2014. február 12., szerda

ATETT ÉS VÉDELEM(TEV)KÖZLEMÉNYE: Nem a Magyar Hajnalra

 

EZEK SZERINT A JOBBIK RENDBEN VAN?!

 

                                                                                            

 A Tett és Védelem Alapítvány kezdeményezte a neonáci Magyar Hajnal Mozgalom fedőpártjának a Nemzeti

 Forradalmi Pártnak a feloszlatását és nyilvántartásokból

 való törlését. Ezzel párhuzamosan az eljárás

 megindítására okot adó kampányvideó súlyosan

rasszista tartalma alapján az Alapítvány elnöke,

Bodnár Dániel büntető feljelentést tesz a

Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

 

Mint ismeretes a Magyar Hajnal Mozgalom, a hatályos jogszabályokat kijátszva, a 2014-es országgyűlési választáson a korábban bejegyzett Nemzeti Forradalmi Pártként kíván részt venni. A Tett és Védelem Alapítvány megalakulása óta következetes és megalkuvást nem ismerő harcot folytat a gyűlölet minden megnyilvánulása ellen. A Magyar Hajnal első választási reklámja nem hagy kétséget afelől, hogy egy nyíltan rasszista, antiszemita gyűlöletre uszító, a közösség méltóságának megsértését zászlajára tűző csoportosulásról van szó.

A Tett és Védelem Alapítvány elfogadhatatlannak tartja, hogy neo-náci párt működhessen Magyarországon, ezért minden jogi eszközt ígénybe fog venni - ahogy ezt tette korábban is – annak érdekében, hogy a társadalmi együttélés minőségét nagymértékben romboló jogellenes állapot megszűnjön.

                                                           **

    "Nadjon okos" – mondaná Kohn bácsi (ha 42-ben nem telepitik ki 

a halálba, Kamanec P.be, idegenrendészetileg) – nadjon chóchem. A Jobbik 

ezek szerint oké és ha a Hajnalt betiltják, akkor az ő nyilasaik is a 

Jobbikra fognak szavalni, növelve ezzel a lehetőséget, hogy  az

 csatlakozik a foghijas 2/3-hoz.

Kár hogy nincs egy Kohn bácsi  a Tev vezetői között... 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése