2010. június 30., szerda

Az Atyák bölcs tanitásai(47)

 

TÍZ ZSIDÓ EGY VÁROSBAN

 

 Joszé rabbi mondotta: "Aki a Tórát tiszteli, az maga is tiszteletre méltó.

Aki pedig a Tant megveti, azt embertársai is megvetik". (Atyák, 4,6)

 

Joszé rabbi, Halafta fia Cippori városából ugyancsak nagy tanaita a jávnei nemzedékből, Akiba tanítványa.

Magát Jonadav ben Récháv családjából származtatja (Jeruzsálemi Talmud Táánit, 4,2). Bőrcserző volt, műhelye a városon kívülre esett. Köztiszteletben állt, maga Akiba is többször nyilvánosan megdicsérte. Még a római hatóságok is tiszteletben tartották, csak a zsidóellenes rendelkezések korában (smád) száműzték Cippóriból. Ekkor telepedett le Aszjában (a mai Akkabában), ahol elvette gyermektelenül elhunyt fivére feleségét, akitől öt fia született. Erre mondta büszkén, hogy "öt cédrust ültettem Izraelben". (Sábbát, 118) Joszi rabbi - ebben a fejezetben - azzal foglalkozik, miként jut osztályrészül tisztelet viszonzásul azoknak, akik betartják a Tóra parancsolatait.

 

 

A Tóra iránti tiszteletnek sokféle módja lehet. Maimonides szerint pl. a Tóra parancsolatainak odaadó teljesítése, a Talmud-bölcsek tisztelete, az ő útmutatásaik elfogadása.

Meiri azt vallja, aki jó tulajdonságaival, humánus viselkedésével kitűnik, azt embertársai akként fogják megítélni, hogy ez a magatartás a Tóratanulásnak köszönhető, következkezésképpen az ilyen ember dicsérete egyben a Tóra dicsérete is.

Bartinora más oldalról közelíti meg. Szerinte arról a Talmud-tudósról van szó, aki mindent elkövet, hogy a Tórát közérthetővé tegye, bizonyítván, hogy abban nincs egyetlen felesleges szó sem. Ennél nagyobb tisztelet nem létezik - állítja Bartinora.

Mások szerint a tisztelet a Tóra-tekercsek becsben tartását jelenti, és azt, hogy megkülönböztetett tisztelettel viseltetnek a Tórát tanulmányozók iránt.

 

                                                          ****

 

Tiferet Jiszráél az előző fejezet gondolatát folytatja. Arról szól, hogy aki életét a Tórának szentelte, de megélhetéséért nehéz munkát végez, ne tartson attól, hogy ezért megvetik és lenézik őt, mert ez a magatartás a Tóra dicsőségére válik, és az egyszerű emberek is nagyra becsülik, mert a Tórát nem használta megélhetési forrásnak. A Tóra tisztelete - teszi hozzá magát annak művelőjét is bizonyos életvitelre kötelezi. "Nem a hely, ahol ül (vagy állás, amit elfoglal) tisztelik meg az embert, hanem az ember egyénisége az, amely tiszteletet kölcsönöz az általa elfoglalt helynek vagy állásnak" (Táánit, 21) - mondja egy más helyen Joszé rabbi, mellyel azt a gondolatot erősíti meg, hogy a Tóra és az emberek tisztelete kölcsönhatásban van egymással.

 

Egy korabeli aggadisztikus mű (Táná döbé Élijáhu), amit a hagyomány Élijáhu prófétának tulajdonít, szintén foglalkozik ezzel a témával. "Mit jelent a Tóra mindennapi tisztelete? Hogyan és miként? - szól a kérdés.

Egy város, melyben összesen tíz zsidó család él, annak ellenére, hogy körül vannak véve idegenekkel, reggel és este megtartják a minjent a templomban, és a zsidók a Tanházban összejönnek, ez a Tóra mindennapi tisztelete - szól a válasz. " (TdÉ rábbá, 18)

 

                                                           ****

 

"Aki a Tórát tiszteli..." Egyszer egy katonai küldöttség érkezett Rimanov városába, a hadsereg számára élelmiszerraktárt kerestek. Kiderült, hogy erre a célra éppen a helyi zsinagógát szemelték ki. Nagy riadalom keletkezett a zsidók körében. A hitközség vezetői elsiettek a rimanovi cádikhoz, reb Mendeléhez tanácsot kérni, mit tegyenek, hogy megakadályozzák ezt a szörnyűséget. Mindenki kétségbe volt esve, kivéve az egyik hitközségi tagot, aki azt mondta, biztosan nem fogják igénybe venni a templomot raktár céljára, hiszen beázik a teteje.

 

   Meghallván ezt a cádik, megjegyezte: igazuk van azoknak, akik igénybe akarják venni zsinagógánkat. "Ha mi magunk ennyire nem tiszteljük a Tórát, hogy hagyjuk templomunkat beázni, mit akarhatunk másoktól?"

 A rebbe azonnal utasítást adott, hogy haladéktalanul javítsák meg a tetőt. És láss csodát: alighogy elkészült, többé már szó sem volt az ügyről (Jéná seI Tórá).

 

2010. június 29., kedd

NŐK A BIBLIÁBAN ÉS A TALMUDBAN

 

   IMA SALOM : AKI SZÉP GYEREKEKET SZÜLT... 

A második Szentély pusztulásakor mártírhalált halt Rabban Simon ben Gámliél lánya, a jávnei Rabban Gámliél (a második) nővére és rabbi Eliézer ben Hyrkanos felesége volt Ima Salom.

Nagyon okos, művelt és vallásos asszony volt, aki nagy tekintélyű férje árnyékában élt. Érdekes, hogy bár Eliézer nagyon ellenezte, hogy a nők Tórát tanuljanak, mivel felületesnek tartotta őket, felesége apja házában sok dolgot eltanult. Eliézer ugyan álláspontjában nagyon szélsőséges volt, és egyszer egy gazdag nő kérdésére nem volt hajlandó válaszolni, mivel azt mondta, hogy "a nők csak a rokkához értenek" - és ezáltal nagy anyagi veszteség érte -, feleségének nemegyszer mondott olyan dolgokat, amelyeket mestereitől hallott.

Egyszer egyik tanítványa Eliézer jelenlétében pászkenolt (döntött) egy kérdésben (ami szigorúan tilos függelemsértésnek számít), és Eliézer akkor azt mondta: Csodálni fogom, ha ez az ember megéri az év végét. Amikor a tanítvány valóban hirtelen elhunyt, Ima Salom megkérdezte Eliézert: Hát próféta vagy te? Honnan tudtad, hogy meg fog halni? Mire Eliézer így válaszolt: Nem vagyok én próféta, sem az apám nem volt próféta, de így tanították a bölcsek: Aki döntést hoz mestere jelenlétében (annak engedélye nélkül) az halálbüntetést érdemel! (Éruvin 63)

Példás családi életükről legendákat meséltek. Egyszer valaki vette a bátorságot és megkérdezte Ima Salomot, mitől van az, hogy gyerekei olyan szépek?

Válaszában Ima Salom igencsak szókimondóan ecsetelte családi életük aszkétikusnak ható szemérmes mivoltát (Nedárim 20,b).

* * *

Ima Salom is idézte a bölcseket nemegyszer, de ezek az idézetek rendszerint "a családban maradtak", mivel vagy édesapját, vagy bátyját idézte. Amikor kitört a nagy vita Eliézer és társai között egy halachikus kérdésben, amelyben Eliézer alulmaradt, de nem engedett álláspontjából, és társai kiközösítették őt (Bava mecia 49b), akkor felesége nem engedte, hogy a Tachnun (könyörgő) imánál térdre boruljon, ahogy a szokás előírja, mert attól tartott, hogy Eliézer, sértettségében, kikönyörgi testvére, a fejedelem (Rábbán Gámliél) halálát. Egyszer azt hitte, hogy holdtölte van (Ros Chódes), amikor nem mondják ezt az imát, de tévedett (mások szerint egy koldus kopogott az ajtón, és ő enni adott neki) és r' Eliézer közben már leborult és mondta a könyörgő imát. Amikor Ima Salom bejött és meglátta férjét térdre borulni, rákiáltott: Kelj fel! Most megölted a fivéremet!

Nem sokkal ezután meg is érkezett a hír, hogy meghalt Rábbán Gámliél, a fejedelem. Kérdezte r' Eliézer a feleségét, Ima Salomot: Honnan tudtad (hogy meg fog halni)?

A válasz így szólt: Ez volt a hagyomány nagyapám (Rabban Gámliél, "az öreg") házában: "minden kapu bezárult (és az imák nem hallatszanak az égben), kivéve a megbántottság kapuját"; aki amiatt sír és panaszkodik, mert megbántották, az meghallgatásra talál.

Valószínűleg még fiatal korukban történt, hogy Ima Salom és testvére, Gámliél, (aki akkor még nem volt fejedelem), megtréfáltak egy újkeresztény bírót, aki azt terjesztette magáról, hogy feddhetetlen, őt nem lehet megvesztegetni. Ima Salom elment hozzá, és panaszt tett a fivére ellen, aki nem hajlandó részt adni neki az atyai örökségből. Egyúttal, titokban, adott a bírónak egy arany lámpát.

A bíró hosszas mérlegelés után azt mondta a testvérpárnak: Osztozzatok az örökségen!

Erre így szólt Rábban Gámliél: A Tórában az van írva, hogy ahol van fiú, ott a lány nem örököl!

A bíró így válaszolt: Mióta elűzettetek országotokból, Mózes Tórája érvényét vesztette, helyette adva van az Evangélium (Újszövetség), amelyben az van írva, hogy fiú és lány egyaránt örököl!

Másnap Rabban Gámliel küldött a bírónak, titokban, egy líbiai szamarat. (Ez nagyon értékes és drága állat volt abban az időben.) Erre a bíró hivatta őket, és azt mondta: Utánanéztem a dolognak és a végére jártam. Az általam idézett helyen az is írva van, hogy "én nem azért jöttem, hogy elvegyek Mózes Tórájából, se nem azért, hogy hozzátegyek" (Máté 5,17), és a Tórában az van, hogy "ahol fiú van, ott lány nem örökölhet" (vagyis Gámlielnak van igaza...)

Erre mondta Ima Salom: Világítsanak szavaid, mint egy lámpa!

Rabban Gámliél pedig szarkasztikusan megjegyezte: Jött a szamár és belerúgott a lámpába. (Rási: Én győztem a vesztegetési vitában, mivel szamaram erősebbnek bizonyult a lámpánál; s mindezt azért, hogy a jelenlévő közönség hallja és tudja meg, ki ez a bíró és hogyan viselkedik... (Sábbát 116b)

* * *

Bár szép gyerekeiről kérdezték Ima Salomot, ezek sehol nincsenek megemlítve (Hyman), kivéve ifj. Hyrkanost, aki idős apja mellett teljesített szolgálatot (Szánhedrin 68a). Valószínű, hogy Ima Salom elhunyt még férje életében, és Eliézer elvette nővére lányát (Jerusálmi, Jevámot 13,2), aki nagyon fiatal volt.

Ima Salom neve Salom volt (mint Slomit vagy Sulámit), és az Ima (mama) egy tiszteletbeli titulus volt, ahogy az idős matrónákat nevezik (Steinsalz).



 

 

2010. június 28., hétfő

Zalman I. Posner :A zsidó gondolkodásmód(17)

                              
 
                                           A Rebbe és a chaszid

 

Van Tóra, melyet tintával pergamenre írnak, és van hús-vér Tóra. A pergamentekercs hordozza a Tóra szavait. Ugyanígy a rebbe is, aki hús-vér ember, és a Tóra szavainak hordozójaként tevékenykedik. A chászid számára a rebbe képviseli a Tóra előírásai szerint élő igaz embert, a cádikot. Ha valaki a Tóra összes kívánalmait teljesíthetné - mifajta ember lenne belőle? Képzeljünk el valakit, aki egészen a Tórának szenteli magát, aki a Tóra előírásai szerint él, gondolatai a Tóra gondolatai, eszméi a Tóra eszméi; egy ember, kiben nincs semmi önzés, kinek minden kiejtett szava, minden tette nem önmagát, hanem a Tórát fejezi ki! Egy ilyen emberre mondja a chászid, hogy az a rebbe.

Ez azonban kissé valószínűtlennek tűnik. Hogyan lehet egy halandótól ennyi mindent elvárni? Nézzük, mit mond erről a Misná! Azt követeli: "Érvénytelenítsd akaratodat az Ő akaratával szemben!" Itt nem csak arról van szó, hogy szándékainkat Isten akaratának vessük alá. A fenti elképzelés szerint a te akaratod nem is létezik Isten akaratával szemben. Amit te akarsz, az nem lehet más, mint amit Isten akar. Aki ezt az elvet érvényesíti életében, annak nincsenek saját vágyai és kívánságai. Túlságosan ideális, mondod. A Misná nem hajlamos üres szólamokra. Ha azt követeli, hogy az ember "érvénytelenítse" akaratát Isten akaratával szemben, olyat követel, amely nem haladja meg az ember erejét. Szerénykedés nélkül mondhatjuk, hogy még csak közelébe sem jutottunk ennek az ideálnak. Nevetséges erről még beszélni is. De vajon ez azt jelenti, hogy a dolog elérhetetlen? Kétségtelen, hogy lehetséges: a Tóra elvárja. Nem tudjuk, hány ember tud eljutni eddig az ideálig, de tudjuk, hogy ez lehetséges. Minden korban feltűnik egy cádik, egy igaz ember, aki eljut ahhoz az ideálhoz, melyet a Misná állított fel.

A chászid azt mondja, hogy a rebbe ez a cádik.

Mikor szemével követi a rebbét, mikor szavait hallgatja, mikor oktatásait figyelemmel kíséri, akkor a chászid egyre jobban megerősödik hitében, hogy a rebbe az, aki eljutott "saját akarata érvénytelenítésének" magaslatára. Vajon ez azt jelenti, hogy "hisz" a rebbében? Az igaz emberbe, a cádikba vetett hit tanítása már a Tórában is kifejezésre jut, s így a zsidó vallás egyik alapelvének számít. Ez a hit azonban az értelemre és tapasztalatra épül, nem a hiszékenységre. Nemegyszer vetik fel a kérdést: "Hogyan hihet a chászid annyira a rebbében?" A magam részéről nem annyira azon csodálkoznék, hogy miként tud a chászid ily végtelenül hinni a rebbében, hanem inkább azon, hogy hogyan képes a rebbe ennyire átadni magát híveinek. Azt nehéz felfognom, hogy a chászid ragaszkodása a rebbéjéhez csak egy halvány tükörképe annak, amit a rebbe minden egyes chászidja iránt érez.

Vegyünk egy példát a mindennapi életből! A rebbének több ezer híve van. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a rebbe mindegyiküknek tudja a nevét, mindent tud gyermekeiről, családjáról, képességeiről és hibáiról, egyéniségéről és problémáiról. A rebbe nem kevésbé aggódik minden egyes híve jólétéért, mint egy szülő gyermekei életének minden mozzanatáért. Mikor a chászid jechidutra, egyéni beszélgetésre jön a rebbéhez, s egy kis időt kettesben tölt vele, vagy akár ha csak levélben kap tőle választ kérdésére vagy tanácskérésére, meggyőződhet arról, hogy a rebbe oly közel áll híveihez, amennyire csak emberi lény képes közeledni embertársához. Most aztán tessék ezt több ezerrel megszorozni...

A problémák, melyekkel a chászid a rebbe elé járul, oly változatosak, mint ama helyzetek panorámája, melyekkel a hívő életében szembesül: üzleti kérdések, egészségügyi problémák, házassági, gyermeknevelési, lakhelykeresési ügyek, s a chászid mindezekben kikéri a rebbe véleményét, mielőtt határozna. Aki maga nem chászid, ezt nehezen érti meg. Minek kell ilyesmit megtárgyalni a rebbével? Elfogadható, ha valaki egy rabbihoz vagy a rebbéjéhez lelki, "vallási" kérdésekkel fordul - a hit, ima, önfegyelem vagy vallási rendelkezések és szokások terén felmerülő problémákkal. De mi szükség van anyagi problémákkal a rebbe elé járulni - munkahely, műtét, új lakás keresésének kérdéseivel? Ez azonban mégsem olyan különös, mint első pillantásra egy nem chászid szemében tűnhet. A Tóra-hű zsidóság súlyt helyez arra, hogy az ember életének minden mozzanata a vallás bélyegét viselje; nincs a zsidó létben semmi, ami a vallási élet számára idegen lenne, mint ahogy a Tórának az emberi élet minden aspektusát illetően van mondanivalója. Sok olyan kérdés van, melynek látszólag nincs vallási jelentősége, de azok megoldása erősen kihat az illető vallásgyakorlatára.

Egy fiatal, mondjuk, 16-18 éves ember előtt több pályaválasztási lehetőség merül fel. Menjen jesivába, és legyen rabbi belőle, vagy foglalkozzon tanítással, vagy jobb, ha az üzleti életbe kapcsolódik be, esetleg szakmát tanul? Ez látszólag meglehetősen semleges kérdés, de az ifjú elhatározásának döntő hatása lehet a jövőben vallási életére. Kivel házasodjon össze? Úgy tűnik, hogy ez kimondottan személyes kérdés: mi köze lehet ennek a valláshoz? S mégis kevés olyan elhatározás van, amelynek döntőbb befolyása lenne két fiatal ember eljövendő élete sorára.

Mikor a chászid a rebbe elé viszi problémáit, azt komoly okból teszi. Biztos benne, hogy a rebbe ismeri a probléma összes vonatkozásait és azt is tudja, hogy mi mondanivalója van arról a Tórának. A chászid abban is biztos, hogy a rebbe kellőképpen önzetlen ember, aki nem azt fogja neki mondani, amit ő, a rebbe, személy szerint előnyben részesítene, hanem egyedül csak azt, amire a Tóra ösztönzi. Az útmutatás, amit a chászid kap a rebbétől, annak kifejeződése, amit az adott körülmények között a Tóra kívánna meg a chászidtól.

Van még egy vonatkozása annak az odaadásnak, amit a rebbe érez chászidjai iránt. Fentebb már említettük a jechidutot, a személyes együttlétet, amelynek folyamán a chászid négyszemközt beszéli meg a rebbével, ami a szívét nyomja. Nemzedékek folyamán a chászid rebbék sokszor említették, hogy a jechidut fizikailag talán legkimerítőbb része az, amikor a rebbe kénytelen a hozzá forduló chászid helyébe képzelni magát, s mikor az elment színe elől, tüstént a következő chászid helyébe kell helyeznie magát, aki jechidutra járul eléje, és így tovább. A rebbének állandóan közös nevezőn kell találnia magát az előtte álló chásziddal, és a maga élettapasztalataiból olyasmit kell merítenie, ami az ő különleges és kifinomult természete dacára alkalmazható lehet a helyzetre vagy problémára, amelyre tanácsát kérték. Az, amit a chászid átél, nem idegen a rebbe előtt. A rebbe teljesen azonosul a chásziddal: "ugyanabban" a helyzetben találja magát, s ténylegesen át tudja érezni a chászid bajait, szorongását és gyötrődését.

Függetlenül attól, amit a rebbe esetenként mond a chászidnak, az érzés, ami oly nagy és mély intenzitással hatja át egész lényét, azt fejezi ki, hogy most olyasvalaki előtt áll, aki teljesen neki szenteli magát, aki mélyen átérzi azt, ami őt aggasztja.

* * *

A "rebbe" kifejezés nemcsak egy személyt jelöl, hanem azt a viszonyt is, amely a rebbe és a chászid között kialakult. Talán nincs semmi túlzás abban, ha azt mondjuk, hogy a rebbe olymértékben rebbe, amennyire a chászid chászid. Természetesen nyilvánvaló, hogy ez esetben nem objektíven nézzük a rebbét, vagy mint egy konkrét személyiséget, hanem kizárólag abból a szempontból, hogy mit jelent a rebbe a chászidnak, vagyis mintha egy egzisztenciális, szubjektív rebbéről lenne szó.

A chászid és a rebbe közötti igazi viszony elsősorban lelki, szellemi kapcsolat. Ez nem azt jelenti, mintha a chászid életének bármily vonatkozását el lehetne határolni chászid lététől, hanem azt, hogy egész lénye a lelkében összpontosul, s nem valami külső tényezőben, pl. foglalkozásában, ahogy másoknál megesik. A chászid a chaszidizmus tanulmányozásának adja át magát, és a rebbe az, aki kalauzolja. A chászidot lelki fejlődése foglalkoztatja, az énje, az Isten és ember közötti viszony, a maga fogyatékosságai, képességei - és mindebben a rebbe az útmutatója.

Mindez nem azt jelenti, mintha a rebbére bízná, hogy Tórát tanuljon helyette, hogy imádkozzon érte, vagy hogy szentéletű legyen az ő nevében. A rebbe nem mint megbízott vagy közbenjáró tevékenykedik, sem mint a chászid helyettese. A chászid maga köteles úgyszólván szíve és agya fáradozásával elvetni a magot, melyre aztán a rebbe "áldást" ad, az esőhöz hasonlóan, amely kicsíráztatja az elvetett magot, hogy gazdag termést hozzon.

Bár a "tökéletes chászid" természetesen nem mindennapi jelenség, de hála Istennek, nem is ritka eset. A chaszidizmus mégsem valami nemesi rend, elzárkózó szekta. Akik kevésbé odaadók, azokat is chászidnak lehet tartani, és kivehetik részüket a rebbével kötött mély és közeli kapcsolatból, ha úgy akarják. Egy ilyen kapcsolat alkalmi jellegű is lehet, amikor valaki nehéz helyzetében keresi fel a rebbét, tanácsát vagy áldását kéri. Mindez magától a chászidtól függ.

* * *

Az első chászidok, kik a chábád megalapítója fényében sütkéreztek, a rebbe iránti hódolatukat ahhoz a hódolathoz hasonlították, melyet Izrael fiai Mózes iránt éreztek. Maimonides megjegyezte, hogy nem a csodák, hanem az egyiptomi tíz csapás, vagy a Vörös-tenger kettéválasztása késztették Izrael fiait, hogy higgyenek Mózesben. Az isteni ígéret "... és benned is higgyenek örökké" (2Mózes 19:9.) csak azután teljesedhetett be, hogy szolgálták "Istent azon a hegyen" (Uo. 3:12.). Izrael népe azért kezdett hinni Mózesben, mert megtanította őket a Tórára és Isten szolgálatára. Igy van a rebbével is: azáltal lett rebbe, hogy megtanította híveit a Tórára és az Isten-szolgálat mikéntjére. Feltehető, hogy a rebbe minden más feladattal szemben azt a feladatot részesíti előnyben, hogy megtanítsa a chászid gyülekezetet csakúgy, mint minden egyes chászidot, hogy miként kell szolgálni az Örökkévalót.

* * *

Fentebb már említettük, hogy a chászid úgy véli, hogy pályaválasztásának kérdését is a rebbe elé kell vinnie. A chászid hisz abban, hogy minden ember életének megvan a maga külön értelme, ha az szemmel nem is látható. Hogy teljesíteni tudjuk igaz küldetésünket, helyesen kell választanunk a sok lehetőség közül. Jónás próféta is válaszút előtt állott: folytassa-e útját Ninivébe, hogy figyelmeztesse bűnös lakóit, térjenek meg, vagy meneküljön Társziszba? Számára Ninive jelentette isteni küldetésének megvalósítását, Társzisz a kibúvást léte értelme alól. Ami őt illeti, világos volt, hogy mely utat kell választania.

Bizonyos, hogy elhatározásainkat mindnyájan egyéni javunk szempontjára alapozzuk, azt is korlátozott szemszögből nézve. De ezek az elhatározások sorsdöntők lehetnek. A rabbi hivatás és az orvosi pálya egyformán magasztos küldetés, de a már említett fiatalember másképpen fog hatni környezetére, ha orvos lesz, és egészen másképp, ha a rabbipályát választja. Bármi legyen is a chászid végső döntése, abban bizonyos, hogy létének megvan a maga értelme, hogy küldetése van, melyet be kell töltenie. A kérdés, amit talán nem is fejez ki hangosan: "Mit vár el tőlem Isten?" Az ember nem tudja egykönnyen megválaszolni ezt a kérdést; túl közel áll önmagához, s talán túl távol Istentől. Ezért kell a chászidnak a rebbe.

A chászid tudja, hogy a rebbe látóköre nem oly szűk, mint az övé, s nem is vezetik öncélú meggondolások. A chászidok, férfiak és nők egyaránt, a rebbe felszólítására elmennek a világ végére is: Ausztráliába, Dél-Afrikába vagy akár kevésbé egzotikus helyekre - csak mert ott van az az ő Ninivéjük: a hely, ahol életük értelmet nyer, s ezért örömmel teljesítik a megbízást.

* * *

De végeredményben mi is a rebbe? Talmud-tudós? Igen, az is, de annál több. Cádik, igaz ember? Természetesen, de annál is sokkal több. Ha az olvasó ezek nyomán úgy érzi, hogy valóban nem tudok válaszolni erre a kérdésre, ne higgye, hogy ez készakarva történik. Hadd magyarázzam meg a dolgot: az ész csak azt tudja felfogni, ami fogalomkörébe esik. Az ember azt tudja megérteni, ami nála kisebb méretű, de sosem tudja felfogni azt, ami meghaladja a maga méreteit. Egy bölcs egyszer azt mondta: "Ha ismerném (Istent), én is az (Isten) lennék". A "Ki tudja értékelni a világ legnagyobb matematikusát?" szónoki kérdésre természetesen az a válasz, hogy csak hasonló formátumú matematikus. Ki az, aki értékelni vagy akárcsak körülírni képes egy rebbét? Csak egy hozzá hasonló adottságú rebbe. Bár nem tudjuk körülhatárolni a rebbe fogalmát, annyit azonban megmondhatunk, hogy mit jelent számunkra. Ezt egy levél alapján próbálom meg illusztrálni, melyet a lubavicsi Rebbe írt annakidején.

A Rebbe a chábád elvei szerint magyarázott meg egy vallási előírást, háláchát, mégpedig a "mikve és a forrásvíz" előírásait. A mikve egy vízmedence, melybe tisztátalan tárgyat mártunk, hogy megtisztuljon. A forrásvíz élő forrásból ered, de ugyanazt a célt szolgálhatja. A háláchá azonban, mely e kettőre vonatkozik, nem azonos. A mikvében meghatározott vízmennyiségnek kell lennie, (a Talmud ezt 40 szeában, körülbelül öt és fél hektoliterben szabja meg). Egy mikve, mely ennél kevesebb vizet tartalmaz, nemcsak hogy nem tisztítja meg a rituális szempontból tisztátalant, hanem maga is tisztátalanná válhat, ha egy tisztátalan testtel érintkezik. A forrásnál viszont nincs szükség meghatározott mennyiségű vízre: bármennyi elég a tisztuláshoz.

A mikve falának vízhatlannak kell lennie, hogy ne fogyjon belőle a víz. Egy mikve, melynek falán oly rés támadt, mely lehetővé teszi, hogy a víz elszivárogjon, nem megfelelő, akármennyi víz maradt még benne. A forrást illetően viszont nincsenek ilyen korlátozások: a forrás bármennyit veszíthet vizéből, nem szűnik meg tisztító jellege.

A fenti különbségnek az a magyarázata, hogy a mikve egy önmagában zárt építmény, a forrás viszont kapcsolatban áll az eredetével. Ezt az összehasonlítást át lehet vinni két zsidó típusra is. A "mikve" típus másokat megtisztíthat és maga is tiszta maradhat, de ehhez szigorú feltételeknek kell megfelelnie. Legalább minimális tanultságra és istenfélelemre van szüksége, s ami még fontosabb, igen elővigyázatosnak kell lennie, hogy továbbra is megtartsa a benne rejlő tudást és istenfélelmet. Mikor otthagyja a jesiva menedékét és a mindennapi élet forgatagába kerül, állandóan ügyelnie kell, nehogy kénytelen-kelletlen elveszítse a Tórához való feltétlen ragaszkodását, ami a mindennapi életbe lépés velejárója.

Más a helyzet a "forrás" zsidó esetében. Ennek nincs szüksége minimális adag lelki nemességre sem, mint a "mikve" típusnak. Elveszítheti még azt a keveset is, ami felett rendelkezik, anélkül hogy ez levonna tisztító- vagy tisztuló képességéből, hiszen állandó kapcsolata van egy kimeríthetetlen forrás friss vizével. Ilyen az a chászid, kinek rebbéje van. A bölcsessége nem korlátozódik a saját eszére; kicsinyes meggondolások sem ejtenek csorbát odaadásán; eredményei és a környezetére gyakorolt hatása nem csak a saját erőfeszítéseiből fakadnak. Nem önnön erejéből őrzi zsidó és chászid integritását, s áll ellen a környezet morzsoló hatásának. Minden eredményét, minden teljesítményét annak a ténynek tulajdonítja, hogy kapcsolatban maradt a forrással. Gyakorlati szempontból nézve azok a chászidok a leghatékonyabbak, ők a rebbe "élcsapata", kiknek a Talmudban és chaszidizmusban elért kiemelkedő jártasságukon felül még a rebbe iránti odaadásuk is a legnagyobb.

Ez hát a rebbe egyik meghatározása: a rebbe egy soha ki nem apadó forrás. A chászid, aki kapcsolatban áll a rebbéjével, soha sincs egyedül. Még ha kontinensek és óceánok választják is el tőle, akkor sem érzi elszakítottnak vagy elsodortnak magát. A megboldogult rabbi Joszéf Jicchák Schneerson, a hatodik lubavicsi rebbe, annak idején ezt így fejezte ki: "Az óceánok nem választanak el minket egymástól, hanem egybekötnek."

A magányosság sokféle formát ölthet. Mikor félreeső, elszigetelt hitközségek rabbijai összejönnek, úgy tűnik, állandóan magányosságról panaszkodnak. Itt egy olyan szükséglet tör felszínre, mely több, mint egy feljebbvalótól elvárt bíztatás, több, mint egy jó tanács. A chászid meghallgatja az ilyen panaszt, szimpátiát érez, de ugyanakkor hálaimát rebeg Teremtőjének, hogy neki magának megvan a saját élő forrása, s azzal oly közeli kapcsolatban áll...


A SZERZŐ AMERIKAI. KÖNYVÉT A PESTI CHÁBÁD KIRENDELTSÉG FORDITATTA LE ÉS ADTA KI

 

 

2010. június 27., vasárnap

HETI SZAKASZ -PINCHASZ - 2010

                    FÖLDOSZTÁS – ZSIDÓ MÓDRA

        

     "És szólt az Örökkévaló Mózeshez mondván: Ezek között osszátok fel a földet örökségül,  a névjegyzék szerint. A nagyobb számu (törzsnek) nagyobb örökséget adj, mig a kisebbnek kevesebbet. Minden törzsnek aszerint adassék a jussa, ahogy megszámláltattak (vagyis a népszámlálás eredménye szerint). De -  a földet sorsvetéssel osszátok el. A törzsek nevei szerint örököljenek. Sorshúzás útján osszátok ki  mindenki örökét, a számosoknak és a kevesebbeknek egyaránt" (4.Mózes, 26, 52-56)

      

       A részletkérdéseknek nincs jelentősége, legyenek bármennyire is érdekesek. A lényeg tudott: a negyven éves galut elteltével, Kanaánba nem Mózes fogja bevezetni a zsidó népet, hanem Jósuá. Adjutánsa, hadsegéde, tanitványa – nevezzük ahogy akarjuk – kijelőlése régóta tudott, kinevezése most van folyamatban. Már a két önjelölt próféta – Eldád és Médád – is kikotyogták a titkot: "Mózes meghal és Jósuá viszi be a népet" (Szifri, Bámidbár, 95). Ez ugyan csak a Pörlekedés Vizénél dőlt el véglegesen, de előjelek már voltak.

 

  Pinchász kitüntetése és az ujabb népszámlálás után – melynek eredményei majdnem azonosak voltak az előzővel – elérkezett az ideje az Ország jövendőbeli felosztásának megtervezésére. Ne gondoljuk hogy itt előre isznak a medve bőrére: az okos vezetés előkésziti és alaposan megtervezi az olyan horderejü dolgot, mint az ország felosztása a 12 törzs között. Sok szempont érvényesül itt, sok dologra kell tekintettel lenni; a Szentföldről lévén szó, ami isteni öröksége Izrael fiainak, itt nem lehet az "aki kapja – marja" elvet alkalmazni. A földosztásnok igazságosnak kell lennie és ennek szemmel láthatónak kell lenni mindenki számára. Ennélfogva:

 

          "És szólt az Örökkévaló Mózeshez mondván: Ezek között osszátok fel a földet örökségül,  a névjegyzék szerint. A nagyobb számu (törzsnek) nagyobb örökséget adj, mig a kisebbnek kevesebbet. Minden törzsnek aszerint adassék a jussa, ahogy megszámláltattak (vagyis a népszámlálás eredménye szerint). De -  a földet sorsvetéssel osszátok el. A törzsek nevei szerint örököljenek. Sorshúzes útján osszátok ki  mindenki örökét, a számosoknak és a kevesebbeknek egyaránt" (4. Mózes, 26, 52-56).

 

                                                         ***

   Előljáróban: itt nem lehet a forditást hibáztatni. Maga a szöveg homályos, mint egy fiskálisok által körmönfontan megfogalmazott törvény, amelyen ember legyen a talpán aki kiigazodik. Egyrész magától értetődik, hogy az igazságos felosztás abc-je az kell hogy legyen, hogy a nagyobb törzs nagyobb darab földet kapjon, mig a kisebb – kevesebbet. Miért kell ezt annyit hangsulyozni?

 

     Hadd jegyezzük itt meg, hogy bár az összlétszám majdnem annyi volt mint 39 évvel ezelőtt – és ez maga is egy csodálatos jelenség – az egyes törzsek létszámában feltünő változásokat lehet észlelni. Nagy vérveszteségeket szenvedett Reuvén és Simon törzsei, de az efrájimiták, a gádiak és Naftali törzse is kevesebben voltak mint azelőtt.

 

A kérdés ami már első látásra felmerül: ha nagyság szerint jön a felosztás, akkor mi a  feladata itt a sorshúzásnak? Egyrészt a Tóra megismétli ezt  Mász'é szakaszában (4. Mózes, 33, 54), de a Talmud mindehhez hozzáteszi, hogy az Urim Vetumimnak is szerepe volt a földosztásban (Bava Batra, 122a).

 

   Egyrészt a földet a törzsek között osztották föl. Mózes korában a törzsi felosztás nem volt annyira kirivó, a nép egységesen harcolt, érvelt, panaszkodott, lázadozott (ámbár a Korách lázadásban kiemelkedő szerepük volt a Reuvénitáknak és a levitáknak) és ez folytatódott Jósuá korában is. Ám akkor már láthatóvá vált, hogy minden törzsnek maga felé hajlik a keze és amikor úgy tünt nekik hogy megröviditik őket, József törzsei nem átallottak panaszt tenni  Jósua ellen, aki nem ad nekik elég földet, pedig Jósuá maga is efrájimita volt.

 

     Ha a földet a törzsek között osztották fel, akkor logikus lett volna azt 12 egyenlő részre osztani. Ez Náchmánidés és Rásbám véleménye. Szerintük ezért volt szükség a sorshúzásra, hogy senki ne panaszkodjon. Azonban Rási szerint ez lehetetlen, két okból: egyrészt a törzsek nagysága miatt (Jehuda törzsének több mint 76 ezer felnőtt férfi tagja volt, mig Simonnan ennek  kevesebb mint a harmada , csupán 22 ezer), másrészt pedig a föld minősége és értéke sem volt azonos mindenütt.

                                                             ***

     Másik nagy kérdés amit a Talmud feszeget, a törzseken belül, kik részesültek a földosztás áldásából? Kik azok az "ezek"  akik között a földet fel kellett osztani? Az egyik vélemény szerint (rabbi Josájá, Bava Batra, 117) azok jussoltak, akik  annak idején kiszabadultak Egyiptomból, vagyis gyermekeik, mivel azok, most, a 40. év végén, nagy többségükben már nem éltek. Ezeké volt a teoretikus jog, amit ők átörökitettek leszármazottaikra.  Eszerint előállhat egy nem kis abszurdum: Képzeljünk el két zsidót, akik kivonultak Egyiptomból. Egyiküknek van tiz fia, mig a másiknak csak egy. A 10 fiu egy részt örököl (amit felosztanak  10 részre) és az egyke is ugyanannyit kap, ami kizárólagosan az ővé (Rásbám szerint, a Talmudra irott kommentárjában, uo.).

 

Rabbi Jonatán (uo.) vitába száll Jósájával és azt mondja, hogy azok között

osztották fel a földet, akik de-factó a honfoglalók voltak, vagyis eltekintünk elhalt szüleiktől. Igy a 10 fiu mindegyike kap 1-1 részt, mig az egyke csak egyet kap (Rásbám, uo.)  Kissé komplikált.

 

A probléma tehát három részre oszlik: Ki jussolt (törzsi alapon), milyen módon történt a földosztás és hogy is volt az ami a mennyiséget illeti (mennyi és milyen minőségü földet kapott minden törzs és minden egyes család vagy személy)?

 

Vannak a Talmudban szines, aggádikus leirások, amelyekben az Urim Vetumim "együttműködik" a sorsolással: Két urna volt Elázár a főpap előtt, aki Jósuával együtt osztotta a földet. Az egyikben a törzsek nevei, mig a másikban, a különbözö földrészek. A kohanitán volt az Urim Vetumim és a szent Sugallat alapján kihirdette: Zevulun törzse kapja (és itt egy hatásszünetet tartott) Akkót és környékét!  "Aztán betette egyik kezét a törzsek urnájába, megkeverte és kivett egy cédulát  amelyen rajta volt Zvulun neve. Ugyanezt tette a területek urnájával is én onnan kikerült Akkó és környéke!" (uo). Nem hiába mondja a Talmud hogy "sok csoda történt a földosztás körül".

 

                                                                 ***

     Ugy látszik nem voltak visszaélések mert senki nem panaszkodott. Jósuá könyvében látjuk, hogy csak a saját törzse panaszkodott, hogy nem elég nekik a hely, de a vezér leintette őket: hely van elég, nagy erdőterületet is kaptatok, tessék irtani az erdőt és termőfölddé változtatni. Ez volt az első ilyen természetü chaluci munka (akárcsak korunkban, a mult század elején, a mocsarak lecsapolása) és senki nem tudott érvelni az Urim Vetumim által hitelesitett igazságos elosztás ellen.

 

    Azt persze jól tudták, hogy nem minden föld egyforma – értékben és termékenységben. Rabbi Jehuda kimondja hogy egy bizonyos nagyságu terület Judeában ötször annyit ér mint egy ugyanolyan nagyságu terület Gallileában.

 

Aztán voltak gyerekek, 20 éven aluliak (a Talmud nyelvén tfálim) akik csak szüleik révén juthattak földhöz. A volozsini gáon, a Neciv, megjegyzi, hogy aki nem volt besorozva, vagyis aki nem katonáskodott, az nem kapott földet. A Neciv hozzáteszi, a Midrás alapján (Szifri) hogy volt 15 ezer idős ember, akik cádikok voltak és a halálos itélet nem vonatkozott rájuk. Ezek bementek az országba, de földet nem kaptak. Kérdés miből éltek ezek az öregek és azok a fiatalok ("gyerekek"), akik szintén nem kaptak földet. Valószinü hogy elszegődtek földmunkásnak, vagy egyéb kétkezi munkával keresték kenyerüket.

           

                                                              ***

           Ebből látható hogy az eredendő egyenlőség sem volt automatikus és száz százalékos. A Tóra ugyan biztositotta, hogy a Jobel (50.) évben az eladott földek visszakerüljenek eredeti tulajdonosaikhoz, de egyrészt nincsenek egyértelmü bizonyitékok arranézve hogy ezt valaha is betartották volt, hiszen Bölcseink szerint  a 70 éves babilóniai gálut arra a hetven Smita és Jobel évre volt büntetés, amit nem tartottak be – másrészt pedig azok akik  eleve nem kaptak földet, azoknak nem volt mit visszakapniuk. Igy kialakult egy nincstelen zsellér osztály, amely vagy elszegődött robotra mások földjén, vagy "eladta magát" koszt és kvártély fejében és ezek lettek az "eved ivri", a zsidó szolga kategóriája.

 

    Ezekről és az ő Tórában biztositott jogaikról, a "minimum alapbérről" és arról hogy ki az a szegény, aki kaphat a Cedóke pénzből – egy más alkalommal.

2010. június 26., szombat

" NAGY KÉSÉSSEL A MAZSIHISZ IS MEGTUDTA MI T0RTÉNT DEBRECENBEN :"MEGGYALÁZTÁK A...KERITÉST

MIT ÜZENTEK A BELÜGYBŐL A MAZSIHISZNEK?!

 

Egy kis aktuális kronológia: a mult vasárnap, június 20-án, kora reggel "HALÁL A ZSIDÓKRA" JELSZÓT FESTETTEK A DEBRECENI ZSIDÓ TEMETŐ FALÁRA .Feldmayer elnök úr, aki ott szónokolt, ahol mindenki látta a feliratot, "észrevette" és elitélte azt.

 
 Azonban azóta , egész péntek délig, mély csend. A Mazsihisz nem tett feljelentést, a honlap nem tudósitott – halotti csend és hullaszag. Ne szólj szám, nem fáj fejem.

 

  Csak azután hogy péntek reggel ITT megjelent  tudósitásunk, amely a "Szent Korona" rádiót idézve közölte, hogy "működik az ellenállás Debrecenben a megszállók ellen" és valakik ezzel a felirattal "véleményt nyilvánitottak" – jelent meg a Mazsihisz honlapjának közleménye, 12 óra 21 perckor – amelyben tudósitják hogy "meggyalázták a debreceni zsidó temető...keritését", vagyis nem a Holokauszt emlékét, nem a megölt mártirokat, hanem a keritést...

 

Ugyanott azt is olvashatjuk, hogy a debreceni hitközség elnöke már másnap feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen. Nem a Mazsihisz elnöki hivatala, nem a jogi osztály, hanem a helyi elnök, vagyis ez egy helyi jellegü piszlicsáré űgy, amit nem kell felfujni – ahogy az egyik fejest idézi egy Sip utcai funkci.

 

   Értesülésünk szerint a belügyből leszóltak az elnök úrnak, hogy "ha csend lesz – elfogjuk a tetteseket". Nem nagyon hisszük hogy igy volt, de mindenesetre most egyesek lihegve bizonyitják lojalitásukat az uj kormányhoz, és ehhez még a "Halál a zsidókra" sem túl sok...

 

   Végezetül álljon itt a Mazsihisz péntek déli közleménye, amely igy reagál a debreceni "ellenállás" hőstettére:

 

"Meggyalázták a debreceni zsidó temető kerítését"

2010-06-25 12:21:12

Mazsihisz


Debrecenben, vasárnap virradóra ismeretlen tettesek „Halál a zsidókra” mondatot festettek a Monostorpályi úti zsidó temető kerítésére.



Telefonon megkerestük Horovitz Tamást, a Debreceni Zsidó Hitközsége elnökét, aki kérésünkre elmondta, hogy hétfőn délelőtt  azonnal intézkedtek és megtették a feljelentést Debrecen város főkapitányságán ismeretlen tettes ellen.

A temetőben egyébként vasárnap tartották a minden évben megrendezésre kerülő Holokauszt megemlékezést és Mártír Istentiszteletet, de sajnos a több száz fős emlékező, köztük sok idős holokauszt túlélő ezzel a felirattal szembesült.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke az alábbi szavakkal reagált a szörnyűséges tettre:
„Mégis, Hölgyeim és Uraim, amikor bejöttünk a temetőbe, mindenki megnézhette a temető falát. Ott az írás! Valaki sunyin, éjszaka, vagy talán a hajnal csendjében oda írta. ’HALÁL A ZSIDÓKRA!’ Aki ezt írta, nem mondhatja, hogy ezt nem gondolta komolyan. Nem mondhatja, hogy valami hirtelen kiszakadt a száján. Az emberek sok mindent mondanak mérgükben, de aki ezt írta, megfontolta, amit tett! Hozta magával a festéket, szétnézett, nem látja-e valaki, s kiírta a falra: ’Halál a zsidókra!’, vagyis, halál miránk. És ne legyen senkinek kétsége! Komolyan gondolta. Mint ahogy komolyan gondolják azok a ’politikusok’, azok a parlamentbe jutott emberek, akik ugyanezt mondják. Persze, szebb szavakkal mondják. Nem ilyen csúnyán, hogy halál a zsidókra. Csak beszélnek férgekről, beszélnek a nemzet megrontóiról, beszélnek arról, hogy ideje lenne már megtisztítani Magyarországot az idegen elemektől, s ők azok, akiknek barátai, tanítványai ide írják az ő fölbujtó szavukra, hogy ’Halál a zsidókra’.”

                                                 * * *

   Eddig az elkésett, csonka és suta közlemény. Nem követelik a "Szent Korona" rádió uszitásának elhallgattatását, sunyin .hallgatnak mint azok akik a jelmondatot festették a... keritésre

2010. június 25., péntek

AMIT A MAZSIHISZ ELHALLGAT ÉS NEM TESZ FELJELENTÉST

A "SZENT KORONA RÁDIÓ" FELFEDI:

"Működik az ellenállás Debrecenben a megszállók ellen"

Ismeretlenek véleményüket fejezték ki a zsidó temető kerítésén  - hangzott el a Szent Korona rádión

 

"Debrecenben vasárnap éjjel a „Halál a zsidókra” mondatot fújták a zsidó temető falára. Aznap délelőtt holokauszt-megemlékezés volt a helyszínen, s az elhangzott beszédekben egyesek párhuzamot vontak a jelenlegi magyarországi antiszemitizmus és a Jobbik parlamentbe jutása között.

 

Az izraeli sajtónak nyilatkozók szerint Debrecenben már annyira rettegnek a zsidók, hogy a közízlésromboló és provokáló kipát sem merik föltenni az utcán.

Debrecenben a Monostorpályi úti zsidó temető falára vasárnap reggelre ismeretlenek festékszóróval véleményt nyilvánítottak a Halál a zsidókra jelmondattal. A temetőben vasárnap délelőtt végbement soron következő holokauszt-megemlékezés szónokai hangsúlyozták, hogy összefüggés van az egyre fokozódó magyarországi antiszemitizmus és a Jobbik választási sikere között. Olaj volt a tűzre a temető falára írt mondat, amellyel az izraeli sajtó is kiemelten foglalkozott. 
 

A debreceni föliratról szóló hírt a legnagyobb terjedelemben, fényképpel együtt a Jediot Áháronot című héber nyelvű újság közölte. A lap által megszólaltatott személyek azt állították, hogy a már szinte fokozhatatlan magyarországi antiszemitizmus legfőbb oka – így a vasárnapi debreceni föliraté is – a Jobbik választási sikere. Ha még tovább rettegnek, reméljük megérjük azt is, hogy az apartheid terrorállamba távoznak előbb-utóbb, ahol már az is mindennapos, hogy a zsinagógák falára és egyes emlékművekre festenek egy távol-keleti vallási jelképre emlékeztető jelet, ami a zsidók szemében különösen sokszor visszatetszést kelt. (A náci rádió a horogkeresztre gondol - N.K.)

Egy Áviél Málik nevű izraeli orvostanhallgató szerint a Debrecenben tanuló több száz izraeli egyetemi hallgató szinte retteg az egyre inkább megerősödő magyarországi antiszemitáktól, s a Jobbik parlamentbe kerülése után elmondása szerint az utcán már a kipát sem merik a kupájukra tenni.

Ascher Ehrenfeld debreceni rabbi hangsúlyozta, hogy a mostani eset nem tekinthető elszigetelt jelenségnek Magyarországon. "Sajnos ez számunkra már nem újdonság, mert az itteni (magyarországi) szélsőjobboldal nagyon emlékeztet bennünket Jörg Haider ausztriai pártjára. Az itteni szélsőjobb a legutóbbi választásokon a szavazatok 15 százalékát kapta, s azóta az antiszemiták még inkább magabiztossá váltak" - nyilatkozta a Jediot  ACHRONOTNAK   rabbi Ehrenfeld, akit Izraelből importáltak a debreceni zsidók."

                                                                                * * *

    Eddig az un, Szent korona rádió, amely a kuruccal vetekszik az antiszemita uszitásban. Talán csak annyit, hogy a Mazsihisz, melynek elnöke látta a feliratot és meg is emlitette debreceni beszédében – legjobb tudomásunk szerint nem tett feljelentést és honlapja nem kommentálta – ma, péntek, reggelig – az eseményt. Úgy látszik a tiltakozást a Debrecenben tanuló izraeli diákokra hagyják, illetve bizzák.

 

NAFTALI KRAUS :AZ ÁLDOZAT VISSZATÉR - 19 (1)

  

Jönnek az oroszok

 

A hetvenes években kezdödött az orosz allija.

    Sztalin halála után a hagyományos orosz antiszemitizmus mintha lazult volna ( 1); már nem fenyegettek orvosperrel (2) és a zseniális sztalini terv a zsidók tömeges Szibériába való deportálásáról, mintha jégre lett volna téve. Maga a rendszer is mintha enyhült volna, ha nem is nemzetközi vonatkozásokban. A hidegháboru folyt tovább; Kuba maradt a szocializmus előretólt bástyája és Chilében is pro-szovjet rezsim basáskodott. Az arab államok nagy többsége szovjet befolyás alatt állott, Moszkva adta, majdnem ingyen, a modern fegyvereket és ennek ellenében elvárta hogy az arabok  felszabaditsák Palesztinát.

     Magyarország sem maradt el az elvtársi segélynyujtásban: a Balaton mellett palesztin kiképzőtábor volt, ahol a jöbendő terroristákat kiképezték mindarra amit akkoriban a magyar elvtársak tudtak. Szerencsére ez nem volt sok (3  ) .Az izraeli kommunista pártvezérek mellett Arafat és terrorista tettestársai is sürün látogatták a magyar pártüdülőket és a már bemutatott Lali (4 ) szorgalmasan készitette a rádió majd tévé interjukat a "legendás" Abu Ammarral, aki nem volt más mint a véreskezü Arafat. Budapesten akkoriban alapszervezete volt az izraeli kommunista párnak, amely jelentős tevékenységet fejtett ki a többezres létszámu arab diákok körében. Zsidő közöttük ritka volt mint a fehér holló.

Az első orosz ólék idealisták voltak, olyanok akikben még élt a szüleik által beléjük plántált vallásos vagy cionista szellem. Ekkor jelentek meg az első refusenikok (5 ), akik ujra és ujra beadták aliija kérelmüket és automatikusan elvesztették állásukat, gyakran lakásukat is. Ekkor érkezett Izraelbe Hermann Branover a világhirü tudós, az elektro-hydrodinamika professzora, (6) valamint sok más ismert Ászir Cijon (7 ) mint Ida Nudel, Joszip Mendelevits , majd jóval később, miután letöltötte hosszu börtönbüntetését,  Anatoli (Natan) Saranski, aki azután Izraelben pártot alapitott és miniszter volt több kormányban.

 

       Kémek a zsinagógában

 

Az izraeli-szovjet viszony soha nem volt felhőtlen. Moszkva ugyan elsőként és egyidőben ismerte el Izraelt, szinte versenytfutva az Egyesült Államokkal és a cseh fegyverszállitások (8 ) is szovjet engedéllyel történtek. Ekkor még Moszkva abban az illúzióban ringatta magát, hogy az ifju zsidó állam semleges lesz az élesedő hidegháboruban (9 ) és igy kommunista bázist, illetve kommunista  hidfőt jelenthet a többnyire maradi,  reakciós arab államok tengerében. Gromikó hires Ensz-beli beszéde is erre a reményre utalt.

(Utána kiderült hogy Izrael nem vállalja a szovjet csatlós szerepét. Ben Gurion megnyilatkozásai, a massziv amerikai segitség, az amerikai zsidóság szerepe és befolyása mind ennek az ellenkezőjét jelezték.

Ezzel egyijelüleg megszólaltak Moszkvában a  vészharangok. Az első izraeli követ Golda Méir ( 10) megjelenése a moszkvai nagytemplomban, óriási tömegeket vonzott. Az emberek sirtak és nevettek; közelharc folyt azért hogy Golda ruháját megérinthessék, kezét megsimogassák. A rendszer nagy megdöbbenésére kiderült, hogy a szovjet zsidóság él és létezik, a kihunytnak hitt  parázs alatt és Birobidzán, a szovjet alternativája a cionimusnak és Erec jiszráélnak  - csúfosan megbukott.

 

Tartozunk az igazságnak azzal, hogy még a legsötétebb sztálini terror idején is létezett legalábbis

földalatti zsidó élet a Szovjetunióban. Haszidok, elsősorban habad haszidok, illegális zsinagógákat, rituális fürdőket és  hédereket tartottak fenn és akit elkaptak, mehetett Szibériába. Érdekes hogy a cári rezsim ezen jellegzetes büntetését, a szibériai számüzetést, minimum 3 ,5 vagy tiz évre, az a rendszer is fenntartotta, amely azt hirdette magáról, hogy nála a legfőbb érték az ember...

 

Még Izrael megalakulása előtt müködött a Szovjetunióban a Netiv, egy féllegális zsidó (izraeli) szervezet, melynek célkitűzése az orosz zsidók ébrentartása volt. 1948 után a szervezet emberei mint álcázott izraeli diplomaták tevékenykedtek és idővel a tevékenység kiterjedt a többi, keleteurópai csatlós államra is).

 

A szovjetunióban a Netiv tevékenysége amennyire limitált, annyira eredményes volt. Emberei szorgalmasan eljártak szombatonként, a helyi zsinagógába, vittek magukkal imakönyveket, Chumesokat (11) stb, amiket ima után rendszerint ottfelejtettek. Ezeket a helyi zsidók, öreg, kopott emberek, azonnal elhappoltak és hazavittek.

 

A hatóságok a Netiv embereit kémeknek tekintették és mindent megtettek hogy munkájukat megnehezitsék. Diplomata státusuk ugyan nyujtott valamelyes immunitást a mindennapi nyaggatások ellen, de nem egy izraeli  diplomatát tettenértek és kiutasitottak.

 

   Sárét fia tálitban

 

Kobi (Jákov) Sáréttal, a volt miniszterelnök fiával, együtt dolgoztam évekig a Mááriv szerkesztőségében. Együtt szerkesztettük, a heti képes mellékletet. Kobi annakidején diplomata volt Moszkvában, jobban mondva a Netiv embere volt az izraeli követségen. Jól megtanult oroszul és jó kapcsolatokat épitett ki sok zsidóval, köztük a Hábád embereivel. Feleségével, Rinával, hosszu autótúrákat tettek Sztálin birodalmában és mindenhol elsősorban a zsinagógát keresték, ahol biztosra mentek: ott lehetett mindig zsidókat találni. Voltak köztük beépitett emberek, provokatőrök, besúgók, mint mindenütt  a világon, akárcsak akkoriban Budapesten, de voltak becsületes zsidók is, főleg 6o éven felüliek (12), akik egymás társaságát keresték.

 

Kobi szorgalmasan vitte az imakönyveket, felejtette ott a tálitokat és ha valaki kérte és az illető nem volt módfelett gyanus, szerzett neki töfillint is.

 

Kérdésemre, hogy életében mikor volt utoljára templomban, mielőtt Moszkvába utazott , Kobi nevetett: utoljára a Bar Micvámon öltöttem Tálitot.

 

 (Egy szép napon letartóztatték Kóbit, majd azonnal szabadlábra helyezték, amikor megmutatta nekik diplomata útlevelét. Közölték vele, hogy  illegális kapcsolaton kapták rajta szovjet zsidókkal és ki fogják utasitani. Igy is lett. Nem ö volt az első, sem az utolsó izraeli diplomata, akik a Netiv képviseletében próbálták visszaforditani az idő kerekét A  1972-ben elkezdődött orosz allija, ami az elején csak csurrant-cseppent , évtizedekkel később szélesen hömpölygő folyamma vált, amit csak a Jom Kippuri háboru szakitott meg, rövid időre.

 

Ekkor lett elvetve Izraelben az a mag, amiből később a Ki a Zsidó akut problémája kiburjánzott. A szovjet zsidók nagy része vegyesházasságban élt és ez a tény motiválta az izraeli törvényhozást, amikor az un, Hazatérési Törvényt ( 13 ) megalkotta. Ennek előzménye az izraeli belpolitikában, illetve a baloldal valláselllenes hozzáállásában keresendő.

 

A hatvanas évek közepetájt, amikor a belügyminiszter egy baloldali pártt küldötte, Jiszráél Bár-Jehuda volt, az rendeletileg szabályozta a Ki a Zsidó kérdését és  utasitotta a minisztérium tisztviselőit, hogy mindenkit aki jóhiszemüen magát zsidónak vallja, kérése szerint kell bejegyezni.

Ez nagy felzúdulást váltott ki. Az NVP  (14) elhagyta a kormányt és mind bel mint külföldön a hagyományos körök éleshangu kampányt inditottak a határozat ellen, amelyben életveszélyt láttak a zsidóság számára, akárcsak a vegyesházasságokban. Ekkor Ben-Gurion egyedi lépésre szánta el magát: levelet intézett 7o zsidó gondolkodóhoz, amelyben kérte nyilvánitsanak véleményt milyen kritériumok alapján lehet napjainkban meghatározni ki a zsidó, illete miképpen lehet a zsidósághoz csatlakozni.

 

   A hetven közül 67 azt válaszolta, ilyen-olyan megindokolással, hogz ebben a sorsdöntő kérdéésben csak és kizárólag a Halacha (15 ) mérvadó, ami kimondja hogy az a zsidó aki zsidó anya gyermekeként látta meg a napvilágot, vagy pedig szabályosan, annak rendje és módja szerint betért a zsidóságba (16) Azt is mindenki elismerte, hogy a betérités egy halachikus fogalom és igy az nem állami tisztviselők, illetve Szochnut funkcionáriusok (17)  prerogativája , hanem kizárólag ismert és elismert rabbiké (18).

 

A kapitány svéd felesége

 

   A fentiek alapján Ben-Gurion annullálta Bár-Jehuda  rendelkezéseit és visszaállitotta az azt megelőző helyzetet. Az NVP visszatért a koalició berkeibe és visszatérhetett volna a nyugodt emésztés korszaka, ha nem Benjámin Sálit százados, az izraeli haditengerészet  pszichológusa.

 

  Ez a hadfi egy svéd sikszet vett feleségül és amikor fia született, követelte hogy azt zsidóként jegyezzék be. (19). Ezt a belügyminiszter megtagadta, mire Sálit a felsőbirósághoz fordult. Amaz elvi határozatában felkérte a kormányt, hozzon törvényt, amely az elvi jelentőségü űgyet közmegelégedésre szabályozza.

 

Ekkor keletkezett az un. Hazatérési Törvény módositása, amely kimondta hogy zsidó az akinek zsidó (volt) az édesanyja {és nem lett hitehagyott}, vagy pedig betért. Már itt, ezen a ponton keletkezett a vita amely a mai napig nem jutott nyugvópontra: mi az hogy betért? Ha a törvény nem irja körül, hogy a betérés csak a halacha alapján lehetséges és érvényes, akkor holnap egy három tagu cipész quórum VAGY REFORMRABBI EGYÜTTES FOG TÉRITENI, AMIT PERSZE A HALACHA ÉS AZ ANNAK ALAPJÁN ÁLLÓ VALLÁSOS  tábor nem fog elismerni. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy ez az alapja annak hogy a világ zsidósága, akárcsak az izraeli országos főrabbinátus, nem ismeri el a budapesti betéritéseket (2o ).

 

   Még ennél is rosszabb volt a törvény második cikkelye, amely kiterjesztette a zsidóság elismerését olyan személyekre, akik az édesanyja nem zsidó, de... van egy zsidó nagyapja, aki  már rég elhalálozott, amikor nevében a gój leszármzott kéri allija jogát, azon az alapon, hogy ő egy nagyapai zsidó. Ezen az alapon kapta meg 1996-ban a pesti Szochnuttól az allija jogát, Lovas István, az ismert ujságiró. (21).

 

     A Sálit ügy fináléja, Svédországban fejeződött be. Miután nem irták be fiát zsidónak (és felesége nem volt hajlandő betérni...), a család Svédországba repatriált, ahol a cionista Sálit felvette felesége vallását majd...öngyilkos lett.

 

Az 1970-ben elfogadott Hazatérési Törvény  módositás ellen azóta két oldalról küzdenek. A hagyományhü zsidók azért, hogy betömjék a törvény hagyta hézagokat, mig a szélsőbal és az uszájában lévő arabok, azért mert a törvény előjogokat biztosit a zsidóknak és ezzel próbálja Izrael zsidó jellegét konzerválni.

 

{ A legelső aki a törvény ellen kikelt, az a lubavitsi rebbe volt . A törvény születése pillanatától követelte,hogy tegyék hozzá, azt a félmondatot, hogy a betérésnek a Halacha szerint kell történni. Ezt az akkori kormányzat azzal a sanda indokolással tagadta meg, hogz ez természetes, hiszen nincs más térités, csak halachikus. Ezzel szemet hunytak az Amerikából importált reform-rabbik felett, akik úgymond, szintén a Halacha szerint téritenek, mondván hogy ez marginális, jelentéktelen. Ben-Guriont idézték, aki egykor azt mondta hogy ha majd allijázik Amerikából egy-két millió reform zsidó – akkor  Izrael kénytelen lesz tekintetbe venni őket. A kulisszák mögött voltak akik tudni vélték, hogy Jáákov S. Shapiró, az akkori igazságügyminiszter, szándékosan fogalmazta igy a törvényt, mert akkor már számitottak az orosz tömegallijára, amely sok vegyesházasságot és egyéb hasonló identitás-problémát igért.

 

Azután kiderült, hogy a valódi probléma a második  paragrafusban rejtőzik. Ennek alapján jött Izraelbe az elmult 3o évben (197o-2ooo) több mint félmillió  nem-zsidó, köztük, hithü, vallásos pravoszlávok (22). Befolyásuk roppant káros, az országot elárasztották sertéshúst árusitó hentesüzletekkel; karácsony előtt az „orosz”lakta városokban tömve vannak a pravoszláv temlomok és üzletek sora árulja a karácsonyfadiszeket. Mi ebben a rossz? – kérdezheti valaki. Semmi. Izraelben vallásszabadság van, moszlimok, drúzok, cserkeszek és nagyszámu keresztény (katólikus, görögkeleti, stb) élnek itt és élveznek olyan szabadságot amit sehol másutt a közelkeleten. Azonban ezek nem a Hazatérési Törvény alapján jöttek ide, amely kizárólag zsidókra vonatkozik és nem csapták be a zsidó államot fiktiv papirokkal (23) és egy „zsidó nagyapával”, mintha a zsidóság egy örökölhető ráció lenne.)

 

    A hetvenes években érkező orosz allija tehát még idealista, zsidó tudattal és cionista háttérrel rendelkező zsidókbál állott. Fogorvosom, Dr Mark (Mordecháj?) Shapiró, aki az ötvenes években született, meséli hogy szülei őt körülmetéltették, „nagy nehézségek és önfeláldozás” közepette. Nem voltak vallásosak, de „tudták hogy zsidók, nemcsak a gój környezet ellenséges hozzáállása, zsidózása miatt” és igyekeztek a szikrát ébren tartani. Mihelyt alkalom  adódott beadni az allija kérelmet – azonnal sokan beadták, bár tudták, hogy egy hosszu és keserves tortura elibe néznek. Akiket elutasitottak – a refusenikok  – a szovjet társadalom páriái lettek és mindenki ott rugott beléjük ahol csak tudott.

 

      A bécsi futószallag

 

          Amikor az eleinte gyér allija egyre növekedett és már-már tömegallija lett, olyannyira hogy a Szochnut Bécsben ideiglenes tábort létesitett – ujabb két probléma felhőzte az addig annyira áhitott és csodálatosnak tartott  (24) jelenséget. Egyrészt, a Bécsben néha hetekig tartózkodó orosz zsidókat megcsapta a nyugat szele és már nem mindegyikük akart azonnal Izraelbe menni. Voltak akik bevallották, hogy eredetileg is Amerikába akartak menni, de a Szovjetunióban nem  volt lehetőség ezt kérni, voltak aki üzleteleni kezdtek – főleg a grúziai és bucharai zsidók – és lemaradtak, ott maradtak Ausztriában.

 

 Izrael tiltakozott, megpróbálta ezt adminisztrativ eszközökkel megakadályozni, vagy legalább megneheziteni – de Brunó Kreisky, Ausztria (zsidó származásu) szocialista kancellárja – vétót emelt ez ellen. Ausztria egy demokratikus állam – mondta Izrael képviselőinek, illetve a Szochnut funkcionárusainak – örüljetek, hogy engedélyezzük az allija itteni  ÁTVONULÁSÁT, DE NE KÉRJÉTEK, HOGY MI LEGYÜNK IZRAELI CSENDŐREI ÉS TEGYÜK KARANTÉNBA  azokat akik le akarnak maradni. Ausztria szabad ország és az marad itt, aki akar. Ott is maradtak jó pár ezren.

 

  A másik probléma volt az ami demonstrálta, hogy a pokolba vezető út is – néha – jó szándékkal van kikövezve. Az orosz olék bécsi tartózkodása során – néha heteken keresztül – kiderült ami tudott volt addig is: sok köztük a nemzsidó. A Szochnut egyes funkcionáriusai – köztük egy magyarszármazásu agilis kósersági felügyelő – elhatározták hogy „besegitenek”: három ember, egyik sem rabbi, köztük az emlitett másgiách, futószallagon betéritettek több tucat orosz gójt, akik erre hajlandónak mutatkoztak (25). A turpisság  kiderült, a Szochnut zavarában nem tudta hogy magyarázkodjon; a másgiách „csak jót akart”. Az izraeli országos főrabbinátus kéttagu vizsgálóbizottságot küldött ki Bécsbe, amely megállapitotta hogy a „susztertéritések” (26) érvénytelenek. Ezentúl a gójokat Izraeli küldték, anélkül hogy még útközben próbálták volna megoldani a problémát.

 

{Késöbb, amikor a szovjet rendszer összeomlott, és a többi „szocialista” országokból is jött allija Izraelbe – a probléma megduplázódott. Romániában, ahonnan állandóan jött allija (lásd a 13. fejezetben), Rosen főrabbi kategórikusan megtagadta a téritést. Az első években csak vallásos zsidók jöttek, fóleg Erdélyból, azután mindenféle zsidók – de zsidók. Később már jöttek vegyesházasok is, de ekkor Rósen főrabbi azt mondta hogy Izrael egye amit főzőtt a „Hazatérési Törvénnyel”, ő bizony nem foglalkozik téritéssel. Voltak itt-ott sakterok, akik papirral „bizonyitották” hogz x.y. nagyapja a nagyváradi zsidó temetőben van eltemetve (27), tehát zsidó. Voltak akik születési okmányokat hamisitottak, ezeket a tel-avivi Liskát Hákeser (28 ) irodájában fülelték le szakértők

 

   Magyarországon is voltak stiklik, de itt nem kellett papirokat hamisitani (29) mivel a Sip utcában betéritettek boldog-boldogtalant, anélkül hogy zavarta volna az ottani rabbikat, hogy téritéseiket sehol a világon nem ismerik el. Csak a 9o-es évek végén voltak esetek, amikor Pesten pénzért téritettek be román sikszekat, akiket a temesvári „kollega” (30)  küldött és akiket úgy vettek fel  Ábrahám kebelébe – egy nap alatt! – hogy a Bét Din (31) tagjai közül senki nem tudott vele egy szót váltani.)

 

Dr Gordon és a pesti  Bét Din

 

  Volt egy rövid periódus – 1989-9o körül – amikor a pesti betéritéseket az izraeli főrabbinátus elfogadta.  Ez két dolognak, illetve két embernek volt köszönhető: Dr Chájim Gordonnak, a Liskát Hákeser magyarországi képviselőjének és Dr Schőner  Alfrédnak, aki akkor – allijázása előtt -  az országos főrabbi feladatát töltötte be.

 

Dr Gordon, foglalkozására nézve orvos, hagyományhű zsidó lévén, elvi és praktikus okokból egyaránt – azon volt hogy ha vegyes házaspár készül allijázni, akkor a nemzsidó felet már Pesten téritsék be és ezzel megtakaritsanak Izraelnek sok fölösleges fejfájást. Ennél fogva dialógusba kezdett Schőner förabbival, akit rávett, hogy a téritéseket csinálják úgy, hogy azok a Halacha szerint elfogadhatók legyenek ( 32). Ennek Sch. részéről nem volt akadálya. Ezidőben a pesti Bét Din másik két tagja is vallásos, szombattartó zsidó volt (33) . Dr Gordon kidolgozta a betérés „alapszabályait”, amelyek összhangban voltak a Halachával.

 

       A kapcsolat az izraeli förabbinátussal – alkalmasint Mordecháj Élijáhu főrabbival (aki nemrég huny el) a cigányügy kapcsán jött létre. Ekkoriban történt, hogy  egy izraeli vidéki rabbinikus biróság felfedezett egy Pesten datált hamis betérési okiratot. Kiderült egy cigány ikerpár – két hasonló kinézésü férfi – átverte az izraeli rabbikat, amennyiben egyikük betért a Sip utcában és a másik utánajött Izraelbe és ikertestvérének meghamisitott igazolványával operált, hogy ezzel ő is zsidóvá avanzsáljon.

 

    Amikor a turpisság kiderült, felhivott engem az országos főrabbi személyi titkára és a főrabbi nevében konzultált velem a magyarországi téritések mikéntjéről. Kendőzés nélkül elmondtam amit tudtam és proponáltam, kezdeményezze az izraeli főrabbinátus a pesti téritések elismerését – amennyiben azok megfelelnek egyrészt a halacha követelményeinek, másrészt meg bizonyos adminisztrativ feltételeknek, amik a hamisitásoknak vannak hivatva elejét venni. A titkár közölte hogy pár napon belül visszatér hozzám.

