2014. február 22., szombat

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL – PKUDÉ

 

AMIKOR FELSZÁLL A FELHŐ

 

       Ezen a szombaton fejezzük be Smot könyvének olvasását, az utolsó szakasszal. Ez a „szabadulás könyve” (Nachmanidés szavaival) – Exodus –, amelyben le van írva Izrael fiainak kiszabadulása az egyiptomi rabszolgaságból. A könyv befejeződik szakaszunkkal – Pkudé –, amelyben leírja a Hajlék felállításának folyamatát, és az

isteni dicsfény - a "sechina"  ragyogását benne. Ez a rajta levő felhő által jutott

kifejezésre.

 

    A befejező mondat így szól: „És amikor felszáll a felhő a Hajlékról – útnak indulnak Izrael fiai” (2Mózes 40,36). Ezzel tehát a felhő, vagyis a sechina, fel és leszállása egyúttal jel volt az utazásra, illetve a táborozásra is.

 

   Itt azonnal felmerül két kérdés:

 

   1) Mi a kapcsolat e között és a Hajlék felállítása között? Nemde ez inkább az utazási, illetve táborozási rendet jön szabályozni?

   2) A fentiből az következik, hogy az utazás illetve a közeledés az Ígéret földjéhez valamilyen kapcsolatban áll az isteni dicsfény távozásával? Valóban így lenne ez? Éppen amikor a sechina távozik – amikor felszáll a felhő –, akkor utaznak Izrael fiai Erec felé?

 

Miért volt ez így?

 

        LAKHELY A „LENTI” VILÁGBAN

 

      A válasz a két kérdésre – egy és ugyanaz:

 

    Mindennek egy a célja, a Hajléknak  és az egész teremtésnek is, ez pedig az, hogy Izrael fiai csak akkor „utaznak”, amikor „felszáll a felhő”, vagyis amikor a sechina látszólag nincs velük.

 

    Miért?

 

Azért, mert nem nagy dolog akkor teljesíteni az isteni akaratot, amikor szemmel láthatóan itt van közöttünk! A cél elérni a szentség azon szintjét, amely elvárja a feltétlen engedelmességet akkor is, amikor „felszáll”, vagyis elrejtőzik és kifelé úgy néz ki, hogy az isteni felhő felszállott, vagyis pillanatnyilag nincs velünk.

 

   A Midrás (Tanchuma Nászó 16) közli velünk, hogy az Örökkévaló  vágyakozott  

arra, hogy legyen lakhelye a „lenti” világban. És ha valaki megkérdezné: hát létezik

 „lent” és „fent” az Örökkévalónál? A válasz az, hogy „lent” egy olyan alacsony szellemiségű hely, ahol a szentség nem világít nyíltan.

 

   És ez tulajdonképpen a világ teremtésének a célja: hogy egy ilyen alantas helyen, ahol a sechina nem képes jelen lenni – legyen az Örökkévalónak otthona, „lakása” – mégpedig úgy, hogy a zsidók maguk teremtsenek otthont neki, a Tóra és parancsolatai által.

 

A HAJLÉK ADJA A LEHETŐSÉGET

 

     Ennek megfelelően világos, hogy amikor az isteni felhő – vagyis a jelenlét –"lent" van, és minden érzékeli az isteni jelenlétet, akkor ez a világ nem számíthat „lentnek”, és így nem valósulhat meg benne a teremtés célja és értelme – az isteni „lakás”.

                                                                    

   Ahhoz tehát, hogy ez létre jöhessen – a „felhőnek” távoznia kell, és az isteni fény nem világít láthatóan, akkor kezdődhetnek meg Izrael „utazásai” a cél felé, ami nem más, mint az isteni akarat megvalósítása.

 

     A Hajlék egész célja és rendeltetése nem volt más, mint megadni a zsidó népnek a lehetőséget  arra hogy lehozzák a szentséget erre a világra– akkor, amikor „felszáll a felhő”. Ezért fejeződik be a Hajlék  létesítésének és felállításának története azzal, hogy  akkor utaznak, amikor felszáll a felhő, vagyis távozik a dicsfény. Ez ugyanis a Hajlék rendeltetése.

 

      NE FÉLJÜNK A SÖTÉTSÉGTŐL!

 

        Ebben egy örök időkre szóló tanítás rejlik: ebben az időben amikor a zsidó nép a diaszpórában (galutban) él, és szellemi sötétség uralja a világot – ez az ideje annak, hogy igyekezzünk a Tórával foglalkozni és a parancsolatokat betartani.

 

Nem szabad félnünk és megrettennünk a galut sötétségétől. Ellenkezőleg: meg kell értenünk, hogy a cél – az életcél – bevilágítani a Tóra fényével a sötétséget.

 

     Ahogy a sechina távozása a Hajléktól adta meg a jelet az előre mutató utazásra a végcél felé – így éppen a galut és annak sötétsége az, amely serkent bennünket odaadóan teljesíteni isteni küldetésünket, és haladni – „utazni” a végső megváltás felé.

(Likuté Szichot, 16. kötet).

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése