A REBBE  ÉS ÉN(15): Elnöki audiencia

 

Dan Patir több izraeli vezető tanácsadójaként szolgált az idők során. 1966-ban elkísérte Zálmán Sázár izraeli elnököt első amerikai útjára. Ezen az utazáson Sázár ellátogatott a lubavicsi Rebbéhez, Menachem Mendel Schneersonhoz is.

 

„Nem vagyok biztos a dátumban teljesen, de 1966 nyarán történt. Nagy volt a vára-kozás. Az elnök szerette volna látni a Reb-bét pénteken, de nem jött össze. Bezárkó-zott a szobájába, hogy előkészüljön a talál-kozásra, s szombat után a biztonsági szol-gálat jelezte, hogy mehet. Néhányszáz fős tömeget vártak Brooklynban, s az elnöki motorkonvoj elindult a biztonságiakkal, izraeli zászlókkal, rendőri kísérettel – teljes kísérettel.

Mikor egy fél órával később odaértünk, a várt 500 helyett 5000-en voltak inkább. Az lepett meg mindannyiunkat nagyon, hogy a Rebbe az ajtóban állt, szemben az-zal a hellyel, ahol az elnöki kocsi megállt. Teljes csend támadt a tömegben. Kis ösvényt hagytak az ajtótól, ahol a Rebbe állt, az elnöki kocsihoz. Az elnök az ösvényen elsétált odáig, ahol a Rebbe állt. Villogtak a vakuk, átölelték, megcsókolták egymást, kezet ráztak. Azután az elnök és néhányan a kíséretéből, bementünk. Tizenöt-húszan lehettünk: a Washingtonba akkreditált katonai attasé, az elnök orvosa, tanácsadók és jómagam.”

Kézfogások, kérdé-sek és válaszok következtek, és fényképez-kedés; aztán áldást kaptunk a Rebbétől. Hirtelen csend lett, és a Rebbe egyik embere azt mondta, hogy most pedig privát audiencia következik. A kíséret tagjai egyenként hagyták el a szobát, míg végül csak a Rebbe és az elnök maradtak ott.

Az elnök felajánlotta, hogy a kocsijában utazzam a találkozóra oda és vissza, tekintettel a köztünk lévő szorosabb kapcsolat-ra, évekre visszanyúlóan. Odafelé nem volt kivel beszélnem – furcsa módon –, zárkó-zott volt [az elnök], elgondolkodó, mint aki útban van valami titokzatos és fontos eseményre. Csöndes volt, magába mélyedő. Visszafelé úton éppen ellenkezőleg. Haj-nali három-négy körül jártunk. Mi, a csapat fiatalabb tagjai holtfáradtak voltunk, kime-rültek, félálomban az ülésen, de ő [az elnök] éber volt teljesen, és lelkes.”

„Micsoda találkozás” – mondta Sázár Dan Patirnak háromszor-négyszer – „Igen jól sikerült. No, szólj hozzá!”

„Megkérdeztem hát, mi volt olyan kivételes ebben a találkozásban. Azt mondta, azért volt jó, mert, amit várt, az mind megtörtént: A fogadtatás, a barátság, a közelség, a kölcsönös megértés; a bölcs szavak, a gyakorlati ügyek és politikai szempontok megvitatása. Minden kivételes volt, felejthetetlen. Az út Brooklynból a manhattani szállodáig mondjuk húsz percen át tartott. Rendőri kísérettel igen rövid idő alatt megjártuk. De az út alatt sokat hallhattam a ta-lálkozásról, és láttam a mélységes elégedettségét, mint az olyan emberét, akinek minden reménye valóra vált. Láttam az arckifejezését, a sugárzás az arcán, ahogy bement, és ahogy kijött. A Rebbét is láthattam húsz percen át, közelről. Az egész kíséretből történetesen én ültem az egyik szomszédos székben. És megfigyeltem közelről a Rebbét. Láttam az ő tekintetét, aminek nem volt párja; átható tekintet volt, de jóindulatú. Húsz fős találkozó volt, nagyon különböző attól, amilyenek a videón látható nyilvános beszédei, de igen különleges volt. Egy erősnek és befolyásosnak ismert ember, aki személyesen, szívélyességével, barátságosságával úgy tűnt, mintha „egy lenne közülünk”, hogy úgy mondjam. A beszélgetés sok-sok témát járt kö-rül. Olyan ember volt ő, aki tájékozott volt a világ dolgaiban. Számomra is igen maradandó élmény volt. Mikor Sázár elnök bemutatott  minket, a kíséretét, a Rebbét érdekelte minden ember, mit csinál, a neve, családja. Olyan figyelemmel érdeklődött, mintha mi lettünk volna személyes audiencián nála, bár nem mi voltunk a fővendég.”