tud érzelmein uralkodni, szabad utat enged a dühének, még ha egy adott esetben igaza is van. (Ha nincs igaza, akkor alávaló.) Miként vélekedtek a Talmud-bölcsek a rabiátus, állandóan mérges emberről?

 

- Aki haragszik, az még az isteni Dicsfényt (Sechinát) sem tiszteli.

- Aki haragszik, elfelejti, amit tanult, és elmegy az esze.

- Aki haragszik, annak tudvalevő: több a vétke, mint az érdeme. (Nedárim, 22) - Aki haragszik, az olyan, mintha bálványt imádna. (Zohár, Berésit, 27)

 Aki haragszik, az könnyen arany eret kap... (Uo.)

 Aki haragszik, ha bölcs, bölcsessége távozik el belőle; ha próféta, akkor prófécia képessége hagyja el őt. (Pszáchim, 66).

 

Tiferet Jiszráél a hirtelen haragú embert könnyelműnek tartja. Ha ehhez még nyakasság is járul, ami megakadályozza abban, hogy hallgasson a jó szóra, hogy hagyja magát kibékíteni - az ilyen már gonosszá is válik, akivel minden társadalmi együttélés elviselhetetlen.

 

                                    ****

A Misnából azt a tanulságot lehet leszűrni - mondja Mose (Máhárám) Schück, a magyar származású neves rabbi -, hogy az embernek módjában áll, sőt kötelessége a vele született rossz tulajdonságokat korrigálni. Hiszen az ember képes rá, hogy uralkodjék érzelmein, legyűrje ösztönét, és nevelje saját magát. Aki mindezt elmulasztja véghezvinni, és marad olyannak, aki "könnyen haragszik és nehezen békül", az valóban rossz ember. Aki viszont legalább olyanná válik, hogy "nehezen gerjed haragra és könnyen békül", az megdolgozott azért, hogy legyűrje rossz természetét, és szinte jó emberré is vált ezáltal.

 

 

 

 

Bölcseink arra intenek mindenkit, hogy még  amikor van ok a haragra, akkor sem szabad igazából haragudni, legfeljebb csak úgy kell tenni, mintha haragudna. "A harag a buták ölében nyugszik" - idézik a Prédikátor könyvét. (7.9) Hasonlóképp magyarázta Báál-Sém- Tov is az amorita Zéra mondását: "...sohase haragudtam házamban" (Megilla, 28,a), vagyis szívem mélyén nem tápláltam haragot, legfeljebb kifelé mutattam.

                                                                                                     ****

  "Nehezen haragszik, könnyen békül" - a vilnai gáon szerint ez isteni tulajdonság. Ezt az Örökkévaló saját szavaira hivatkozva állítja, miszerint:

"...mert én jámbor [haszid] vagyok, nem tart örökké haragom". (Jeremiás, 3,12) De miért jámbor az, aki nehezen haragszik és könnyen békül? - kérdi Szfát Emet -, hiszen eleve ez a természete.

Az ilyen - mondja - biztosan okkal lett dühös és gerjedt haragra, és ha ezek után mégis könnyen megbékült, megérdemli, hogy jámbornak (haszidnak) tartsák.

                                                             ****

 A harag azonkívül, hogy önmagában is rossz tulajdonság, sok vétek szülőanyja is. "Ne dühöngj, hogy ne vétkezzél!" (Bráchot, 29,b) - mondják a Talmud-bölcsek. "...Az indulatos ember sok bűnt követ el" - szól a Példabeszédek intő szava is. (9,22) Reb Gerson Hánoch, a radzini rebbe szokta mondani, hogy vannak emberek, akik már reggel dühösen kelnek ki az ágyból, és utána mindjárt keresnek valakit, akire kiönthetik haragjukat...