A HETI SZAKASZ(2) – TRUMÁ - 2014

VENDÉGOLDAL

IRTA: ÁRIÉL DARVAS, pesti rabbi

  

    AZ ÖNKÉNTES FELAJÁNLÁSOK ("SNÓDER") ALAPJA

 

Az önkéntes felajánlások témájával foglalkozik a szidra első része, melynek első mondata így szól: „Szólj Izrael fiaihoz, hogy vegyenek nekem adományt, minden embertől, akit szíve arra hajt, vegyétek át adományomat" (2.Mózes,25.2). Miként kapcsolódik e téma a múlt héten, Mispátim párásájában olvasott törvényekhez?

 

      Egy midrásban (Tana D'bé Elijáhu) olvashatjuk, hogy ez a mondat közvetlenül azután hangzott el, amikor őseink kimondták a „megtesszük és meghallgatjuk" (náásze venismá) nyilatkozatot. Ezzel magyarázható a tóraolvasáskor tett felajánlások (senádár = fogadalmat tesz; "magyarul" =snóder) szokása, mert  a zsidó ember úgy emlékezhet leginkább a Tóra átadására, ha őseihez hasonlóan, ő is önkéntes felajánlást tesz a felhívás alkalmából.

    Ezen felül bölcseink elmondják, hogy hogy Isten előtt csak abban az esetben kívánatosak a felajánlások, ha tisztességes, a micvák szellemiségével összhangban lévő munkából származnak. Ugyanakkor az is tanulható, hogy nem elég a törvények, rendeletek szigorú megtartása,  hanem akkor élhet az ember teljes életet, ha a kötelezőn felül is hozzátesz valamilyen nem kötelező jellegű, önkéntességen alapuló felajánlást.

 

Rási a mondatban olvasható „nekem" (li) kifejezés kapcsán írja, hogy Isten nevében kellett adni trumát, Rabbi Gedáljá szerint ez csak a trumát összegyűjtőkre vonatkozott, de a cedákát adókra nem, adományuk akkor is elfogadásra kerül, ha nem Isten nevében (lismá) adják azt. A Midrás Tánchumá szerint „mindenre, amire azt mondta a Kádos Báruch Hu, hogy „nekem" (li), az létezni fog ebben, és az eljövendő világban is. Hogyan? „És a föld nem adatik el végleg, mert enyém (li) a föld" (3Mózes 25:23) – ebben és az eljövendő világban is. „Mert enyém (li) minden elsőszülött" (4Mózes 3:13) – ebben és az eljövendő világban. „És legyenek enyémek (li) a lévik" (!Mózes 8:14) – ebben és az eljövendő világban. Izrael, amint írva van: legyetek nekem (li) kohénok királysága" (2Mózes 19:6) - – ebben és az eljövendő világban. „Hozzanak nekem adományt" – ebben és az eljövendő világban".

    A „li" kifejezés kapcsán megjegyzik bölcseink, hogy a szó számértéke negyven, és emiatt írja a Misna (Trumot 4:3), hogy az igazán nemes szívű ember „negyvenedet ad", vagyis földje minden terméséből 2,5%-ot ad a kohénnak.  

„És ez az ajándék, melyet tőlük vegyetek: Arany, ezüst és réz"(25.3). Vajon mi lett a sorsa ezeknek a felajánlásoknak? A Chátám Szófer szerint nem vesztek el, csak átalakultak, a pusztai nemzedék felajánlásai részben a tóraolvasás napjaiban, részben jeles napjainkban élnek tovább. Az arany (זהב) szó betűi a hét napjait rejtik, az álefbétben elfoglalt helyük alapján a zájin a hetedik (szombat), a hé az ötödik (csütörtök), a bét pedig a második napi (hétfő) lejnolásra utal. Az ezüst (כסף) betűi a כיפור (Jom Kippur), a סוכות (Szukot) és  פסח(Peszach és Purim) ünnepnapjait takarják, míg a réz (נחשת) a נרות (Chanuka), חודש (Ros Chodes és Ros HáSáná), שבועות (Sávuot és Smini Áceret), תעניות (böjtök) napjait foglalja magába.

 

   A mesterek tanítása szerint a felsorolt felajánlások a cedákát adók három típusára utalnak. Az „arany" arról az emberről beszél, aki akkor is ad, ha egészséges, nincs különösebb problémája. Az ezüst arra vonatkozik, aki akkor érzi szükségesnek, hogy adjon, ha egészsége megrendül, vagy valamilyen veszélyes helyzetbe kerül. És végül a réz azokról szól, akik életükben nem adnak cedákát, és csak a haláluk után veszik mások is hasznát anyagi javaiknak.

„És készítsenek ládát sittimfából; két és fél könyök a hossza, egy és fél könyök a szélessége és egy és fél könyök a magassága" ( 2Mózes,25:10). A logikus sorrend szerint elsőként épületet kell építeni, és ezt követően lehet kezdeni a tárgyak megformálását. A Talmud (Bráchot 55a) szerint a zseniális Becálél ezt szóvá is tette Mózesnek: „Rabbi Smuel bár Náchmáni mondta Rabbi Jochanán nevében: Becálél a bölcsességéről lett elnevezve. Amikor Isten azt mondta Mózesnek: menj és készíts nekem Szentélyt, Frigyládát és eszközöket (2Mózes 31:1-8), akkor Mózes megfordította a sorrendet, és azt mondta (Becálélnak): készíts Frigyládát, eszközöket és Szentélyt.

