BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK(26)OVÁDJÁ:EDOM (RÓMA)VESZTE

 

„Ovádjá (magyarul: Abdiás) látomása. Ezt mondta Edomról az Örökkévaló Isten. Hírt hallottunk az Örökkévalótól, követeket küldtek a népekhez: Keljetek fel, indítsunk háborút ellene! (Edom ellen.)

 

Íme kicsinnyé teszlek (tettelek) a népek között, nagyon megvetett vagy (leszel). Kevély szíved ámított el téged (beszélte be neked, mivel) sziklahasadékokban lakozol, magasan van lakhelyed, és azt mondod magadban: Ki tud ledönteni a földre?” (Ovádjá 1,1–3)

 

Ovádjá rövid próféciája – huszonegy vers mindössze – Edom vétkeit sorolja, és vesztét jövendöli. A klasszikus, majd a modern exegéták többet foglalkoznak személyével és korával, valamint helyével a tizenkét kispróféta között, mint próféciájával. Ködbe vesző kora széles spektrumot ölel fel, vannak, akik Élijáhu kortársává teszik és vannak, akik az első Szentély pusztulása utánra.

 

KI VOLT, MIKOR ÉLT?

 

Az Írás csak a nevét említi: Ovád-já (Isten szolgája, vagy aki Istent solgálja)), de sem apja nevét, sem a kort, amelyben működött, még körülírva sem. Így tág teret hagyván a Midrásoknak és a talmudi legendának.

 A Bibliából több Ovádját ismerünk, Dávid hős katonái között elterjedt volt ez a név. Az egyik ismert Ovádjá Jehosáfátnak, Júdea királyának volt a minisztere, akit uralkodása elején a király kiküldött Júdeába, hogy Tórára oktassa a népet (2Krón 17, 7), míg a másik – kb. ugyanabban az időben – Ácháv háznagya és Élijáhu híve, akiről az Írás tanúsítja, hogy „nagyon istenfélő volt” (1Kir 18,3). Ő volt az, aki annak idején megmentett és barlangokban elbujtatott 50-50 próféta ifjat, és ellátta őket élelemmel és vízzel. (Lásd Élijáhu címszavát.)

 

A Talmud őt azonosítja az itteni prófétával:

„Mondá rabbi Jichák: Így szólt az Örökkévaló: Jöjjön Ovádjá, aki két gonosz, rossz ember között élt és tevékenykedett – Ácháv és Izevel között –, és nem tanulta el viselkedésüket, és prófétáljon a gonosz-rossz Ézsauról, aki két cádik között élt, apja és anyja, Izsák és Rivka között, és nem tanulta el jó tulajdonságaikat.” (Szánhedrin 39,b).  Ugyanott rabbi Méir azzal a szenzációval szolgál, hogy az itteni Ovádjá próféta edomita születésű prozelita volt és ennélfogva rövid próféciája Edomról szólt. A Midrások , valamint a Zóhár  hasonlóképpen vélekednek.

 

    Ibn Ezra megkérdőjelezi az azonosítást, mondván, hogy egy prófétáról nem elég azt mondani, hogy istenfélő volt, mert nem minden istenfélő ember prófétál. Azonban Ibn Ezra nem nyilvánít véleményt Ovádjá próféta kilétéről.

 

* * *

Kimchi már Ámosz próféciájában is a második Szentély pusztulására vetítette Edom vétkét, és itt megismétli ezt. Edom teljesen elpusztult, nem maradt belőle semmi. „Ma akik ott laknak, azok vagy keresztények, vagy moszlimok” – mondja és hozzáteszi, hogy az elején Róma lakosságának nagy része edomita származású volt, és a pogány (majd később keresztény) Róma zsigeri zsidógyűlölete és antiszemitizmusa innen eredt, az ézsaui örökségből.

 

Eszerint Ovádjá – függetlenül attól, mikor élt – sokkal későbbre időzített próféciája elszámol és leszámol Edommal. Izrael egy kicsi, de  „testvéri” gyűlölettel telített ellenségével.

 

Kimchivel ellentétben Dáát Mikrá (itt Jehuda Kiel, a sorozat szerkesztője) szerint a prófécia nem feltétlenül a második Szentély pusztulásának idejéről szól. Ovádjá nem beszél a Szentély pusztulásáról, sem Babilónia, sem a kaszdeusok által (a rómaiakról nem is beszélve), hanem „idegenekről” szól, akik elfoglalták a szent várost, kirabolták és rabláncra fűzték lakosait. A próféta megrója Edomot, mert nem segítette testvérét a „baj napján”, sőt csatlakozott ellenségeihez és olyan lett, mint ők. Kárörvendve segítette Izrael ellenségeit, a zsidó menekülteket kiadta ellenségeiknek (ahogy ezt már Ámosz is említette). Jeruzsálemben sokszor volt „a baj napja”, sokszor rabolták ki és vitték fogságba polgárait. D. M. legalább öt ilyen esetet sorol fel – ezek nem tartoznak témánkhoz –, de az edomiták legtöbbször ott voltak, és segítettek a gyilkos fosztogatóknak.

 

SAS A MAGASBAN

 

Az első versekben Ovádjá „helyre teszi” Edomot, a nagyképű, fennhéjázó népet, aki abban bízik, hogy sziklaváraiban megbújhat, és ott senki nem éri el, senki nem árthat neki.

 

„Ha olyan magasra szállsz is, mint a sas, és ha a csillagok közé is rakod fészkedet, onnan is letaszítalak – mondja az Örökkévaló.” (uo. 4). A következő versekben Ovádjá tolvajokhoz, betörőkhöz hasonlítja Edom ellenségeit, akik mindent elvisznek. (Volt) szövetségesei kihasználták, rászedték, a határig üldözték (vagy kísérték), utána cserben hagyták. A homályos (7.) verset Dáát Mikrá eredeti magyarázatában úgy lehet érteni, hogy szövetségeseid, akikhez küldötteket menesztettél segítségért, udvariasan a határig kísérik diplomatáidat, de nem sietnek segítségedre. Ez a jelenség általában Izraelt jellemezte, akit a nagyhatalmak állandóan hitegettek és átvertek, segítséget ígértek, de megszegték ígéretüket.

 

„Azon a napon – mondja az Örökkévaló – elveszejtem a bölcseket Edomból, és az értelmet Ézsau hegyéről. Rettegnek hőseid, Témán, mert mindenki elpusztul Ézsau hegyén!” (uo. 8–9)

 

A katonai vereséget, a fizikai pusztulást mindig az észvesztés előzi meg. Nincsenek bölcsek, nincs értelem – jön a pusztulás. De a próféta nem rejti véka alá, miért éri Edomot a büntetés:

 

„Az öldöklés és erőszak miatt, amelyet testvéred, Jákob ellen elkövettél szégyen borít el, és örökre elpusztulsz. Jelen voltál te is akkor, amikor idegenek hurcolták el kincseit; amikor idegenek törtek be kapuján, és sorsot vetettek Jeruzsálemre – te is úgy viselkedtél akkor, mint azok!” (uo. 10–11)

 

Edom viselkedése – Jeruzsálem római ostromakor, a történészek és Josephus Flavius(*) által is megerősítve – a mindenkori alja népekre jellemző. Ezek, mint a hiéna és a sakál, vérszagra gyűlnek; a mindenkori hódító segédcsapatai ezek, akik zabrálnak miután a harci zaj elült, és ölnek is, ha nem tartanak veszélytől. Egy ilyen „testvérrel” nincs mit dicsekedni. Valóban, Izrael és Edom, illetve Jákob és Ézsau viszonya mindig is ellentmondásokkal volt terhelt (lásd a fejezet végén).

 

 

EDOM NYOLC VÉTKE

 

A továbbiakban Ovádjá nyolc vétket, illetve a helytelen viselkedés nyolc variációját vágja Edom szemébe. Ezek jövő időben mintegy figyelmeztetésként szerepelnek, de múlt időben kell érteni őket, vagyis nem úgy, hogy „ne nézz, ne örülj, ne beszélj”, hanem, értelemszerűen úgy, hogy

 

„Nem lett volna szabad kárörömmel nézni testvéredre balsorsa napján!

Nem lett volna szabad örülnöd (nevetned) Jehuda fiain vesztük napján!

Nem lett volna szabad nagy szájat nyitnod nyomorúságuk napján!

Nem lett volna szabad betörnöd népem kapuján (a többi ellenséggel együtt) veszedelme napján!

Nem lett volna szabad kárörömmel nézned baját!

Nem lett volna szabad értékeihez nyúlnod veszedelme napján!

Nem lett volna szabad odaállnod a keresztútra, hogy öldösd a menekülteket!

Nem lett volna szabad kiszolgáltatnod menekültjeit a baj napján!” (Ovádjá  1, 12–14)

 

Edom mindezt elkövette és ezért, mondja a próféta, „közeledik az Örökkévaló napja a népekre, ahogy (amit) tettél, azt teszik veled is, tetteid fejedre (vissza) szállnak!” (uo. 15)

 

* * *

 

Az Örökkévaló napjáról több próféta is beszél. Van, aki ez alatt az ítélet napját érti, vagyis a világ végét, a végső leszámolás napját, amikor a Teremtő rendet teremt, megbünteti a rosszakat és megjutalmazza a jókat. A büntetés – mondja Kimchi – ahogy nagy ivászatot rendeztetek, ti edomiták, amikor népem veszélyben volt, úgy fognak a népek inni a ti vesztetekre. „Részegre isszák magukat, mintha nem is lennének!” (uo. 16)

 

