A BÁÁL SÉM TOV – A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA (5)

NAFTALI KRAUS ÚJ KÖNYVE (ŐSI 23) - FOLYTATÁSOKBAN

Amikor elváltak egymástól, megegyeztek, hogy mihelyt eljön az ideje – vagyis amikor a Báál Sém Tov befejezi a tanítási időszakot a chéderben –, eljön Bródiba, és ott lesz az esküvő. A leendő após eltette a papírt, és a Báál Sém Tovnál is maradt egy másolat.

Hazafelé menet hirtelen elhunyt reb Efrájim, és a fia, Ávráhám Gerson rabbi nagy temetést rendezett, amelyen sokan adták meg neki a végtisztességet. Amikor eljött az ideje, megjelent a Báál Sém Tov és kérte az eljegyzés megtartását. A leendő sógor megdöbbent, nem nagyon hitte, hogy apja ilyen elhatározásra jutott, de megtalálta a papírok között az okmány másolatát. Húga, a menyasszony, azt mondta, ha a papa így látta jónak – legyen így.

Az esküvő után a sógor felajánlotta, hogy tanul vele, „hátha ráragad valami”, de a Báál Sém Tov elhárította az ajánlatot, és továbbra is megjátszotta az ügyefogyott, ám hóórec zsidó típusát. Erre a sógor vett neki egy lovat és talyigát, és eltávolította a városból, lakjanak egy távoli vidéken, ahol nem hoznak rá szégyent.

ß ß ß

Elköltöztek tehát egy távoli faluba, a Kárpátok hegyei közé, ahol a Báál Sém Tov kedvére elbujdoshatott az emberek elől, és a természet ölén folytatta kabbalisztikus tanulmányait. Megélhetésük nagyon szegényes volt: a Báál Sém Tov a hegyoldalban agyagot ásott, felesége bevitte a falvakba és eladta a szegény embereknek, akik ebből építették viskóikat.

A Sivché háBáál Sém Tov szerzője szerint így ment ez addig, amíg közeledett annak az ideje, hogy felfedje magát az emberek előtt. Ekkor visszaköltöztek Brodiba és felesége sírva mesélte el fivérének, milyen keserves életük volt, milyen szegényesen éltek és nélkülöztek. A végén reb Ávráhám Gerson megkönyörült húgán, letelepítette őket háza közelében, és férjét alkalmazta, mint szolgát és kocsist. Hamar belátta azonban, hogy sógora erre sem alkalmas, ezért bérelt neki egy kocsmát egy távoli faluban, amit a felesége vezetett, ő pedig egész héten a hegyekben élt, egy sziklába vájt barlangban, ahol tanult, meditált és imádkozott. Ebben az időben nagyon sokat böjtölt, és csak egyszer egy héten ment haza, szombatra. Vasárnap mindig vitt magával hat cipó kenyeret, és nem egyszer úgy ment haza, hogy tarisznyája tele volt a kenyerekkel, mivel egész héten böjtölt.

Ebben az időben – mesélik – kezdődtek el csodatevései. Naponta alámerült a patakban és télen, amikor az befagyott, léket vágott a jégen, és ott merítette meg magát. Egyszer egy helyi paraszt látta, hogy a fiatal zsidó lába vérzik – mivel huzamos ideig állt a jégen –, megszánta, és, amikor legközelebb látta, hogy alámerülni készül, lába alá tett egy köteg szalmát, hogy ne fagyjon oda.

A Báál Sém Tov megköszönte a szívességet és azt ajánlotta a parasztnak: válasszon a megbecsülés (kávod), a gazdagság vagy a hosszú élet között. Amaz nem akart választani, hanem mind a hármat akarta, és a Báál Sém Tov rámondta: úgy legyen.

Egy idő múlva híre kelt, hogy a patak vizének gyógyító ereje van. A paraszt házában fürdőt nyitott, és messze földről jöttek oda betegek, akik gyógyulást kerestek. Sok pénzt keresett ezzel, híres ember lett és, amikor megöregedett – megtették a falu bírájának. Így a Báál Sém Tov mindhárom áldása teljesült.

Egy időben a Báál Sém Tov, mint sakter is dolgozott, és ebből az időből is sok csodáról regél a haszid legenda.

 

4. fejezet

Az első „ellenzők”

Már ebben a korai periódusban, még mielőtt a Báál Sém Tov felfedte magát, voltak ellenzői, akiknek nem tetszett viselkedése. Az egyik jellegzetes történet Lvovban (Lemberg) esett meg, ahol valósággal megkeserítették a Báál Sém Tov életét és büntetést is róttak ki rá. Mégpedig azért, mert megszervezte, hogy egy közeli falu zsidó lakosai minjánban imádkozzanak, főleg a nagy ünnepeken, és ő maga volt az előimádkozó, aki a sófárt is fújta.

A lvovi hitközség vezetőinek ez nem tetszett, mivel azt akarták, hogy a falusiak jöjjenek be a városba, és náluk imádkozzanak, mert ebből a hitközségnek szép jövedelme volt. „Hogy jönnek ezek a falusiak ahhoz, hogy maguknak külön minjánt csináljanak!?” – ér-veltek a hitközség vezetői.

Az egyik „büntetés”, amit kitaláltak, az volt, hogy utasították a környékbeli kereskedőket, ne adjanak el etrogot szukkotra a falusiaknak. Pénzbüntetést is róttak ki rájuk és elrendelték, hogy a „falusiak jöjjenek be a városba, a Szukkot előtti napon, ünnepi öltözetben, kitliben, élükön előimádkozójuk és sófárfúvójuk, a Báál Sém Tov, és így vonuljanak mezítláb(!) a város határától a rabbi házáig, és az előimádkozó kántálja a nagyünnepek imáit, azok ismert dallamával”.

A városi zsidók csúfolták és gúnyolták a falusiakat és főleg a Báál Sém Tovot. Fiatal suhancok kísérték a menetet és gyalázkodtak, mígnem a Báál Sém Tov hátrafordult, és azt mondta: „Aki nem javította ki ifjúsága vétkeit – takarodjon innen!” Azok kinevették, de ekkor a Báál Sém Tov „kimutatta erejét” és a haszid legenda szerint „sokan a gúnyolódók közül elájultak és rosszul lettek”. Csak a város rabbijának köszönhető – a Pné Jöhosuá szerzőjének, aki akkoriban Lvov rabbija volt –, hogy emberéletben nem esett kár.

ß ß ß

Már csak néhány hónap hiányzott ahhoz, hogy a Báál Sém Tov betöltse 36. életévét, amikor fel kellett fednie magát, de sógora, reb Ávráhám Gerson még most is egy tudatlan paraszt-zsidónak tartotta. Főleg azt kifogásolta, hogy több dologban úgy viselkedik, mintha Erec Jiszráélben élne – például nem rakott tfilint félünnepen (chol hámoédkor) – és egyszer talált nála egy Zohár kötetet. Ekkor a helyi rabbi elé citálta, kérve, hogy az korholja sógorát, és próbálja őt a helyes útra téríteni.

   (FOLYT.KÖV.)