A heti szakasz chaszid szemszögből -VÁJÁKHÉL

 

                               SZŐTTES  - A KECSKÉN

 

   „És minden asszony, akit a szíve arra késztetett – nagy bölcsességgel fonták a kecskét.” (vagyis a kecskeszőrt) (2Mózes 35,26)

 

  Az e heti szakaszban – Vájákhél – Izrael fiainak odaadó fürgeségéről olvasunk, ami a Hajlék adományait és munkálatait illeti. Ebben különösen a nők tűntek ki.

 

    Forrásaink különösen kiemelik a fonás művészetét, amivel a zsidó asszonyok a kecskeszőrt fonták – ebből készültek a Hajlék takarói. Ez valami egészen különleges művészet volt. Az Írás csak azt mondja, hogy „fonták a kecskét”, de hogy lehet a kecskét fonni?

 

 Rási magyarázatából kiderül, hogy ezek a rendkívüli tehetséggel és kézügyességgel megáldott nők a kecskeszőrt magán a kecskén fonták – anélkül, hogy azelőtt lenyírták volna!

 

    Az asszonyok ezt a rendkívüli dolgot anélkül csinálták, hogy erre felkérték volna őket: pusztán azért, mert a legjobbat és a legszebbet akarták az Örökkévaló Hajlékának adni. Ezzel két eredményt értek el: először is emelték az adomány szellemi értékét, valamint jobbították magát a fonást.

 

ÉLŐ ADOMÁNY – ÁLDOZAT

 

       A kecskeszőr fonása az élő kecskén – annak lenyírása előtt – emelte az adomány szellemi értékét.

 

Miért és hogyan?

 

Azért és úgy, mert a nők tudták: az adományoknak, amit a Hajléknak  adnak – áldozat jellege van. Nos, egy élőlény mint áldozat fontosabb, mint amit növényből hozunk.

Ennélfogva ügyeskedtek és a kecskeszőrt úgy hozták – megfonva –, hogy az még az élő kecskéhez kötődött és abból „táplálkozott”. Ily módon az élőlényből jövő szőttes áldozatnak számított.

 

Ez nem lehetett könnyű dolog, és ne tessék kérdezni, hogyan csinálták, mert mi még lenyírt kecskeszőrt sem tudunk fonni (a szerk.). A lényeg, hogy a zsidó asszonyok nagy erőfeszítést tettek, már csak azért is, mert az akarták, hogy adományuk minél jobb, minél finomabb legyen. És valóban – a kecskén font szőttes a létező legfinomabb eredményt adja, mivel a szőr, ami még a kecskén van és belőle táplálkozik puhább és nedvesebb (de mindenesetre kevésbé száraz és merev, mint nyírás után) és ez nagyban emeli a készítmény minőségét.

 

      A TEHETSÉG KIHASZNÁLÁSA

 

          Ezen „bölcs szívű” nők cselekedetéből örök tanulság a számunkra: ahogy ők kihasználták csodálatos tehetségüket, és a kecskéket „fonták” – vagyis a rajtuk lévő szőrt, anélkül hogy előbb lenyírták volna –, hogy ezáltal emeljék az adomány szellemi és fizikai értékét! És mindezt önként, felkérés nélkül csinálták – így kell nekünk is viselkednünk.

 

    Ha egy zsidót valami rendkívüli tehetséggel áldott meg az Örökkévaló, tudnia kell, hogy ezt nem csak az ő saját hasznára és fejlődésére kapta – hanem főleg arra, hogy ezt kihasználja az istenszolgálatra, vagy más szóval: hogy a világból Hajlékot csináljon Istennek. Kötelessége tehetségét kihasználni arra, hogy a világon a szentséget fokozza és növelje, és ezáltal megfelelő „lakhelyet” biztosítson az Örökkévalónak a világon.

 

    NE OKOZZUNK FÁJDALMAT!

 

           Nemcsak a tehetséggel kapcsolatban áll ez a tézis, hanem az ember javaival kapcsolatban is. Ha valakinek bőséges jövedelme van, emlékeznie kell arra, hogy az Örökkévaló azért adta neki ezt, hogy minél több cedákát adjon, minél több emberen segítsen, és ezzel segítsen egy jobb világot teremteni azáltal, hogy kihasználja lehetőségeit egy isteni Hajlék létesítésére.

 

      Mi több: a nők odaadó szorgalma a kecskék fonásával, azt is eredményezte, hogy előbb készítették el a Hajlék takaróit, mint a deszkákat – ami eredetileg másként volt tervezve. A munkaterv megváltozott a nők fonása miatt, és ennek egyik oka az volt – hogy ne okozzanak fölösleges fájdalmat, szenvedést a kecskéknek, akiknek feltehetően nem volt kellemes a megfont kész szőttest magukon hordozni.   Tehát le kellett nyírni a szőttest és feldolgozni takaróknak, amelyek így a tervezettnél hamarabb lettek készen.

* * *

     Innen is le lehet és le  kell szűrni a megfelelő tanulságot, és levonni a konzekvenciát: ha a kecskék esetleges fájdalma miatt az Örökkévaló megváltoztatta a Hajlék előre betervezett munkarendjét – annál inkább meg kell tenni mindent, hogy egy zsidó embertársunknak megtakarítsuk a fájdalmat. Ha látunk egy zsidót, akinek hiányzik valami – akár anyagi, akár szellemi síkon – „meg kell változtatni a rendet”, vagyis ki kell zökkenni a szokott kerékvágásból, és segíteni őt, hogy ne szenvedjen hiányt.