 

 Azt válaszolta: Mose rábénu! A világ rendje az, hogy az ember elsőként házat épít és csak utána viszi be az eszközeit, de te azt mondod: készíts nekem Frigyládát, eszközöket és Szentélyt. Az általam készített eszközöket hová tegyem? Netán ilyen sorrendben mondta neked Isten: készíts Szentélyt, Frigyládát és eszközöket?

 

Azt válaszolta (Mózes): nemde Isten árnyékában (B'cél Él) voltál és onnan tudod ezt"? Akkor miért változtatott Mózes a sorrenden? A  Náchmánidés (Rámbán) szerint a ládában található Kőtáblák adtak okot az Épület elkészítésére, és nem fordítva, vagyis Mózes nem mint a munkálatokat vezető mérnök beszél hetiszakaszunkban, hanem maradandó értékeket bemutató tanárként.

 

„És legyenek a kerubok szárnyaikat kiterjesztve, felfelé, beborítva szárnyaikkal a födelet, arcuk pedig egymáshoz fordulva; a födél felé legyen a kerubok arca" (25.20). Mestereink szerint mindannyiunknak törekedni kell arra, hogy személyiségünk meghatározó vonásává legyen a pászuk két utasítása: „szárnyaink" legyenek kiterjesztve a magasság felé, vagyis ragaszkodjunk a szentséghez, és próbáljunk a szellemi tisztaság legmagasabb szintjére jutni, ugyanakkor arccal egymás felé fordulva álljunk, azaz figyelmes gondoskodással közelítsünk embertársaink irányába.

 

Mestereink (Bává Bátrá 99a) szóvá teszik: a Krónikák könyvében (2.3:13) úgy találjuk, hogy a kerubok a ház és nem egymás felé fordultak. Véleményük szerint a Tórában arról olvasunk, hogy miként helyezkednek el a kerubok, ha Izrael gyermekei teljesítik Isten akaratát, míg a másik helyen az ettől eltérő viselkedés következményeit láthatjuk.

 

„Üresen, táblákból készítsd azt; amint neked mutattatott a hegyen, úgy készítsék el" (27:8).  Jichák Ábrábánel írja e pászukról: „a Hajlék (Miskán) körül munkálatok leírásánál négy esetben találkozunk a Mózeshez intézett figyelmeztetéssel, mely szerint ügyelnie kell, hogy mindent úgy alkosson meg, miként azt Isten megmutatta neki a Szináj-hegyen.

Az első ezek közül a Hajlék egészére vonatkozott: „Egészen úgy, amint én mutattam neked a hajlék mintáját és minden edényeinek mintáját, úgy készítsétek"(25:9). E pászuk kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Talmud (Szánhedrin 16b) így kommentálja a vers végét: „úgy készítsétek"- minden nemzedék számára.

 

A volozsini Rabbi Cháim, a Vilnai Gáon kiváló tanítványa csodálkozásának adott hangot e megjegyzéssel kapcsolatban. Ha Isten kiadta a parancsot, hogy minden nemzedék számára kötelesség Szentélyt építeni, akkor hogy lehetséges, hogy az elmúlt évezredekben egyetlen nemzedék sem tett, még csak kísérletet sem e micva végrehajtására? Ha erre úgy válaszolnánk, hogy objektív okból kifolyólag lehetetlen volt számukra, akkor adódnak újabb kérdések: miért hangsúlyozza a Talmud, hogy minden generáció számára kötelesség? Ha ennyire fontos e parancs, akkor Isten miért nem intézkedik annak érdekében, hogy megtehessük?

 

 Rabbi Cháim szerint az elsőként idézett versben megtalálható a válasz. A „lakjam közöttük" kifejezés annyit jelent, hogy „mindenkiben ott legyek", vagyis minden zsidónak kötelessége „élő Szentélyként" szolgálni Istent. A Sechina mindenek előtt az emberi szívben találja meg helyét a Földön. Ha az Isteni Jelenlét megfelelő nyugvóhelyre lel a zsidók szívében, akkor a fizikai világban is működik a Szentély. De a legfontosabb felismerni a tényt, hogy ember és Isten kapcsolata nem függ épülettől, vagy tárgytól, legyenek azok bármennyire szentek. A Szentély építésének parancsa, mely minden nemzedékre egyformán vonatkozik a Talmud szerint, időtől és helytől függetlenül megtartható azoknak, akik megfelelővé teszik a Sechiná „lakhelyét".

  

A Zohár minden zsidót a Templomhoz hasonlít. Miként a Templom központja a Szentek Szentje, úgy a mi központunk a szívünk. A világban létező minden jó forrása e két központ, mivel jelenleg a Szentély nem áll, ezért a másik  igyekezetén és "többletmunkáján" múlik, hogy Isten jelenléte állandó legyen világunkban.

 

    Az Ábrábánel által említett  második vers a menóra készítésére vonatkozott: „Nézd meg és készítsd el, az ő mintájuk szerint, mely neked mutattatott a hegyen"(25:40). A harmadik figyelmeztetést a Hajlék körüli munkálatok befejezése előtt kapta Mose rábénu: „Azután állítsd fel a Hajlékot, annak rendje szerint, amint neked mutattatott a hegyen"(26:30). A negyedik, fent idézett pászuk a külső oltár építésével kapcsolatban hangzott el. Úgy tűnik, e figyelmeztetések akkor jöttek, amikor a legbonyolultabb munkafolyamatokat végezték, és különösen fontos volt, hogy pontosan emlékezzen Mózes a nehezen megalkotható tárgyak pontos leírására, mindarra, amit a Szinájon látott".