BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK(12)

NINCS ÖRÖKÖS – ÉLJEN A KIRÁLY!

    Már eddig is láthattuk, és a továbbiakban is látni fogjuk, hogy Sámuel rövid élete meglehetősen mozgalmas volt. Életének személyes vonatkozásai csak akkor jelennek meg a nevét viselő könyvben, ha erre szükség van a történet megértéséhez. Így itt, a 8. fejezet elején, ahol a nép királyt követel a de facto országló Sámueltől, aki bíró és próféta egy személyben – előbb megtudjuk, hogy

„Amikor Sámuel megöregedett, fiait tette meg Izrael bíráivá. Elsőszülöttjét Joélnak hívták, míg az öccsét Ávijának. (Mindketten) Beér-Sevában bíráskodtak. Fiai azonban nem (Sámuel) útját járták, hanem a maguk hasznát keresték; megvesztegetést fogadtak el, és elferdítették az igazságot.” (uo. 8,1–3)

Módfelett kellemetlen, amikor valakinek ezt le kell írnia – a Biblia egyik könyvében! – saját fiairól. Ez azonban nem csupán egy kellemetlen biográfiai adat, hanem szükséges magyarázat annak megértéséhez, miért jutott a nép eszébe egyszer csak királyt követelni.

A vének tanácsa, eljővén Sámuelhez Rámába, ezt nem is rejtik véka alá:

„Összegyűltek Izrael vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába. Ezt mondták neki: Te megöregedtél és a fiaid nem a te utadon járnak. Tégy valakit fölénk királynak, hogy bíráskodjék felettünk, ahogy az minden népnél szokás!” (uo. 8,4–5)

Sámuelnek ez nagyon nem tetszett (talán azért, mert fiai rossz viselkedését jelölték meg, mint egyetlen indokot), és fellebbezett a felső instanciához, vagyis imádkozott. Erre – ne legyünk meglepve – az Örökkévaló utasította őt, mondván, „nem téged vetettek meg, hanem engem” (uo. 8,7), hogy hallgasson a nép szavára (vox populi) és teljesítse követelésüket a királyt illetően, de – világosítsa fel őket, mivel jár ez, és mik lesznek a dolog következményei. Vagyis mondja el nekik a királyság Tórában lefektetett alapszabályait, melyek a király jogai és kötelességei. Ő már öreg, tehát nem sértődik meg, fiai pedig jómadarak, ezt is tudja – ha királyt akartok – hát legyen király, aki majd fiaitokat besorozza katonának; lányaitokból udvari szakácsnőket és kuktákat csinál; termésetekből tizedet szed; a közmunkákat veletek végezteti stb. (lásd az itt nem releváns részleteket 1Sám 8. fejezetében részletesen).

* * *

 Sámuel  nem színezte ki a dolgot,  mivel az említettek mind a király előjogainak számítanak. Joggal kérdezhetjük, valóban csak a fiatal bírák basáskodása és korrupt viselkedése miatt követelt a nép királyt? Nem lehet, hogy valóban szétnéztek és látták, hogy a törzsi rendszer immár tarthatatlan, és kell egy erőskezű valaki, aki egyesíti a törzseket és kiépít egy modern, védhető határokkal rendelkező államot?

A Talmud bölcsei azt nehezményezték, miért kérte a nép, hogy olyan királya legyen „ahogy az minden népnél szokás”, vagyis feltételezték, hogy ebben is a környező, pogány népeket akarják utánozni. Ha pedig az volt a baj, hogy a szellemi vezető helyett, mint Sámuel, világi vezetőt akartak – ebben semmi új nincs, hiszen a Tóra világosan körülírja, hogyan és miként lehet királyt választani, ha a nép ezt kívánja (lásd 5Móz 17. fejezet). A fő, hogy testvérei közül válasszon, vagyis zsidó legyen és a Tórában búvárkodjon.

Sámuel sértődöttségét meg lehet érteni, de az Örökkévaló leinti: „nem téged vetettek meg”… tehát hallgass rájuk, és adj nekik királyt. A nép megmakacsolta magát: megismételte, olyan királyt akar, mint amilyen a többi népnek van: „Olyanok akarunk lenni, mint minden más nép; királyunk bíráskodjék felettünk, ő vonuljon előttünk, és vezesse harcainkat!” (uo. 8,20). A próféta hazaküldte az embereket, menjen mindenki a maga városába. (Folyt.köv.)