"Horthy Szlovákiát akarta elfoglalni"

Trianon és a béke államai

Egy kis történelem

„Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta” címmel tartottak csütörtökön és pénteken kétnapos konferenciát a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezésében. Az Akadémián zajló tanácskozás megrendezésében a Budapesti Szlovák Intézet is részt vett. A konferencián magyar, francia, osztrák, román és szlovák történészek tartottak, tartanak előadást.

Romsics Ignác akadémikus, az egri Eszterházy Károly Főiskola professzora arról beszélt, hogy Trianon eltérő módon, de az elmúlt 90 évben mindvégig jelen volt a magyar politikai gondolkodásban. A történész hangsúlyozta, hogy a Horthy-rendszer súlyos igazságtalanságként fogta fel és totálisan elutasította a békeszerződést.

A teljes történelmi Magyarország visszaszerzését, az integritás helyreállítását célul kitűző revízió mellett létezett az etnikai alapú revízió törekvése, de már két világháború között megjelentek bizonyos konföderációs elképzelések is. Az etnikai revízió természetesen a magyarok lakta, illetve a többségében magyarok lakta területekre vonatkozott.

A második világháború után

A második világháború után a magyar politikai és szellemi elitben realista fordulatot vett Trianon megítélése - folytatta Romsics Ignác. A hatalomra jutó koalíciós pártok a Független Kisgazdapárt megelégedett volna a két háború között a baloldali és liberális ellenzék által szorgalmazott etnikai alapú revízióval, Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt főtitkára pedig sovinizmusnak és népellenes törekvésnek nevezte az ezeréves határok követelését. A baloldali pártok viszont a Moszkvából érkező sugallatnak megfelelően elfogadták a trianoni határokat – emlékeztetett Romsics Ignác.

Az 1947-es párizsi békeszerződés végül – három falu, az úgynevezett pozsonyi hídfő Csehszlovákiához csatolásával megtoldva – gyakorlatilag visszaállította az 1920-ban kijelölt határokat. A történész szerint ez nem váltott ki akkora elkeseredést, mint a trianoni döntés. A magyar társadalom nemzeti kérdésre érzékeny része ekkor értette meg, hogy az etnikai alapú revízió, a méltányos kiegyezés is lehetetlen.

Bibó véleménye

Ezt a véleményt fogalmazta meg Bibó István is, kifejtve, hogy a trianoni határokat elfogadó Magyarország két dolgot tehet: példát adhat a kis népek egymás iránti lojalitásra, és felelősséget viselhet a határon túli magyarok sorsáért.

A történész rámutatott, hogy ezzel szemben a kommunista vezetés sorsukra hagyta a határon túli magyarokat. Különösképpen igaz ez az 1956 utáni elszigeteltségét enyhíteni kívánó Kádár-rezsimre, amely kinyilvánította, hogy a Románia és a Csehszlovákia nemzetpolitikáját megfelelőnek, az ottani magyarság helyzetét pedig a két állam belügyének tartja.

Csehszlovákiában ezután kezdték összevonni a magyar és a szlovák iskolákat, majd pedig úgy alakították át a közigazgatást, hogy a magyarok néhány körzettől eltekintve mindenütt kisebbségbe kerültek. A kádári vezetés csak az 1960-as évek utolsó harmadában kezdett érdeklődni az erdélyi magyarság iránt, akkor, amikor már Moszkva sem bánta a Romániával szembeni magyar fellépést. A kritikus szemlélet azonban nem terjedt ki a többi környező állam nemzetiségi politikájára – mondta Romsics.

A történész hangsúlyozta: fontos, hogy a rendszerváltás után egyik kormány sem fogalmazott meg revíziós törekvéseket, ezzel csak a politikai élet szélsőséges szereplői hívták fel magukra a figyelmet. A társadalom egy része mindazonáltal máig sem tudta megemészteni a történelmi Magyarország felbomlását.

Mi lett (volna) Közép-Európával?

Ormos Mária történész az első világháborút követő integrációs törekvésekről és elhalásukról beszélt. Emlékeztetett, hogy 1918-ban Berlin az Ausztriával és Magyarországgal vámszövetséget kötött, valamint közös hadsereg felállítását fontolgatta. Vagyis a háború végén Ausztria és Magyarország még erősebben kötődött Németországhoz. Mindez a franciák számára jelentett veszélyforrást, különösen akkor, amikor keleti szövetségesük, Oroszország 1917/18-ban kilépett a világháborúból – erről már a hvg.hu munkatársa Bécsi Zoltánnal, a genfi egyetem kutatójával beszélgetett.

Bécsi hangsúlyozta, hogy felvetődtek Magyarország számára kedvezőbb francia elképzelések is 1920-ban, amikor Millerand került a párizsi kormány élére. Ekkor a franciák felvetették egy konföderáció lehetőségét is, a dunai államszövetség központja pedig Budapest lehetett volna.

Kivel tárgyalt Horthy?

Hozzátehetjük azonban, hogy a franciák végül a keményebb álláspontot fogadták el, és ennek is volt magyarázata, Bécsi előadásában is rábukkanhatunk ilyen „magyarázó” elemekre: Horthy Miklós például a német tábornokkal, Ludendorffal folytatott tárgyalásokat Szlovákia elfoglalására. Ludendorffról csak érdekességképpen jegyezzük meg: két politikust segített a hatalom felé vezető úton, Hitlert és Lenint (erről a konferencián egyébként nem esett szó). Ludendorff még az első világháború idején német katonai főparancsnok-helyettesként pénzelte Lenint, akit páncélvonaton szállíttatott át Németországon a semleges Svájcból az orosz frontra. Hitler első hatalomátvételi kísérletei közül pedig az 1923-as sörpuccsnak aktív részese volt Ludendorff.

Visszatérve Ormos előadására, a professzor asszony 1918-ról szólva megállapította: Németország azonban elveszítette a háborút, "és miután a két nagy rivális elvérzett, Közép-Európa senki földje lett, kiürült".