A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL –VÁJISLÁCH 2013

 

  MIÉRT  FÉLT JÁKOB ÉZSAUTÓL?

  

A Talmud kimondja (Bráchot 7,b): „Ha látsz egy rossz embert, akinek jól megy – ne provokáld őt”, vagyis ne kezdj ki vele!

 

Ez azonban értelem szerint csak egy olyan cádikra vonatkozik, aki még nem érte el a fogalom teljes fokát (cádik gámur), egy olyan valaki, aki  még nem csiszolta ki magát annyira, hogy a rossznak ne lehetne befolyása rá. Egy ilyennek nem érdemes a „rásával”, a rossz emberrel kikezdeni, vagyis provokálni őt, igyekezvén őt a jó útra téríteni. Azért nem érdemes, mert mondhatják neki: előbb javítsd meg saját magadat!

 

     Ezzel szemben, az igazi, teljes és tökéletes cádiknak egyáltalán nem kell tartania a gonosztól – még ha „jól is megy neki”.

 

Miért?

 

Azért, mert egy olyan cádikra, aki tökéletes, patyolattiszta és szent – nincs a rossznak, illetve a világi dolgoknak semmi befolyása. Ezért ő teheti, amit tennie kell, anélkül, hogy félne a rossz befolyásától.

 

    MITŐL TARTOTT JÁKOB?

 

        Szakaszunkban Jákob nagy erőfeszítéseket tesz, hogy kiengesztelje haragvó testvérét, Ézsaut. Küld neki egy jelentős ajándékot, mondván „ki akarom őt engesztelni…, talán barátságosan fogad”. (1Mózes 32,21). Ennek értelmében felmerül a kérdés:miért kellett Jákobnak egyáltalán kiengesztelnie Ézsaut?  Hiszen ő egy igazi, teljes cádik volt (cádik gámur), és mint ilyen, megmérkőzhetett volna Ézsauval, és lebírhatta volna őt?

 

    A szakasz elején Jákob azt mondja: „Lábánnál laktam” – amiben midrási utalás van a micvákra, amelyeket ott betartott. Ő tehát ott teljesítette a rá rótt feladatot, és tökéletesen teljesítette, hiszen az Írás tanúsítja, hogy „… és Jákob megérkezett békességben (épségben) Schem városába” (uo. 33,18), amit a Talmud úgy értelmez, hogy „épségben: testében,  vagyonában és Tórájában” (Sábbát 33,a és Rási), vagyis nem felejtette el, amit Lábán előtt Sém és Éver jesivájában tanult. Azt is tanúsítják Bölcseink, hogy „az ágya tökéletes volt”, vagyis a fiai mind az ő útját járták, és cádikok voltak, ami szintén arra mutat, hogy maga Jákob makulátlan és tökéletes cádik volt. Akkor meg miért tartott annyira Ézsautól?

 

    MEGTÉRÍTENI ÉZSAUT

 

       Ennél tovább menve: Jákob már bevégezte a rá testált „munkát”, és készen állott a megváltásra, ahogy ezt próbálja Ézsau értésére adni egy kabbalisztikus célzással, mondván „… és van ökröm és  szamaram...” (uo. 32,6), amire a Midrás (Tánchúmá, Vájislách, 5) azt mondja, hogy a „szamár” a Messiás szinonimája, ahogy az Írás közli velünk (Zechárjá 9,9), hogy a Messiás egy „szerény (szegény) valaki, aki szamárháton jön…”

Vagyis Jákob közli testvérével, hogy már kész a megváltásra, a Messiás jöttére.

Ebben a helyzetben van-e Jákobnak félnivalója Ézsautól?

 

     A válasz az – mondja a rebbe –, hogy Jákob nem magát féltette. Ő maga – lévén egy tökéletes cádik – egykönnyen meg tudott volna mérkőzni Ézsauval, és legyőzni testvérét. Amit Jákob akart, az „megtisztítani” Ézsaut, vagyis lelkileg meggyőzni igazáról, hogy vad(ász) testvére is megismerje az igaz és jó világát. Ezért kereste útját-módját, hogy kiengesztelje testvérét, és ezáltal jóra fordítsa szívét, hogy valóban, igazán kibéküljön vele. Ahogy a végén valóban így történt: „… és Ézsau elébe futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak”. (1Mózes 33,4)

 

       A VILÁG MEGROSTÁLÁSA

       

        Így fog eljönni az igazi és végleges megváltás is. Maimonidés szerint a megváltás csodák során keresztül fog elérkezni; a Messiás megtéríti az összes zsidókat, megküzdi az Örökkévaló háborújait, és győzelme is csodás lesz – azonban mindennek előfeltétele, hogy a világ maga megtisztuljon és magáévá tegye a szentség prioritását, az igazságot és a jót.

    

     Ennek elérésére természetes úton kell cselekedni, hogy a világ úgy, ahogy van, megjavuljon. A hangsúly azon van, hogy a megváltás maga csodák által és természetfeletti módon jön el – amikor itt lesz az ideje –, úgy, hogy az egyik percről a másikra a sűrű sötétségből a nagy világosságba, a megváltás világos világába kerülünk. Azonban ennek előkészítése a természet keretei között kell történnie.

 

    Ez lesz a messiási kor tökéletessége, amikor „ellenségei is kibékülnek vele” (Példabeszédek 16,7), és vannak, akik ezt a Messiásra vonatkoztatják. Akkor beteljesül a prófécia: „… mind az Örökkévaló nevét említik, és vállvetve szolgálják őt”. (Cefánjá 3,9)

 

(Torát Menáchem 38. kötet, 267. oldal)