Az atyák bölcs tanitásai(40)

 

LÉGY KEDVES ÉS SZOLGÁLATKÉSZ

 

Jismáél rabbi mondotta: "Légy szolgálatkész a tekintélyes emberekkel, kedves a fiatalokkal, és fogadj mindenkit szívélyesen." (Atyák, 3, 12)

 

 Rabbi Jismáél (Ben Elisa), a hasonló nevű mártír főpap unokája, Josua ben Chanina tanítványa és rabbi, Akiba diáktársa volt. A nagy pusztulás idején fiatalon fogságba esett, majd Rómába vitték, ahol fogházban sínylődött.

A Talmudból tudjuk, hogy Jósua, aki elment Rómába, hogy enyhíteni próbáljon a zsidókat sújtó drákói intézkedéseken, tudomást szerzett arról, hogy van a börtönben egy vélhetően előkelő származású ifjú ember. Jósua, hogy meggyőződjék róla, valóban így van-e, a cella ablaka alatt bibliai verseket idézett, amit a fiatalember ott folytatott, ahol Jósua abbahagyta. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem akárki sínylődik a börtönben, Jósua minden áldozatot meghozva kiváltotta a rabságból. Jismáélból végül is neves tanaita vált, akit a Talmud is gyakran idéz, és később iskolát is (jesívát) alapított, amit "Jismáél iskolájá" -nak neveztek.

 

                                     ***

  A gyerekkor traumatikus élménye valószínűleg rányomta bélyegét Jismáél személyiségére, és befolyásolta életfelfogását és életvitelét is. Viselkedése mindenkivel, lett légyen zsidó vagy nem zsidó, barátságos és derűs volt. A jeruzsálemi Talmud elbeszéli, hogy útján, egy nem zsidóval találkozván, az barátságosan köszöntötte őt, mire Jismáél megáldotta ezt az embert, mondván: "aki téged áld, az legyen áldott", (Jeruzsálemi Talmud, Bráchot, 8).

 

   A szolgálatkészségről szóló mondása is ezt tükrözi. Például Akibához fűződő kapcsolata ellenére, nem vett részt a Bar-Kochba lázadásban, nem zárkózott be Betárba, hanem Usába ment, ahol a rómaiak elnyomó intézkedései kevésbé voltak elviselhetetlenek. Később, amikor a helyzet már itt is romlott, Jismáél délre, az edomita határ felé vette útját, ahol jesíváját megalapította. (Heymann: Toldot Tánáim Vöámoráim.)

 

                                 ***

  Egyedülállóan szellemes magyarázatot lehet a fenti Misnára találni Lifsitz rabbi - Tiferet Jisráél - kommentárjában. Eszerint Jismáél az embereket, akikkel nap mint nap találkozunk, három kategóriába sorolja. Az egyik, amikor valaki nagyobb tekintélyű, előkelőbb, tiszteletreméltóbb, mint mi;

a másik, aki viszont alacsonyabb rangú, kevésbé tiszteletreméltó; és végül, aki velünk egyenrangú. Ha tehát azt akarjuk, hogy szeressenek bennünket, mindenkivel jó viszonyban kell lenni. Erre ad tanácsot a tanaita, miszerint a nálad magasabb rangú emberrel ne próbálj versengeni, hanem ismerd el prioritását, és akkor úgy fog szeretni, mintha a fia lennél. Ha alacsonyabb rangúval hoz össze az élet, akkor ne éreztesd vele, hogy te állsz magasabban, és légy hozzá kedves, és akkor úgy fog szeretni, mintha te lennél az apja. Végül pedig, ha veled egyenrangúval találkozol, fogadd derűs jókedvvel és szeretettel, és akkor úgy fog viselkedni, mintha a testvére lennél.

 

                                   ***

 

 

Egy kommentátor azt fejtegeti, hogy mi a különbség a Sámmáj által szorgalmazott "barátságos fogadtatás" és az itt megfogalmazott "derűs jókedv" között. Az első mindenekelőtt külsőséges megnyilvánulás, mivel lehet valakit barátságosan fogadni, miközben nem örül jöttének. A derűs jókedv viszont őszinte örömet fejez ki (Ánáf Joszéf).

 

                                  ***

A haszid felfogás a tekintélyes ember, felsőbbség (Ros) kifejezést Istenre vonatkoztatja. Ez abból a gondolatmenetből származik, hogy ha valaki fel akar mászni egy magas hegyre, minden felesleges holmitól megszabadul.

Így, ha Istenhez akar közel kerülni, meg kell szabadulnia a vétek nehéz terhétől és az anyagiasság lefelé húzó súlyától. Minél "könnyebb" lesz,annál nagyobb az esélye arra, hogy felkerüljön a csúcsra... (Toldot Jákov Joszéf).

 

                                    ***

Néhai Ábrahám Jichák Kuk főrabbi arról volt nevezetes, hogy minden zsidót szeretettel fogadott, még azokat is, akik a vallást nem tartották.

Amikor arról faggatták, miért ilyen szeretetteljes a vallástalanokhoz is, ahelyett, hogy megróná őket, azt a magyarázatot adta, hogy nehéz pontosan kiszámítani, mennyit, mit, mikor.

Ezért én inkább vétkezem a hiábavaló szeretettel - mondta -, mint Isten őrizz - a hiábavaló gyűlölködéssel...

 

Hasonló választ adott a novardoki jesíva vezetője, reb Jechiél Michl Epstein is, aki egyedüliként állt szóba egy vallástalan zsidóval, sőt meg is hívta, és szívélyesen elbeszélgetett vele. Azt kérdezték, miként lehet, hogy nem gyűlöli ezt az embert, "Hiszen gyűlölőidet, Istenem, gyűlölöm..." - mondja a zsoltáros király. (Zsolt. 139,21) Bevallom, igazatok van - sóhajtott egy nagyot -, persze hogy gyűlölnöm kéne. Próbáltam is, de egyszerűen nem megy. Nem vagyok képes gyűlölni egy zsidót...

 

Az