A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL – BÖSÁLÁCH 2014

 

 

A KESERŰBŐL ÉDES LESZ...

  

Amikor Izrael fiai kiszabadultak Egyiptomból és az őket üldöző egyiptomi hadsereg a kettéváló Vörös Tengerben lelte halálát, ők továbbvonultak, de a háromnapos út után nem találtak ivóvizet. Amikor Márába érkeztek, az ottani vizet keserűnek találták, és rögtön zúgolódni kezdtek: nincs mit inni.

 

  Erre Mózes az Örökkévalóhoz fordult, aki egy bizonyos fát mutatott neki, hogy dobja a vízbe. Mózes teljesítette az utasítást, és akkor „édes lett a víz”, vagyis ihatóvá vált.

 

    Bölcseink azt mondják – a Mechilta Midrásban –, hogy a keserű víz Márában nem természeti jelenség volt, vagyis nem mindig volt keserű, és csak akkor lett az, „felsőbb utasításra”, amikor a héber törzsek odaértek – ideiglenesen. A Midrás hozzáteszi, hogy az edényeikben tárolt víz is ihatatlan volt, vagyis megkeseredett. Ez ékesen bizonyítja, hogy ez egy természetfölötti jelenség volt, vagyis egyfajta próbatétel.

 

    NEM ELSZAKADNI

 

        Miért történt ez? A Mechilta bölcsei elmondják, hogy azért volt, mert a zsidók „elszakadtak a Tórától”. Arra az Írásversre, hogy „három napon keresztül meneteltek a sivatagban, de nem találtak vizet” (2Mózes 15,22) – azt mondják, hogy nem találtak tóramagyarázatot, amit az éltető vízhez hasonlítottak a Bölcsek, vagyis „elszakadtak (eltávolodtak) a Tórától három napon át”. (Mechilta dörásbi, Bösálách, pr’ Vájászá)

 

   Hogy ilyen eset ne  fordulhasson elő, előírták nekik a próféták és az öregek, hogy legalább háromszor hetente olvassanak fel a Tórából (szombaton, hétfőn és csütörtökön). Így van ez a mai napig is. (uo.)

 

   KI (MI) LETT KESERŰ?

 

        Ez egybecseng a mezritsi mággid (Bás”t tanítványa és utódja a haszidizmus vezetésében) azon tanításával, amelyet az idézett Írásversre mondott. Ugyanis az egyszerű, szó szerinti (psát) magyarázat szerint a víz keseredett meg Márában, míg a mággid kabbalisztikus magyarázata szerint maguk Izrael fiai lettek „keserűek”, és ez volt az oka a víz keserű ízének.

 

Ha a zsidók egy magasabb szellemi szinten lettek volna, nem  keletkezett volna semmi probléma a vízzel – mondja a mággid. Amint látjuk, alacsony szellemi szintjük ellenére, végül is megkapták az égi segítséget, amire szükségük volt: a Tóra, amit eddig tanultak, visszatérítette őket a helyes útra, ahogy azt a Talmud konstatálja (Pszáchim 50,b): „mindig is foglalkozzon az ember a Tórával, még ha nem is önmagáért (hanem valami más, önös okból), mivel a végén majd önmagáért fog tanulni” – mivel a Tóra fénye jó útra fogja téríteni.

 

Így történt ez Márában is: a víz megkeseredett, de utána újra ihatóvá vált.

 

          AZ ÉDESEDÉS FOKOZATAI

 

      A márai víz újra ihatóvá vált, vagyis édes lett egy fa által, amit Mózes égi parancsra, a vízbe dobott.

 

Milyen fa volt ez?

 

Erre nézve találunk két véleményt:

 

Az egyik szerint ez az „élet fája” volt, amivel utoljára az éden kertjében találkoztunk. A másik vélemény azt tartja, hogy ez egy „keserű” fa volt. A két vélemény tükrözi a két lehetséges fázist a víz ihatóvá válásában.

 

    Az egyik lehetőség eliminálni a keserűséget a szentség fokozása, erősítése által, amíg az megédesíti a keserűt. Ez az út azonban nem az igazi, mert az édesség egy külső erő által jön, ami semmivé teszi a keserűséget.

 

   A másik formula, hogy maga a keserűség válik édessé – egy keserű fa által. Ez az igazi, ahogy lesz a megváltás idején, amikor maga a sötét válik világossá, amikor maga az éjszaka világít, ahogy a zsoltáros mondja „és az éjjel, mint a nappal világít”. (Zsolt 139,12)

 

(Torát Menáchem 27. kötet, 361. oldal)