DÁNIEL KÖNYVE: :NEGYEDIK FEJEZET

 

„FÜVET ESZEL, MINT AZ ÖKRÖK!”

                   

A király elmondja az újabb álmát, amelyben benne foglaltatik megfejtése: a despota agya

elborul, elhagyja a palotát (vagy eltávolítják), állatok között él, és füvet eszik. Az álom

megvalósítja magát: Nebukodnecár eltűnik, és haláláról nincs tudósítás

  

„Én, Nebukodnecár, békében éltem házamban, és boldog voltam palotámban. Ám egyszer álmot láttam, amely megijesztett, és a látomások, amelyeket fekhelyemen láttam megrémítettek. Ennélfogva parancsba adtam, hogy vezessék elém az összes babilóniai bölcset, és azok fejtsék meg álmomat.

 

  Jöttek is a mágusok, varázslók, csillagjósok és asztrológusok, és én elmondtam nekik álmomat, de azok nem fejtették meg. Utoljára jött Dániel, akinek neve az én istenem után Béltsácár, akiben szent, isteni lélek van – és elmondtam neki álmomat:

 

      Béltsácár,te, aki a varázslók feje vagy (a király korábbi kinevezése alapján, amikor előző álmát megfejtette), jól tudom, hogy szent, isteni lélek lakozik benned. Nincs olyan titok, amit ne tudnál megfejteni (vagy ami rejtve maradna előtted). Magyarázd tehát meg nekem a látomást, amelyet álmomban láttam.

 

      A látomás pedig,  amelyett nyoszolyámon láttam, ez volt:

 

     Láttam egy igen magas fát a föld közepén. A fa magas volt, egyre nőtt és erősödött, olyan magas lett, hogy az égig ért, és még a föld széléről is látható volt. Lombja gyönyörű volt, gyümölcse bőséges, táplálék volt mindenkinek. Alatta mezei vadak tanyáztak, ágain az ég madarai fészkeltek; róla (a fáról) táplálkozott minden élőlény.

 

    (A továbbiakban) láttam nyoszolyámon egy  látomást, amelyben egy szent angyal leszállt a mennyből, (és) hangos szóval kiáltotta: Vágjátok ki ezt a fát, vagdaljátok le ágait, tépjétek le leveleit, és szórjátok szét gyümölcseit! Meneküljenek alóla az állatok, és ágairól a madarak! Azonban a tövét gyökerestül hagyjátok a földben, vas és rézbilincsbe verve a mező füvén! (Innen tovább a hasonlat!) Hadd áztassa az ég harmatja, és egye a füvet, mint az állatok! Boruljon el (emberi elméje (vagy: szíve vetkőzzön ki emberi mivoltából) és állati értelem maradjon csak benne. Hét időszak teljék el így fölötte!

 

     Az angyalok határozata ez a rendelkezés, a szentek parancsa ez a végzés. Hadd  tudja minden élő(lény), hogy a Felséges (Isten) uralkodik az emberek királysága fölött: annak adja, akinek akarja, és az alja-embert is trónra emelheti!” (Dániel 4,1–14)

 

    Nebukodnecár második álma több szempontból érdekesebb, mondhatnánk egy ide nem illő szóval, kacifántosabb, mint az előző. Amaz közérdekű volt, magát az államot érintette hosszabb távon, míg ez egy személyes jellegű, azonnal megvalósuló látomás volt, amely a királyt személyében érintette, és egy éven belül be is következett, amint azt a továbbiakban látni fogjuk.Annál is, ennél is „megrettent” és „megrémült”, de itt (talán) azért volt nyugodtabb, mert tudta, hogy itt van Dániel, aki nem fogja felültetni és félrevezetni, mint  a „tudósai”.

 

    Még egy jelentős azonosság-különbség: mint József, aki nem csak megfejti az álmot, hanem praktikus tanácsot is ad a fáraónak a megoldásra, ami által Egyiptom megmenekül az éhhaláltól és az álomfejtő alkirály lesz – itt majd látni fogjuk, Dániel is tanácsot ad a despota királynak: hagyjon fel vétkeivel és térjen meg. Még nincs késő... Hálából ezért, később ( majd a 6. fejezetben) ,  oroszlánverembe dobják...

 

A gojok hálátlansága a zsidókkal szemben az idők folyamán gyorsabban jelentkezett.: A fáraónál több nemzedéken át tartott  amig "sikerült" "elfelejteniük", mit tett értük a héber József. Babilóniában ez hamarabb következik be, de nem biztos, hogy ez Nebukodnecár labilis elmeállapotára vezethető vissza.

 

*

     Most hogy előre elárultuk, mi lesz a következőkben, lássuk hogyan értsük és értelmezzük az itt elmondott álmot, amelyben a király megálmodja saját vesztét.

 

  A hasonlat – a babilon megalománia szerint – egy hatalmas, égig érő fa, amely „természetesen” a király, vagy a vele azonosított államhatalom. Minden tőle függ, mindenki belőle él – nem is rosszul –, emberek, állatok, mindenki. Akárcsak a hatalmas bálványszobor, amelynél nagyobb nincs és nem lesz soha, amely előtt természetesen mindenkinek fejet kell hajtani.

 

    Az, hogy Nebukodnecár valószínűleg borgőzös állapotában elalszik, és egy angyalt lát leszállni az égből, arra mutathat, hogy valahol a tudata mélyén hisz egy felsőbb hatalomban, amely nem bálványai szintjén működik, és amely – ha összekapcsolja a Dániel által képviselt szellemiséggel – néha, józan állapotában, kényszeríti őt, hogy gondolkozzon egy keveset. Ez nem tesz jót neki, mert ennek  konklúziója az lehet, hogy ennek a túszként idehozott zsidónak és három nyakas társának esetleg igaza van. Igaza pedig, Babilóniában, csak a királynak lehet.

 

Ne irigyeljük Dánielt sem. Ő feltehetően tudja, hogy Jeremiás hetven évben állapította meg, illetve ennyire saccolta a babilóniai galutot – utána majd mehet haza, már aki majd   haza akar menni. Ez lesz az első masszív zsidó csalódás, melynek ódiumát a mai napig nyögjük..

 

    Dániel tehát kivárásra dolgozik. Nem tudjuk, hány éves most – az évszámokkal itt nehezen boldogulunk, akárcsak az egymást követő királyokkal – nem tudjuk, mennyi van még hátra a Cirus (Kóres) deklarációjáig. Egyelőre a helyzet otthon nagyon rossz. Már meggyilkolták Gedálját, már befellegzett az utolsó kísérletnek: menteni, ami még menthető, és  Dániel, itt és most, hallgatja a despota álmát. Mit mondjon neki?

 

          „Én, Nebukodnecár király, ezt az álmot láttam, te pedig, Béltsácár, fejtsd meg nekem, mivel  országom egyetlen bölcse sem tudta megfejteni. Neked viszont tudnod kell, mert szent, isteni lélek van benned.

 

    Ekkor Dániel, vagy másik nevén Béltsácár, egy percre megdöbbent, mivel gondolatai megrémítették. De a király azt mondta neki: Béltsácár, ne rémülj meg az álomtól és jelentésétől!

 

    Béltsácár ekkor azt válaszolta: Uram! Szálljon az álom gyűlölőidre, jelentése pedig ellenségeidre! (Vagyis: nekik legyen mondva, nem neked.)

 

     Az a fa, amelyet láttál, és amely olyan nagyra és hatalmasra nőtt, hogy az égig ért, és látható volt az egész földön, szép lombja és sok gyümölcse volt, táplálékot nyújtott mindenkinek, alatta tanyáztak a mezei vadak, és ágain fészkeltek az ég madarai – ez a fa te magad vagy, ó király! Te lettél naggyá és hatalmassá, hatalmad megnőtt, felér az égig, és uralmad eléri a föld határát!

 

    Annak pedig, hogy a király egy angyalt látott leszállni a mennyből, aki azt mondta: Vágjátok ki ezt a fát és pusztítsátok el, de a tövét gyökerestül hagyjátok a földben, vas- és rézbilincsben a mező köve között, hadd áztassa az ég harmatja, és azt egye, amit a mezei vadak, amíg csak hét időszak el nem telik fölötte – ennek pedig ez a magyarázata, ó király:

 

     A Felséges (Isten) ítélete ér utól téged, ó király. Száműznek téged az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és az ég harmatja áztat. Hét időszak telik így el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges (Isten) uralkodik az emberek királysága fölött, és azt annak adja, akinek akarja. Azt pedig, hogy a fa tövét gyökerestül hagyják meg – azért mondták, mert királyságod megmarad, mihelyt elismered az ég hatalmát.

 

   Ezért, ó király, fogadd meg tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így boldogan élhetsz sokáig.

 

                                                             *

      Mindez (valóban) megtörtént Nebukodnecár királlyal. Tizenkét hónap elteltével egyszer palotája tetején sétált Babilonban. Ekkor így szólt a király: Ez az a nagy Babilon,  amelyett én építettem királyi székhellyé, hatalmam teljében, fenségem dicsőségére.

 

   Alighogy kimondta ezeket a szavakat, egy hang hallatszott a mennyből: Neked szól az üzenet, Nebukodnecár király! Elvesztetted királyságodat! Száműznek az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és hét időszak múlik el feletted, amíg csak el nem ismered, hogy a Felséges (Isten) uralkodik az emberek királysága fölött, és azt annak adja, akinek akarja.

 

 Azon nyomban beteljesedett ez a dolog Nebukodnecáron. Száműzték az emberek közül, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét,amíg olyan hosszúra nem nőtt a szőre, mint a sasnak a tolla, és olyan karmai nem lettek, mint a madaraknak.

 

    Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukodnecár, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest (Istent), dicsőítettem és magasztaltam az Örökkévalót, mert az ő uralma örök uralom, és királysága nemzedékről nemzedékre szól. A föld minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki nem mondhatja neki: mit csinálsz?

 

Abban az időben értelmem visszatért, és királyságomhoz méltóan visszatért tündöklő dicsőségem is. Az udvari emberek és főurak fölkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb hatalmam lett.

 

  Most ezért én, Nebukodnecár, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és módjában van megalázni azokat, akik kevélyen élnek.” (Dániel 4,15–34)

 

     Itt több súlyos kérdés merül fel, amelyekre a válasz nem egyértelmű. Egyrészt: mi történt  valóban Nebukodnecárral, a nagy királlyal, miután elmondta Dánielnek ezoterikus álmát? Hogy értsük azt, amit az Írás úgy fejez ki, hogy száműzték az emberek közül, és mint az ökör füvet evett? Detronizálták?  Elkergették?

 

És mit jelentsen ez a „hét időszak”, amiről itt szó van? Hét hónapot, esetleg hét évet? És miért nyújtott mentőövet Dániel a gonosz királynak,  azzal, hogy van lehetősége megtérni, és akkor minden meg van bocsátva? (Ezért, egyébként, Talmudbölcsek is elmarasztalták Dánielt.) Ezt főleg azok a hagyományos exegéták kérdezik, akiknek semmi nehézséget nem okoz Nebukodnecár „eltűnése”, majd visszajötte.

 

   A király által elmesélt álom és Dániel megfejtése azt sugallja, hogy a nagy király beleunt a nagy jólétbe, megcsömörlött, már mindent elért, amit akart, és egy súlyos melankólia, illetve búskomorság vett erőt rajta, ami arra késztette, hogy eltűnjön, elbujdosson, elhagyja palotáját, esetleg országát is egy huzamos időre. Mennyire? Nem tudjuk.

 

     Hagyományos exegétáink szinte egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy Nebukodnecárból nem lett a szó fizikai értelmében fűevő ökör, hanem értelmi szintje alásüllyedt, és alkalmatlanná vált az uralkodásra. Ennélfogva helyét, régensként, egyik fia töltötte be, lett légyen ez Evil-Merodách vagy a következő fejezetben szereplő Bélsácár – esetleg a zsidó forrásokban egyáltalán nem említett Nebunaid, akiről a babilóniai történetírás megemlíti, hogy egy időben bélpoklos lett, és bezárkózott Téma városába hét éven keresztül, mikor is fia helyettesítette. Vannak, akik azt hiszik, hogy ez nem más, mint a mi „nagy királyunk”, akinek betegségéről a bábeli források mélyen hallgatnak.

 

    Ibn Ezra tanúsítja, hogy megbízható források tudatnak egy szardíniai esetről, amikor valaki eltűnt, a szarvasok közé került, kezén-lábán járt, és füvet evett. Amikor egyszer, egy vadászaton, becserkészték, nem tudott ember módjára enni, s mikor találkozott apjával, nem beszélt vele, és éjnek évadján megszökött és visszament a szarvasokhoz …

 

     Még kevésbé tudjuk, hogyan történt, és mi váltotta ki a király visszatérését a civilizációba. Rási nyomán Dáát Mikrá és mások a „hét időszak” alatt hét évet értenek. Ezalatt a nem rövid idő alatt Nebukodnecár búskomorsága (ez az a bizonyos márá schorá, amelyről exegétáink beszélnek) egyre súlyosabb méreteket ölthetett, melyett alig ad vissza az a néhány szó, amit ennek, maga az érintett később szentel, amikor kvázi már meggyógyult.

         

      Egyes hagyományos exegétákat nem hagyja nyugton a kérdés, miért járt Nebukodnecárnak ez a nem mindennapi büntetés? Az isteni igazságszolgáltatás egyformán mér mindenkinek, és egy Nebukodnecár nagyságrendű gonosz király is elvárhatja, hogy legalább megindokolják neki a rámért büntetést.

 

Rabbi Smuel ben Niszim Misnot (a szicíliai Messinából – D. M.) Dániel könyvének egyik korabeli értelmezője (Midrás Dániel cimmel), alátámasztja ezt egy Midrás-idézettel, amely nincs a kezünkben: „Mondá az Örökkévaló Nebukodnecárnak: Te gonosz, rossz ember! Hát nem mondtad, hogy nem vagy érdekelve az emberek társaságában?! Hiszen azt mondtad: Fölmegyek a felhő csúcsára... (Jes 14,14). Életemre mondom, hogy megkapod, amit akartál: az emberi társadalomtól el leszel távolítva!” Vagyis ami történt vele, az csupán fennhéjázása jutalma...

      

          Dáát Mikrá, fejezet-összefoglalójában, Nebukodnecár megalázását, kvázi detronizálását, abban a hitbeli összefüggésben látja, amelyben az isteni világrend mechanizmusa megbünteti a fennhéjázókat: „szegénnyé és/vagy gazdaggá tesz, lealáz, de fel is emel” (1Sámuel 2,7), vagy „Mert az Örökkévaló a bíró, ezt lealacsonyítja, azt meg felemeli” (Zsolt 75,8). Ezt maga a király is elmondja itt, levele végén, amikor kijelenti, illetve belátja, hogy az Örökkévalónak, a felséges Istennek, „módjában van megalázni azokat, akik kevélyen élnek”. Ezt a motívumot Izrael prófétái is felhasználták koruk pogány uralkodóival szemben. Ezt mondta Jesája Ásur királyával szemben (Jes 10,12–13), és Ezékiél is hasonlóképpen példálózott (Ez 17,23 és tovább).

 

  Az esetleges időrendbeli és egyéb ellentéteket és lehetséges feloldásukat – már ami a babilóniai királyok uralkodásának (sor)rendjét illeti – lásd az első Függelékben, Haraszti György történész rövid összefoglalójában.

 

A zsidó hozzáállást itt a Széder Olám nevű talmudi ihletésű történelemkönyv adja. Szerinte (a 28. fejezetben) Nebukodnecár 45 évig uralkodott Babilóniában, fia, Evil-Merodách 23 évig, míg másik fia, Bélsácár, 3 évig.. Ez összesen kitenné azt a hetven évet, melyet Jeremiás kilátásba helyezett mint babilóniai száműzetést – ha nem lenne egy évvel több. Ezt úgy magyarázták, hogy amikor betelt a hetven év, várta Bélsácár, hogy történik valami a zsidók szabadulása ügyében. Amikor látta, hogy nem történik semmi – elővette a Szentély zsákmányolt edényeit, és azokból rendezett nagy ivászatot, melynek utána jelent meg a  mene tekel felirat, és még azon az éjjelen meggyilkolták. Lásd mindezt a következő (5.) fejezetben.

 

Nebukodnecár haláláról nem tudósít az Írás, és ennek körülményeiről és az utódlás körül felmerült nehézségekről csak nem hivatalos forrásokból, vagyis a Midrásokból tudunk.

 

                                                                      *

    A Midrások, amelyek érthetően nem szimpatizálnak a Szentélyt leromboló pogány királlyal – sok ezoterikus részletet fednek fel arról, ami Nebukodnecárral történt.  (Lásd a Dániel a Midrásokban című Függeléket)

(Folyt.Köv)