BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK(13)
SAUL SZINRE LÉP
Sámuel pedig ment királyt keresni. Tudta, hogy nem kell sokat keresnie, mert az Örökkévaló majd megmutatja neki, kit „válasszon”. A nép dicséretére szóljon a tény, hogy nem akartak szabad királyválasztók lenni, nem cselekedtek önhatalmúlag, hanem a „hivatalából” távozni készülő prófétát kérték fel a háládatlan feladatra.
Ne kérdezzük, mi lett volna, ha az isteni válasz negatív? Sámuel sértődötten félrevonul, de mit tett volna a nép? Nem tudhatjuk, bár láthatjuk, hogy Sault, a kiválasztottat, aki addig egyszerű szántó-vető parasztember volt, sem fogadták eleinte túl nagy lelkesedéssel.
Sámuel megy – hová? – haza. Ő megtette a magáét, most utasításra vár vagy legalábbis jelre. Ki legyen a király?
Itt egy párhuzamos történet következik egy benjáminita zsidó család fiáról, Saulról, akit édesapja, Kis, elküldött szolgájával, menjen, keresse meg az eltűnt szamarakat. Azok mennek, mennek, de nem találják az elveszett jószágot, lassan elfogy a kenyerük és a praktikus Saul már arra gondol, hogy jó lenne hazamenni, „mert apám a szamarak helyett most már értünk fog aggódni” (uo. 9,5). Legénye azonban ellenvetést tesz: Itt lakik a közelben Isten embere, menjünk el hozzá, talán ő megtudja mondani, hol vannak a szamarak!
Itt a társszerzők (Gád és Nátán próféták, akik Sámuel halála után befejezték a könyvét – lásd róluk könyvünk utolsó fejezetében), zárójelben elmondják, hogy akit azelőtt "Látó"nak (Roe) neveztek Izraelben, azt most prófétának hívják. Ezt azért kell tudnunk, mert Saul és legénye nemsokára találkoznak vízmerítő lányokkal, akiket megkérdeznek, merre van itt a "Látó" és azok körülményesen útbaigazítják őket.
Ez a Látó vagy Isten embere - Sámuel volt. Egy nappal előbb – tanúsítja az Írás – az Örökkévaló tudtára adta, hogy „Holnap ilyenkor egy embert küldök hozzád Benjámin földjéről. Kend fel őt népemnek, Izraelnek fejedelmévé. Ő fogja felszabadítani népemet a filiszteusok kezéből. Láttam népem nyomorúságát, amikor kiáltott hozzám!” (uo. 9,16)
Tehát Sámuel már sugallatot kapott. Már érzi-tudja, ki lesz a király, és amikor a naiv Saul éppen őt kérdezi, hol van itt a Látó, Sámuel nemes egyszerűséggel válaszolja: Én vagyok a Látó. Aztán meginvitálja őt az emelvényre, vegyen részt az áldozati lakomában, majd holnap reggel elbocsátja őt. Hozzátette, hogy a szamarak ne aggasszák, hiszen azok megkerültek. „No meg kié mindaz, ami Izraelben jó és drága, (vagy Izrael minden becse), ha nem tiéd és családodé!” (uo. 9,20)
Ezzel utalt a királyságra (Rási), de Saul indignálódva szerénykedett, hogy kicsoda ő, aki Izrael legkisebb törzsének legjelentéktelenebb családjából származik. Dáát Mikrá szerint lehetséges, hogy Saul tudomással bírt arról, hogy Sámuel megfelelő embert keres a királyi posztra, de szerénykedett. Már ennek előtte, egy mellékmondatban tudtunkra adta az Írás, hogy Saul szép, derék ember volt, egy fejjel magasabb minden izraelinél, de egyéb kvalitásairól eddig nem volt szó.
Majd, amikor Sámuel másnap négyszemközt felkeni királynak (még legénye sincs jelen), szinte új ember válik Saulból, nem az, aki volt, vagyis „új szívet kapott”. Sámuel három jelet adott neki, amelyek hivatva vannak meggyőzni őt, hogy Isten valóban őt jelölte ki Izrael királyává. A jelek mind bekövetkeztek.
A harmadik jel az volt, hogy a próféta-iskola egyik csoportjával találkozott, akik meditáltak ("prófétáltak"), és Saulra ez akkora hatással volt, hogy ő is csatlakozott hozzájuk, és prófétai révületbe esett.
Majd hazament és elmondta a vele történteket, de királynak való felkenéséről hallgatott.
* * *
Innen egybefolyik Saul és Sámuel története, az utóbbi haláláig, sőt még azután is. Mivel itt nem az izraeli királyok és a királyság történetét írjuk – arra kell szorítkoznunk, ami Sámuel, az utolsó bíró és első hivatalos próféta életével és tevékenységével egybevág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése