A REBBE ÉS ÉN(21):Jobb egy madár a kézben...

 

    Gimpel Orimland úr azok közé az emberek közé tartozik, akiknek a Rebbe személyesen adott iránymutatást a szakmai életben. Egyben azt is megtapasztalhatta, hogyan fakad az önzetlen adakozásból áldás.

 

„A Rebbe azt mondta nekem, fontoljam meg, hogy elhagyjam Atlantic Cityt. Kereken megmondta nekem: ’A rabbiság nem neked való, és te sem vagy való a rabbiságra. Hagyd ott Atlantic Cityt, menj a családoddal Miamiba!’”

 

Abban az évben szokás szerint árverésen „adták el” a Szimchát torái körmenet tisztségeit – így gyűjtve pénzt a zsinagóga fenntartására.

 

„Nekem nem volt chászid mentorom, nem a Chábádban nőttem fel, nem tanultam Chábád-jesivában, úgy álltam ott, mint a bolond, és mikor hallottam, hogy összegeket kiabálnak körülöttem, én is felkiáltottam: ’Adok egyezer dollárt!’, ott, mindenki előtt. A Rebbe elmosolyodott, aztán hozzám fordult, és azt mondta: ’Tőled ötezer dollárnál kevesebbet nem fogadok el!’ Azt mondtam a Rebbének: ’Megadom.’ A Rebbe hozzám fordult, ott az egész tömeg előtt, és azt kérdezte: ’És örömmel adod, a  tiszta szívedből? Nem szeretném elveszíteni a részemet az eljövendő világban, ha kényszerítenélek!’

 

 ’Igen, örömmel adom, szívrepesve.’- feleltem. Akkor a Rebbe azt mondta – ott, min-denki előtt –, jiddisül: ’Ha tényleg boldogan adod, biztosíthatlak, jövőre képes leszel megduplázni, és még azt is megduplázni!’

 

Tehát (a sábesz után) helyben kölcsönvettem az ötezer dollárt, és beküldtem.”

 

*

A Rebbe utasításainak megfelelően Orimland úr Miamiba  költözött és ott idős-otthont építtetett. Nem sokkal az otthon megnyitása után hívás érkezett az oszteopátiával foglalkozó kórházból, amelyik mellett az idős-otthont felépítették: megkérdezték, nem akarják-e eladni.

„Nem válaszoltam nekik  és nem közöltem társaimmal rögtön, mert a Rebbétől szerettem volna először tanácsot kérni. Ros hásáná előtt voltunk éppen. Túl késő lett volna telefonálni…Ros hásáná után, Jom kipur előtt felhívtam Benjámin Klein rabbit, a Rebbe titkárságán.” Bár tudta, hogy ilyenkor válaszra nem számíthat a Rebbétől, mégis informálni akarta az ese-ményekről. A Rebbe pedig kivételt tett, és másnap válasz érkezett tőle.

„ ’Jobb egy madár a kézben, mint kettő a bokorban.’ Azaz más szavakkal: ’Add el.’

 

De kaptunk tanácsot: ne adjuk el a telket; hanem adjuk ki hosszú lejáratú bérlettel, kilencvenkilenc évre, és csak az épületet adjuk el. Beszámoltam a történtekről a partnereimnek. Megkérdeztem G-t, mennyit kérjünk. Mondott egy számot. Azt mondtam: ’Ne hülyéskedj! Ennyit biztos nem fognak fizetni!’”

 

Ám a partnernek igaza lett: a kórház belement a vételbe, így Orimland úr versenybe szállhatott a chábád egyik legnagyobb támogatójával, Berel Weiss-szel a Szimchát Torái körmenet első verséért. Az árverésen végül a második verset vette meg, azzal a kikötéssel, hogy a Rebbe maga szabjon árat ennek.

„A Rebbe végig a falnak fordulva állt, de most elmosolyodott, és megfordult – ma is látom magam előtt az arcát –, és bólintott, hogy egyetért, vegyem meg, és majd ő eldönti. Az ünnepek után, a Berésit szombatja után a Rebbe megint fogadott magánkihallgatásra érkezőket, és többen várták, hogy mikor jutok be, és hogy mit mond a Rebbe nekem.

A Rebbe azt mondta: ’Százhuszonhat dollár.’ Hogy lehet ez? Tavaly szerettem volna 1000-et adni, és a Rebbe azt mondta, adjak 5000-et, most pedig, mikor meg tudnám adni, és szeretném is, azt mondja, legyen 126!”

 

 „Tavaly,” – mondta a Rebbe – „amikor nem volt pénzed, igazi adományt adtál. De idén akármennyit adsz is, elég lesz.”

*

Miamiba visszatérve Orimland úr újabb hívást kapott a kórházból: meg szeretnék venni a telket is. „Közöltem velük, hogy mennyiért adnánk el, sokszorosa volt annak, amennyibe nekünk az építés került. Megvásárolták, és helyben kifizették az egészet. Ezután a Rebbe beleegyezett, hogy odaadhassam a profit 10%-át a Machné Jiszraél nevű szervezetének. Szerettem volna a Rebbe privát rendelkezésére bocsátani az összeget, de erről hallani sem akart.”

 

(Forrás:Gut Sábesz)