A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL –VÁJÉSEV- 2013

                                                              

KIT KÖTELEZ AZ ÖNFELÁLDOZÁS?

 

Amikor József, akit eladtak testvérei, az egyiptomi Potifár házába került, rabszolga státusban – teljesen ki volt szolgáltatva ura kénye-kedvének. Azokban az időkben a rabszolgatartó uraságok mindent megtehettek a tulajdonukban lévő páriákkal.

 

   Józsefet, szerencsére, nem ölték meg, de a Midrások részletesen elmondják, hogyan fenyegette úrnője, Potifár felesége a héber rabszolgát, hogyha nem teljesíti kívánságát, megkínozzák és akár meg is ölik. Ebből azt látjuk, hogy József megpróbáltatása, illetve annak kiállása, halálos veszéllyel fenyegette őt.

 

    A halachikus decízorok nincsenek egy véleményen abban a kérdésben, vajon egy goj, vagyis noachita (Ben-Noách) köteles-e életét is áldozni, hogy ne kövessen el egy bizonyos vétket? Mint tudjuk, a tóraadásig Ábrahám ivadékai is noachitáknak számítottak, legalábbis formálisan, és egyes döntvények szerint az önfeláldozó odaadás törvénye nem vonatkozik rájuk. Ennek értelmében logikusan következik, hogy ha egy ilyen noachita mégis életét áldozza ott, ahol ez nem kötelező – akkor ez öngyilkosságnak számít, ami viszont egy noachitának is tilos.

 

   EGY APAI ARCKÉP LÁTOMÁSA

 

        Ennek alapján rögtön felmerül a kérdés, hogyan vállalhatta József az önfeláldozás halálos kockázatát, ha nem teljesiti az úrnő vétkes kívánságát? Hiszen ez a tóraadás előtt volt, és József noachitának számított? Miért veszélyeztette tehát életét, hogy kiállja a próbát?

    

      Bölcseink azt mondják, hogy József onnan merítette a lelki erőt az ellenállásra, hogy „megjelent előtte, lelki szemei előtt, apja arcképe” (Szóta, 36,b). A hangsúly itt Jákobon van, az ő arcképét látta József, amelyre azt mondja a Midrás, hogy a kép Ádámra, az első ember arcképére hasonlított.

 

    Erre mondja a szent Ár”i (Lurja), hogy az ősapák voltak azok, akik Ádám vétkét „kijavították”, illetve levezekelték, és mivel Jákob volt „az ősapák kiválasztottja”, és ő volt az, aki befejezte apja és nagyapja szent munkáját – így az ő arca lett olyan, mint Ádámé volt.

 

MINDEN SZÁMÍTÁS NÉLKÜL

 

         Amikor megjelent lelki szemei előtt apja arcképe és „látta” apja művét Ádám vétkének kijavítására, ez annyira hatott rá, hogy sutba dobott minden számítást, nem törődött esetleges érdekeivel, vagy a rá leselkedő veszéllyel, hanem elhatározta, hogy „nem!” – és hajlandó kiállni a megpróbáltatást minden kérdés nélkül.

     Erre utal az a sokatmondó vers, hogy „fogta magát, és kiszaladt” (1Mózes 39,12), ami azt jelenti, hogy  eltávolodott minden kételytől és bizonytalanságtól, maga mögött hagyott minden számítást, és csak egy dolog lebegett szemei előtt, hogy ne álljon elő -  Isten ments! -  az a helyzet, hogy „vétkezzek Isten ellen”. (uo. 9)

 

        TANULSÁG MINDEN ZSIDÓNAK

  

     Innen a tanulság minden zsidó számára – mivel minden zsidó egyfajta „Józsefnek” számít –, így József viselkedése példamutató minden zsidónak-

      Ha olyan helyzetbe kerül, olyan próbát kell kiállnia,  amikor úgy tűnik neki, mintha József helyzetében lenne, (vagyis olyan kényszerhelyzetben van, mintha rabszolga lenne egy egyiptomi főúr házában) –„apja arcképének" kell kell lebegnie szeme előtt, hogy ellen tudjon állni a kísértésnek.

 

      Éreznie kell és tudatosítani magában, hogy  cselekedetei nem "magánügy"ek, hanem az egész világegyetem „ügye”, és mindnyájan felelősek vagyunk mindenért, még az első ember első vétkéért is.

 

Ebből a tudatból merít  a zsidó ember erőt, hogy ellen tudjon állni a folyamatos kísértéseknek, amelyek ajtaja előtt leselkednek. És ha nehézségek adódnak ebből, és még ha netalán megbotlik is – mindenképpen ura marad a helyzetnek, ahogy ez Józseffel történt. A végén majd összeszedi azokat a „kincseket”, amelyek felszínre  kerülnek a Messiás érkeztével, mihamarabb, napjainkban.

 

     (Torát Menáchem, Hitváádujot, 29. kötet, 262. oldal)