BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK(32): CHÁGÁJ

 A  HAZATÉRÉS PRÓFÉTÁJA

 

 

     „Dárius király uralkodásának második évében, a hatodik hónap (Elul) elsején így szólt az Örökkévaló Chágáj próféta által Zerubávelhez, Sáltiél fiához, Júdea helytartójához és Jehósua főpaphoz, Jehocádák fiához:

 

Így szólt az Örökkévaló, a Seregek Ura: Ez a nép azt mondja, még nem jött el az ideje az Örökkévaló házát (a Szentélyt) felépíteni.” (Chágáj 1,1–2)

 

     Nagyot ugrottunk Cfánjától – aki még az első Szentély idején tevékenykedett, Jósijáhu király idejében, és így az első próféták közé számított – Chágájig, aki itt már azon kesereg, hogy a nép nem akarja a második Szentélyt fölépíteni.

 

      Chágáj rövidke könyve (két fejezet, 38 vers) csaknem kizárólag a második Szentély építésével és központi szerepével foglalkozik, amint azt látni fogjuk.

Chágáj személyéről mit sem tudunk. Sem apja neve, sem nemzetsége vagy illetőségi helye nem ismert. Csak itt, könyvében, valamint Ezra könyvében említik (ott két ízben). Itteni működése mindössze négy hónapig tartott, de ennek ellenére nem valószínű, hogy csupán annyit mondott, ami itt, töredékes formában, ránk maradt. Erre is vonatkozhat Bölcseink azon elvi megállapítása, hogy a prófétáknak csak azon szavait, beszédeit jegyezték fel, amelyeket fontos volt a jövendő nemzedékeknek tudni (Megilla 14a).

 

 

      Tizennyolc év telt el azóta, hogy Cirus perzsa király megadta az engedélyt a fogságban lévő zsidóknak, hogy vessenek véget a száműzetésnek és menjenek haza, építsék fel őseik lerombolt Szentélyét, amit hetven (pontosabban hatvanhat) évvel azelőtt tett a földdel egyenlővé Nebukodnecár, Babilónia királya. Azóta már meg is érkezett az első alija(*) Sésbácár, és a második hazatérési hullám, Zerubável vezetésével, akit a perzsa király Júdea pasájának (helytartójának) nevezett ki.

 

  A gazdasági helyzet nagyon rossz volt. A kis és fiatal repatriált közösséget ellenségek vették körül, hosszú szárazság tette a helyzetet még nehezebbé, és a nép nem volt abban az anyagi helyzetben, hogy megengedhette volna magának a Szentély újjáépítésének megkezdését. Dáát Mikrá(*) megjegyzi, hogy olyan pazar és fényűző Szentélyt szándékoztak építeni, amilyen az első volt, s így ezt „jobb időkre” halasztották el.

 

    Ahogy Ezra könyvéből tudjuk, mindjárt érkezésükkor felállították az Örökkévaló oltárát, áldozatokat mutattak be, és ilyeténképpen folyt egy rögtönzött, ad hoc szentélyszolgálat, aminek következtében a nép szemében nem tűnt sürgősnek a Szentély költséges és fáradságos felépítése: vagy mondjuk, ellazsálták azt. Ez ellen kelt ki Chágáj próféta.

 

      (A háttértörténet részleteit lásd Naftali Kraus Az Ősi Forrás(12) Ezra és Nechemjá, Budapest, 2003, PolgART Kiadó.)

 

* * *

„Az Örökkévaló azonban azt mondta, Chágáj próféta által: Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom romokban hever?! Ezért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Sokat vetettetek, de keveset takarítottatok be. Esztek, de nem laktok jól, isztok, de nem lesztek ittasok, öltözködtök, de nem fogtok felmelegedni. Aki napszámban dolgozik, mintha lyukas erszénybe tenné a bérét. Így mondta a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek!” (uo. 1,3–7)

 

     Biztos, hogy voltak gazdagok, akik faburkolatos, díszes házakban laktak, de ők nagyon kevesen lehettek. A többség szegény volt, nehezen élt – ezt a próféta nagyon érzékletesen írja le. Akkor meg mit gondoljanak meg? Hogyan építsenek Szentélyt, amikor nincs miből élniük?

 

     Az igazság az, hogy Bábelből hazafelé jövet sok pénzt, kincset hoztak magukkal a visszatérők amit a hátramaradottak – ők voltak a többség – adtak nekik. A perzsa kincstár sem volt szűkmarkú, sőt a cirusi dekrétum kifejezetten azért engedte haza a száműzötteket, hogy Jeruzsálemben házat építsenek az Örökkévalónak.

 

     Ötszázhúsz évvel az időszámítás előtt, miközben Babilóniában jelentős zsidó diaszpóra maradt, akiknek esze ágában sem volt hazajönni – nyilvánvaló volt, hogy Szentély nélkül nem lesz olyan összetartó erő, ami a hazatérteket megtartja és zsidóságukat megőrzi. A kérdés – egyelőre legalábbis – nem politikai, hanem anyagi; és főleg elhatározás kérdése. A vezetés hezitál, Zerubávelnak más dolga van, és a főpap, Jehósuá gyönge, nem tudja kiharcolni a szentélyépítést, bár abban elsősorban a kohaniták lennének érdekeltek.

 

   Vannak, akik tudni vélik, hogy kb. tizenöt évvel ez előtt, közvetlenül az első csoport érkezése után már elkezdték a Szentély építését, de aztán abbahagyták, mert nem volt pénzük és kitartásuk. Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy – mivel a Biblia nem történelemkönyv – mi itt, ebben a könyvben a próféták tevékenységét kísérjük figyelemmel, és nem történelmet írunk. Ámbár érintőlegesen ez egyúttal a zsidó történelem élő és lüktető része is, mivel prófétáink történelmi alakok voltak, és tevékenységük kihatott a zsidó nép történelmére, mindennapjaira.

 

NEM KELL LIBANONI CÉDRUS!

 

   Mit ajánlhat a próféta ebben a szituációban, ha azt akarja, hogy kezdjék meg haladéktalanul a Szentély építését? Az egyetlen, amit tehet: leszállítja az igényeket. Nem kell fényűző épület, nem kell libanoni cédrus, amiből az első Szentély készült anno, hanem:

 

     „Menjetek fel a hegyre (a Jeruzsálem melletti Olajfák hegyéről van szó), hordjatok fát és építsétek a Szentélyt, hogy gyönyörködjem benne és megtiszteljenek vele (még ha egyszerű és kicsi is lesz).

Sokra számítottatok (bő termésre), de kevés lett. Amit hazahordtatok, elfújtam.. És mindez miért? – mondja  az Örökkévaló, a Seregek Ura. – Azért, mert az én házam romokban hever, ti pedig szaladgáltok, ki-ki a maga háza körül szorgoskodik. Ezért nem adott nektek az ég harmatot és a föld nem adta meg  termését. ”(uo. 1,8–10).

 

      Amint látjuk, a próféta gyakorlati tanácsa: Nem kell libanoni drága cédrus, amelynek szállítása is körülményes és drága: menjenek fel a zsidók az Olajfák hegyére, vágjanak ki fákat, ami ingyen van, és rajta, építsék a Szentélyt.

 

Mint tudjuk, az első Szentély kőből és fából volt:

 „Három sor nagy terméskő és közöttük egy sor fa” (Ezra 6,4).

 Amikor az első Szentély elpusztult, a fa elégett, de a terméskövek ott maradtak. Ez most nyersanyagul szolgálhatott, és így csak fára volt szükség. Ezrától tudjuk, hogy végül is a nép nem hallgatott Chágáj tanácsára, mivel „adtak pénzt a cidoniaknak és a córiaknak , hogy hozzanak cédrusfákat Libanonból a jaffói kikötőbe...”(Ezra 3,7), de ez később volt, már Ezra hazatérte után, amikor a gazdasági helyzet javult.

 

Itt a próféta azzal indokolja a nehéz gazdasági helyzetet, hogy mindenki csak saját magával, házával és gazdaságával törődik, és a Szentély senkit nem érdekel.

Paradoxon ez, hiszen a nép meg azzal válaszol, hogy a helyzet nehéz, nincs mit enni, a termés rossz és átok van rajta… Málbim(*) szerint a termés elégett (a ráfújtam kifejezés a tűz élesztését jelenti héberül) – és ezért nem áll módjukban a Szentélyt építeni. Ezt nem mondják ki nyíltan, ez panaszaikból következik, aminek Chágáj ad hangot.

 

    A „megtiszteljenek” (héberül Ekovdá) tulajdonképpen hibásan van írva, a végén hiányzik egy hé betű, amelynek számértéke öt. Ebből fejtették meg a Talmud bölcsei, hogy a második Szentélyből hiányzott öt dolog, ami az elsőben volt: a Frigyláda, Urim Vetumim,(*), az égi eredetű tűz, az isteni Jelenlét (Schiná) és a Szent sugallat (Joma 21b). A jeruzsálemi Talmudban a szent olajat említik mint ötödik „hiánycikket”, mivel a Schiná(*) mindig és mindenütt jelen van.

* * *

       A próféta logikus szavai nem bizonyultak falra hányt borsónak. Nemcsak a vezetők, hanem „a maradék”(kevés) nép is szívére vette Chágáj figyelmeztetését, és „féltek” az Örökkévalótól (a további büntetéstől – Dáát Mikrá), mivel megértették a kapcsolatot a szentélyépítés elhanyagolása (részükről) és a rossz gazdasági helyzet között. Felfogták az ok és okozat közötti kapcsolatot és…

 

Az Írás itt nem mondja ki konkrétan, hogy mit csináltak, hogy csináltak-e egyáltalán valamit. Csak belátták, hogy valami nincs rendben. Chágáj további nyomására volt szükség, és ígéretére az Örökkévaló nevében, „veletek vagyok”, hogy nekifogjanak a munkának.

 

Van, aki azt mondja, hogy először csak a két vezetőhöz, a helytartóhoz és a főpaphoz fordult Chágáj, de második próféciája már az egész néphez szólt, és ez adta meg a lökést a munka elkezdéséhez.

 

KI LÁTTA AZ ELSŐ SZENTÉLYT?

 

     „Chágáj pedig, az Örökkévaló küldötte  ezt mondta az Örökkévaló nevében : Veletek vagyok! Ez annyira megindította Zerubávelt, Sáltiél fiát, Júdea helytartóját , valamint Jehósuát, a főpapot , és az egész maradék nép szellemét, hogy eljöttek és nekifogtak a munkának az Örökkévalónak, a Seregek Urának a házán, a hatodik hónap (Elul) huszonnegyedik napján, Dárius király uralkodásának második évében.” (uo. 1,13–15)

 

     Kétségtelen, hogy a helyzet megérett a Szentély felépítésére, de ehhez egy helytartó és egy főpap nem elég. Ehhez kell egy próféta is, aki megengedi magának, hogy az Örökkévaló nevében beszéljen. Ezért volt a három „utolsó prófétának” (Chágáj, Zechárjá és Máláchi) olyan meghatározó szerepe a repatriáció korában, valamint a második Szentély első periódusában..

 

Chágáj, mint látjuk, töltötte be az „önindító” szerepét. Ő volt az, aki személyében életre keltette a kapcsolatot a nép és a prófécia között, ami a hosszú száműzetés során megszakadt. Két társa (lásd szócikkeikben) a szellemi élet egyes területein tevékenykedtek. Mindhárman, Bölcseink hagyománya szerint a Szent Szinódus(*) (Kneszet Hágdolá) tagjai, és részt vettek a Szentírás kanonizálásában is.

                                     ***

     „A hetedik hónap (Tisré) huszonegyedik napján így szólt az Örökkévaló Chágáj próféta által:

 

   Beszélj Zerubávellel, Sáltiél fiával, Júdea helytartójával, és Jehósua főpappal, Jehocádák fiával, no meg a maradék néppel, és mondd nekik: Ki van köztetek, aki még látta ezt a Házat  régi dicsőségében? És hogyan látjátok most? Ugye most semminek tűnik szemetekben?

Most pedig légy erős  Zerubável – mondja az Örökkévaló. És légy erős, Jehósuá főpap, és legyen erős és bátor az egész ország népe – mondja az Örökkévaló –, és cselekedjetek, mivel én veletek vagyok! – mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura! Ahogy (őseitekkel) szövetséget kötöttem Egyiptomban, és szellemem velük volt úgy lakozik szellemem most is közöttetek, ne féljetek!” (Chágáj 2,1–5)

 

    Az isteni Gondviselés jogfolytonosságát Egyiptomra vezeti vissza Chágáj. Ez volt az egyiptomi „vérszerződés” (2Móz 24,8), minekutána jött az utasítás a Hajlék építésére .

 

 „Ne féljetek” – a környező népek fenyegetéseitől, akik akadályozzák a Szentély felépítését. Ezzel részletesen Ezra könyvében találkozunk, itt csak utal rá a próféta.

 

JÚDEÁBAN BÉKE LESZ

 

   Chágáj érzi, látja, hogy a nép nincs meggyőzve, már ami a most épülő Szentélyt illeti. Csinálják, építik, a próféta szavai meggyőzték a vezetőket, de a munka csak ímmel-ámmal folyik. Az öregek elbeszélései folytán a fiatalok lelkesedése is lelohad; hogy jön ez ahhoz, ami volt – mondják –, össze sem lehet hasonlítani...

 

 A próféta látja, érzi, hogy valami nagyot kell mondani, valamit, ami lelkesíteni tudja az embereket. Szép lesz, jó lesz, mondja, ígéri, a népekre is lelkesítő hatással lesz, jönnek majd, hoznak aranyat, ezüstöt, és ami talán a legfontosabb: béke lesz, a fenyegetéseknek semmi alapja.

 

          „Mert így mondta az Örökkévaló, a Seregek Ura: Még egy kevés idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítek minden népet, és elhozzák kincseiket, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel – mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. (Hiszen) enyém az ezüst és enyém az arany (és annak adom, akinek akarom) – mondja a Seregek Ura. Nagyobb lesz ezen ház dicsősége az előzőnél, mert ezen a helyen adom a békét – mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura!” (uo. 2,6–9)

 

       Ha  odafigyelünk, láthatjuk, hogy ezekben a szándékosan kissé homályos mondatokban minden benne van, amit a próféta felelőssége tudatában el tud mondani, anélkül, hogy a demagógia vádja illethetné. Ami lesz „egy kis idő múlva”– erre nézve gondolhat mindenki azt, amit akar. Rási szerint Antiochus (*) idejére céloz a prófécia, ami rossz, veszedelmes idő lesz. Kimchi(*) is a Hasmóneus-korszakra teszi a próféciát, vagy Heródes(*) idejére. Ez még messze van, nincs mit félni, különben is lesz pénz, arany és ezüst, hiszen minden az enyém, és ami a fő: béke lesz Cionban, míg mindenütt, másutt csatazaj és háború.

 

      Következő próféciájában Chágáj  vallási, halachikus (*) kérdéseket tesz fel a kohanitáknak a tisztaság és tisztátalanság kérdéseiben, és ők helyesen válaszolnak a kérdésekre, bizonyítván ezzel, hogy a hosszú száműzetésben nem felejtették el tudományukat. Dáát Mikrá(*) itt – különvéleményben – azt tartja, hogy a kérdés mögött politikai állásfoglalás húzódik meg: a próféta így akarta a kohaniták és a nép értésére adni, hogy nincs lehetőség a környező népeket – főleg az ún. szamaritánusokról volt szó – bekapcsolni a Szentély építésének munkálataiba, mivel azok nem zsidók, és így – vallási értelemben – tisztátalanok. Ez a vita és a kapcsolódó konfliktus teljes terjedelmében Ezra könyvében található. (Lásd a szerző fentebb említett könyvét: Ezra, Nechemjá – Az őscionizmus története. Az Ősi Forrás /12/.)

 

* * *

      „Dárius uralkodásának második esztendejében, a kilencedik hónap (Kiszlév) huszonnegyedikén mondta az Örökkévaló Chágáj prófétának.

Így szólt az Örökkévaló, a Seregek Ura: Kérj útbaigazítást (Tóra-tanítást) a kohanitáktól erre nézve:

       Ha valaki szentelt húst (valamilyen áldozat húsát) visz a ruhája szegletében, és hozzáér ruhája szegletével a kenyérhez, a főzelékhez vagy a borhoz, olajhoz vagy bármilyen ételhez, szentté válik-e? A kohaniták nemleges választ adtak.

További kérdés, amit Chágáj feltett a papoknak: Ha egy tisztátalan, aki halottat érintett, ér hozzá ezekhez, tisztátalanná válnak-e? A válasz: Igen!

És mondta Chágáj: Ilyen ez a nép, és ilyen ez a nemzet előttem – mondja az Örökkévaló – és ilyen kezük munkája, és amit áldozatul hoznak ide, mindez tisztátalan!

Most pedig gondoljátok meg jól (figyeljetek ide!), hogy is volt, mi történt a múltban addig, amíg elkezdtetek követ kőre rakni az Örökkévaló templomában. (Az történt, hogy) ha valaki odament gabonájához, amelytől húsz vékányit várt, csak tíz lett, vagy ha valaki odament a borsajtóhoz, remélvén, hogy kap ötven korsónyit, de csak húsz lett. Megvertelek benneteket aszállyal, gabonarozsdával, és jégeső verte el kezetek munkáját, de nem figyeltetek rám (nem hallgattatok rám, ami a Szentély építését illeti) – mondja az Örökkévaló.

Gondoljátok meg hát, mi is történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól kezdve, hogy lerakták az Örökkévaló Szentélyének alapját, gondoljátok jól meg! Hiányzik-e gabona a magtárból? Vagy még mindig nem terem a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa?

       Innentől fogva áldást osztok!” (uo. 2,10–19)

 

SZENTÉLY NÉLKÜL MINDEN „TISZTÁTALAN”

 

        Homályos mondatok, melyek értelme egy: mióta elkezdtétek építeni a Szentélyt, minden rendbe jött, van termés, van gyümölcs; míg addig semmi nem sikerült nektek.

 

A tisztátalanság példázata is ezt célozza: amíg nem sikerült rávennem benneteket arra, hogy építsétek a Templomot, semmi nem sikerült nektek, minden „tisztátalan” volt, mivel „az a kevés szentség, amit a működő oltár adott, nem elég, kell, hogy Szentély legyen” (SLG(*). Ezzel szemben Dáát Mikrá(*) váltig állítja, hogy az idegen (szamaritánus) népről van szó, akiket nem szabad hagyni csatlakozni a Szentély építőihez.

 

     A „kő kövön” fordulat általában a rombolást jelzi (kő kövön nem marad); itt Chágáj, rendhagyóan, az építést jelzi általa.

 

                                                        * * *

„És szólott az Örökkévaló Chágájhoz másodszor is a (kilencedik) hónap huszonnegyedik napján:

 

Mondd Zerubávelnek, Júdea helytartójának: Megrendítem az eget és a földet, ledöntöm a királyi trónokat és összezúzom a pogány hatalmak legerősebbikét (Perzsiát). Felborítom a harci kocsit és a rajta ülőt. Elhullanak a lovak a lovasokkal együtt; az emberek egymás kardja által esnek el. Azon a napon így szól a Seregek Ura: Kézbe veszlek, Zerubável, Sáltiél fia, az én szolgám (leszel, és nem a perzsa királyé) – mondja az Örökkévaló –, és olyanná teszlek, mint a pecsétgyűrű, mert téged választottalak! – mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura!” (Chágáj 2,20–23)

 

   Ez egy távlati jövendölés, amelyben Zerubável kap ígéretet és  prófétai áldást. Érdemes megjegyezni, hogy míg az előző próféciák mind a helytartónak, mind a főpapnak címzettek – ez csak Zerubávelnek szól. Egyes kommentátorok szerint a zsidók Júdeában, ámbár teljes vallási autonómiát élveztek a perzsa uralom alatt, nem mondtak le a politikai önállóságról, és Zerubável személyében, aki a királyi család sarja volt, egyfajta Messiásjelöltet láttak.

 

   A Talmud-bölcsek között voltak, akik Nechemjával azonosították Zerubávelt (ami ezek szerint csak ragadványneve lett volna), míg a néphit szerint a későbbiekben Zerubável visszament Babilóniába, és ott is  halt meg.

 

***  

     Chágáj próféciáját röviden úgy foglalja össze a Dáát Mikrá kommentátora, Mordecháj Zér-Kávod, hogy

– nem moralizált és nem említette a nép vétkeit (kivéve a Szentély építésének elhanyagolását;

– párbeszédet folytatott a néppel;

– fő témája a Szentély építése volt, és ebben jelentős sikert könyvelhetett el;

– ellenezte a környező pogány népek bekapcsolását a Szentély építésébe, és ezt  a zsidó vallás szempontjából - meg is indokolta.

– támogatta Zerubávelt, hogy a nép ne lássa benne idegen uralkodó képviselőjét.

 

Amit itt nem mond Chágáj, azt vagy Ezra könyvéből lehet kiegészíteni, vagy pedig fantáziánkra hagyatkozhatunk. Hogyan fogadta a nép a második Szentélyt, miután itt és most megkezdték az építkezést, és a nép láthatta az új Templomnak az előzővel szemben szerény méreteit és külalakját. Ki láthatta? Az öregek, akik még emlékeztek az első Szentélyre.

 

Valóban, Ezra könyve nagyon érzékletesen írja le azt a kettősséget, amely a nép hozzáállását jellemezte: Az öregek (főleg a kohaniták), akik még emlékeztek, sírtak az új Szentély láttán, de a fiatalok – akiknek nem volt összehasonlítási alapjuk – örültek és táncoltak (Ezra 3,12).

 

    A fiatalok szemében az új Szentély egyfajta függetlenségi szimbólumot fejezett ki, és örültek, mondván: Ez van, ezt kell szeretni. Az öregek nosztalgiáztak, az ő szemükben – főleg a kohaniták szemében – a Szentély elsősorban vallási objektum volt, míg a fiataloknak ebből a szempontból elég volt a működő oltár.

                 ****************************************************