Ezzel szemben – mondja Ovádjá – „Cion hegyén menekvés lesz, és ez szent lészen, és Jákob háza örökli azokat, akik örökölték őket (vagyis visszanyerik jogos tulajdonaikat). Jákob háza tűz lesz, és József háza láng, míg Ézsau háza szalma – meggyújtják és felégetik; senki nem menekül (meg) Ézsau házából – az Örökkévaló mondja ezt!” (uo. 17–18)

 

Gondolhatja valaki – ezen sorok írója is gondolta nemegyszer –, hogy ez a pár sor egyfajta prófétai önvigasztalás, hogy ne mondjam önámítás, a nehéz, kilátástalannak tűnő helyzetben. Ezzel azonban szembe lehet és kell állítani két tényt:

 

Az egyik az, hogy végeredményben az itt és a többi prófétánál említett népek – Edom, Moáv, Ammon, a filiszteusok stb. – ma már nem léteznek, míg az általuk agyonüldözött, állandóan bántott zsidó nép létezik, köszöni jól van, él és virul, ha nem is problémamentesen. Problémáit, rendszerint, önellátó módón, saját maga idézi elő.

 

A másik dolog pedig az, hogy a próféta egyik feladata a vigasztalás. Nehéz helyzetekben, amikor nem látszik a fény az alagút végén, a próféta az, aki szavaival lelket önt az emberekbe.

 

ITÉLET ÉZSAU HEGYE FELETT

 

Rövidke mondanivalóját  Ovádjá az alábbi kissé homályos, de veretes és jelentőségteljes szavakkal fejezi be:

 

„A Negev (délvidék) lakói megöröklik (elfoglalják) Ézsau hegyét, az alföldet és a filiszteusok földjét. Birtokba veszik (vagyis visszafoglalják) Efrájim-Somron mezejét, és a benjáminiták Gileádot. Izrael fiainak galutból visszatérő serege elfoglalja a kánaániták földjét Corfátig (ahol Élijáhu és az özvegy lakott), míg a fogságból jövő jeruzsálemiek, akik Szefárádban vannak, birtokba veszik a Negev városait. Győztesen vonulnak fel Cion hegyére, és ítéletet tartanak Ézsau hegye felett, és  akkor az Örökkévalóé lesz az uralom!” (Ovádjá, 1, 19–21)

 

      Ibn Ezra logikus megjegyzése: Akkor az Örökkévaló fog uralkodni nyíltan, mindenki által láthatóan és letagadhatatlanul, hiszen az Örökkévaló mindig is ura a teremtésnek, és vezeti a világot és teremtményeit, csak azok – mi mindannyian – vaksággal megverten, nem látjuk, nem érzékeljük ezt.

 

Akkor, az Idők Végén, ez látható és nyilvánvaló lesz mindenki előtt.

 

Mikor lesz mindez? A legegyszerűbb a Messiás(*) idejére vetíteni a történést, aki igazságot tesz, felszabadítja az üldözött, számkivetett zsidókat és visszaadja nekik országukat. Ha a próféta idejére szeretnénk tenni – a lehetséges magyarázat szerint –, meg lehet próbálni, és egy lokális ideiglenes menekvés keretébe illeszteni a felszabadítást, de mikor van a próféta ideje?

 

Így a Messiás a legegyszerűbb megoldás, mert azt mindenki tudja, hogy az idők végén jön el, és bár itt-ott vannak jelei, és vannak, akik látni vélik nyomdokait (Ikvötá Di'msichá). Már figyelmeztettek Bölcseink, hogy ne foglalkozzunk sokat a számítgatásokkal, nehogy elszámítsuk magunkat.

 

* * *

 

Bölcseink a Talmudban és a Midrásokban Edomot Rómával azonosították, az ókori pogány Rómával, majd az azt öröklő keresztény Rómával, amely a zsidóüldözést örökségbe kapta a pogányoktól. Fölösleges itt idézni azokat a citátumokat, amelyekben a mindenkori üldözők, az arénák gyilkosai, az autodafék, pogromok és keresztes hadjáratok „hősei”, Ézsauval és unokájával Amálékkal vannak azonosítva. Ézsau, aki elutasította az ábrahámi örökséget („minek nekem az elsőszülöttség”), tervezte megölni testvérét, és azóta sem bírja elviselni, hogy „az idősebb testvér” él, létezik egyáltalán.

 

Maláchi próféciájában – az utolsó a tizenkettő kispróféta közül – még találkozunk Edommal és a vele kapcsolatos isteni számadással. Ézsau szelleme még kísért a világban, utoljára(?) Auschwitzban találkoztunk vele. Azóta körmönfontabb, képmutatóbb lett. Azóta már felmentett bennünket – bizonyítékok híján! – az istengyilkosság szörnyen debil vádja alól, de a kis magyar, lengyel,  és szlovák  falvakban még nem tudnak erről.

 

Ma már nem tőlük függ puszta életünk, és Istennek hála ezért.