 

     Valóban, a következő héten felhivott és immár a főrabbi – Mordecháj Élijáhu – személyesen kért fel legyek a következőkben az ő küldötte Magyarországon és hassak oda hogy a Sip utcai rabbik elfogadják az izraeli főrabbinátus feltételeit, minek ellenében elismerik betéritéseiket .

 

Következő pesti utazásom során átadtam az üzenetet majd összültünk a rabbikkal, miután már a kezükben volt a Dr Gordon által szerkesztett „szolgálati szabályzat” ami  a halacha feltételeivel volt egyeztetve. Mindenben egyetértettünk, csak egy zavaró – de mulatságos – közjáték felhőzte be a zavartalan egyetértést. Amikor hangsulyoztam, hogy  a körülmetélésnél és mikveban (rituális fürdő) való alámerülésnél nem kevésbé fontos a harmadik feltétel – a zsidóság alaptételeinek elfogadása és kötelezó igéret a parancsolatok betartására – az egyik vallásosnak ismert főrabbi indignálódva jegyezte meg, hogy ha ezt az utóbbit megköveteljük – senki nem fog akarni betérni...

 

      Az egészet előről kellett kezdeni és megmagyarázni a pesti Bét Din igen tisztelt tagjainak, hogy a zsidóság nem misszionárius vallás, nem keres alanyokat a téritésre és aki nem fogadja el az alapfeltételeket – ne térjen be.

 

    Gyakorlati téren a jeruzsálemi förabbinátus megkövetelte hogy minden téritési aktáról azonnal küldjenek másolatot az izraeli rabbinátusnak, ne fotózzanak aktákat hanem csak originális, lepecsételt fényképekkel ellátott okmányokat küldjenek és az izraeli főrabbinátus fenntartja magának a vétó jogát.

 

     Pesten mindent elfogadtak és igy több mint egy éven át – elsőizben a szakadás óta – a magyar zsidóság be illetve visszakerült a világzsidóság vérkeringésébe.

 

       Azután Schőner főrabbi allijázott és aki a helyére került – nemcsak utazott hanem karambolozott is szombaton, ezzel kimeritve a  ferheszjá (nyilvánosság)  (34) fogalmát. A Sip utca ismét elveszitette a világzsidóság elismerését. Ezt azután sem kapta vissza, hogy a karambolozó főrabbi Kanadába kényszerült emigrálni. (35).
 
      (Folyt.köv.)

                                           JEGYZETEK

 

 

1)        Lásd erről részletesen Gereben Ágnes könyvében, „Antiszemitizmusa Szovjetunióban (Polgart kiadás, Budapest, 2ooo).

2)       Ez egy klasszikus vérvád volt, annak modern formájában: zsidó orvosok meg akarták mérgezni Sztálint.

3)       A libanoni hadjárat során, amelynek fedőneve „A Galil békéje” volt, az izraeli katonák ládaszámra találtak aknákat és kézigránátokat Made in Hungary felirattal.

4)        Chrudinák Alajos.

5)         Angolból to refuse – visszautasitást jelent.

6)         Ma szigoruan vallásos, Habadnik, a beér-sevai Ben-Gurion egyetem professzora.

7)          Cion Foglya (héber) ismert idióma, melynek eredete Jehuda Hálévi egyik költeménye.

8)       Ezek egyszerü és primitiv második világháborubeli puskák voltak, öttöltényes tárakkal. Azonban érkezésük pillanatában – a zsidó állam kikiáltása előtt és után – más fegyver alig volt az izraeli véderő kezében.

9)        Ez Churchill emlékezetes fultoni beszéde után kezdődött, amikor a győztes Nagy Britannia miniszterelnöke éles kirohanást intézett a nemzetközi kommunizmus ellen, megjelölvén azt mint a szabad világ ellenségét.

10)    Meirson, a későbbi miniszterelnök, a Munkapárt (Mapaj) egyik vezetője.

11)    Chumás (héber) szószerint ötöd, Mózes öt könyvének egy-egy része.

12)    Ezek már nyugdijasok voltak és nem volt sok vesztenivalójuk. Ezek képezték sokhelyütt az un. „Dvacetká”kat ( a huszak) akik kérhettek engedélyt egy zsinagóga fenntartására és üzemeltetésére.

13)    Héberül „Chok Hásvut”. Az eredeti jószándék megfeneklett a törvény (szándékosan?) kétbalkezes fogalmazásán. Lsd a továbbiakban.

14)    Nemzeti Vallásos Párt (Máfdál), az egykori Mizráchi és Hapoel Hamizráchi egyesüléséből létrejött langyos-ortodox beállitottsága pártszövetség. Ujabban nagyobb sulyt helyez a nemzeti mint a vallásos jellegre.

15)    A zsidó törvény (héber).

16)    Ennek több konkrét előfeltétele van, de a legfontosabb  egy pozitiv és egy negativ: a pozitiv - elfogadni és tartani a zsidóság törvényeit, mig a negativ hogy a prozelitajelöltnek semmiféle személyes vagy anyagi érdeke ne fűződjön a betéréshez. Az első egy paradox helyzetet okoz: mig egy vallástalan, semmit nem tartó zsidó – zsidó marad ha annak született; egy gój nem válhat zsidóvá ha nem fogadja el és nem tartja be a Halacha előirásait.

17)     Lásd a továbbiakban a bécsi futószallag botrányát, melynek negativ hőse egy „vallásos” Szochnut funkci volt.

18)    Ennélfogva a kérdés tulajdonképpen – a betérés vonatkozásában – nem az hogy „Ki a zsidó”, hanem hogy „ki a rabbi”? Mivel a betérés (Gijur) egy halachikus fogalom – amit a világon senki nem vitat – egyértelmü hogy reform rabbik, akik tagadják a  Halachát, vagy tudatlan, am-hoórec, gyorstalpaló tanfolyamot végzett „rabbik” (vagy pláne „rabbinők) téritései fabatkát sem érnek.

19)    Anna Sálit nem volt hajlandó betérni sem.

20)   Volt egy rövid periódus amikor elfogadta és elismerte. (Lsd a továbbiakban).

21)   A botrányt az Élet és Irodalom cikksorozata robbantotta ki, amikor kideritette, hogy  „a legnagyobb magyar antiszemita”, (akárcsak Imrédy Béla a maga idejében ) – zsidó. Ennek következtében az izraeli belügyminisztérium anullálta Lovas alijja engedélyét, (amit a pesti Szochnut ajánlására kapott). miután találtak a törvényben egy paragrafust, miszerint „antiszemita nem allijázhat”.

22)   Részvételükkel több pravoszláv imaház létesült az olé-lakta helyeken

23)    A volt Szovjetunió területén valóságos dokumentum-hamisitó hálózat müködik, amely mindent képes hamisitani, születési bozonyitványtól kezdve (benne az 5. paragrafus, a „jevrej”, hébernyelvü házasságlevélig (Ktubá) illetve válólevélig (get).

24)    A Vasfüggöny részleges felemelkedését, amikor a szovjet diktatura még létezett és müködött – a vallásos zsidók és nemkülönben a profán ateista cionisták – szerte a világon a messiási kor előhirnökének tekintették.

25)   Nem mindenki. Egyesek szerint, paradox módon, főleg azok akik Auszriában akartak maradni, vagy Amerikába emigrálni...

26)    A kifejezés az egyik neves izraeli rabbitól származik. Ha a háromtagu Bét Dinnek nem kell hogy ismert kvalifikált rabbik legyenek tagjai – akkor ez lehet három ügyvéd, vagy költő, esetleg csizmadia is... A lényeg hogy hárman legyenek mert ezt a Halacha előirja.

27)   A szóbanforgó sakter  egy ortodox, szakállas, pajeszos zsidó volt, akinek a pénz elvette az eszét.

28)    A Netiv izraeli neve. Irodájában évtizedeken keresztül, odaadó, vallásos cionisták ültek, akik mindent megtettek hogy a csalásokat leleplezzék. Ezek közül itt csak kettőt emlitek: Chájjin Wurzl (z”l), aki a román alliját felügyelte és  Eliezer Bár-Jehuda (Blau) – éljen 12o évig – aki a magyar zsidóság  referense volt. Az utóbbival éveken keresztül együttmüködtem magyar zsidó ügyekben, amikor még Magyarország Kádár bús hadát nyögte. Egyszer küldetett  velem Raj Tamásnak, aki akkor az ottani zsidóság nagy igérete volt – kilenc Talmud fóliánst (a Steinsalz rabbiét), ami visszajött, azzal hogy nem váltották ki a póstáról...

29)   2-3 esetet kivéve.

30)   Dr Neumann Ernő, a pesti rabbiképző első világháboru előtti utolsó mohikánja, ma az egyetlen „rabbi” Romániában, több mint 6o éve Temesvárott.

31)   Rabbinikus biróság (héber).

32)    Három előfeltételt követel meg a Halacha: a zsidóság alapelveinek elfogadását és ennek deklarálását, a körülmetélést és a rituális fürdőben (mikve) való alámerülést. Nők esetében csak két előfeltétel van.

33)    Deutsch Róbert és (néhai) Hochberger László főrabbik.

34)    A Halacha szerint 1o felnött zsidó férfi jelenti a „nyilvánosság” qvorumát, akárcsak a minján. Ha valaki tiz ember előtt szombatot szeg – akkor az a szombatszegő kategoriájába kerül.

35)    Nem a szombatszegés miatt, hanem egy buta, nem meggondolt interju következtében, amiben az antiszemita hangolásu „közvélemény”  - jogosan – provokációt látott. A főrabbi nevét – Landeszmann György – nemcsak azért irom ki, mert annakidején a magyar és világsajtó tele volt vele, hanem azon talmudi el alapján, ami úgy szól  hogy „közhirré teszik a kétszinüeket, Isten nevének meggyalázása miatt”  (Mefárszömim et háchánéfim. Mipné chilul hásém  - Jóma  86, b). Rási szerint azokról a vétkes emberekről van szó, akik magukat cáddikoknak adják ki és az emberek eltanulják rossz cselekedeteiket . (Uo). Ma L.Gy. egy kis kanadai reform közösség rabbija.