2013. november 17., vasárnap

90 éve vonult be Horthy Budapestre

             Egy kis történelem(3)

Kilencven éve, 1919. november 16-án vonult be fehér lovon Budapestre, "a bűnös városba" a nemzeti hadsereg élén Horthy Miklós fővezér.

A vesztes első világháború végén széthullott az Osztrák-Magyar Monarchia. Október 31-én Budapesten győzött az "őszirózsás forradalom", de a Berinkey-kormánynak a fegyverszünet érdekében jelentős területeket kellett kiürítenie. 1919. március 20-án megérkezett a még súlyosabb feltételeket megfogalmazó Vix-jegyzék, ezt kézhez véve a kormány és a kül- és belpolitikájának csődjét beismerő Károlyi Mihály köztársasági elnök lemondott. 

1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, a szociáldemokrata és kommunista politikusokból álló Forradalmi Kormányzótanács tényleges vezetője Kun Béla kommunista külügyi népbiztos lett. A Vörös Hadsereg a kezdeti sikerek után vereséget szenvedett, a tanácskormány augusztus 1-jén távozott, s román csapatok vonultak be Budapestre.
    
A kommün bukását követő káoszban Friedrich István lemondatta a hat napig kormányzó Peidl Gyula "szakszervezeti kormányát", de a párizsi békekonferencia az ő kabinetjét sem ismerte el. A még májusban megalakult szegedi ellenforradalmi kormány augusztus 19-én lemondott Friedrich javára, de addigra "nemzeti hadseregének" fővezére, Horthy Miklós altengernagy már függetlenítette magát. A Siófokon berendezkedett Horthy katonai parancsnokságokat szervezett, amelyek ellenőrizték és utasították a kormány tisztviselőit is, különítményesei brutális megtorlóakciókat hajtottak végre a forradalom résztvevői ellen ("fehérterror").
    
Az anarchikus állapotok megszüntetése, tárgyalóképes magyar kormány létrehozása érdekében 1919 őszén egy brit diplomata érkezett Magyarországra. George Russell Clerk felszólítására a románok november közepén megkezdték a visszavonulást, helyüket a "nemzeti hadsereg" foglalta el. Horthy, aki korábban írásban vállalta, hogy aláveti magát a kormánynak, 1919. november 16-án vonult be csapataival Budapestre. Érkezését statárium és kijárási tilalom előzte meg, a hangulatot jellemzi, ahogy a Gellért téren a fogadtatására megjelent polgármesterhez szólt: "Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történetét, ez a város porba rántotta a Szent Koronát és a nemzet színeit, vörös rongyokba öltözött... Ezek a kezek nyitva állnak a testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell."
    
1919. november 24-én Huszár Károly újságíró vezetésével megalakult az új kormány. Ezt a párizsi békekonferencia elfogadta, amíg az "egész magyar nép akaratát kifejező" kormány nem alakul, s meghívta a magyar békedelegációt Párizsba.
    
Az 1920 januárjában megválasztott Nemzetgyűlés február 27-én elfogadta az 1920. évi I. törvénycikket "az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről". A jogszabály hatályon kívül helyezte a forradalmak intézkedéseit, s az államfői teendők ideiglenes ellátására bevezette a kormányzó intézményét. Március 1-jén - a különítményesek asszisztálása mellett - Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává  választották: létrejött a király nélküli királyság.(Folyt.köv.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése