BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK(11): SÁMUEL
BÍRÓ, PRÓFÉTA ÉS KIRÁLYCSINÁLÓ
Sámuellel, Elkáná fiával kezdődik az ún. első próféták (neviim risonim) ciklusa. Előtte volt Mózes, a legnagyobb.
Sámuel csodálatos anyagokból szőtt születését a róla elnevezett könyv visszafogottan írja le (elvégre, a talmudi hagyomány szerint ő maga írta...), mintha egy mindennapos történet lenne. Valóban lehetne az, ha nem tudnánk, hogy Sámuelt – a kor nagy alakját, akit a zsoltárköltő Mózessel és Áronnal együtt említ (Zsolt 99,6) – édesanyja, Cháná valósággal kisírta, kiimádkozta az Örökkévalótól.
Hadd jegyezzük itt meg zárójelben, hogy akárcsak Cháná, az ősanyák egytől-egyig meddők voltak, mivel „az Örökkévaló vágyódik az igaz emberek imája után” (Jevámot 64,a), és ily módon férjeik imája tette lehetővé, hogy szülhessenek. (Életrajzaikat valamint Cháná, Sámuel édesanyjának részletes életrajzát, lásd Naftali Kraus, az Ősi Forrás (14) Nők a Bibliában és Talmudban, 2005, Budapest, PolgART kiadó.)
Ki volt Sámuel apja? Íme:
„Volt egyszer egy Rámátájim-Cofimból, Efrájim hegyvidékéről való ember, akit Elkánának hívtak; efrátai Jehorámnak a fia, aki Elihu fia, aki Tóhu fia, aki Cuf fia volt. (Ennek az Elkánának) két felesége volt; egyiket Chánának, a másikat Peninának hívták. Az utóbbinak voltak gyermekei, de Cháná gyermektelen volt.
Ez az ember (Elkáná) évről-évre felment lakhelyéről Silóba, hogy ott imádkozzon és áldozzék a Seregek Urának. Ott pedig Eli két fia, Chofni és Pinchász voltak az Örökkkévaló papjai. Azon a napon, amikor (Elkáná) áldozni szokott, Peninának valamint fiainak és leányainak részeket adott (az áldozati húsból), de Chánának egy (kiváló) részt (vagy dupla adagot) adott, mert (vagy bár) Chánát szerette (jobban), de az Örökkévaló elzárta a méhét. Vetélytársnője sokat bosszantotta és ingerelte őt, mivel az Örökkévaló elzárta a méhét...” (1Sám 1,1–6).
Elkáná a hagyomány szerint levita volt, aki Efrájim hegyvidékén lakott (Kimchi(*). Ugyancsak vele azonosítja a hagyomány azt a névtelen prófétát, akit többször említett a szerző, és aki időről-időre megjelent és elmondta az isteni üzenetet Elinek. A Midrás(*) szerint Elkáná nagy érdeme, hogy népszerűsítette a silói Szentélyt, ami meglehetősen el volt hanyagolva abban az időben. Elkáná nagy felhajtást csinált, amikor népes családjával felzarándokolt évente Silóba, és amikor az emberek megkérdezték, hová tart, részletesen elmondta nekik a zarándoklás (Állijá löregel) parancsolatát, ami a Tórából ered.
A Tana döbé Élijáhu című kései Midrás szerint Elkáná évente négyszer zarándokolt Silóba (a kötelező három helyett), és a rácsodálkozó zsidókat rábeszélte, hogy „Gyertek velünk, Isten Házába”. Minden alkalommal más úton ment, és az útba ejtett községekben sokan csatlakoztak hozzá. Ezáltal Elkáná „érdemeket szerzett Izraelnek, és ránevelte őket a micvák betartására”. Erre azt mondta neki az Örökkévaló: „...lesz egy fiad, aki érdemesíti Izraelt és ráneveli őket a micvákra. Ez pedig – Sámuel.” (Élijáhu rábbá 8. fejezet)
* * *
Röviden, de nagyon érzékletesen írja le az Írás a két asszony, a két vetélytársnő viszonyát egymással. Penina, a sokgyerekes szekálja, gúnyolja Chánát, a meddő asszonyt, valószínűleg azért, mert Chánát a közös férj jobban szereti. A talmudi legenda itt szereti Peninát, feltételezi, hogy azért csinálta, amit csinált, hogy vetélytársnőjét rábírja, hogy... imádkozzon és ezzel kiérdemelje, illetve „kiimádkozza” a gyermekáldást. (Bava Batra 16,a)
Egy másik Midrás(*) kíméletlenül gunyoros vetélytársnőként mutatja be Peninát, aki azzal ingerelte Chánát reggelente, hogy „nem mosdatod meg és öltözteted fel fiaidat, hogy menjenek az iskolába!?”, vagy délután azt mondta: Nem mész gyerekeid elébe, amikor jönnek az iskolából? Amikor vacsoráztak és Elkáná kiosztotta a gyerekek adagjait, Penina, hogy Chánát bosszantsa, megjegyezte: Légy szíves, Elkáná, add ki ezen fiam adagját… igen, még annak sem adtál… És mindez miért? Hogy bosszantsa vetélytársnőjét, Chánát. (Pszikta rábbá 43. fejezet).
