A HETI SZAKASZ(4)- TÁZRIÁ – 2014

IRJA: SMUEL GLITSENSTEIN,  rabbi

 

MIKOR VOLTUNK UTOLJÁRA LELKI KIVIZSGÁLÁSON?

                                                                                                                                                                    

Az eheti Tóra-szakaszban arról olvasunk, hogy a kohén (pap) miképpen vizsgálja meg a népet, vajon fertőzöttek-e a corááttal, ezzel a leprához hasonló átokkal. Fizikai vizsgálat volt ez, spirituális behatással. Az illetőről kimondhatták, hogy táhor (tiszta), vagy, Isten mentsen, támé (tisztátalan), attól függően, mi volt a kohén vizsgálódásának eredménye.

Óhatatlanul eszébe jut az embernek erről az éves orvosi kivizsgálás rutinja: magasság, súly, vérnyomás, koleszterinszint, terhelési vizsgálatok stb. Na de a lelki kivizsgálásra szoktunk-e gondolni?

 

Hogy állunk a „magassággal”? Egyenes gerincű, büszke zsidók vagyunk-e, vagy rossz lelkiismeretű, hajlott hátú népek, a kisebbségi komplexus súlya alatt görnyedve?

Mi a helyzet a „súlyunkkal”? Gondosan porciózott Tóra-étrendük van-e lelkünk táplálására, vagy a lelki alultápláltság beteges tüneteit mutatjuk?

És hogy teljesít a szívünk? A zsidó szív nem csak vért pumpál, melegséget és szeretetet is. Az egészséges zsidó szív a személyiség érzelmi központja. Kifejezi és átérzi mások fájdalmait. Az egészséges szívre inspirálólag hatnak azok az események, melyekben félreérthetetlenül tetten érhető az Örökkévalónak a világban munkálkodó keze. Ha nem érezzük azt, amit éreznünk kéne, lehet, hogy valami eltömíti az artériáinkat.

Amikor az orvos megméri a vérnyomásunkat, arról azonnal a tfilinre asszociálok – természetesen.

Eszembe is jut az egyszeri parasztember, aki élete első kivizsgálására ment, s amikor a doktor a vérnyomását mérte, megkérdezte, mire való az.

Az orvos türelmesen elmagyarázta neki, hogy a szívverését vizsgálja. „Na de miért a karomat fogja, ha a szívemet akarja megvizsgálni?” „Mikor a karját fogom – felelte az orvos –, abból tudom, milyen a szíve.” A kéz ad cedákát, jótékony célra, például, és az jelzi, hogy egészséges zsidó szívvel áll összeköttetésben.

Aztán jön a terheléses vizsgálat. Fel a lépcsőn, le a lépcsőn, fel és le, újra és újra. Hogyan kezeljük az életben a hegy- és lejtmeneteket? Önelégültek és arrogánsnak vagyunk, mikor megy a szekér, szétesünk és a depresszióba süppedünk, amikor épp nem? Hogy birkózunk meg a stresszel? Bízunk-e Istenben, hogy mindennek célja van, s ráadásul pozitív célja? Vagy haragszunk, megkeseredünk az élet undok fordulatai miatt?

Végül ott a futópad. Nagyon utálom a futópadot.  Két perc után már azt szoktam mondani a nővérkének, hogy ennyi elég volt. „Az orvos négy percet írt magának”

 – közli ellentmondást nem tűrően. „Négy percet?” – kiabálok én. – „De mintha már négy órája csinálnám!”

 

Az élet bizony unalmas taposómalom tud lenni. Azon kapjuk magunkat, hogy futunk, futunk, és nem jutunk sehova azzal a nagy sietéssel. Döglesztő patkányfutam, aminek a győztese is csak patkány marad a végén – az ember azon töpreng, vajon mire az egész, miért dolgozunk keményen, ha nincs semmi értelmes, tartós eredménye? Ebben az évben tehát az alapos fizikai kivizsgálás mellé tessék lelki kivizsgálásra is elmenni. Keressünk egy kohént, zsidó spirituális tanítót/gyógyítót, aki kikutatja a lelkünk mélyét, egészségi állapotát, növekedési szakaszait, és előírhatja a spirituális fitnesszprogramot, speciálisan ránk szabva, a mi nesámánkra. Adja az Örökkévaló, hogy egészségesek legyünk testileg és lelkileg is.

(Nagyfuvaros Press)