ZSIDÓ FOGALMAK ABC SZERINT(2)

 

ÁM-HÁÁREC – (héber) Szó szerint a föld népe. Általában tudatlan, ignorens zsidókat értünk alatta, akik nem ismerik a Tóra törvényeit, és ennélfogva nem megbizhatóak vallási szempontból.  Egyesek szerint egykori (bibliai) értelme alapján az Á-H egyfajta nemzetgyűlés tagja volt.

 

ÁMIDÁ – (héber)  Naponta háromszor elmondott ima, amelyet állva mondanak (innen a neve: Ámidá – állás). Hétköznapokon 18, illetve 19 áldásból áll. Más nevén – smone eszré (18).Halkan, nagy áhitattal mondják és az előimádkozó megismétli – a Sáchrit és Mincha imáknál - hangosan. A Talmud szerint a jávnei Synhedrion komponálta a második Szentély pusztulása után. A 19. áldást – az eretnekek és besúgók ellen – Smuel Hákátán komponálta, Rabban Gamliel, a fejedelem felkérésére.

Szombaton és ünnepnapokon az Á. úgy variálódik, hogy csak hét áldásból áll.

 

AMORÁK, AMORITÁK – A Talmud (l. o.) Gemárá része bölcseinek gyűjtőneve, a Szóbeli Tan magyarázói és értelmezői a Misna utáni korszakban. Hat amorita nemzedéket ismerünk, nagy részük Babilóniában, kisebb hányaduk Izrael földjén működött. Egy fokkal alacsonyabb rangban voltak, mint az őket megelőző tanaiták, a Misna bölcsei (lásd ott).

 

ÁNI MÁÁMIN – (héber) A Maimonidesnek tulajdonított, tömör „13 Hitágazat” kezdő szavai. Az  utolsó előttiben a hívő zsidó hitet tesz amellett, hogy hisz a Messiás eljövetelében, ha az késlekedik is.

 

ANTISZEMITIZMUS – zsigeri zsidógyűlölet, amely főleg Európában, a keresztény országokban, néhol lappang, néhol képtelen vérvádakat terjeszt és pogromokban tör ki. A múlt század harmincas-negyvenes éveiben, a hatmillió áldozatot követelő vészkorszakban (holokauszt l.o.) teljesedett ki, míg a mai neo-A. a holokausztot cáfolván újabb zsidóellenes kilengésekre uszít.

 

      A modern A. néhol helyi politikai ambíciókat elégít ki, néhol szítói a valós problémákról próbálják ezzel a figyelmet elterelni, de majdnem mindenütt és néha napjainkban is, dogmatikus egyházi uszítás áll hátterében. A 21. században az A. gyakran Izrael-ellenes jelmezben jelentkezik.

 

ÁPIKORESZ – (Ápikajresz)  Epikurosz görög filózófus, aki i. e. 341–270 élt Athénban, ő „adományozta” az Á. fogalmát a zsidóságnak. Ez egy olyan zsidó, aki istentagadó és kizárólag az élvezeteknek él. Maimonides háromféle Á.-t különböztet meg (aki tagadja a próféciákat; aki tagadja, hogy az Örökkévaló a forrása az emberi tudásnak, és aki tagadja Mózes próféciáját) és a Misnában kimondják, hogy az Á.-nak nincs része a túlvilági üdvösségben (Szánhedrin 10. fejezet, 1. Misna), míg az Atyák fejezeteiben azt a tanácsot kapjuk, hogy „Tudd, mit válaszolj az Á.-nak” (Ávot 2,14).

 

APOKRIFEK – (SZFÁRIM CHICONIJJIM) „külső” könyvek a második Szentély idejéből, melyeket a zsidó Biblia nem kanonizált, és így kívül maradtak. Köztük ismert könyvek: a Makkabeusok Könyvei (1-2), Judit könyve, Chanoch könyve, Tóbiás könyve, Ben-Szirá könyve (utóbbiból gyakran a Talmud is idéz), Baruch könyve és a Bölcsesség könyve stb. Ezeket a katolikus Biblia felvette, míg a reformátusok nem fogadták el.

 

A zsidóság gyanúperrel élt ezen könyvek egy részével szemben, tiltotta olvasásukat, sőt a Misnában (Szánhedrin 10, 1) rabbi Akiba kijelenti, hogy „nincs részük a túlvilági üdvösségben”. "Ocár Jiszráél"(l. o.) több részre osztja fel az A.-et. Vannak, amelyek olvasása tilos, mint az egyházi könyvek például, és olvasásuk káros hatással jár. Vannak  olyanok, amelyek csak nem ajánlottak, mivel kár az időért velük foglalkozni.