A Midrás Smuél megrója Elkánát azért, mert két felesége volt. Ezt a Tóra megengedi és a Háláchá (*)sem tiltja (egészen a középkori Rabbénu Gersomig, aki Tákkánával (rendelet) tiltotta meg a többnejűséget), de Elkáná után nem találunk a Bibliában, főleg a Talmudban sok zsidó férfit, akinek egynél több felesége volt. (A témáról részletesen lásd Naftali Kraus, az Ősi Forrás(15), MIT MOND A HÁLÁCHÁ (227–230. oldal) Budapest, 2005, ADOC Semic Kiadó.)
Elképzelhető, milyen lelkiállapotban volt szegény Cháná, amikor ez állandóan ismétlődött. Elkáná igyekezett kiengesztelni és vigasztalni, és amikor kiosztotta az áldozati adagokat Silóban, Chánának jobbat-többet adott. A szöveg itt homályos, a fordítás nehézkes, létezik olyan magyar fordítás is, amely szerint Cháná csak egy részt kapott, mivel gyermektelen volt, míg Jonatán arameus fordítása szerint kiváló adagot kapott, mintegy kárpótlásul. Mások szerint a „máná áchát ápájim” dupla adagot jelent, ahogy ez a kifejezés a mai héberben is szerepel.
* * *
„Így történt ez évről évre, valahányszor felment (a család) Isten Házába, így bosszantotta (Penina Chánát). Ő meg sírt, és nem evett semmit. Akkor azt mondta neki a férje, Elkáná: Cháná, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem vagyok én neked jobb tíz fiúnál?!
Miután ettek és ittak Silóban, Cháná fölkelt és elindult az Örökkévaló szentélyébe, melynek ajtajában Eli (a főpap) ült egy széken. Cháná pedig elkeseredetten imádkozott az Örökkévalóhoz, könyörgött és keservesen sírt. Azután fogadalmat tett és ezt mondta: Örökkévaló Isten, a Seregek Ura, ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg rólam, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak – akkor őt egész életére az Örökkévalónak ajánlom, és borotva nem éri a fejét.
Mivel hosszasan imádkozott Isten színe előtt, Eli figyelte az asszony száját. Cháná magában beszélt, de hangja nem hallatszott. Így Eli azt hitte, hogy részeg és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! (Szó szerint: Távolítsd el magadtól a bort!)
Cháná ezt válaszolta: Nem, uram! (Nem vagyok részeg!) Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, (hanem) a lelkemet öntöttem ki az Örökkévaló előtt. Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült nőnek, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt imádkoztam ilyen hosszan.
Eli pedig így válaszolt: Menj békével! Izrael Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle...” (uo. 7–17)
A beszélgetés megnyugtatta Chánát. Másnap reggel hazamentek Rámába, és Cháná rövidesen teherbe esett, fiút szült, akit elnevezett Sámuelnek, mondván hogy „az Örökkévalótól kértem őt”.
Amikor Elkáná legközelebb Silóba ment áldozni, Cháná nem ment vele, mondván, majd miután elválasztotta a fiát (a hagyomány szerint ez huszonnégy hónap), akkor felviszi a kis Sámuelt és átadja az Örökkévaló szolgálatára – örökre. Így is történt. Felvitte és átadta Elinek, hogy lássa, beteljesedett próféciája és meghallgattatott áldása, valamint azért, hogy nevelje az istenszolgálat munkájára.
„És ezt mondta Cháná Elinek: Kérlek, uram! Életedre esküszöm, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted és imádkozott az Örökkévalóhoz. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Örökkévaló teljesítette kérésemet. Én pedig felajánlom őt az Örökkévalónak, legyen egész életére felajánlva az Örökkévalónak!”(uo. 26–28)
Mindössze tíz vers, de a poézis minden sorából a diadalmas szülő nő himnusza cseng ki. Áldja Istent, köszöni neki fiát és utal vetélytársnőjére, aki „szerencsétlen”, annak ellenére, hogy sok gyereke van. A fordítás nem dicséri magát, keserves munka ez, melynek eredménye a héber eredeti közelébe sem férhet.
Cháná éneke a Biblia egyik legszebb, szívhez szóló költeménye. Irodalmi értékelése nem a szerző feladata, tegyék ezt a szakértők. A Midrások, Jonatán fordító exegézise nyomán, minden sorból történelmi próféciák sorozatát olvassák ki. (Lásd ezt részletesen Cháná címszavában, Naftali Kraus, Az Ősi Forrás(14) Nők a Bibliában című könyvében, Budapest, 2005, PolgART Kiadó.)
* * *
„A gyermek Sámuel pedig növekedett és kedves volt, mind az Örökkévaló, mind az emberek szemében...” (uo. 26)
„Az ifjú Sámuel pedig az Örökkévaló szolgája volt Eli felügyelete alatt. Abban az időben ritka volt Isten igéje, nem volt gyakran látomás...” (uo. 3,1)
Nem tudjuk pontosan, hány éves volt a fiatal Sámuel, amikor Silóba került, mint a főpap tanítványa és segédje. Kisgyerek lehetett, mert az elválasztás huszonnégy hónap elteltével történt, de egy talmudi vélemény szerint néhol négy-öt éves korig is szoptak a gyerekek. Tegyük fel, tehát, hogy öt-hat éves volt.
Jó eszű volt, gyorsan és szorgalmasan tanult. Midrási ággádá szerint egy halachikus kérdésben Elit megelőzve nyilvánított véleményt, ami feldühítette az agg főpapot. Egyszer álmában hangot hallott, amely nevén szólította. Gyorsan felkelt és Elihez szaladt, azt hitte, hogy ő hívja, de az megnyugtatta, nem ő volt, aludjon csak. Amikor ez harmadszor is megismétlődött, Eli megértette, hogy az Örökkévaló szól a tapasztalatlan Sámuelhez, és azt mondta neki: Ha legközelebb hallod a hangot, mondd azt: Szólj, uram, mert hallja a te szolgád...
Sámuel hallotta a szózatot, majd feküdt reggelig, de nem merte elmondani Elinek a látomást. Eli azonban hivatta és kifaggatta, mit mondott neki az Örökkévaló: „Ne titkold el előttem! Úgy segítsen téged az Isten mindenkor, mint ahogy nem titkolsz el előlem semmit abból, amit mondott neked!”(uo. 17)
Erre Sámuel elmondott Elinek mindent, nem hallgatott el semmit. Eli pedig így reagált: „Mindenható ő, azt teszi, amit helyesnek lát.” (uo. 18)
A FRIGYSZEKRÉNY FOGSÁGBA ESIK
A Midrás Eli erélyes szavaiból, amivel követelte, hogy Sámuel árulja el, mit mondtak neki, egy sugallt átkot vél kihallani: „Úgy segítsen téged az Isten – ahogy az én fiaim nem örökölhetik tisztemet (mert vétkesek), úgy a te fiaid sem fogják örökölni tisztedet!” (Midrás Smuél 10)
Az Eli családját sújtó büntetés (átok) főleg abból állott, hogy fiatalon haltak meg (a Talmud szerint tizennyolc évesen). Azonban a Talmud enyhíti a büntetést: Csak áldozatok nem hoznak engesztelést, de ima, tóratanulás és jótékonyság (cödáká) – hoznak (Ros Hásáná 18,a). A jeruzsálemi Talmud elbeszéli, hogy Ráv Káháná egyszer hosszasan imádkozott és Ráv Chijja kérdésére elmondta, azért imádkozik hosszasan, mert Eli családjából származik (és nem akar fiatalon meghalni). Ráv Chijja imádkozott érte és megáldotta, hogy hosszú életű legyen. Így is történt, olyan öreg lett, hogy a körmei pirosak lettek, mint egy csecsemőé... (Jerusálmi, Szánhedrin 1,2)
* * *
Itt az Írás két-három rövid mondatban tulajdonképpen beiktatja a fiatal Sámuelt, aki – ne feledjük: levita, és Eli tanítványa – prófétának.
„Sámuel pedig felnőtt, az Örökkévaló vele volt… és megtudta (tudomásul vette) egész Izrael Dántól Beér-Seváig, hogy Sámuel az Örökkévaló meghitt prófétája… (és) Sámuel szava eljutott egész Izraelhez.” (uo. 3,19–20 és 4,1)
Kritikus időszakban, de még Eli életében vette át a nagyon fiatal Sámuel a vezetést. Eli fiai még működtek, nem nyújtották be lemondásukat az apjukat és őket ért éles kritika miatt. Feltehető, hogy nem szerették a „taknyos” ifjoncot, aki még csak kohanita sem volt, és akihez „átpártolt” apjuktól az Örökkévaló szava. Mivel azonban ők csak gyakorló kohaniták voltak, és idős főpap apjukat helyettesítvén nem folytak bele a szellemi ügyekbe – kénytelenek voltak lenyelni Sámuel előretörését a vezetésben.
Sámuel viszont, aki Bőlcseink szerint a Bírák és Sámuel könyvének szerzője volt (Bava Batra 14), kellő tapintatot árult el, amikor Eliről csak a legszükségesebbet mondta illetve írta, és egy szóval sem ítélte el vagy ostorozta az agg papot és két elfajzott fiát. Lehetséges, hogy lelki szemeivel előre látta, hogy az ő fiai sem fognak a nyomdokain járni, és azok sem öröklik majd örökét. Szerencsére az idő rövid volt, mert úgy tűnik, majdnem azonnal kitört a filiszteus háború, amely egy csapásra megoldott több személyes problémát: Eli maga szörnyethalt, amikor meghallotta a vereség tényét és azt, hogy fiai elestek a harcmezőn, és a frigyszekrény fogságba esett.
Valószínű, hogy felszabadító háborúnak indult és azt a zsidók kezdeményezték (Gersonidés, azonban Kimchi szerint Sámuel ösztönzésére szálltak harcba, és nem tanácskoztak az Urim Vetumim(al)mal (talán mert nem volt kompetens kohanita). Az első ütközetben Izrael kudarcot vallott, és négyezer zsidó életét vesztette. Ekkor az „öregek” elhatározták, hogy ki kell vitetni a harctérre a frigyszekrényt és benne a kőtáblákat, és az majd megmenti őket. Málbim szerint ez egy fatális tévedés volt, mert „abban a hitben voltak, hogy az Örökkévaló feltétlenül megmenti frigyszekrényét, és ezáltal ők is megmenekülnek. Ez azonban egy dőre felfogás, mert a frigyszekrénynek magában véve semmi jelentősége sincs, csak az, hogy benne tartják a kőtáblákra írottakat”.
A frigyszekrényt Eli fiai, Chofni és Pinchász vitték a táborba, ők lettek most kinevezve tábori papoknak. Ez sem segített, a filiszteusok győztek és fogságba ejtették a kőtáblákat tartalmazó frigyszekrényt.
Amikor a hír eljutott Silóba (egy fiatal benjáminita katona hozta – a Midrás(*) szerint ez Saul volt) Éli szörnyethalt, és egyik menye, aki éppen szült, belehalt a hírbe, hogy férje elesett. Az utolsó pillanatokban még elnevezte született fiát I-Kávodnak, ami azt jelenti, hogy oda Izrael dicsősége.
* * *
Hol volt Sámuel ezekben a sorsdöntő időkben?
Nem tudjuk. Az Írás nem említi őt sem a háború napjaiban, sem abban a hét hónapban, amikor a frigyszekrény a filiszteusok fogságában volt. Visszaadásában sem volt Sámuelnek szerepe. Csak azután jelentkezik újra, amikor a bét-semesi incidens után a frigyszekrényt „ideiglenesen” Kirját Jeárimban helyezték el:
„Attól a naptól fogva, hogy a frigyszekrény Kirját Jeárimban volt, sok idő, húsz esztendő telt el. És Izrael Háza vágyakozott (bánkódott, sóvárgott) az Örökkévaló után. Ekkor Sámuel azt mondta Izrael egész Háza népének: Ha tiszta szívből akartok megtérni az Örökkévalóhoz, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket és az Ástartékat. Ragaszkodjatok szívből az Örökkévalóhoz, csak őt imádjátok, és akkor megment benneteket a filiszteusok kezéből. Ekkor eltávolították Izrael fiai a Báálokat és az Astartékat, és egyedül az Örökkévalót szolgálták.
Majd ezt mondta Sámuel a népnek: Gyűjtsétek egybe egész Izraelt Micpába, és (ott) imádkozni fogok értetek az Örökkévalóhoz. Összegyűltek tehát Micpában, vizet merítettek, és kiöntötték az Örökkévaló előtt. Böjtöltek (is) aznap és megvallották: Vétkeztünk az Örökkévaló ellen! És Sámuel bíráskodott (igazságot szolgáltatott) Izrael fiainak Micpában.” (1Sám 7,2–6) .
A viz meritése és kiöntése "Az Örökkévaló előtt", szimbólikus, a megtérés jele. "az istenszolgálat egyik bevett szokása" volt (Dáát Mikrá. Jonatán forditása szerint "kiöntötték szivüket mint a viz". Ismeretes a "vizöntés" szokása a Szentélyben, Szukkot ünnepén.
Egyes források szerint (Széder Olám 13) Sámuel itt, már negyvenéves. Eszerint mindössze tíz évig bíráskodott egyedül, majd két évet töltött el Saul királysága alatt, és ötvenkét éves korában halt meg. Mindez nem található a hivatalos szövegben (az Írásban) – amit ne feledjük, Sámuel írt –, csak a különböző midrási forrásokból rekonstruálható, és ez nem tesz jót a korszak kronológiájának, ami volt és maradt meglehetősen homályos. Mivel szorosan vett témánk nem Sámuel k ö n y v e, hanem az utolsó bíró és első próféta személye, tehát Sámuel cselekedeteit és rövid életének főbb és fontosabb mozzanatait kell feltérképeznünk.
Itt és most először vezeti Sámuel a népet harcba a filiszteusok ellen, miután a hosszú húsz év alatt szívós, kulisszák mögötti munkával sikerült neki megtérítenie a népet, illetve rávenni arra, hogy ne „társítsa” az Örökkévalót a helyi pogány népek házi bálványaival. Ez, amit Bölcseink úgy hívnak, hogy „Situf” (társas viszony a monoteizmus és az idolok között). Ez ellen léptek fel Izrael prófétái : vagy az Örökkévaló, vagy a Báál és társai (lásd 1Kir 18. fejezet).
A nép megtérése lassú és fokozatos folyamat volt. Olvastuk, hogy a nép „vágyakozott az Örökkévaló után”, de ez még nem megtérés. Ezért mondja nekik Sámuel, hogy vagy-vagy. Ha komolyan gondoljátok, dobjátok ki a bálványokat. Ez meg is történt, és utána jött a nyilvános megtérés, böjtöltek imával Micpában.
A filiszteusok tudomást szereztek arról, hogy a zsidók gyülekeznek és felvonultak ellenük. Ekkor a nép Sámuelhez fordult, kérvén, hogy imádkozzon érettük, mert féltek a filiszteusoktól. Innen datálódik Sámuel vezető szerepe és nemzetmentő karaktere. „Vett és feláldozott egy szopós gidát, majd imádkozott, és az Örökkévaló meghallgatta őt.” (uo. 7,9)
Ez volt az első zsidó-filiszteus háború, amit a héberek nyertek meg a „szokott módon”: Az Örökkévaló hatalmas mennydörgéseket hallatott, amitől úgy megzavarodtak a filiszteusok, hogy vereséget szenvedtek. Ha emlékszünk, így volt ez Siseránál is. Ennek utána a filiszteusok megalázkodtak és egy ideig nem hatoltak be Izrael területére, „mivel az Örökkévaló keze sújtotta őket Sámuel életében.” (uo. 7,13)
Itt Sámuel országlásának rövid leírása következik. Először a kézzelfogható eredmény: a silóbeli jesivabócher, Eli tanítványa, aki magában egyesítette a szentélyszolgálatot és a bíráskodást a látó (próféta) szerepével; visszaszerezte Izraelnek az elveszett területeket, ahonnan most a filiszteusok hanyatt-homlok menekültek: „Visszakerültek Izraelhez azok a városok is, amelyeket elvettek a filiszteusok Izraeltől, Ekrontól Gátig, a hozzájuk tartozó vidékkel együtt kiszabadította Izrael a filiszteusok kezéből. Ennek utána (a győzelem után) béke lett Izrael és az emoriták (maradványai) között is...” (uo. 7,14)
Ebből kifolyólag pedig „Sámuel élete végéig Izrael bírája volt. Évente útra kelt, bejárta Bét-Élt, Gilgált és Micpát, és igazságot szolgáltatott Izrael számára ezeken a helyeken. Azután visszatért Rámába, mert ott volt a háza; ott is bíráskodott és oltárt épített az Örökkévalónak.” (uo.7,15–17)
Sámuel tehát nem ült lakhelyén és várta a pereskedő feleket, hanem járta az országot. Az említett helységek csak a főbb és fontosabb pontok voltak, de a hagyomány szerint Sámuel egyfajta vándorbíró volt, aki nemcsak bíráskodott, de tanította a Tórát, és a monoteizmusra nevelte a népet. Később, mint azt a hagyományos források tanúsítják, próféta-iskolát alapított, ahol a fiatalok meditáltak, Tórát tanultak és ők lettek később a nép tanítói. Többségük levita volt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése