A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL –VÁJIKRÁ -2014

           

ISTENSZOLGÁLAT MINT ÉLVEZET

 

Szakaszunkban van egy parancsolat, amely úgy szól, hogy „a kövérje (faggyúja) az Örökkévalóé”. (3Mózes 3,14) A következő versben, amely mintegy kiegészíti ezt, azt olvassuk, hogy vért és a faggyút tilos megenni, ezt az oltáron elégették.

  

 Maimonidés kiszélesíti ezt és azt mondja, hogy „minden, amit a jó Istennek szánunk, legyen a legjobból és a legszebből”, vagyis minden ami az istenszolgálattal és a parancsolatok betartásával van összefüggésben – a legjobb és legtökéletesebb módon teljesítendő.

 

     Mi történik akkor, ha az ember teljesít ugyan egy micvát, de nem a legalaposabb és a legmegfelelőbb módon? A Szifri erre azt a tórai verset idézi, amely úgy szól, hogy „nem fogtok vétkezni, amikor leveszitek a javát belőle...” (4Mózes 18,32), vagyis ha a micvát előírás szerint teljesítitek,  tehát a „javát adjátok” (a leviták a maguk tizedét a papoknak), akkor „nem fogtok vétkezni” (uo.)Ebből az következik, hogy ha nem a javából adjátok, teljes szívből, akkor vétkeztek. Ez a haszid, kabbalisztikus interpretációja a tizedek azon tórai törvényének, amely a levitákat kötelezte, hogy a kapott tizedből – ami megélhetésüket hivatott biztosítani – ők is leadjanak egy tizedet a kohanitáknak.

 

   Ámbár a halacha szerint, ha valaki a kohanitáknak szánt adót (trumá) a termés silányabb részéből adja, akkor is teljesítette kötelességét, de ez rossz benyomást kelt, és van benne egyfajta vétkes jelenség, mivel nem adta a javát („kövérjét”) az Örökkévalónak.

 

       ÖRÖM ÉS ÉLVEZET

 

       Ebben a gondolatban fontos üzenet rejlik a szellemi  istenszolgálat tekintetében is.

  A „kövérje”, ami zsiradék, az életet jelzi, vagyis az életörömöt és az élvezetet. Egy zsidó ember kötelessége ezeket az erőket az Örökkévaló szolgálatába állítani. Ez azt jelenti, hogy élvezetet kell találjon a Tóra tanulmányozásában, a szívből jövő imában és a micvák gyakorlásában. Nem elég, ha az ember ezt automatikusan teszi, hanem az istenszolgálatnak élőnek és élvezetesnek kell lennie.

 

Ámbár a micve teljesítettnek számít akkor is, ha csak mint kellemetlen kötelességet végezzük, mintha elfogadnánk a nyakunkra tett jármot. A halacha szerint egy micva akkor is az, ha nem önmagáért ("lismá") tesszük, és még akkor is, ha nem értjük pontosan értelmét és jelentőségét.

 

Mindennek ellenére egy parancsolat ilyetén fajta teljesítésében a  negligálás (vagyis a vétek) lehetőségének esélye megnő, mivel nem találjuk itt a „kövérjét”, vagyis az istenszolgálatot a javából.

 

    ÖRÖMTELJES ÉLET

       Valóban, miért annyira szükséges, hogy a zsidó ember életelixírje és élvezete a Tórában és parancsolataiban teljesedjék ki?

   Azért, mert az isteni akarat nem elégszik meg a Tóra  élettelen, mechanikus tanulásával és a micvák automatikus teljesítésével. Ő akarja és elvárja, hogy a Tóra és parancsolatai az ember életének esszenciája legyenek. A Tórának vérévé és a micváknak élete lényegévé kell válniuk. Ez jelenti a zsidóság  "élő" betartását, a tökéletes azonosulást vele – örömmel és élvezettel.

    Ezért nem elég a halachákat a Kicur Sulchán Áruchból (a S”Á rövidítése) tanulni,hanem a zsidó embernek el kell mélyedni bennük, és meg kell érteni  azokat.

Ugyanezen oknál fogva nem elég a Tóra nyílt, psátszerű részét tanulni, hanem el kell mélyedni a Tóra „belsejében”, ami nem más mint a chaszidizmus.

 

  A Tóra „belső” részével való foglalatosság (Drus, Szod) életet lehel a  Psát tanulásába is, és segítségére van az embernek eljutni odáig, hogy fogalomvilága annyira megtisztuljon és megnemesedjen, hogy valóban élvezni  tudja az Örökkévaló szolgálatát.

 

(Tórát Menáchem, 40. kötet)