A BÁÁL SÉM TOV – A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA* (14)

             TÓRA-SZILÁNKOK

   A Bást tanát, ami a haszidizmus alapja – elejtett szavaiból valamint tanitványai feljegyzéseiből lehet kifejteni, kikövetkeztetni. A Bást maga nem irt le és nem foglalt össze szóban sem, egy  összefüggő ideológiát (hogy miért nem – arról eltérnek a vélemények) és igy nagy jelentősége van azoknak a Tóra-szilánkoknak, illetve elvi jelentőségü kijelentéseinek, szólás-mondásainak, amiket első tanitványai feljegyeztek.

 

Az alábbiakban csokorba gyüjtöttünk ilyen gondolat-töredékeket, viselkedési normákat, stb  a "Nézer Hábást" cimü gyüjtemény alapján

 

            Miért beszélt jiddisül?

     Mint az tudvalevő, a Bást beszédeit, magyarázatait – tanitványainak is ! – jiddisül tartotta és nem héberül, ami a szent nyelv (Láson hákodes).

 

Miért?

 

Azért mert azt akarta hogy mindenki megértse – az egyszerü emberek és az asszonyok is. A jiddis a köznép nyelve volt, mig a hébert csak a zsidó intelligencia értette, a talmudisták. Ilyenek voltak a Bást tanitványai is, akik megértették volna ha héberül oktatja őket, vagy mondja el tanulságos történeteit, paraboláit – de  a Bást azt akarta hogy mindenki megértse – ő mindenkihez beszélt, mindenkire akart hatni. És bár a jiddis nem egy szent nyelv – de ezt mindenki értette és ez volt a kulcs amivel az emberek szivéhez tudott férkőzni.

 

Napjainkban ebből az  a tanulság, hogy a haszidizmus tanait minden beszélt nyelven lehet és kell terjeszteni , "hetven nyelven", ahogy a talmud mondja.

 

   Tanulságos történetek

 

    A Bást tanitásait távirati rövidséggel mondta-terjesztette, amit úgy neveztek hogy pontokban fejezi ki magát és tanitványai, magyarázataikban, hozzátették amit kellett, hogy a dolgok érhetővé és  közkincsé váljanak.

 

  Ugyancsak jelentős helyet foglalnak el a Bást mondásaiban a történetek, mesék. Ezek abban különböznek a Tórában foglalt történetektől, hogy azokban nem mindig jelenik meg nyiltan a leszürendő tanulság (mint abban a versben, hogy "Lotán huga Timná volt" (1.Mózes, 36,22) amire a Talmud rákérdez, (Szánhedrin, 99,b) hogy miért kell ezt elmesélni, mi ebből a taulság?) mig a Bást történeteiben ott van amit tanulni lehet és belőlük mindig kicseng a tanulság (az isteni gondviselés, vagy hála az Örökkévalónak, vagy az hogy az Isten a jó megtestesitője, stb).

 

   ZSOLTÁROK – AZ ÉVEK SZERINT

 

      Ismert a szokás, amit az "öreg rebbe" (RSZ) rendelt el, mestere utasitása alapján, aki ezt a Básttól hallotta, hogy mindenki mondjon naponta egy zsoltár-fejezetet, évei száma szerint. Vagyis: a 13 éves gyerek mondja el születésnapjától kezdve – naponta a  14. fejezetet és is tovább – a 60 éves mondja el a 61. fejezetet. Ez nőkre is vonatkozik.

 

    HÁLA ISTENNEK

 

 A Bást egyik fortélya a szent szolgálatban az volt, hogy az emberek, akár a legegyszerübb emberek, még az analfabéták is (ez nagyon kevés volt a zsidók között), valamint a nők és a gyerekek – állandóan emlitsék az Örökkévalót.

 

Ezt azzal az egyszerü "trükkel" érte el, hogy kérdezte az embereket hogylétük felől, meghallgatta őket, miután a kérdésre azt válaszolták, hogy "hála Istennek".

Nemcsak ez – mesélték első tanitványai – hanem az is, hogy sokat segitett az embereknek a megélhetés dolgában, egyengette útjukat, gondját viselte egészségüknek és csak ezután beszélt velük a vallásosságról, illetve a haszidizmus szokásairól, elveiről.

 

   KI MEGY KIHEZ? KI JÖN KIHEZ?

