| Az ajánlat úgy szól: beszéljünk és tanuljunk a közös történelem szívderítőbb pillanataiból is: a befogadásról, az együttélésről, az emancipációról, a polgárosodásról, a modernizációról, a kultúrateremtésről; arról, ami formálta a magyarságot és a zsidóságot egyaránt; arról, ami hozzájárult a magyar vidék fejlődéséhez, és ami megalkotta többek között a modern metropolist: Budapestet. A veszteség is jobban érzékelhető, ha szemléletessé válik: mi az, ami odaveszett. Az Együttélés Házának ajánlata lehetséges kiutat jelent a viaskodó, szinte csak a nézetkülönbségekre és a fájdalmakra koncentráló jelenből, a válságból, a bizonytalan kimenetelű, átpolitizált, sokak által elutasított Sorsok Háza-tervből. Mert a magyar–zsidó közös történelem múzeumában – melyhez hasonló Berlinben egy évtizede áll, és most születik Varsóban – ugyan beszélni kellene a numerus claususról, a zsidótörvényekről, a munkaszolgálatról és a vészkorszakról, de a felelősséggel való szembesítés mellett az együttélésről mint lehetőségről is, ami a múlt példája nyomán a jövő mintája is lehet. E múzeumban beszélhetnénk a méltóságteljes életről, az együttműködésről és a kölcsönös előnyökről is. Pozitív, több gyökérből táplálkozó identitásról, mely nem feledi a szenvedést és a halált, de az önazonosságban értéket, kreatív teremtőerőt és nem stigmát talál. Beszélhetnénk az életről, mely volt és újra lehet még, melynek része az emlékezés, de a bibliai parancsolat szellemében része a jövőbe tekintés is: „Eléd helyeztem az életet és a halált, az áldást és az átkot. És válaszd az életet". (5.Mózes, 30, 19)
Amire zsidóságnak és magyarságnak, s e két sokat szenvedett közösség közötti minden lehetséges árnyalatnak, egyaránt igen nagy szüksége van. A szerző író, a Szombat főszerkesztője |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése