A HETI SZAKASZ(4) – VÁJIKRÁ - 2014

VENDÉGOLDAL

IRTA: ÁRIEL DARVAS, rabbi

 

               ÁLDOZATOS IMÁK

 

Rabbi Tanchum bár Chaniláj mondta[1]: a világ rendje, hogy a teher, ami nehéz egynek, az könnyű kettőnek, és ami kettőnek (nehéz), az könnyű négynek, de (miként) lehetséges, hogy a teher, ami nehéz hatszázezernek, az könnyű egynek? Egész Izrael ott állt a Szináj-hegy előtt és mondták[2]: “ha tovább hallgatjuk Örökkévaló Istenünk szavát, meghalunk”, Mózes viszont egyedül hallgatta a hangját (Isten) beszédének, és (mégis) életben maradt. Tudnod kell, hogy csak Mózest szólította, ezért van írva[3]: “Szólította Mózest” .

 

Rabbi[4] Smuel bár Náchmáni mondta Rabbi Nátán nevében: tizennyolc “parancs” van írva a Hajlékról szóló szakaszban. Ez megegyezik a gerinc csigolyáinak számával[5], ami megegyezik a bölcsek által megállapított tizennyolc áldással, ami az Ámidában van, ami megegyezik (Isten nevének) tizennyolc említésével a Smá-ban, ami megegyezik  (Isten nevének) tizennyolc említésével az “adjátok meg az Örökkévalónak, hatalmasok fiai” (kezdetű zsoltárban[6]).

 

 Rabbi Chijá bár Ábbá mondta: csak e verstől[7] kezdődik (a fent említett Hajlékról szóló szakasz): “és vele Áholiáv, Áchiszámách fia, Dán törzséből”, és a könyv végéig tart”.

A midrás folytatása egy lehetséges indokot kínál, hogy miért csak Mózessel kívánt Isten beszélni. “Egy példázat egy királyról, aki belépett egy tartományba és voltak vele parancsnokok, kormányzók és tisztek. Az emberek pedig nem tudták, hogy melyik közülük a legkedvesebb (a királynak), viszont amikor látták, hogy kihez fordítja a király az arcát és beszél vele (akkor rájöttek, hogy) az a legkedvesebb számára.

 

 Így volt ez a Szináj-hegyen[8]: “és Mózesnek mondta: menj fel az Örökkévalóhoz, te, Áron, Nádáv és Ávihu, és Izrael hetven bölcse” – ebből nem tudjuk, ki volt a legkedvesebb közülük. Viszont a Kádos Báruch Hu szólította és beszélt vele (és ebből rájöttünk, hogy Mózes a legkedvesebb). Ezért van írva: “és szólította Mózest”.

 

   „Kellemes illatú tűzáldozat az Örökkévalónak”(1:9).

 Ebben a fejezetben hat alkalommal található meg e kifejezés, amit Onkelosz így fordít: „áldozat, mely szívélyes fogadtatást kap az Örökkévaló előtt”. Rabbi Jákob Cvi Meklenburg[9] szerint „aki áldozatot mutat be, ne higgye, hogy ez által bűnei azonnal megbocsátatnak, hanem gondoljon arra, hogy nem más az, mint jövendőbeli cselekedeteinek kellemes illatú tűzáldozata csupán. Ha nem társul tettekkel, akkor e kérdés vonatkozik rá: „minek nekem sok áldozatotok[10]”? Miként egy már messziről érezhető kellemes illat, jó felvezetése lehet egy ételnek, ugyanígy a bemutatott áldozat előfutára cselekedeteinknek.

 

Reggeli imánk első egységének lezárása gyanánt Misnát tanulunk[11]. Ennek a résznek az a funkciója, hogy a Pszuké Dezimrá mondását megelőzően a szó spirituális értelmében teljesítsük az Örökkévalónak bemutatandó áldozatok kötelességét.

 

 A Talmudban[12] olvassuk:

 

“Ábrahám azt mondta Istennek: Világ Ura! Ha - Isten ments - Izrael fiai vétkeznek előtted, akkor úgy teszel velük, mint az Özönvíz és a bábeli szétszóratás nemzedékével?

 Mondta neki: nem!

Így szólt: Világ Ura! “Mi által tudhatom ezt[13]”?

 Azt válaszolta: “vegyél nekem egy hároméves borjút[14]”! (vagyis az áldozatok hoznak majd engesztelést bűneikre). Azt mondta: Világ Ura! Ez megfelel addig, amíg a Szentély működik, de amikor a Szentély nem működik, mi lesz velük? Azt mondta: már elrendeltem nekik az áldozatok rendjét. Bármikor, amikor olvassák, úgy veszem nekik, mintha bemutatták volna az áldozatokat, és megbocsátom bűneiket”.

 

   “És minden ételáldozatodat sózd, ne hagyd ki a sót, Istened szövetségének jelét ételáldozatodról, minden áldozatodon áldozz sót.”(2:13).

A Talmudban[15] tanultuk: A szövetség kifejezés van írva a só kapcsán: “a sót, Istened szövetségének jelét”, és írva van a csapások kapcsán[16] is: “ezek a szövetség szavai”. E vers fejezi be a Ki Távo párásájában található feddéseket (tochéchá). Ahogy a só evésre és áldozásra alkalmassá teszi a húst, ugyanúgy tisztítják meg a csapások az embert bűneitől.

 

 A rimanovi Menachem Mendel[17] mondta ennek kapcsán: “igaz a dolog, hogy a csapások megtisztítják az embert bűneitől. Ennek ellenére kérnünk kell minden nap imáinkban a Teremtőt, hogy a ránk mért csapások olyan számban és mértékben jöjjenek, ahogy azt a hús-vér ember még képes elviselni. Hiszen a só is csak megfelelő mennyiségben teszi ehetővé a húst, és nem e mértéket meghaladva…”.

 

A Talmud egy más helyen ugyancsak az áldozatokról szól[18]:

“Rabbi Jehosuá ben Lévi mondta: mindenki, aki feláldozza ösztönét és bűnvallomást tesz, érvényes rá, ami írva van: olyan, mintha két világban tisztelte volna meg a Kádos Báruch Hu-t, ebben és az eljövendő világban, amint írva van[19]: “a hálaáldozatot áldozók megtisztelnek engem”. A jobb érthetőség kedvéért: a “megtisztelnek engem” kifejezés két nun-nal van írva, ez ad lehetőséget a vers ilyen kifejtésére.

 

És azt is mondta Rabbi Jehosuá ben Lévi: amikor fennállott a Szentély, ha az ember égőáldozatot áldozott, az égőáldozat jutalma volt a kezében, ha lisztáldozatot, akkor a lisztáldozat jutalma, de aki alázatos, arra vonatkozik az Irás: olyan, mintha valamennyi áldozatot bemutatta volna, amint írva van: “az Istennek áldozók összetört lelkűek[20]”, és nem csupán ez, hanem: az imája soha nem lesz megvetve, amint írva van[21]: “összetört, zúzott szívet, Isten, ne vess meg!”

---------------------------------

[1] Vájikrá rábbá 1:1

[2] 5Mózes 5:22

[3] 3Mózes 1:1

[4] Vájikrá Rábbá 1:8

 

[5] Amint a gerinc tartja meg testünk egészét, úgy kell testünk és erőnk egészét használni a micvák végrehajtásakor, amint írva van: „Minden csontom azt mondja: Örökkévaló, ki olyan, mint Te...” (Zsoltárok 35:10).

[6] Zsoltárok 29:1

[7] 2Mózes 38:23

[8] uo.24:1

[9] 1785-1865

[10] Jesája 1:11

[11] Zeváchim ötödik fejezetét.

[12] Megilla 31b

[13] 1Mózes 15:8

[14] uo:9.

[15] Brachot 5a

[16] 5Mózes 28:69

[17] 1745-1815, hászid rabbi.

[18] Szanhedrin 43b.

[19] Zsoltárok 50:23

[20] Zsoltárok 51:19

[21] uo.