 

    A Bást szokása volt, hogy álladóan úton volt, kereste és felkereste azokat, akiknek szükségük volt rá – tanitására, , szellemi támogatására vagy anyagi segitségére. Előtte a nagy jesiva vezetők és utána egyes tanitványai – mint például a mezritsi Mággid – egy helyben ültek és várták hogy jöjjenek hozzájuk aki tanitásukra szomjuhoznak.

 

Ez napjainkban is igy van. Vannak haszid "udvarok" amelyek bezárkóznak, csak a saját "nyáj"jal törődnek és foglalkoznak, mig  mások "kimennek az utcára" és elmennek mindenkihez, szinte "házhoz szállitják" a zsidóságot. Ezek azok akik a new-yorki Broodwayen odamennek  egy járókelőhöz, megkérdezik zsidó-e és pozitiv válaszra Tfillint légolnak vele és nem várják meg amig az azt mondja hogy "igénye van rá"

 

   TISZTA LEVEGŐ - - -

 

            A Bást szokta volt mondani, hogy egy zsidó akinek hite Istenben egyszerü, természetes, és "magától értetődő", vagyis nem filozofál, hanem hiszi hogy az Örökkévaló teremtette a világot – az megtisztitja a levegőt ahová csak beteszi a lábát. Még sokkal inkább igy van ez, ha az egyszerü hithez hozzájárul valami olyanfajta tevékenység, amely megerősiti és alátámasztja a hitet. (Igeret kódes, 9. kötet).

 

       A TEMPLOM TÖMVE VAN - - - IMÁKKAL

 

     Egyszer a Bást bement egy bizonyos  zsinagógába, de megállt az ajtónál és ott állva maradt. Amikor megkérdezték tőle, miért nem megy be – azt mondta hogy a templom tele van imákkal amelyek "nem mentek fel" és nincs hely bemenni...

 

     Hogy értendő ez? Hogy-hogy az imák "nem mennek fel az égbe", amikor az a céljuk és rendeltetésük, hogy "felmenjenek"?

 

 RS"z megmagyarázza a Tánjában*, hogy imák amelyekben vannak "idegen gondolatok", vagyis miközben imádkozik az illető másra gondol – azok az imák nem érnek célba. Vagyis "nem jutnak fel". RS"z hozzáteszi , hogy egykönnyen lehet javitani ezen a helyzeten. Ha valaki úgy imádkozik, hogy arra gondol amire az ima szövege szerint gondolnia kell és nincsenek közben "idegen gondolatai" – ez az ima "felviszi" a többieket amelyek lent rekedtek.

 

  Ez egyébként egybecseng Maimonidés azon mondásával, miszerint olyan ima amelyben nincs meg a szükséges "káváná"*, nem számit imának és ha ez történt – ujra kell imádkoznia...

 

      MINDENKI SÁLIÁCH

 

    A Bást szerint minden egyes zsidó azért jött a világra, hogy  az Örökkévaló küldötte (sáliách)  legyen az egyistenhit (monoteizmus) és a zsidóság terjesztésére és propagálja a Tórát és parancsolatait – mindenütt ahol csak jár. Nincs kivétel és nincs apelláta, a küldetés alól senki nem bujhat ki.

 

      A FELHŐ ÉS A SZIVÁRVÁNY

 

   A Bástnak tulajdonitott mondás: a zavarodottság és a gondolatok "eldugulása" olyan mint a felhők, amelyek eltakarják az eget, illetve elsötétitik az eszet. De amikor az Örökkévaló megvilágitja az ember eszét – ez olyan mint a szivárvány, amely megvilágitja a felhőket. Ezért mondja az Irás Noách szakaszában :"Amikor felhőt hozok a földre és látszik a szivárvány a  felhőkben" (1. Mózes, 9,14) .

 

     A BESZÉD A GONDOLAT ESZKÖZE

 

          A beszéd a gondolat eszköze (kifejezője) – mondja a Bást. Ha meggondolatlanul beszél – akkor az "edények" (eszközök) összetörését eredményezi, mivel nincs élet az eszközökben ("edényekben"). Ha viszont leveti magáról az anyag(iasság) rabgunyáját – akkor láthatóvá válik az "edény" belseje, vagyis a betük élnek és világitanak

 

    A BÁST JÓ TANÁCSA

 

 Egy bizonyos embernek azt mondta a Bást: Fogadd örömmel és szeretettel mindazt amit adnak neked (vagy rád mérnek) ezen a világon. Igy lesz két világod: a jelenlegi és a túlvilág.

 

        A CSÓKOLÓZÓ MELÁMED

 

     Amikor a Bást még ismeretlen volt és mint kisegitő melámed (kisgyerekek oktatója) müködött, aki hozza a gyerekeket a chéderbe és kiséri öket haza – nagyon szerette a gyerekeket és össze-vissza csókolta őket.

 

Erre mondta a mezritsi Mággid, aki a Bást utódja volt a haszidok vezetésében:  bár én tudnám olyan szeretettel és szenvedéllyel csókolni a Tóra tekercset, ahogy a Bást csókolgatta a zsidó gyerkőcöket, amint azok az alef-bétet (héber abc) ismételgették...

 

        A TÓRÁBAN MINDEN BENNE VAN

 

    A néhai lubavitsi rebbe elmondása szerint, a Bást és az utána következő cáddikok szokása volt, hogy ha valaki kérdést intézett hozzájuk világi dolgokban (megélhetés, egészség, stb) akkor kinyitottak egy szent könyvet (mint Tóra – chumás* – például) belemélyedtek és annak alapján válaszoltak Ahogy a talmudban is többször találjuk, hogy megkérdeztek egy chéder  gyereket,  melyik Irásverset (pászuk) tanulta ma és abből messzemenő következtetéseket vontak le.

 

    Ennek az az alapja, hogy nincs olyan dolog a világon, ami ne lenne a Tórában foglalva. Igy világos hogy minden kérdésre lehet ott választ találni. Ehhez csak az szükséges hogy legyen egy olyan zsidó . mint amilyen a Bást volt – akinek viselkedése, gondolkodása, teljes egészében a "fenti" elvek és éle tmód alapján áll. Egy ilyennek megmutatják, melyik a megfelelő Tóra-vers amiből le lehet szürni a releváns tanulságot.

                                                                *

        A Bást szokta volt mondani: aki azt gondolja, hogy az én utam új út a hitben vagy az isten-szolgálatban – az nagyon téved. Igazából semmi új nincs abban ahogy én próbálom felébreszteni azoknak a szivét, akik az Örökkévalót keresik – semmi új; semmi többlet, azon felül amit tudtak elődeink és ami ismert volt egyes embereknek nemezedékeken keresztül, atyáinktól és mestereinktől. Mindez nem más mint emlékeztető, a hit erősitése és megalapozása, ami kissé elfelejtődött az idők folyamán, a sok baj következtében.

 

                                       A rossznak  van esélye megjavulni

                          

           Két féle ember létezik: az egyik egy rossz ember (Rásá), aki ismeri Istent  és szándékosan lázad fel ellene. Ezzel szemben van egy olyan, akit a rossz ösztön "megvakit", vagyis bebeszéli neki, hogy ő egy cáddik és az emberek szemében is ez a benyomás alakul ki. Azonban – mondja a Bást -  ez az utóbbi hiába imádkozik, tanul egész nap Tórát és sanyargatja önmagát – minden hiába való, mert nincs meg benne az odaadás (Dövékut) a teremtőben és nem rendelkezik az igaz hittel.

 

     A ellentét a kettő között szembeötlő: a rossz, gonosz embernek (Rásá) még van esélye megjavulni – ha megtér az Örökkévalóhoz teljesz szivvel. A másiknak semmi esélye nincs,  mert annyira öntelt, hogy "nem látja" az Orökkévalót, nem érzékeli nagyságát. Hiszen ő "cáddik" a saját szemében és hogyan térne meg? Amikor a rossz ösztön bebeszéli  neki hogy ő cáddik és amikor vétkezik, azt hiteti el vele hogy egy micvát csinált – mindezt azért hogy soha ne térhessen meg.

 

                                        Mit lehet tanulni a rossztól?

                      

     "Ki a bölcs"? – teszik fel a kérdést az Atyák misnájában ( 4,1) és a válasz: aki minden embertől tanul.

 

    Hogyan lehet minden embertől tanulni? – kérdi a Bást – hiszen nem minden ember tanitó, vagy melámed. Egy tanitónak kell hogy különleges tulajdonságai, adottságai, tehetsége legyenek.

 

 De ezt úgy kell érteni hogy, miután a Példabeszédekben (6,23 ) azt találjuk hogy "az Örökkévaló fénye – az ember lelke" és a fényben (szószerint: gyertyában), két féle elem található: a Fény és az árnyéka. A Fény a gyertyából ered, mig az árnyékot a gyertyatartó veti.

 

  Ugyanúgy a lélekben is van Fény és árnyék: a Fény a lélekből ered, mig az árnyék a testből, amely a lélek tartálya, "edénye".

 

Amikor a cáddik közelében állnak – ez pozitiv gondolatokat szül az emberben és ez felfedi a lélekben rejlő Fényt. Ezzel szemben ha egy rossz emberrel van dolgunk, akkor rossz, negativ gondolatok származnak. A cádiktól tanuljuk a "tégy jót" ismérveit, mig a rásá (róse) arra tanit bennünket hogy távolodj a rossztól.

 

    Igy aztán minden embertől lehet  tanulni valamit. 

 

                                 

                        

                      Egységben az erő

 

           A zsidók egy egységet alkotnak. Mind. Az egyik anyag, a másik forma és éppen úgy ahogy a testnek szüksége van a lélekre és nem lehet el nélküle – úgy van a léleknek szüksége a testre. Ennélfogva, ne tartsd magad távol tőlük (az emberektől), hanem barátkozz velűk, vigyázz rájuk könyörülettel és téritsd őket vissza a jó útra.

                                                     Ne úgy mint a mostohaanya

                   

         Egyszer a Bást tanitványai éjfél utánig ültek és dicsérték, magasztalták, a zsidók érdemeit. Azonban ezt nem őszintén, tiszta szivből tették, hanem csak úgy, szinlelve, hogy az Örökkévalónak "örömet okozzanak", mondván hogy ime milyen jó népe van...

 

   Ez az ellenkező eredményt érte el: "fent" harag támadt a zsidók ellen, könyörület és kegy helyett.

 

   Mondta nekik erre a Bást: ti úgy dicséritek a zsidókat, mint egy mostohaanya, aki férje előtt dicséri annak gyerekeit, de szivében gyűlöli őket. Én azonban, Jiszráél (ez volt a Bást neve), azt mondom hogy Jiszráél, vagyis a zsidók szentek, jók, nagyon nagyon jók (ezt a szót hogy jók többször is elismételte), telve vannak könyörülettel és jó cselekedetekkel, csak jó tulajdonságaik vannak és én szeretem és a szivembe zárom őket és az Órökkévalő is nagyon szereti őket.

 

                                                          Minden zsidót szeretni kell

                 

      Az Áhávát Jiszráél (Izrael szeretete) parancsolata, a zsidóság minden részére egyaránt vonatkozik: mind az egyszerü, tanulatlan zsidókra, mind a tanultakra.

   

Az egyszerü zsidókat micvá (kötelesség) szeretni, hiszen ők egyszerü emberek, nem volt alkalmuk tanulni és mégis  hisznek az Örökkévalóban és betartják parancsolatait nagy odaadással.

  

 Ugyanakkor a tanult Tálmid Cháchám zsidókat is micve szeretni, hiszen ők nagyok a tudásban és a Talmud (Szukká, 52, a) azt mondja, hogy minél nagyobb valaki, annál "nagyobb", vagyis erősebb a rossz ösztöne (Jécer Hárá), könyörüljön rajtuk az Örökkévaló – és ők leküzdik a rossz ösztönt amely lángol mint a tűz és jó és kóser zsidók és ezért megérdemlik hogy szeressék őket.

 

                           Önfeláldozó szeretet

            

      A "szeresd barátodat mint magadat" micvája, ugyancsak önfeláldozást igényel. Ez azt jelenti, hogy odaadóan és önfeláldozóan (möszirut nefes) kell cselekedni, ahhoz, hogy valaki egy zsidónak szivességet tegyen anyagiakban és pláne szellemi téren. Előfordul, hogy egy  lélek lejön erre a világra, beöltözik egy testbe és leél 70-80 évet – csak azért hogy egy zsidónak szivességet tegyen...

 

  

 

                                        Egetrengető sóhaj

                

         Van úgy, hogy egy  zsidó egész nap a megélhetése után lót-fut. a vásárra megy, hogy a mindennapit megkeresse, olyannyira hogy majdnem elfelejti, hogy van Isten a világon – de aztán, Mincha idején, eszébe jut hogy itt az ideje a délutáni imának és jaj, sóhajt,  fájlalja, hogy eltelt az egész nap hiábavalóságokkal; mire elvonul egy félreeső helyre és ott imádkozik – még ha nem is tudja mit mond, nem érti mit imádkozik – ez az ember nagyon drága az Örökkévaló szemében és sóhaja megrengeti az egeket.

 

                                   Egy önzetlen Jel ...

                         

        "Kérj magadnak egy jelet az Örökkévalótól" – mondta Jesája próféta Ácház királynak ( 7, Jes, 11). A "jel" – Ot – héberül jel, de betüt is jelent. Erre mondta a Bást: Egy zsidónak azért kell imádkozni, azt kell kérnie az Örökkévalótól,  érdemesüljön arra, hogy legalább egyszer életében mondhasson egy imát, vagy akár csak egy betüt az Örökkévaló előtt,  önzetlenül, anélkül hogy valami érdeke fűződne hozzá...

 

                             Mint az árnyék...

                              

      "Az Örökkévaló a te (védelmet nyujtó) árnyékod..." –mondja a Zsoltáros (121, 5). A Midrás parabolája nyomán a Bást hozzáfűzi: Ahogy az árnyékod ugyanazt teszi amit te: ha lehajolsz és görnyedve mész, "ő" is legörnyed, ha felegyenesedsz – "ö" is felegyenesedik, az Örökkévaló, a te "árnyékod", is azt teszi ami te, ha jótéteményeket gyakorolsz, a rászorulókkal szemben, még olyanokkal is akik nem nagyon érdemlik meg, ő is ezt teszi veled, áldása rajtad és sikeres leszel amiben jársz – még ha nem is nagyon érdemled ezt meg - - -

 

                                                      

                                      A rész – mint az egész

                          

     Aki az istenség egy parányi részét megismeri, (vagyis magáévá teszi), ez olyan mintha az egészét elsajátitotta volna. Mivel a Tórát az "élet fájá"hoz hasonlitották, és ha valaki egy ágat megragad – a többi megy utána...

 

                                              Egy a Tizből...

                     

         (Ehhez hasonlóan), aki az egység egy parányi részét megragadja (vagyis felismeri és magáévá teszi), az olybá vétetik mintha az egész komplex az övé lenne. Mivel a Tóra és a parancsolatok az Örökkévaló szerves részei – aki Ő maga az egység – igy egy ember aki betart egy micvát tiszta szivből és nagy szeretettel – ami azt jelenti, hogy egyesül az Örökkévalóval – akkor minden az övé. Vagyis – egy micva ellenében, amit tökéletesen betart,  (úgy lesz elkönyvelve neki), mintha az egész Tórát betartotta volna.

 

Bizonyiték erre nézve amit Bölcseink mondanak ( Makot, 24, a), hogy a Tóra adásakor csak egy micvát a tizből hallottak magától az Örökkévalótól (a többit Mózestól) és ez volt  az "Én vagyok az örökkévaló a te Istened".

 

                                         Hit – két pilléren

                               

       Miért mondjuk imáinkban, hogy "Istenünk és atyáink Istene"?

 

   Azért – mondja a Bást (Keter Sem Tov, 19), mert általában kétféle hivő ember van. Az egyik az aki ősei nyomdokain halad és ahogy azok hivő zsidók voltak – ő is hisz az Örökkévalóban. A másik fajta hivő az az ember, aki a saját kutatásai és tapasztalatai alapján jut erre a meggyőződésre.

 

   Az elsőnek az az előnye, hogy szülei hagyományaira támaszkodva nem tér el hitétől, még akkor sem, ha erős "bizonyitékokkal" próbálják meggyőzni hite ellenkezőjéről. Hátránya, hogy nála a hit csak megszokás dolga, beidegződés, anélkül hogy meg lenne győződve igazáról.

 

  A  másik fajta hivő azzal az előnyel bir, hogy hite erős, meggyőződése megalapozott, mivel felismerte az Örökkévalót kutatásai alapján. Hátránya – ha erősebb, meggyőzőbb  ellen-érvekkel találkozik – hite meginoghat.

 

   Azonban, akinek hite mindkét pilléren nyugszik – vagyis ősei hagyományai birtokában, maga is kereste az igazságot és felismerte az Egyetlen Istent , az Örökkévalót – annak hite teljes és megingathatatlan. Ezért mondjuk imáinkban Istenünk és atyáink Istene – mind a két elem jelen kell hogy legyen.

 

                                Hit – mint cödáká

                                      

     Bitáchon – héberül – hit, bizodalom az Örökkévalóban. Amikor valakit vétkeiért, büntetni akarnak – elveszik tőle a Bitáchont, a hit érzését, ami a bizodalom és a biztonság érzete, hogy az Örökkévaló megsegiti. Ezért imádkozunk, hogy az Örökkévaló erősitsen meg bennünket hitünkben.

     Ez az amit a Tóra mond Ábrahám ősapánkkal kapcsolatban: "és hitt az Örökkévalóban és ez jótéteménynek (Cödáká) számitott neki" (1. Mózes, 15,6).

 Ezt úgy kell értelmezni – mondja a Bást – hogy amikor Ábrahám eljutott odáig hogy hitt az Örökkévalóban és elérkezett a hit felső fokáig – ez jótéteménynek számitott a szemében és nem azért mert ez "járt" volna neki.

 

                                              Ne támaszkodj más erőkre

               

        "...és eltávolodtok – és idegen isteneket imádtok" (5.Mózes, 11,16). Mihelyt valaki eltávolodik, akár csak egy keveset is – az Örökkévalótól, akitől az élet minden megnyilvánulása és minden erőforrás származik – legott abban a helyzetben leledzik, hogy "idegen isteneket imád". Tudnia kell, hogy ha mozgatja egyik végtagját – azt az Örökkévaló mozgatja (vagyis adja neki az erőt és lehetőséget, hogy mozgassa). Ez a jelentése annak, hogy "ne legyenek neked idegen isteneid" – ne támaszkodj más erőkre. Az ember egy kis kozmosz, amely a világok elegye és tükörképe. A teremtő összeköti és egyesiti a világokat és (ezzel) csodákat művel, azáltal hogy összeköti a szellemit az anyagival.

 

                                   "Eltávolodás" – mint járó gyakorlat

                         

   A Bást egyik tanitványa egyszer megkérdezte  tőle, hogy van az, hogy néha az ember hirtelen azt érzi, mintha eltávolodott volna az Örökkévalótól, messze került Tőle, mint eltaszitották volna?

 

A Bást megmagyarázta:

 

 Amikor egy gyereket járni tanitanak, apja maga elé állitja, közel, majd egy kicsit eltávolodik tőle. Hogy a gyerek utána jöjjön. Azonban, hogy el ne essen – körülfogja karjaival. Tehát – a gyerkőc apja karjai között megy, de az nem érinti őt, hanem csak "messziről" vigyázza lépteit.

  

Amikor a gyerek már kicsit nagyobb – az apa nőveli a távolságot és a karjai is messzibről fogják körül a kicsit.

 

Vagyis – ez ami "eltávolodás"nak látszik – nem más mint nevelés és gyakorlás...

 

                                               A "lapát" is bepiszkolódik

                 

      Mondá a Bást: a bölcs (rabbi), aki nem látja magára nézve kötelezőnek amit prédikál és nem ereszkedik le a tömegekhez – nem is tudja felemelni őket magához. Ahogy ezt a talmud is mondja (Ros Hásáná, 29): Aki nem köteles tenni valamit – az nem is tud másokat mentesiteni a micva alól.

 

Vagy, egy köznapi példával élve: Aki meg akar menteni valakit, aki egy pöce-gödörbe esett – az akarva-akaratlanul bepiszkitja magát. Nem állhat messziről hogy onnan adjon utasitásokat, hanem oda kell menni és bepiszkitani a kezét – és nemcsak a kezét. Aki a közösségban mond dróset (figyelmeztető, moralizáló beszédet) – az olyan mint a lapát, amivel kiszórják a trágyát a házból. Lehetetlen hogy  be ne piszkolódjon maga is. Igy a prédikáló is lentebb esik magas piedesztáljáról, mivel a hallgatóság gondolatai rá is ragadnak...(Folyt.köv.)

 

                                   * Naftali Kraus 23. kötete az Ősi Forrás sorozatban. Megjelent 2014 elején Budapesten a lubavitsi Nevelési Központ kiadásában