A HETISZAKASZ(4)- BÓ – 2014

IRJA: GLITSENSTEIN SMUÉL RABBI

 

     NÉGY NAP GONDOLKODÁSI IDŐ

 

  Volt egyszer egy nagy család. Szegények voltak, szerényen éltek. Egyszer a családfő elment a rabbihoz, és elpanaszolta neki: - Rabbi, olyan szűkösen vagyunk, kicsi a ház, csak két szoba van, sok a gyerekünk, kevés a pénzünk, mit tegyek? Megváltozik ez valaha?

  

 A rabbi azt tanácsolta neki, hogy költöztesse be a házba az összes állatát, baromfiját, s lakjon mostantól együtt mindenki, s ha ez megvan, három hónap múlva menjen vissza hozzá.

 

Az ember nem értette, de megfogadta a tanácsot, úgy tett, ahogy a rabbi mondta, hazaérve betelepítette az állatokat is a kicsi házba, s három hónapon át lakott velük együtt. Akkor visszament a rabbihoz. Kérdezte tőle a rabbi: - Na, milyen most az élet a házban? S az ember felelte neki: - Jaj, rabbi, borzasztó, alig férünk el, nagy a zaj, rossz szagú a házam, ne is kérdezd...

    Ekkor a rabbi azt javasolta: - Költöztesd hát ki az állataidat az udvarra, takaríts ki, lakjál a családoddal, s gyere vissza három nap múlva. Az ember mikor újra a rabbi előtt állt, a kérdésre, hogy érzi magát a család, így válaszolt: - Ó rabbi, ha tudnád, milyen szép tiszta az otthonom, milyen tágas a két szobám, milyen jó csend,  nyugalom, és béke van nálunk! Köszönöm!

                                                                *

 

  Az e heti szakaszban találunk hasonló történetet, amikor Mózes közvetitette az Örökkévaló egyik első parancsolatát, ami az volt, hogy Niszán hónap 10-től 14-ig az akkor még Egyiptomban rabszolgasorban élő zsidóknak a házukba kellett vinni egy bárányt, s lábát az ágy lábához kötözve maguknál tartani négy napig, hogy aztán pészáchi áldozat váljon belőle, és vére az ajtófélfára kerüljön. De vajon miért kellett négy napig együtt élni az állattal? Miért nem volt elég az utolsó napon , levágni, és kész?

 

Hogy megértsük ezt, tudnunk kell, hogy az ókori Egyiptomban  a bárány szent állat volt. A 210 éve rabszolgaként élő zsidók már szintén hittek egy kicsit ebben, már túl régen éltek ott, hogy hozzászokjanak ehhez az ideához. Ezért mikor Mózes felszólította őket, hogy mutassák be az áldozatot, azt bizonyosan megtették volna a szabadulás fölött érzett lelkesedésükben, azonnal, de az Örökkévalónak más volt a szándéka.

 

  Mindennapi életünk példáiból tudjuk, hogy az igazán fontos döntésekre aludni kell egyet, nem hozunk ilyen döntést első, hirtelen felindulásból. Sokkal jobb, ha eltelik egy-két nap, hogy megérleljük magunkban, átgondoljuk, s nem forró fejjel vágjunk bele valamibe. Jom Kipurkor mindenkinek van legalább egy olyan pillanata, vagy perce, vagy a jobbaknak fél órája, mikor szentül hiszi és fogadja, hogy nem követ el bűnt ezután. Aztán eltelik egy kis idő, egy hét, vagy talán csak egy nap, s máris azon kapjuk magunkat, hogy mégiscsak elkövettük azt a bűnt. Ismerős, ugye?

  Mózeshez visszatérve az Örökkévaló szándéka tehát az volt, hogy a nép ne hirtelen felindulásból, nagy lelkesedésből tegye meg, amit kér tőle, hanem átgondoltan, tiszta fejjel cselekedjen. Isten azt szerette volna, hogy az emberek úgy csinálják a micvát, hogy készülnek rá, megérlelik magukban az akaratukat, átgondolják, átérzik a jelentőségét, s így, tiszta fejjel döntve hajtják végre azt.

  Van erre egy kitűnő példa a Tórában, az első könyvben, ami ide kapcsolódik, ez pedig Ábrahám áldozata. Ábrahám annyira szerette volna teljesíteni Isten parancsát, hogy a szokottnál korábban felkelt, s mindent elkészített, hogy az áldozatot azonnal bemutathassa, s megcselekedje, amit az Örökkévaló neki parancsolt. De Isten három napig vándoroltatta őt a sivatagban, s mondta, majd szól, hogy hol mutassa be az áldozatot. Miért volt erre szükség? Otthon is lehetett volna csinálni, Ábrahám akarta, sietett minél előbb elvégezni a feladatot... De a próba nem csak abból állt, hogy fel kell áldozni Izsákot, hanem abból is, hogy az első nagy lelkesedés elmúltával, három nap kóborlás után, három éjszaka gondolkodás után is megtegye, átgondoltan, nem a kezdeti lelkesedéstől fűtve. Ugyanaz a micva így lesz sokkal értékesebb az Örökkévaló szemében.

 

 Az egyiptomi rabszolgaságban élő zsidóknak együtt kellett élniük az áldozati báránnyal négy napig, hogy hozzászoktassák magukat a gondolathoz, hogy áldozatul fogják bemutatni az egyiptomiak "szent" állatát. Kicsit hitték is, de ahhoz, hogy gondolkodásukat teljesen a cél szerint formálják, s az Örökkévaló előtt kedves legyen áldozatuk, szükség volt erre a „gondolkodási idő”re. S így végül úgy teljesitették a micvát , hogy abban teljes szívvel, s átgondoltan, tiszta fejjel vettek részt.

(Forrás:Nagyfuvaros Press)