A CHÁBÁD ÉS ÁRIK SÁRON

Hogyan mentette meg a Rebbe

 Sáron életét?

85 éves korában elhunyt Áriel Sáron, Izrael Állam egykori miniszterelnöke. A briliáns katonai vezető hosszú éveken át feküdt kómában mielőtt az elmult szombaton visszaadta lelkét a Teremtőnek. Eheti számában a budapesti chábád hetilap, Gut Sábesz, izelitőt ad Sáron és a lubavicsi Rebbe – illetve  chábád mozgalom – kapcsolatáról.

 1968. július 23-án a Palesztin Felszabadítási Front terroristáI eltérítették az El Al 426-os, járatát. Beszámolók szerint a géprablók kerestek valakit a gépen, ám az illető nem volt ott.

     1968. július 23-án Ariel Sáron, az izraeli hadsereg vezérőrnagya a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson irodájában ült, magánkihallgatáson. Azért kérte a találkozót, hogy hazatérése előtt elbú-csúzzon a Rebbétől. Ám beszélgetés közben újra meg újra az órájára pillantott – indulnia kellett volna, hogy elérje az El Al 426-os járatát.

A Rebbe megkérte, maradjon még, és utazzon vissza Izraelbe egy későbbi járattal. Sáron ráállt, és tovább beszélgettek. A repülőgép, amelyet ily módon Sáron lekésett, géprablók kezére került, és a zsidó utasai öt héten át voltak túszok az Algériába térített gépen. Később derült fény arra, hogy a terroristák által keresett személy Áriel Sáron volt, az akció célja pedig az ő elrablása lett volna..

 

A kevéssé ismert történet nagyon érde-kelte Zeev Se-gal rabbit, a newark-i Young Israel közösség vezetőjét. Egy beszélgetés során megkérdezte a Rebbét, valóban ő javasolta-e aznap Sáronnak, hogy ne szálljon fel arra a gépre. A Rebbe igenlő válaszára megkérdezte, miért nem állította le a gépet akkor?

  „Ön azt hiszi, én tudtam, hogy el fogják téríteni a gépet? Nem tudtam. Sáron itt volt elbúcsúzni, és azt mondtam neki, ne menjen. Miért mondtam?  Mondtam, ez a tény.” – felelte a Rebbe.

 Áriel Sáron:Elsősorban zsidó vagyok

  Áriel Sáron katonaként és politikusként szolgálta hazáját. Életcélja az volt, hogy biztosítsa a zsidók és Izrael állam jövőjét. A lubavicsi Rebbét a hatnapos háború után ismerte meg, és egész életében mentorának tekintette.

Élete utolsó éveit kómában töltötte egy súlyos agyvérzést követően, nem sokkal azután, hogy hozzájárult a Gázai zsidó telepek felszámolásához és az egyoldalú kivonuláshoz. Áriel Sáron kétszer nősült és özvegyült meg, feleségei, Lili és Margalit testvérek voltak. Brassóban született zsidó kivándorlók gyermekeiként mindketten folyékonyan beszéltek magyarul. Sáronnak három gyermeke született, a gyászolók között van két életben maradt fia, Omri és Gilád.  Áriel Sáront családi gazdaságukban, a Negev sivatagban helyezték örök nyugalomra.

 Életét és céljait talán saját szavaival foglalhatjuk össze legérzékletesebben: „Elsősorban és mindenek felett zsidó vagyok. Gondolataimat az irányítja, milyen lesz a zsidók jövője 30, 300 és 1000 év múlva. Ez foglalkoztat, és ez érdekel engem elsőként és leginkább.”

 

 A zsidó öntudat nem elég

 A Rebbe nem csak a lubavicsi hászidok számára volt vezető és iránymutató. Számos politikus, katonai vezető és közéleti szereplő is segítségét, támogatását éás áldását kérte az évek során. Köztük volt Áriel Sáron is, aki Izrael miniszterelnöke volt 2001 és 2006 között. 1968-ban, egy évvel azelőtt, hogy parancsnoki kinevezését megkapta volna az izraeli hadsereg déli főparancsnokságára, először járt audiencián a Rebbénél. (Lásd fentebb hogyan  mentette meg a rebbe Sáron életét).

 

A JEM videóján erről az első, meghatározó élményt nyújtó találkozóról beszélt Árik Saron:

 „Két hónappal ezelőtt az Egyesült Államokba látogattam, éspedig két célból: az első az USA hadseregének meglátogatása volt, a másik pedig hogy előadjak ország-szerte különféle egyetemeken. Mielőtt hazaindultam volna, volt bennem még egy harmadik világos cél: meglátogatni a Reb-bét.”

Az audencián a Rebbe először arról kérdezgette Saront, mit mond a diákoknak az egyetemi előadásokon.

