A TALMUD BÖLCSEI:EZRÁ, AZ ÍRÁSTUDÓ

 

EREDMÉNYES HARC A VEGYESHÁZASSÁGOK ELLEN

 

    Vajon miért kezdjük bölcseink bemutatását Ezrával, holott Mózes Mesterünk már a kezdet kezdeténél jelen volt, bábáskodott a Tóra-adásnál, olyannyira, hogy a Tóra az ő nevét viseli: Torát Mose, Mózes Tórája?

Róla, úgy gondoljuk, mégicsak tud egyet-mást az olvasó, Ezrá azonban úgyszólván ismeretlen.

 

   Mint a babilóniai fogságból való visszatérés szellemi vezetője és a zsidó állam második korszakának megalapítója, a Második Szentély egyik építője, óriási szerepet töltött be a leigázott és rabságba hajtott zsidó nép megmentésében és a Tóra restaurálásában. Bölcseink találó megállapítása szerint "érdemes és megfelelő lett volna Ezrá arra, hogy általa adassék a Tóra, csak éppen Mózes megelőzte őt" (Szánhedrin 21).

 

   Más népnél egy Ezrához hasonló kaliberü vezéregyéniség király - vagy legalábbis kormányzó, hadvezér, nagy hatalmú úr - lehetett volna. Nálunk, zsidóknál, titulusa egyszerű, szinte aszketikus: Ezrá HáSzofér, Ezrá, az Írástudó. Még csak nem is "főrabbi" . . .

       (Ezráról és koráról lásd részletesen Naftali Kraus: Az Ősi Forrás(12), Budapest, 2003).

 

Voltak próféták, és voltak zsidó királyok is. De Ezrával kezdődött a zsidó szellemi elit - az Írástudók - uralma. Azoké, akik fölötte álltak királyoknak és főpapoknak, a Tóra művelőié, a Tan képviselőié. Ezrával kezdődött az a kor, amelyet a Talmud szerint a szellem emberének kell meghatároznia: "Mán málká? Rábánán." ("Kik a királyok (uralkodók?)  A bölcsek." Gitin 62.)

 

                                                                                 * * *

 

    Ezrá, az Írástudó - akit a görög Biblia-fordítás alapján Ezsdrásnak is neveznek -, Szerájá főpap fia volt: ősei huszonhárom nemzedékre visszamenően kohániták voltak, vagyis Árontól, az első főpaptól származtak.

 

   Szeráját Rivlában végeztette ki Nabukodonozor babilóniai király, aki előzőleg lerombolta az Első Szentélyt, és száműzte a nép színe-javát. Az ifjú Ezrá is a száműzöttek között volt, bár nem tudjuk pontosan, mennyi idős lehetett akkor. Azt azonban tudjuk, hogy a Szentély lerombolása és Ezrá visszatérése között - ami Ártáksásztá király uralkodásának hetedik évében történt - legalább hetvenöt év telt el. Ezrá tehát mintegy nyolcvanéves korában allijázott. A Második Templom építése a zsidó időszámitás szerint 3413-ban, 352 évvel a polgári időszámítás előtt kezdődött. Ezrá öt évvel később érkezett Jeruzsálembe 1800 kísérőjével, tarsolyában Ártáksásztá király engedélyével.

 

   Előzőleg Kürosz (Cirus, héberül Kóres) király dekrétuma megengedte a zsidóknak, hogy hazatérjenek és felépítsék őseik Templomát. Ekkor indult el az első allija:

Zerubável ben Sááltiél pasa és Josuá főpap vezetésével 42.360 olé, vagyis repatriáns érkezett az Országba.

 

   Ezrá visszatérésekor a maroknyi új jisuv rengeteg nehézséggel küszködött: külső és belső ellenség veszélyeztette a békét. Izrael ellenségei, az annak idején Számáriában letelepitett bálványimádó népek, feljelentéseket küldözgettek a királynak, és különböző ürügyekkel próbálták - nemegyszer sikerrel - akadályozni a Szentély felépítését. A legnagyobb veszélyt azonban a vegyes házasság és a vele járó asszimiláció, a zsidó törvények semmibevétele jelentette. Ezen a téren Ezrá igen erélyesen lépett fel: követelte - és el is érte - az idegen nők eltávolítását.

 

                                                                           * * *

 

    Ezrá leírja az ima szövegét, amelyet közvetlenül Jeruzsálembe érkezése után mondott, amikor megtudta, milyen alacsony a nép erkölcsi-szellemi színvonala: az országban lakó más népek leányaival házasodik, és ebben a vezetők járnak elöl.

 

   Amikor mindezt meghallotta, írja, "megszaggattam a ruhámat és köpenyemet, téptem a hajamat és szakállamat, és összetörve ültem", majd térdre borult, imára emelte a kezét, és azt mondta: "Istenem! Szégyenkezem és pirulok, amikor fölemelem arcomat hozzád, Istenem, mert bűneink elborították fejünket, és vétkünk az égig növekedett. Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van. (. . .) És most mit mondjunk ezután, Istenünk? Hiszen elhagytuk parancsolataidat. . . " (Ezra 9,6 - 1O.)

 

    Ezrá volt az első, aki a Tórát a sínai szájhagyomány alapján szisztematikusan értelmezte és magyarázta, s akkora bölcsnek, olyan szent embernek ismerték, hogy a Talmud-bölcsek Máláchi prófétával azonosítják.

 

***

 

 

Ezrá, az Írástudó alapította a százhúsz tagú Nagy Gyülekezetet, amely évszázadokon át irányította a zsidó nép szellemi életét. Ennek a kollégiumnak az utolsó három próféta is tagja volt; ezek szövegezték meg az imákat, amelyek közül nem egyet ma is naponta elmondunk. Ez a szent gyülekezet rakta le - a Szentély tekintélyét is latba vetve - a második zsidó állam alapjait. Ezrá neve és tevékenysége szorosan összeforrott Nechemjáéval: Ezra és Nehémiás könyve egymást követik a Bibliában.

   

 

   Ezrá Babilóniában Báruch ben Nérijá tanítványa volt, aki Jirmijáhu - Jeremiás - próféta íródeákjaként ismeretes. Míg mestere élt, Ezrá nem álijázott, csak azután hagyta ott Bábelt, hogy kezébe vegye az Erec Jiszráél-i szellemi vezetést. Bölcseink szerint a visszatérés nemzedéke megérdemelte volna, hogy olyan csodák történjenek vele, mint Józsué honfoglalása idejében, de " . . . a vétek okozta, hogy ez nem így történt, vagyis nem erős kézzel foglalták vissza leigázott országukat, hanem Kürosz engedélyével tértek haza, és utána is hűbéresei voltak az egymást követő perzsa királyoknak" - írja Rási.

 

    Mi volt a "vétek", amely ilyen kellemetlen következményekkel járt? A Talmud bölcsei szerint abban állott, hogy nem egy emberként álijáztak:

nem használták ki a történelmi pillanatot, hogy szilárd kőfalként térjenek vissza az őshazába, hanem egyenként szállingóztak, ki-ki amikor neki tetszett (Jomá 9).

 

***

 

 

Már mondottuk, hogy bölcseink Mózeséval hasonlítják össze Ezrá tevékenységét: azt mondják, hogy Ezrá "visszaállította a koronát eredeti helyére", vagyis helyreállította a zsidó jogfolytonosságot azzal, hogy kötelezővé tette a Tóra törvényeit.

Ezrá vezette be az ősi héber betűk helyett a mai napig is használatos ásurita - asszír - írást. Könyvének egy része arámi nyelven íródott, de a nép ezt nem fogadta el, és megmaradt az ősi héber mellett. Vannak, akik azt álIítják - például Azaria de Rossi -, hogy már Mózes a most használatos betűkkel adta át a Tórát, később azonban ez feledésbe ment, Ezrá pedig "visszaállította a koronát": bevezette az eredeti betűrendszert.

 

     Legnagyobb tette kétségtelenül a vegyes házasságok megakadályozása és az idegen asszonyok eltávolítása. Ez a fájdalmas műtét elkerülhetetlenül szükséges volt, hogy a zsidók ne asszimilálódjanak a környező népekhez.

   

   Napjainkig is a zsidóság egyik legnagyobb problémája ez: ma is elkelne egy erőskezü  Írástudó, aki nagy tekintélyével megoldaná.

 

                                                                        ***

 

 

Ezrá egész sor szabályrendelettel is ismertté tette nevét. Ezek felőlelik az élet minden terűletét, és céljuk a zsidóság megerősítése. Bölcseink tíz, Ezrá nevéhez fűződő szabályrendeletet ismernek.

 

   Ő vezette be a hétfői és csütörtöki, valamint szombat délutáni Tóraolvasást, nehogy három egymást követő napon a Tóra nélkül legyenek a zsidók.

Ő rendelte el, hogy hetente kétszer, a piacnapok alkalmával ülésezzék a törvényszék, és tegyen igazságot a vitás ügyekben.

Ő tette a szombatra való holmik mosásának idejét csütörtökre, hogy időben készen legyen, és ne kelljen vele pénteken törődni.

Ő mondta, hogy pénteken este ajánlatos fokhagymát enni, mert az javítja a férfiúi potencíát.

Ő írta elő, hogy az asszonyok korán kelvén kenyeret süssenek, mert így lesz mít adni a kéregető szegényeknek.

Ő hozta az egyik legeredetibb közérdekű rendeletet is, amely szerint piperecikeket és szépítőszereket árusító kereskedőknek kell járniuk a kisvárosokat, hogy a nők hozzájussanak a megfelelő kozmetíkumokhoz, és "ne váljanak csúffá férjük szemében" (Bává Kámá 82).

 

   Ezrá megbüntette a lévitákat, mert nem álijáztak vele együtt. Az intézkedés bizony a zsebét sújtotta az érintetteknek, hiszen a papi tizedből húzták jövedelmüket.

 Az Írástudó maga írta a nevét viselő könyvet és A krónikák könyvének egy részét is (Bává Bátrá 14). A

 Talmudban felteszik a kérdést: ha Ezra könyvének egy részét Nechemjá írta - eredetileg ugyanis Ezra és Nehémiás könyve egy volt -, akkor miért nem az ő nevét viseli. A válasz az, hogy Nechemjá "nagyra tartotta magát", ugyanis minden cselekedete után azt mondta: "Írd ezt a javamra, Istenem!"

                                                                             ***

  Mint a zsidóknál általában, Ezrá magánéletéről úgyszólván semmit nem tudunk. Nem tudjuk, volt-e családja, ki volt a felesége. Csupán annyit tudunk, hogy százhúsz éves korában, Tévét hó 9-én - mások szerint lO-én - halt meg Jeruzsálemben: Josephus szerint ott is van eltemetve. Egy szájhagyomány úgy tudja, hogy Babilóniában halt meg, és a Tigris folyó partján van a sírja. A Talmud megemlíti, hogy Eleázár ben Ázárjá, a nagy tanaita, a jávnei első nemzedék egyik vezetője, tizedik leszármazottja volt Ezrának, és társai nagyra becsülték ezért.