BÁÁL SÉM TOV –  A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA(9) 

NAFTALI KRAUS ÚJ KÖNYVE (ŐSI 23) - FOLYTATÁSOKBAN

A Báál Sém Tov arról is meggyőzte az egyszerű zsidókat, hogy „nem baj”, ha önhibájukon kívül úgy alakult, hogy nem tanultak és nem nagy talmudtudósok, elég, ha olvasni tudnak héberül és odaadóan, szívből imádkoznak, vagy zsoltárokat mondanak, még ha nem is értenek minden szót.

(Ehhez tudni kell, hogy a talmudista zsidók annak idején nagyobb súlyt helyeztek a tanulásra, mint az imára, míg a haszidoknál ez általában fordítva van. Egy szívbeli fohász többet nyom a latba – mondják, mint a szőrszálhasogató pilpul, és bár a Chábád szintézist von a kettő között, vannak haszidok, akik naponta órákon keresztül elmélyülten imádkoznak, megrágnak minden szót, hogy a pontos kávónét (áhitatot) elérjék. Ezeket az embereket a Chábád haszidok „dolgozóknak” (ovdim) nevezik, mivel feladatuk az istenszolgálat legmélyebb formája.

Ugyancsak nagy súlyt helyeznek a zsoltárok mondására a haszid világban, és ez a szokás is Báál Sém Tovtól ered.)

Ez is egyik oka – vagy ürügye – volt az ellenzésnek. Bár a Talmud is kimondja, hogy „reggel és este a templomban”, az fontos eleme a zsidóságnak, de „a tóratanulás mindenek felett áll” (Misna Péá 1:1.), vagyis a legfontosabb. Erre jött a Báál Sém Tov és a feje tetejére állította a dolgot: az ima a legfontosabb, tanította. Ellenzői, a rabbik és jesivavezetők nagyon haragudtak ezért, és vétekül rótták fel neki, hogy „kisebbítette a Tóra tiszteletét, és előnyben részesíti az imát”.

A Báál Sém Tovnál és követőinél ez a lelkes ima hangos is volt és különös mozdulatokkal, hajlongással kísért, amit nem mindenki nézett jó szemmel és voltak, akik kinevették az így imádkozókat. Jáir Chájim Báchrách rabbi Chávot Jáir című responzum könyvében bírálja az így imádkozókat, pedig a Talmud (Bráchot 31a.) szerint rabbi Akiba is így, ilyen lelkesen és érzelmesen imádkozott.

 

7. fejezet

A „szikrák” és az egyszerű hit

A Báál Sém Tov nem hagyott maga után írásbeli tóramagyarázatokat, szellemi öröksége majdnem teljesen szóbeli, tanítványai tanúskodásán alapuló töredékek. Legnagyobb irodalma a róla szóló és vele megtörtént, vagy róla regélt történetek, elbeszélések tömegének van – ezekből, mint a szivárvány tűnik ki a Báál Sém Tov egyénisége, szellemisége és befolyása a zsidó világ életére.

Íme egy jellegzetes történet:

Egy alkalommal a Báál Sém Tov otthonától távol töltötte a szombatot. A szombat délutáni Minchá ima után egy mágid tartotta a drósét, melyben indulatos szavakkal ostorozta a „vétkes népet”.

A következő napon a mágid elment a Báál Sém Tovhoz, hogy búcsút vegyen tőle, és áldását kérje, s ekkor a cádik megkérdezte tőle, valójában ki is ő? A mágid büszkén válaszolta, hogy ő az, aki előző este a templomban a drósét mondta.

– Hogy tehetted ezt? – kérdezte a cádik. – Hogy merészeltél a zsidókról ennyi rosszat mondani? Lehet, hogy te ezt nem tudod, de ha egy zsidó, aki egész nap keményen dolgozik, hogy egyáltalán megéljen, majd estefelé hirtelen eszébe jut: Jaj, Istenem, még nem imádkoztam Minchét, s ekkor elszalad a templomba imádkozni – bár nem biztos, hogy az ima minden szavát érti is –, akkor az egek beleremegnek ebbe, s az angyalok megilletődnek? És akkor jössz te, és rossz hírüket kelted!

A Báál Sém Tov kabbalán alapuló ideológiája szerint, a világ tele van „isteni szikrákkal”, és ezek egybegyűjtése a mi feladatunk. A fontos az egyszerű hit (emuná psutá), és erre rá lehet venni, illetve meg lehet tanítani a legegyszerűbb, szegény zsidót is, aki nem ismeri a Talmudot. Később, amikor a helyzet a haszidok és ellenzőik között elmérgesedett, voltak, akik Báál Sém Tovnak tulajdonították azt a mondást, miszerint vannak, akik a sok tóratanulástól elfelejtik azt, aki a Tórát adta, vagyis az Örökkévalót...

Azt is a Báál Sém Tovnak tulajdonítja a haszid legenda, amit egy „ellenzőnek” mondott, mikor az provokatív kérdést tett fel neki: Mi az előírás arra vonatkozólag, ha valaki másodszor is elfelejti a Jáále vöjávót mondani újholdkor az Ámidában? Az illető ezzel akarta bizonyítani, hogy a Báál Sém Tov egy tudatlan, ám hóórec zsidó...

A Báál Sém Tov válasza ez volt: A kérdésre meg van a háláchikus válasz, azt is mindjárt kifejtem, de ha aktuálisan tesszük fel a kérdést, akkor az én esetemben az nem releváns, mivel én először sem fogom elfelejteni, te pedig harmadszor is elfelejted. Csodálkozott is az „ellenző”, hogy minden akarata ellenére, valóban így is történt…

Az első időkben, miután felfedte magát és kezdték megismerni, a Báál Sém Tov sokat vándorolt, minél több embert akart megismerni. Ekkor foglalkozott az amulettekkel, gyógyítással, ráolvasással és a „nevek” alkalmazásával. Idővel ez másodlagos lett, és egész idejét és erejét a szellemi vezetésnek, illetve az emberek Istenhez való közel hozásának és nevelésüknek szentelte.

Azt is felhozták a Báál Sém Tov ellen, hogy megszüntette az önsanyargatás „intézményét”, ami az ő jöttéig a kabbalisták fő jellegzetessége és „munkaeszköze” volt. Több okot felhoznak erre nézve. A fő ok talán a nemzedékek elgyengülése és a tény, hogy csak nagyon kevesen voltak alkalmasak huzamosan böjtölni, hogy ezáltal megtörjék magukban a „rosszat”. A Báál Sém Tovnak tulajdonítják azt a mondást is, amely szerint „valamikor a rossz ösztön, a jécer hárá, erőfeszítéseket tett, hogy vétekre csábítsa az embert, és ezáltal elveszejtse a túlvilágból. Ma viszont ráveszi, hogy böjtöljön és sanyargassa magát”. A haszidizmus azt tanítja, hogy az embernek nagyon kell vigyáznia az egészségére, mert egy „kis lyuk (seb) a testen – nagy sebet üt a lelken”.

Más megfogalmazásban azt mondhatjuk, hogy az akkor bevett, aszkéta önsanyargatás helyett, ami tulajdonképpen a test feláldozása volt, a haszidizmus a lelki áldozatra möszirut nefes (önfeláldozás) teszi a hangsúlyt.

Az önsanyargatással szemben, mint mondtuk, a Báál Sém Tov az ima fontosságát és jelentőségét hangoztatta. Sőt, ha valaki eszik, és áldást mond a kenyérre, és utána elmondja az asztali áldást, ezáltal felhozza vagyis „megváltja” a szétszóródott „isteni szikrákat”.

A Báál Sém Tov egyik unokája, a medzibusi Báruch rabbi szokta mondani, hogy a nemzedék egyik tóranagysága erősen kritizálta s a Báál Sém Tov azon véleményét, amely csökkenti, sőt semmissé teszi a böjtök és az önsanyargatás értékét. „Hiszen tudjuk, hogy őseink böjtöltek szombattól szombatig és ti megszüntettétek ezt, sőt azt mondjátok, hogy aki sokat böjtöl (a Sulchán áruchban előírt hat böjtön kívül), az büntetést érdemel”.

A Báál Sém Tov válasza erre az volt, hogy „én azért jöttem erre a világra, hogy más utat mutassak. Ez három szeretetből áll: Az isten szeretete, Izrael (a zsidó nép) szeretete, és a Tóra szeretete. Ehhez nem kell önsanyargatás”.

Ez a három vezérelv áll a mai napig a haszid ideológia tengelyében.

ß ß ß

A haszid ima jellegét és jelentőségét példázza az a leírás, amit az egyik forráskönyvben találtunk.

Miután a Báál Sém Tov felfedte magát, letelepedett a Kárpátok lejtőjén lévő Tlusztban. Keresett magának egy templomot, vagy legalább egy minjánt, ahol imádkozhat, de ez nehezen ment, mert imája olyan volt, amivel egy meglévő zsinagógában nem tudtak volna mit kezdeni.

Ezért (a Sivché háBáál Sém Tov szerint) egy népies zsinagógát alapított, amely merőben különbözött az eddigiektől. Itt nem volt mizrách, ahol csak a fontos, gazdag és tanult emberek ülhettek; mindenki oda ült, ahová akart, és mindenki kapott aliját (vagyis a Tóra elé járulhatott), azok is, akik csak nagy nehezen tudták az áldást elmondani. A Báál Sém Tov maga volt az előimádkozó, hangosan, hajlongva és remegve, és az egyszerű emberek átérezték ezt, és utánozták őt.

Ima után kidus, ahol áldást mondanak, énekelnek és a Báál Sém Tov egyszerű szavakkal magyaráz egy egyszerű dolgot, amit mindenki megért. Mindenki jól érzi magát, senki nem siet, majd kint mint régi ismerősök üdvözlik egymást, és úgy mennek haza, hogy viszontlátásra holnap vagy a jövő sábátkor.

Itt nem voltak osztálykorlátok, nem voltak dölyfös gazdagok és rátarti nagyokosok, egyszerű zsidók voltak, akik szerették a Báál Sém Tovot és stílusát és ő szerette őket. Ez lett aztán a haszid zsinagógák példája és mintaképe, és így működnek a mai napig is.

Ma már a kritikusok is elismerik, hogy a haszidizmus az, amely megmentette a zsidóságot a (ki)pusztulástól, egyrészt a hászkálá (felvilágosodás), másrészt az emancipáció (asszimiláció), majd a Holokauszt pusztításai után. A huszadik század legkiemelkedőbb haszid mozgalma pedig, minden kétséget kizárólag a Chábád mozgalom, melynek rabbijai, kiküldöttjei világszerte teljesítik küldetésüket a Báál Sem Tov-i tanításokkal és szellemiséggel felvértezve, gyakran életveszélyes körülmények között.

ß ß ß

A Báál Sém Tov Tluszt után a podóliai Medzibusban telepedett le, és úgy tűnik, ott is maradt élete végéig. Miért éppen ott? A haszid legenda szerint „az égből három helyet ajánlottak neki: Medzibus, Nemirov és egy harmadik, melynek nevét nem tudjuk”. A Báál Sém Tov azért választotta Medzibust – folytatja a legenda –, mivel a környező folyóban van bőséges halállomány.

Mások egyéb okokat említenek, de azt tudnunk kell, hogy Medzibus egy központi helyen lévő város volt, sok zsidóval, és, mint már láttuk, ott a Báál Sém Tov ingyen lakást kapott a hitközségtől, és a hatóságok „doktort” láttak benne, vagyis kellő tisztelettel vették körül.

Mások azt hangsúlyozzák, hogy Medzibus a „Tóra városa” volt, sok nagy rabbi lakott ott, közöttük a híres Joél Szirkis rabbi, a BáCH című könyv szerzője, és ezt a jellegét a város még a Hmelnyickij-féle pogromok után sem veszítette el.

A Sivché háBáál Sém Tov szerint eleinte itt sem fogadta mindenki a Báál Sém Tovot szívesen. Ugyanis a haszidizmus fanatikus ellenzői itt is a Mester rossz hírét keltették. Ennek dacára, nem telt el sok idő, és A Báál Sém Tov igen népszerű lett, sokan keresték fel közeli és távoli tájakról, de nemcsak egyszerű emberek, akik szinte özönlöttek hozzá, hanem talmudisták és tóranagyságok is. Ők eleinte azért jöttek, hogy megismerjék; hátha titokban Sabtáj Cvi, a hamis messiás híve, vagy kikutassák, „érdemes-e” hívéül szegődni. Voltak olyanok is, akik eleve azért jöttek, hogy vitatkozzanak vele, illetve rossz hírét keltsék. (Folyt.Köv.)