Eörsi Mátyás: Fel kell hagyni a hallgatással

 "BERTA NÉNÉM NEM TUDTA FELFOGNI

 MIÉRT

KELL NEKI SÁRGA CSILLAGOT KITŰZNI"

 

A kormányzati holokauszt-emlékév botrányai a civil társadalmat is mozgósították, amely számára a világháló jelenti az első számú nyilvánosságot. Sokan Facebook-oldalakon mondják el szüleik, nagyszüleik második világháborús történeteit. A Holokauszt és a családom nevű nyilvános csoportnak pedig már majdnem háromezer tagja van. Vannak, akik úgy vélik: a Facebook magyarországi történetében e csoport elindítása volt a legjobb ötlet. A generációk emlékeit összegyűjtő oldalt az egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő, Eörsi Mátyás hozta létre.

 

SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

 

- A holokausztról már sok visszaemlékezés jelent meg. Miért hozta létre a háborús emlékek Facebook-csoportját?

– Lehet, hogy régi téma ez a közbeszédben, arról azonban kevesen mernek nyíltan beszélni, mit jelentett a holokauszt a családok, a generációk sorsában. A Facebook-közösség terve akkor vetődött föl bennem, amikor megkérdőjeleződött a korabeli magyar hatóságok szerepe. A Szabadság térre tervezett emlékmű is történelemhamisítást fejez ki: az akkori magyar állam ártatlan volt, a bűnökért csak a németek felelősek. A zsidó nemzedékek emlékezete cáfolja a politikai hazugságokat. A Facebook-csoportnak terápiás célja is van. Valamilyen okból az áldozatok utódai hallgatnak, mintha nekik lenne bűntudatuk, miközben a bűnösök mai követői hangoskodnak. Fel kell hagyni a hallgatással.

– Mintha egy gát szakadt volna át: a közösségi oldalra áradnak az írások.

 

– Majdnem 2900 tagunk van már, ami elképesztő. Amikor megnyitottam az oldalt, azt írtam: tudom, a családi traumákról nehéz beszélni, jobb hát, ha elkezdem a sort, elsőként én mesélek a felmenőimről. Mert a múlt nálunk is – mint a legtöbb zsidó családban – tabu volt. A mi generációnkban sokan gyerekkorukban nem is tudták, hogy zsidók. Egyszer az iskolából hazaérve szavalni kezdtem azt a versikét, amit az osztálytársaimtól hallottam: „Dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó, szalonnát eszik a zsidó.” Édesapám higgadt ember volt, de akkor magából kikelve ordított, hogy ilyet soha többé. Azt nem árulta el, miért. Lassan állt össze bennem a kép arról: ki vagyok én, mi a származásom.

– A családi titokra később fény derült?

– Csak jóval később jöttek elő a történetek. Felmenőim magyarnak érezték magukat. Szombathelyi rokonaim magyar dzsentriként éltek, a tiszti kaszinóban verték a blattot. Amikor bevezették a zsidótörvényeket, nem is értették, mi történik velük. Berta néni képtelen volt felfogni, miért kell sárga csillagot kitűznie. Aztán gettóba hurcolták, bevagonírozták, és szó szerint megőrült a vonaton. Az ő húga a marhavagonban szülte meg a gyerekét. A család azon ágából mindenkit elégettek Auschwitzban.

– A szülei hogyan menekültek meg?

– Édesanyám hamis papírokkal bujdosott mint erdélyi menekült, vidéki családhoz került. Egy falubeli fiú megkérdezte tőle: „Hogy hívnak téged, te gyönyörű szőke lány?” Anyám elbűvölve elárulta a valódi nevét. Azonnal elzavarták a családtól. Később eljutott Sztehlo Gáborhoz, a gyermekmentő evangélikus lelkészhez. Ő mentette meg. Apám újlipótvárosi csillagos házakban bujkált. Sosem beszélt nekünk arról, hogy az ostrom alatt naplót vezetett. Idősen halt meg, majd amikor elvesztettük édesanyánkat is, az ő hagyatékából előkerült apám korabeli naplója. Megrendítő olvasmány. Egyszer a csillagos házból munkára toboroztak fiúkat. A legjobb barátja is jelentkezett. Másnap az Egyetem téren egy kirakatban felakasztva talált rá. Apám a gázkamrákra is utalt a feljegyzéseiben. Márpedig ha ő fiatalemberként írt róluk, elképzelhető-e, hogy a hatóságok ne tudták volna, mi vár a zsidókra?

– Nem tart attól, hogy ezek a szörnyű történetek csak felszakítják a régi sebeket? A múlt már nem orvosolható.

– Ahogy szüleim generációját elnézem, az elhallgatás nemigen segített. Mi megpróbálunk változtatni, és elmeséljük az ő történeteiket. A Facebook-oldalunkra feltett szövegek alátámasztják: a horthysta hatóságok aktív és kegyetlen végrehajtói voltak a deportálásoknak. Van, aki arról írt: édesanyja svájci menlevelét a nyilasok összetépték, és vitték őt a többiekkel, a Duna-partra. De egy Wehrmacht-tiszt letépte róla a sárga csillagot, kirántotta a sorból. Ő egy németnek köszönhette az életét.