„Teljesen egyetértettem a Rebbével abban, hogy a legfőbb erőt zsidó ftstvéreink közöttt kell kifejtenünk. A Rebbe azt mondta nekem, hogy ne keressük tovább a nemzetek kedvét. Fontos dolog a másokkal való kapcsolat, de kétség nem fér hozzá, hogy legtőbb erőt a zsidók közt kell kifejtenünk... Mikor a zsidókhoz beszélek az USA-ban, az ifjabb és az idősebb nemzedéknek, azt mondom, hogy a zsidó nép egy nemzet. A judaizmus nem csupán vallás, a judaizmus a vallás és a nemzetiség kombinációja. Legyenek büszkék rá, hogy a világ legkülönlegesebb nemzetének részei.”

A Rebbe nem elégedett meg teljesen ezzel a válasszal, és tovább kérdezősködött: „De mit mondasz nekik, mit tegyenek?”

„Legyen zsidó identitásotok.” – volt Ariel Saron válasza.

A Rebbe erre azt mondta: „Mikor olyan zsidó emberről van szó, aki zsidó otthonban nőtt fel, hagyományos zsidó háztartásban, lehetséges, hogy a zsidó identitása kitart egy generáción át, de a zsidó nép jövőjét nem garantálja. Cselekvéssel is párosítani kell – az Örökkévaló parancsolatainak megtartásával.”  -folytatta a Rebbe ,majd elmagyarázta, hogy a zsidó vallásban minden összefügg a cselekvéssel: „Izrael földjén élni egy tett, megtartani a szombatot, az is egy tett” folytatta a Rebbe, majd hozzátette, hogy tökéletesnek lenni lehetetlen.

„Saját magáról beszélt és én a nagyság jelét láttam abban, hogy e szavakat mondta a saját szájával” idézte fel a beszélgetés folytatását Izrael akkori miniszterelnöke „Nekem is vannak hiányosságaim a mic-vák megtartásában. Az a tény, hogy nem élek Izrael földjén, máris lehetetlenné teszi, hogy teljes legyek.”

A Rebbe véleménye szerint tehát szükséges a micvák gyakorlati teljesítése: a zsidó nemzeti öntudat  nem elég, ha nem társul hozzá a micvák gyakorlása.

 

Egy karrier kezdete

Áriel Sáron – vagy, ahogy sokan becézték Árik –, 1928-ban született az akkori Palesztin Brit Mandátum területén, Kfár Málálban, orosz bevándorlók gyermekeként. Fiatalon csatlakozott az Izraeli Védelmi Erők elődjéhez, a Hágánához, ahol hamar hírnévre tett szert, mint remek katona és kemény vezető, aki joggal érdemelte ki a „Buldózer” becenevet.

 Izrael modernkori történetének egyik legjobb parancsnokaként tartják számon. Harcolt a ’48-as függetlenségi háborúban, majd az ’56-os Szuezi háborúban. Jelentős szerepe volt a Hatnapos há-borúban elért gyors és átütő sikerben. A világsajtót bejárta híres fotója, amelyet a frissen felszabadított Siratófalnál készítettek róla, amikor a Chábád hászidok által felállított standnál felvette a tfilint, és el-mondta a Smá Jiszráélt – ezzel is kihangsúlyozva a hatnapos háború alatt tapasztalt isteni gondoskodást.

A Sáron család tragédiájaként fiúk, Gur, egy fegyver-balesetben hunyt el otthonukban. A lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi, felkérte az izraeli chábád küldötteket, hogy vegyenek részt a gyászoló család vigasztalásában, valamint személyes levélben fejezte ki együttérzést. Saron a levelet „meleghangú és megindító” írásnak nevezte.

 

Találkozás a Rebbével

 Egy évvel a tragikus baleset után, 1968-ban szemtől szembe is találkozhatott az áldott emlékű Rebbével, akit a későbbiekben személyes barátjának és mentorának tekintett.

 Ezen a bizonyos első találkozón szembesült Sáron először a Rebbe briliáns stratégiai tudásával, amikor részletesen kérdezte ki a hatnapos háború alatt hozott katonai döntéseiről. Olyan részletes kérdéseket ve-tett fel a Rebbe, mint például miért egy bizonyos vádin keresztül közelítettek meg egy adott célpontot, miért nem egy másik úton, vagy miért egyfajta stratégiát alkalmaztak egy másik helyett. Sáronra mély benyomást tett a Rebbe felkészültsége, a „lenyűgöző tudása, amit a globális kapcsolatok terén mutatott.”

 A Rebbe az elkövetkező években sok-szor beszélt Sáronnal és sokszor hívta fel figyelmét az izraeli kormány gyenge nem-zetközi fellépésében rejlő veszélyekre. Sá-ront és sok más izraeli vezetőt is arra kért, hogy erősítsék meg Izrael biztonságát. Sokszor beszélt az izraeli vezetők felelőssé-géről a zsidóság felé – arra biztatta őket, hogy támogassák a zsidó vallásgyakorlatot és oktatást világszerte, mivel a nemzeti szellem önmagában nem tudja összetartani a zsidó népet. Sáron később sokszor meg-emlékezett arról, hogy a Rebbe ezen az 1968-as első találkozón megjósolta a vas-függöny összeomlását és a Szovjetunióban élő zsidók felszabadulását. 

 Személyes iránymutatás

 Áriel Sáron nyilatkozataiból és visszaemlékezéseiből világosan látszik, hogy a lubavicsi Rebbét a zsidó vezető példaképének tekintette, akivel a zsidó népet érintő minden problémáról nyíltan lehetett beszélni, legyen szó ka-tonai kérdésekről vagy a zsidó oktatásról. A Rebbe személyes lelki vezetője és bölcs mentora volt egy személyben.

A Rebbe halála után Sáron így nyilatkozott a kettőjük kapcsolatáról. „Egyértelműen szerencsés vagyok, hogy találkozhattam vele, és közelről megismerhettem ezt a párját ritkító bölcsét Izrael népének, aki egyben messzire tekintő stratéga volt, akinek a célja a zsidó nép folyamatosságának és biztonságának megtartása, akárhol is éljenek.”

Az Izraeli Védelmi Erők vezetőjeként is tartotta a kapcsolatot a Rebbével és katonai kérdéseket is megvitatott vele. Többek között egyetértettek a Bár-Lev vonalként ismert stratégiával kapcsolatban – mint később kiderült, a Rebbének ebben a kérdés-ben is igaza volt. Sáron személyes kérdésekkel is fordult a Rebbéhez, és 1970-ben az ő tanácsára maradt meg posztján a hadseregben: „Az Ön helye a hadsereg-ben van, és az az a hely, ahol az Örökkévaló segítségével sikereket ér el, és ez így lesz a továbbiakba is” – írta a Rebbe. Úgy vélte, Sáronnak a hadseregben betöltött pozíciója kulcsfontosságú „az egész Izrael-ben élő zsidó nép” biztonsága érdekében. „Min-denképp és egyértelműen folytatnia kell a szolgálatát ebben a nagyon fontos  pozícióban és szerepben.”

 

 Legenda születik

Mikor végül eltávolították katonai pozíciójából, részt vett a Likud párt megalakításában. Azonban, szinte heteken belül kitört a Jom Kipuri háború, Sáront pedig visszahívták aktív szolgálatba. A háború első órái igazolták a Rebbe aggodalmait a Bár-Lev vonallal kapcsolatban, ami többszáz izraeli halálához vezetetett. Azonban a Rebbe azt is előre látta, hogy Izrael győztesen kerül ki ebből a háborúból is. A győzelmet pedig többek között Sáron bravúros katonai akciója vívta ki, és az egész nemzet hősként ünnepelte a korábban félreállított katonai vezetőt.

Sáron erős kapcsolata a Rebbével és a chábáddal a családi életében is észlelhető volt: rendszeresen látogatott el Kfár Chábádba, sőt, fiai bár micva ünnepségére is a chábád hászidok lakta településen ke-rült sor. Évtizedeken át látogatta a Rebbét, hogy iránymutatását és áldását kérje. A Rebbe újra meg újra figyelmeztette őt, hogy tegyen meg mindent Izrael biztonsá-gának érdekében és a zsidóság megerősí-téséért. Sáron saját vallásosságára is nagy hatással volt a Rebbe. Bár magát nem-vallásos zsidónak tartotta, gyakran rakott tfilint, rendszeresen tanult Tórát és ha jövőbeni terveiről beszélt, általában hozzátette: Ha az Örökkévaló is úgy akarja.

Politikai karrierjének kezdetétől a Rebbe arra buzdította Sáront, hogy tegyen meg mindent az izraeli területek megtartásáért. Védelmi miniszterként vett részt a libanoni háborúban, ami komoly politikai és szociális problémákat idézett elő. Ennek ellenére Sáron politikai karrierje töretlenül folytatódott.

 1990-ben megindult az orosz alija, és Sáron olyan helyzetben találta magát, amit elképzelhetetlennek tartott, noha a Rebbe előre megjósolta azt: „Emlékszem, azt gondoltam, hogy amit a Rebbe mond, az lehetetlennek hangzik. De végül is bármi lehetséges, és a Rebbének, mint mindig, igaza volt.”

 2001-ben, Sáron miniszterelnökké választásának évében a palesztinok megindították a második intifádát, ami kegyetlenebb és véresebb volt, mint az azt megelőző terrorhullám az 1990-es évek elején. A négy éven át tartó erőszakra válaszul végül Sáron kezdeményezte, az izraeli települések kiüritését a Gázai övezetben. Az egyoldalú kivonulás, ami nem hozta meg a várt eredményeket, napjainkig kiható sebeket hagyott az izraeli társadalomban.

Utolsó évek és a búcsú

2006 januárjában Áriel Sáron, Izrael miniszterelnöke súlyos agyvérzést kapott. Orvosai mesterséges kómába helyezték, ami-ből soha többet nem épült fel. Az elmúlt hetekben rosszabbodott az állapota, majd szervezete feladta a harcot. Utolsó óráiban családja és barátai voltak mellette. A Kneszet előtt felállított ravatalához ezrek járultak. Izraeli és külföldi politikusok búcsúz-tatták, mielőtt örök nyugalomra helyezték családi birtokán a Negevben.

   (Forrás: Gut Sábesz, Budapest)