Én és a rebbe (25)

A Rebbe esete a csokoládéfagylalttal

 

Mordechai Gutnick rabbi az Elwood Talmud Torah Hebrew Congregation vezetője és s a melbourne-i bét din rangidős tagja.

 

„Miután befejeztem a második évemet a kolélban (Talmudi főiskola házasok számára – a szerk.), írtam a Rebbének, és megkérdeztem: ’Mihez kezdjek most? Hova menjek?’ A Rebbe végül azt írta nekem, hogy térjek vissza Ausztráliába, és legyek rabbivá. Megírtam a Rebbének..., hogy a tudásomat, a képességeimet, mindent tekintve, nem tudom, alkalmas vagyoke rá, hogy egy ilyen tisztséget betöltsek, úgy, ahogy a Rebbe szeretné.”

A Rebbe azonban megnyugtatta őt: „Ha a közösségért munkálkodsz, a munkád érdeme szól majd melletted, és segíteni fog, hogy sikeres legyél.”

„Erős áldásként vettem ezt magamra, és azóta is ez szól mellettem… A következő fél évben felkészültem, hogy elfoglaljam a helyemet, amit a Rebbe adott nekem, és amire olyan erős áldást adott. Akkoriban volt lehetőségünk rá, hogy segítő munkát végezzünk, amíg New Yorkban voltunk, segíthettük a lubavicsi ifjúsági szervezetet. Két fiatal lány jött egy alkalommal, szombatra küldték őket, hogy viseljük gondjukat. Egy csoporttal együtt érkeztek valahonnét Dél-Karolinából, hogy a lubavicsiakkal töltsék a hétvégét. És ez a két lány velünk ült a szombati asztalnál, és kihasználtuk a lehetőséget – nem láttak a zsidó vallásból még semmit addig, nekünk meg volt lehetőségünk, hogy a kóserságról, a szombatról beszéljünk velük…

Az étkezés vége felé a feleségem kis bemutatót tartott az asztalnál, letett oda párve fagylaltot. Az étkezés alatt beszélgettünk a kóserságról, a tejes és húsos dolgokról, hogy nem szabad a tejet és a húst vegyíteni, és a lányok látták a fagyit az asztalon – épp most fejezték be a csirkéből álló főfogást, és a rebbecen fagylaltot tesz eléjük, azt gondolták, hogy ez valami vizsga akar lenni, hogy vajon mihez kezdenek, elutasítják-e a fagylaltot, mert az tejes. Össze voltak zavarodva. A feleségem, látva a zavarukat, ami nyilvánvaló volt, azt mondta nekik: ’Ne aggódjatok, ez a fagylalt olyan, amit párvénak nevezünk. Nem tejjel készült. Olyan fagylalt, amit meg szabad enni, mert semleges kósersági szempontból, lehet húsos dolgokkal együtt enni. Nincs benne tej, se tejszármazék.’

Megették, és nagyon élvezték. Hazautaztak, és pár héttel később levelet kaptunk tőlük. Nyilván a tanáruk mondta nekik, aki New Yorkba hozta őket, hogy írjanak a vendéglátónak, ahol jártak, Crown Heightsben. És csodaszép levelet írtak, hogy milyen jó volt nekik Crown Heightsben, mit láttak, első alkalommal, a zsidó vallásból, ami olyan szépnek és olyan autentikusnak tűnt a szemükben. Írtak a Rebbéről, hogy voltak fárbrengenen a Rebbénél, és hogy milyen szent ember, milyen tiszta a tekintete és így tovább. És köszönetet mondtak nekünk a hétvége megszervezéséért, egy ilyen lélekemelő, spirituális élményt jelentő hétvégéért.  Aláírták a nevüket az alján, és az egyik lány utóiratot is mellékelt:

„Elmeséltem édesanyámnak a fagylalt esetét, és nagyon érdekelné a dolog. El tudnák nekünk küldeni a csokoládéfagylalt receptjét?’ Elolvastam a levelet, és azt gondoltam, az emberek általában súlyos problémákról írnak a Rebbének, én viszont egy kis örömöt szeretnék szerezni neki, hogy ezek a lányok itt jártak, milyen jól érezték magukat stb. Fogtam a levelet, írtam hozzá egy kísérőt, és elküldtem a Rebbének.

Azt gondoltam, ezzel vége a történetnek, hisz nem írtam se kérdést, se kérést hozzá. Néhány órával később mégis csörög a telefon, benne Klein rabbi, a Rebbe titkára, és azt mondja, itt a válasz a levélre... A Rebbe kiküldte a levelet, amit tőlem kapott, a lányok levelét, és ráírta a választ: ’Köszönöm a jó híreket, hogy elküldtétek, hogy lássam, milyen jól érezték magukat ezek a lányok. Maradjatok vele kapcsolatban, tanítsátok a zsidó vallásra úgy, ahogy neki megfelel, ahogy neki alkalmas.’

És aztán a Rebbe egy nyilat rajzolt az utóirathoz, ahol ez állt, hogy küldjük el neki a csokoládéfagylalt receptjét. Számomra ez volt a legjobb felkészítő, amit kaphattam. Minden rabbival és minden képzéssel együtt, amiben részem volt, míg arra készültem, hogy hazamegyek rabbinak Ausztráliába, a legjobb tanács, amit kaptam, ahogy a Rebbe viselkedett. Nagyon sok dolga volt, audiencián jártak nála a világ minden részéről, rabbik, méltóságok, mindenféle ember, és a Rebbének mégis erre volt gondja, hogy ki ez a lány Dél-Karolinából, és hogy kapja meg a fagylaltreceptet, mert most ez a fagylaltrecept az, ami közelebb hozhatja őt a zsidó valláshoz.