2014. február 14., péntek

 

 

 

"NEM AZ ÖSSZTÁRSADALOM, CSAK EGY SZERVEZET TILTAKOZIK"

MÁRA VÁRJÁK ORBÁN VÁLASZÁT

„Akkor, ha ennek bármiféle jelentősége van" – így válaszolt Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke  a Népszabadság  munkatársának arra, érdemes lenne-e szerinte megfontolni, hogy a náci megszállás áldozatai tiszteletére tervezett birodalmi sasos-arkangyalos emlékmű felállítását halasszák el a parlamenti választás, azaz április 6-a utánra.

Csuhaj Ildikó| (Népszabadság)


A Mazsihisz vezetősége – a holokauszt-emlékévre vonatkozó bojkott megszavazása után – levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, megoldási javalatokat vázolva a Sorsok Háza, illetve az inkriminált szobor ügyében. S jóllehet, a levél nem tartalmazza, lapunk úgy értesült korábban, hogy a Mazsihisz számára tárgyalási alap lehetne a szobor felállításának elhalasztása, illetve esetlegesen más helyszínre helyezése. A levélre Orbán Viktor még nem válaszolt, minden bizonnyal a kínai utazása miatt, ma viszont várhatóan a miniszerelnök reflektál a Mazsihisz elvárásaira.

A Fidesz ügyvezető alelnöke azt vallja: „A holokausztról méltósággal meg kell emlékezni, de fontos az is, hogy Magyarország náci megszállása minden áldozatának emlékére legalább egy szobor legyen az országban. Ennyivel tartozunk az áldozatoknak". Hiszen a náci megszállásnak nemcsak zsidó, hanem roma és más áldozatai is voltak, például a magyar közigazgatási kart is lefejezték – tette hozzá Kósa Lajos, aki szerint nem az össztársadalom vitatkozik a kormánnyal az emlékműről, hanem egy szervezet tiltakozik, „amelyikkel, ha jól értettem, a Budapestre akkreditált izraeli nagykövet sem ért teljesen egyet" – utalt a Fidesz alelnöke Ilan Mor nagykövet Heti Válasznak adott interjújára. 

Ilan Mor ebben azt mondta, nem bíró, hogy eldöntse, joga van-e Magyarországnak ilyen emlékművet felállítani, de arra figyelmeztetett, hogy ilyen érzékeny kérdésben óvatosan és belátással kell eljárni, és nem szabad eltagadni a történelmi tényeket. Kósa Lajos elmondta, hogy a debreceni áldozatok előtt tisztelgő emlékművet a közeljövőben avatják fel a debreceni zsinagóga kertjében közösen a város zsidó szervezeteivel.

„Mindenkit arra kérnék, engedjék meg nekünk, hogy a debreceni önkormányzat és az áldozatokat képviselő zsidó szervezetek hadd döntsék el, milyen emlékmű, milyen felirattal, hogyan emlékszik meg a város náci megszállásának az áldozatairól. Mert a mi dolgunk a megemlékezés" – mondta. És immár a Szabadság térre tervezett szobor körüli konfliktushelyzetre utalva hozzátette: nem gondolja, hogy az jogos álláspont lenne, hogy „mert valakinek valami nem tetszik", ne legyen valamennyi áldozatnak emlékműve.


 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése