2014. február 16., vasárnap

TANÁROKAT KÉPEZ AZ EMMI:SZITTYA  MAGYAR ŐSTÖRTÉNET------

"PERSZE HOGY TAGADJA A HOLOKAUSZTOT", HISZEN

"A DEPORTÁLÁSBÓL 3 NAP UTÁN HAZAJÖTTEK"

A tanárok kötelező továbbképzési piacára is átterjedt a  "szakértelem": több olyan céget is akkreditáltak, akik kézrátétellel való gyógyítást, vagy szittya magyar őstörténetet oktatnak a pedagógusoknak. A minisztérium először mosta a kezeit, de egy holokauszttagadó tanfolyamot elkezdtek vizsgálni, az akkreditációért felelős testületet viszont nem lehet elérni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának több olyan tanfolyamot is sikerült akkreditálni a tanárok kötelező továbbképzéséhez, amelyek szittya magyar őstörténetet, vagy kézrátétellel való tanítást hirdetnek képzésként. 

Szittya-hun rokonság és az ezotéria

 


"Átalakulóban van a hétévente, 120 órában kötelezően elvégzendő pedagógus-továbbképzések szabályozása. A továbbképzéseket tartó cégek, civil szervezetek márciusig adhatják le a pályázataikat, bár egyelőre nehéz megjósolni, pontosan milyen szempontok alapján bírálják majd el a benyújtott terveket. Idén még a régi rendszer érvényesült, de többek szerint rossz ómen, hogy az akkreditált képzések közé két elég furcsa tanfolyam, illetve cég is bekerült. A Szent Korona Országáért Alapítvány által meghirdetett Hagyományaink ismerete a történelmünk tükrében című képzés" igénybevételéért 105-120 ezer forintot kell fizetnie a tanároknak, cserébe alternatív őstörténetet és ezoterikus gyógyászatról szóló órákat hallhatnak, többek közt Bakay Kornél régésztől, volt MIÉP-es képviselőtől - olvasható a hvg.hu cikkében.

A tanfolyamon olyan órákat tartanak, mint "A finnugor származás elmélet megrendülése a legújabb kutatások tükrében", de szkíta-hun rokonságról szóló előadásokat is lehet hallgatni. Az ezotéria is szerves részét képezi a kurzusnak a "Meridiánok és energetika", a "Kezelés = kézből jövő energiával való gyógyítás: Ezen gyógyító képességek fejlesztésének technikái eleink módszereivel", a "Hogyan éljünk egészségesen 100 évet?", sőt, az "Iskoláskori szemmasszázs" című órákkal. "Külön óra foglalkozik "Az elhangzott anyag tananyagba és a mindennapi iskolai életbe való beépíthetőségével" is."

Bakay Kornél tavaly március 15-én Balog Zoltán emberi erőforrás-minisztertől tisztikeresztet kapott történészi munkássága elismeréseként, ez sokakban keltett megütközést - ekkor kapott Szaniszló Ferenc és a Kárpátia zenekar kitüntetést Balogtól. A régész az egyetemi ranggal nem rendelkező Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetem civil egyesület munkatársa, és 5000 éves barlangfestmények rovásírásában vél magyar szöveget felfedezni - valamint a nyilasokkal is szimpatizál a cikk szerint.

Három nap után mindenki hazajött

A másik kérdéses tanfolyamot a Családi Nevelésért Alapítvány tartja "Családpedagógiai Alapismeretek és Módszertan" néven, és a szervezet egyik céljaként a "népesedési elkorcsosulásról" szóló felvilágosítást emlegeti. Az alapítvány vezetője, Nemes Márta a tanfolyamról készített profilban egy "Királyi álmok" elnevezésű dokumentumot is mellékelt, amiben a következők szerepelnek. "Ellenünk hívták be a német-zsidó Habsburgokat (...) Kicsiben most is ők uralkodnak, hamis holocaustot ünnepelnek, amikor elvitték és 3 nap múlva visszahívták a szegény zsidókat", illetve: "a zsidók gazdagjai elvették, lerombolták a Divatcsarnokot, magyar ipart, nagy területeket, magyar kereskedelmet, sőt, ez se volt elég: behívták a multinacionális cégeket, tobzódnak, támogatnak minden ebből származó haszonban!"

Az egyesület vezetője a HVG kérdésére, miszerint tagadja-e a holokausztot, annyit válaszolt: "persze!", mert "tapasztalatai szerint" a deportáltak "három nap múlva haza is jöhettek". A magát "Gyula fejedelem utódként" aposztrofáló Nemes hozzátette, erről a tanfolyamon nem szokott beszélni, csak érdekességként szerepeltette a dokumentumot a képzés nyilvános profilján. Az alapítványi vezető szerint a magyarok már 5000 éve emlékeket több táján is a világnak, mint Franciaország, Irak, Irán, Amerika.

Nem világnézeti alapon

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szóvivője a HVG akkreditálással kapcsolatos kérdésére azt válaszolta, hogy az ellenőrzés szempontjai között a világnézeti elkötelezettség nem szerepelt, a pusztán formai alapon működő "koherenciavizsgálatnak" pedig megfeleltek a szóban forgó tanfolyamok. "A jogalkotói szándék nem irányul arra, hogy akár a javaslattevő Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testület, akár az Emmi szervezeti és működési szabályzata alapján a miniszter átruházott hatáskörében eljáró, az alapítási engedély kiadására, illetve elutasítására jogosult köznevelésért felelős helyettes államtitkár "önkényesen" megállapítsa, hogy a továbbképzési program által nyújtott ismeretek megkérdőjelezhetőek, vagy feleslegesek, esetleg nem ért egyet velük" - fogalmazta meg a szóvivő a cikkben. 

Annyi haszna már volt az érdeklődésnek, hogy a cikk megjelenése után az EMMI elindította a szükséges eljárást a Családi Nevelésért Alapítvány fentebb tárgyalt tanfolyama miatt. A minisztérium közleményében úgy fogalmazott, "az EMMI és a kormány egésze elfogadhatatlannak tart minden antiszemita, holokauszttagadó megnyilvánulást, a leghatározottabban eljár azokkal szemben, akik ezt elkövetik. Ennek megfelelően elképzelhetetlen, hogy olyan személy, cég vagy alapítvány, amely bármilyen fórumon ilyen kijelentéseket tesz, részt vehessen a pedagógusok továbbképzésében."

Az akkreditációs testület nem elérhető

A káoszhoz az vezethetett, hogy a kormány az idei évtől alakította át a pedagógusok továbbképzéséhez szükséges akkreditációk menetét. Eddig három lépcsős volt a folyamat: a kurzusokat először szakértők véleményezték, majd a dokumentációk a Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testület elé kerültek. A PAT a szakértői vélemények alapján a formai és tartalmi hibákat ellenőrizték, majd ezek után küldték tovább a minisztériumnak a döntésüket, akik akkreditálták a képzéseket. 

Ezt a rendszert sikerült úgy átalakítani, hogy most senki sem ismeri ki magát a jogszabályokban. Az eddig öt évre szóló akkreditációt (ami a tanfolyamnak és a szervezetnek is szólt), idén vizsgálja felül a minisztérium, ami után tiszta lappal, azaz új akkreditációval lehet a tanárok hétévente kötelező továbbképzési piacára belépni. A helyzet annyira zavaros, hogy a PAT egy hivatalos oktatási portálon található elérhetőségén nem lehet előfizetőt kapcsolni, a testület elnöke pedig már nincs a helyén.

 (HVG,PÉCSI STOP)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése