A heti szakasz chaszid szemszögből -TRUMÁ - 2014

 

"RÓKA"  A SZENTEK SZENTJÉBEN

 

     Amikor a Tóra megparancsolja a Hajlék építését, ezeket a szavakat használja: „És készítsenek számomra Szentélyt, hogy közöttük lakózzam". (2Mózes 25,8) Bölcseink pontosítanak: a Tóra nem mondja, hogy benne (a szentélyben) , hanem közöttük, bennük – minden egyes zsidóban. Ez azt jelenti, hogy benne  lakózik az Örökkévaló  szentsége ,de nemcsak a felépített Hajlékban, hanem minden zsidó  lelkében, szívében.

 

Ezt szem előtt tartva megértjük rabbi Akiba és társai beszélgetését, amikor meglátogatták Jeruzsálem romjait, és odaérve, ahol valamikor a rómaiak által lerombolt Szentély  állt– vagyis a Templomhegyen –, látták amint egy róka somfordál ki onnan, ahol a Szentek Szentje volt.

 

Ekkor, a talmudi történet szerint, Akiba társai sírva fakadtak, míg rabbi Akiba csak nevetett. (Babiloniai Talmud, Málkot 24b). Kérdésükre, hogy  min nevet, elmondta, hogy a lesújtó látvány maga bizonyítja, hogy a megváltásról szóló ígéretek is valóra válnak, ahogy beteljesedtek a pusztulás próféciái.

 

   MIÉRT SÍRT A TÖBBI TANAITA?

 

        A tulajdonképpeni kérdés itt az lenne, miért sírtak Akiba társai? Hiszen ők jól tudták, hogy a Szentély romba dőlt, miután a római hódítók felégették; hiszen ők maguk még mielőtt a Tamplomhegyhez értek, már útban oda, a Scopus hegynél, megszaggatták ruhájukat (a fent idézett talmudi leírásban) – akkor pedig mi volt annyira megrázó a róka látványában, hogy attól sírva fakadtak?

 

    A tanaiták, Akiba társai, tudták, hogy mit mondott az Örökkévaló a Tórában: azt mondta, hogy készítsenek nekem Szentélyt, hogy bennük lakózzam.. Tudták, hogy minden zsidó szívében van egy szellemi, virtuális Szentély,  és a pusztulás, a churbán, csupán a fizikai Szentélyben volt, míg a szellemi Szentély  és különösen a szentek szentje-minden zsidó szivében érintetlenül fennáll, és semmiféle ellenség nem képes azt bántani.

 

  Aztán amikor hirtelen megláttak egy rókát, amint éppen elhagyja azt a helyet, ahol valamikor a szentek szentje volt – sírva fakadtak.

 

Miért?

 

 JÓ JEL

 

A róka számít a legokosabbnak, a legravaszabbnak az állatvilágban. Ő jelképezi a bölcsességet a földi, materiális dolgokban, amire szükség van, amikor ezekről a földi, mindennapi dolgokról van szó. Most azonban látták a bölcsek, hogy az effajta „okosság" behatolt a szentek szentjébe olyannyira, hogy a róka a saját céljaira használja ki. Ez a látvány annyira megrendítette őket, hogy sírva fakadtak.

 

Azonban ugyanez a látvány arra késztette rabbi Akibát, hogy... nevessen. Amikor erre megrendült társai rákérdeztek, Akiba válasza meglepő volt:

 

„Éppen ezért nevetek, mivel ez a látvány megörvendezteti a szívemet!

 

Miért?

 

Azért, mert addig, amíg nem érintik a legbensőbb zsidó érzést, a zsidóság kvint esszenciáját, addig a zsidó ember bebeszélheti magának, hogy minden rendben van, hogy a szellemi süllyedés nem is olyan mély, nem is olyan veszélyes, és ő mindennek ellenére szoros kapcsolatban van az Örökkévalóval.

 

    Azonban abban a pillanatban, amikor a „zsidó pontot" ("pintele jid" - הנקודה היהודית) érintik, akkor már nincs helye az önámításnak. Akkor a zsidó ember felocsúdik, magához tér, és nem hagyja magát eltéríteni az Örökkévalótól.

 

   NEM SÍRNI, CSELEKEDNI!

 

     Akiba válasza magyarán azt jelenti: eddig áltathattuk magunkat, hogy a galut a zsidók gyengeségéből ered, az óriási római hadi gépezettel szemben. Azonban most, amikor szemünk előtt jött ki a róka a szentek szentjéből – amivel nem lehet a rómaiakat vádolni –, megértjük és kétségtelenné válik, hogy ez isteni elrendelésből történik, és ez felébreszti bennünk és megtérésre serkenti a sziv mélyén lévő „zsidó pontot"

 

    Még egy nem kevésbé fontos és megszívlelendő dolgot mondott rabbi Akiba társainak: Miért sírtok? A sírásnak semmi értelme sincs. Menjetek ki az utcára és győzzétek meg a zsidókat, hogy közeledjenek az Örökkévalóhoz, térjenek vissza a Tórához és akkor Ő bemehet a szentek szentjébe.

 

    (Torát Menáchem 42. kötet, 208. oldal)