A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL -VÁJÉCÉ -2013

     

A TÖRZSEK – NÉGYFÉLE ISTENSZOLGÁLAT

       

     Ismeretes a különbség az ősatyák és a 12 törzs között, főleg abban, ahogy a zsidó nép összességéhezviszonyulnak. A három pátriárka az össznép ősapjai, és minden zsidó magában hordozza speciális jellemzőiket. Ezzel szemben a törzsek az istenszolgálat különböző megnyilvánulásait hordozzák, amelyeket a nép egyes részei, de nem feltétlenül az  egész nép, követnek. Ennek ellenére ők is példaként szolgálnak nekünk az istenszolgálat mikéntjére.

 

   A Tóra ismerteti az okokat, amelyek egyes törzsek elnevezésére szolgáltak. Reuvén – héberül – a látást sejteti: Reu- Bén = lássátok, fiú! A Tóra maga szolgál a magyarázattal. Eszerint azt mondta Lea, miután szülte elsőszülöttjét, Reuvént: „Mivel látta az Örökkévaló nyomorúságomat (szülhettem ezt a fiút), és most már szeretni fog  a férjem”. (1Mózes 29,32)

 

  Amikor második fiát szülte Lea, őt Simeonnak nevezte, ami hallásra utal (S. M. Á.):

 „mivel hallotta az Örökkévaló, hogy gyűlölt vagyok”. (uo. 33)

A harmadik, mint tudjuk, Lévi lett, mivel Lea azt mondta születésekor, hogy „most már velem lesz (vagy: csatlakozni fog hozzám) férjem, mivel szültem neki három fiút”. (uo. 34) A negyedik Jehuda lett, hasonló okból: itt Lea hálát adott az Örökkévalónak, és ezért nevezte így fiát (Hodáá = Jehuda).

 

ISTENSZERETET ÉS ISTENFÉLELEM

 

      Túl az etimológián, a haszidizmus értelmezése szerint Reuvén istenszolgálata a látásban teljesedik ki, ahogy azt a próféta mondja: „Tekintsetek fel a magasba és lássátok (nézzétek), ki teremtette mindezt...” (Jes 40,26). Ha belegondolunk az Örökkévaló mérhetetlen nagyságába, akkor ez óhatatlanul is közelebb hoz bennünket hozzá, és ebből következik a teremtő szeretete, ahogy a Zóhár mondja: „nincs olyan magasztos istenszolgálat, mint ami a szeretetből ered”. (Zóhár 3,267a)

 

   Simeon kifejezi és jelképezi a hallásból eredő istenszolgálatot. Ez egy felsőbbrendű, magasztosabb szintű istenszolgálat, amit nem lehet elérni látással, csupán hallással. Ha mélyen belegondolunk az egyedüli, összehasonlíthatatlan nagyságába – ez szüli az istenfélelem tulajdonságát.

 

    EGYSÉG ÉS ÖNLEBECSÜLÉS

 

     Lévi – a harmadik fiú neve –  tulajdonképpen kíséretet jelent, mintha Lea azt mondta volna (szó szerint), hogy „most majd elkísér – vagy velem lesz – a férjem”. Ez a szó, ami (az itteni szövegkörnyezetben nehéz magyarra forditani, a haszid értelmezésben csatlakozást, illetve egyesülést jelent. Ez az az egység, ami az ember és az Örökkévaló között képződik, a parancsolatok betartása által.

  Maga a micva (parancsolat) az arameus cávtá szóból ered, ami társulást, társaságot jelent, vagyis az isteni micvák teljesítése által a zsidó ember „társa” lesz az Örökkévalónak.

    Lévi és annak mélyebb jelentése összeköti és egyesíti az Isten szeretetét és félelmét, mivel a cselekvő parancsolatok teljesítése Isten szeretetéből fakad, míg a tiltó parancsok követésének alapja az istenfélelem.

 

    Mindezek után jön Jehuda istenszolgálata, amely a hálán alapul – ami egyúttal itt vallomás is. A hála – az önmegtagadás és fejhajtás kategóriája, amikor az ember belátja és vallja, hogy az Örökkévaló az egyetlen létező valóság a világon, és minden, ami úgy tűnik, hogy rajta kívül van – az valójában semmi. „Nincs rajta kívül semmi” – tanítja Mózes. (5Móz 4,35)

 

   Ez az istenszolgálat fennköltebb, mint a három előző, mivel azok mégiscsak kifejeznek vajmi csekély valóságot, amit lehetne az embernek tulajdonítani. Hiszen ő az, aki szeret, aki fél, és aki „egyesül” az istenséggel. Ezzel szemben Jehuda a teljes önmegtagadás.

 

    MINDEN ZSIDÓ SZOLGÁLATA

 

   Az istenszolgálat ezen négy kifejezőjének jelen kell lenni minden zsidónál. Ahogy Jákob ősapánk áldásában látjuk, ahogy „mindegyiket az őt megillető áldással áldotta meg”. (1Mózes 49,28). Rási szerint mindegyikre vonatkoztak az egyes áldások, amiből az következik, hogy minden törzs sajátos szellemi vonatkozásai a többire is érvényesek.

 

  Vagyis: A zsidó ember köteles az Örökkévalót szeretve és félve szolgálni. Ezeket az érzéseket a parancsolatok teljesítésére kell koncentrálni, egészen az önmegtagadás felső fokáig – az Örökkévalóval szemben. Ezáltal érdemesülünk Jákob áldásának beteljesülésére, amit Jehudának adott: „Amíg eljön Siló” (uo. 10), „ez a Messiás király” (Midrás Brésit rábbá, 98,8), amikor az isteni szentség elismert lesz az egész világon, gyorsan, napjaikban.

 

(Hitváádujot, 1986., 2. kötet, 295. oldal)