A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL –SMINI - 2014

 

 

NEM KELL KÖZVETÍTŐ

 

 Amikor befejeződött a Hajlék építése – Mózes felállította (összerakta) a moduláris Hajlékot, és áldozatokat mutatott be a felavatás hét napján – azonban az isteni jelenlét, a Schiná, egyelőre még nem volt jelen a Hajlékban.  Erre mondta Áron: „Tudom, hogy az Örökkévaló haragudott rám (az aranyborjú miatt) és így én vagyok az oka annak hogy az isteni jelenlét nincs a Hajlékban”!

Mózes igy válaszolt: „Végy egy borjút, és mutasd be mint vétekáldozatot és ez lesz a jele annak, hogy az Örökkévaló megbocsátotta az aranyborjú vétkét”. Így is lett, és a Schiná megjelent a Hajlékban.

 

Hogyan is működött ez? Hogy volt az, hogy a borjúáldozat eliminálta a rossz benyomást, amit az aranyborjú vétke keltett, ami a kiváltó oka volt annak, hogy az isteni dicsfény úgymond „bojkottálta” Izraelt?

 

     KÖZVETLEN KAPCSOLAT

 

   A Tóra exegétái elmagyarázzák, hogy a gyülevész népség – vagyis a kivonuló héber törzsekhez csapódó idegenek – követelte az aranyborjú készítését. Azonban ők sem gondolták komolyan, hogy az aranybálvány fogja „helyettesíteni” az Örökkévalót. Ők is tudták, hogy az Örökkévaló teremtette a világot, és ő uralja az univerzumot. Ők mindössze abban tévedtek, hogy közvetítőt kerestek az Örökkévaló és a nép között. Ez idáig Mózes töltötte be az összekötő szerepét, most azonban, hogy nem jött vissza – illetve késlekedett visszajönni –, azt gondolták, hogy szükséges egy „helyettest” találni. Ez lett volna a borjú...

 

     Ez a gondolat – magyarázza Maimonidés – a bálványimádás gyökere. Az ősidőkben az emberek azért kezdtek bálványokat tisztelni és imádni, mert abban a  (tév)hitben voltak, hogy az Örökkévaló magasan feljebb áll a világ apró-cseprő dolgainál, és ennélfogva közvetítőket kell keresni köztük és közte. Ezeken a „közvetítőkön” keresztül – gondolták – jut el hozzájuk az isteni áldás, és ezért kell tisztelni és becsülni a közvetítőket.

 

Azonban ez a téves gondolat nem más, mint bálványimádás, mivel egy zsidónak közvetlen kapcsolata van a Teremtővel, és nincs szüksége közvetítőkre.

 

A „KÖZVETÍTŐ” ELÉGETT

 

     Ily módon, amíg az aranyborjú vétke nem törlődött el teljesen – az isteni dicsfény nem nyugodhatott  a zsidók körében. A vétek tényleges korrekciója a felavatás nyolcadik napján történt, amikor Áron bemutatta a borjúáldozatot, amely átvitt értelemben azt a borjút jelképezte, amelyet közvetítőnek képzeltek el, mintha egy magában álló, létező identitás lenne.

Most, hogy feláldozták és elégették – nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy nem létezett mint önálló valami.

 

    Ez által jöhetett az isteni dicsfény, a sechina először a Hajlékba, majd azáltal minden egyes zsidó szívébe, ahogy Bölcseink mondják: „és készítsenek nekem Szentélyt, hogy bennük lakozzam” (2Mózes 25,8).  Nem azt mondja, hogy benne, hanem „bennük” – ami azt jelenti, hogy minden egyes zsidóban. (Midrás Ágádá, idézi  r”m Álsich)

 

    MINDEN "TŐLE" ERED

 

       A Hajlék és tartozékai utalnak  azokra a viselkedési normákra, amelyek a tóratanulás és a parancsolatok teljesítése körül kötelezik a zsidó embert. Azonban előállhat olyan helyzet is, amelyben a zsidó ember tanul Tórát, teljesíti a micvákat, és mégsem árasztja őt el az isteni dicsfény.

 

    Miért?

 

Azért, mert ebben az esetben van nála egy „borjúféle” valami, ha nem is tudatosan, és nem is aranyból. Ez azt jelentheti, hogy amikor eszik-iszik vagy a megélhetésével van elfoglalva, akkor azt hiszi, hogy ezekben a dolgokban úgy viselkedhet, mint minden ember, vagyis akár mint egy goj, és itt nem kötelezi őt a zsidó viselkedési kódex.

 

Azonban tudnia kell, hogy mindaddig, amíg fel nem hagy ezzel a viselkedéssel, nem remélheti, hogy nála lakást talál az isteni dicsfény. Ezzel szemben a helyes felfogás az, amit Salamon király mond:„Minden utadon ismerd (meg) őt” (Példabeszédek 3,6),    vagyis nincs egy perc vagy egyetlen cselekvés sem, amely mentes lenne az Örökkévaló szolgálatától.

 

A zsidó ember szolgálja az Örökkévalót, nemcsak azzal, hogy Tórát tanul és a micvákat betartja – hanem akkor és azzal is, ha eszik-iszik és a megélhetésért dolgozik. Ezek nem "különálló dolgok", és ő nem tulajdoníthat magának és csalafinta eszének nagy jelentőséget, mivel tudja, hogy minden az Örökkévalótól ered, aki „erőt ad ahhoz, hogy sikeres légy” (5Mózes 8,18). Ez a „kulcs” a sikerhez és az isteni bőség eléréséhez, minden területen.

 

( Tórát Menáchem, 19. kötet, 174. o.)