 

ARAMEUS – Egykor a keleti zsidók mindennapi nyelve volt, egyfajta jiddis (l.o.), vagy ladino (l.o.)az okmányok is ezen a nyelven íródtak. A mai napig fennmaradt szokás, hogy a házasságlevelet (Ktubá) és a getet (válólevél) A. nyelven írják, amit ma csak kevesen értenek. Tőbb ima is ezen a nyelven maradt fenn, pl. a Káddis (l.o.). Jökum Purkán (l.o.) stb.

 

ARANYBORJÚ – (héberül: égel házáháv), amit a zsidók készítettek Egyiptomból kijövet, amikor Mózes késlekedett a hegyről visszajönni, ahová a kőtáblákért ment. Exegéták sora próbálja mentegetni a vétkes népet… „nem istent akartak csinálni maguknak (az Egyiptomból jól ismert Ápisz bika nyomán), hanem csak egy vezetőt, hogy előttük haladjon”; „…nem is a zsidók csinálták, hanem a hozzájuk csapódó gyülevész népség” stb. Nagyon valószínű, hogy már itt és ekkor érlelődött meg az a határozat, hogy ezzel a néppel, jelenlegi állapotában, nem lehet hont foglalni, és szükség van türelmi időre, amely alatt felnő egy új nemzedék. Ez csak a baljós kémjelentés után került nyilvánosságra. Bölcseink szerint az A. vétkéért időről-időre fizetnek a zsidók, apránként, amikor vétkeznek

 

ÁRBÁÁ BÁNIM – (héber) a Hággádában (l. o.) felsorolt „négy fiú”, a zsidók négy prototÍpusa: a Bölcs; a Rossz (Rásá); az együgyű (Tám) és az, aki „kérdezni sem tud” (Seénó jodéá lisol). Újabban van egy ötödik is: aki egyáltalán nincs jelen a „széderen”, nem vesz részt a zsidó (köz)életben, fogalma sincs arról, amiről szó van, és mit jelent zsidónak lenni. Nekik is szól ez a könyv.

 

ÁRBÁ IMÁHOT – (héber) az ősanyák: Sára, Rebeka, Ráchel és Lea, az ősapák (l. o.), Ábrahám, Izsák és Jákob feleségei. A hagyomány és a Midrások rendkívüli tulajdonságokkal ruházzák fel őket.

 

 ÁRBÁ KÁNFOT – (héber) négyszögletes ruhadarab, amelynek négy sarkára rojtokat (cicit l. o.) kötnek és ezzel eleget tesznek a Tóra parancsának (5Mózes 22,12). Magyarul cidáklinak vagy cicesznek is nevezték. Van, aki tálit kátánnak (kis tálitnak) nevezi. Fiúgyerekeket hároméves kortól igyekeznek arra nevelni, hogy Á.-t hordjanak.

 

ÁRBÁ KOSZOT – (héber) a négy pohár, a Széderestén (l. o.) kötelező négy pohár bor (vagy szőlőlé).

 

ÁRBÁÁ MINIM – (héber) a négyfajta növény, melyeket csokorba kötve Szukkot (l. o.) ünnepén használunk, és naponta áldást mondunk rá. A négy növény: etrog, luláv, hádász és árává. Áldásmondás közben a négy égtáj felé fordítjuk a csokrot: jöjjön az áldás mindenhonnan.

 

ÁRÁVÁ – a négyfajta növény egyike – füzfaág (lásd  Érbáá Minim és Hosánot), amely az egyszerű, tanulatlan zsidókat jelképezi. Együtt, egy csokorban a többiekkel – az egység szimbóluma lesz.

 

ÁRÉ MIKLÁT – (héber) menedékvárosok. A Tóra gátat vet a vérbosszúnak azáltal, hogy a nem szándékos emberölőt megvédi a rokonok várható bosszújától. A megoldás: menedékvárosok – hat város Erec Jiszráél különböző pontjain –, ahová az ilyen gyilkos menekülhetett, és ott védettséget élvezett, amíg ügyét kivizsgálták. Ha kiderült, hogy nem is ismerte az áldozatot és nem szándékosan okozta halálát – a menedékvárosban maradt, amíg ügye elévült. A Tóra szavaival „a főpap haláláig”. A hat kijelölt menedékvároson kívül, a 42 levita város is befogadta az ilyen menekülteket. Az első Szentély pusztulásával megszűnt a menedékvárosok intézménye, amely Ábrahám Chill amerikai rabbi fogalmazásában (a micvákról írott könyvében) „a Tóra nagy újítása a kriminológiában”. /Lásd részletesen Naftali Kraus Az Ősi Forrás (13) A ZSIDÓSÁG PARANCSOLATAI (613), Budapest, 2004, PolgART Kiadó/.

 

ÁRVIT – MÁÁRIV (héber) az esti ima. A hagyomány szerint Jákob ősapánk vezette be, amikor fivére Ézsau elől menekült, és útban volt Chárán felé, ahol megnősült.

(Folyt.köv.)