ÉN ÉS A REBBE(28)

Aki megáldotta a Rebbét

 Mrs. ShulamiT Saxon a Yeshiva Schools oktatója a pennsylvaniai Pittsburgh-ben. 1981-ben, bát micvája alkalmából levelet írt a Rebbének.

 

„Hallottam másoktól, hogy amikor az ember eléri a bát micvá korát, szép hagyomány levelet írni a Rebbének, hogy erről tudjon, és áldást kérni tőle. Nem hallottam még korábban erről, hogy a Rebbének levelet lehet írni, akkoriban hallottam róla először. Leültem tehát levelet írni, és azt gondoltam, hogy ha levelet írok a Rebbének, és áldást kérek, az úgy illik, hogy én is küldjek áldást a Rebbének. Ne csak kérjek, hanem adjak is. Így gondolkodtam akkor, tizenkét évesen.

" kicsit zavarban voltam az egésszel, nem tudtam, hogy szokás az ilyet intézni, nem tudtam kit kérjek meg … úgy gondoltam, hogy titkosírással írom. Az öcsém mutatta meg nekem azt a titkosírást, amivel a mezüzé hátuljára írnak, és úgy gondoltam, hogy a Rebbének a legmegfelelőbb áldás – tudtam, hogy a Rebbének és a Rebbecennek nincsen gyermeke –, ha gyermekért való áldást adok.

"Megírtam, elküldtem, és a végére ezt írtam, titkosírással: ’Bircháti l’Rebbe, áldásom a Rebbének, sejiváldu lo bánim, hogy gyermekei szülessenek, áf ál pi selo nigzár lo kách, még ha nem is így rendeltetett számára.’”

„Tisri 3-án írtam ezt a piszkozat alapján, ami ma is megvan, a születésnapom pedig tisri 6-án van. Tehát valamivel később megkaptam a választ, áldással, hogy legyek sikeres zsidó asszony, és a Chábád hű leánya, és a válaszlevél végén valamiféle betűk voltak. Azt gondoltam, aláírás lehet, ahogy az szokás hivatalos leveleken. Megmutattam a testvéremnek, aki azt mondta: ’Nem, ez a Rebbe válasza, ugyanazzal a titkosítással írt!’ A Rebbe ezt írta: ’Sehagad sach de’akid,’ ami a rejtjelkulcs szerint ezt jelenti: ’Todá ál hábráchá – Köszönöm az áldást’.

Akkor, tizenkét évesen, azt gondoltam, hogy ez kedves válasz volt. De nem voltam tisztában vele, micsoda jelentősége lesz később a számomra. Amikor felnőttem, és nekem is voltak már gyermekeim, és felolvashattam ezt a lányom bát micváján, akkor értettem meg, milyen kivételesen szerencsések voltunk, hogy ilyen fantasztikus vezető jutott nekünk. Aki rászánta az időt és fáradságot, hogy egy tizenkét éves lány levelét elolvassa, és rejtjeles választ írjon. Hogy tudjam, hogy a Rebbe az én titkosírásomra figyel , és szeme se rebben közben, hogy úgy mondjam, csak ennyit felel, egyszerűen: ’Köszönöm az áldást.’”

 

(Gut Sábesz, Budapest)