A REBBE ÉS ÉN(13)

 

      " A REBBE GAZDAGGÁ TETT"---

 

„A szoba tele volt szent könyvekkel, azokat kellett kipakolnunk. Volt egy fém iratszekrény… az egyik fiók nyitva volt, és megláttam, hogy fényképek vannak benne – fényképek sokasága. A fiók tele volt fényképekkel!”

 

A fiatal Ámrám Málká érdeklődését felkeltették a fényképek, és gyorsan átlapozta a fiókot. „Megláttam egy képet, ami ismerősnek tűnt – a Héber családét. A Nachlat Hár Chábád-i Smuél Héber rabbi édesapja volt rajta, aki sakterként működött Romániában. Tel-Avivban élt ké-sőbb, és ismertem a családot. Nyilván emlékül küldték a Rebbének. Eszembe jutott, hogy ne-kem is ezt kéne tennem. Mielőtt hazamegyek, az ott töltött időm végén, mikor magánkihall-gatáson fogad a Rebbe, hogy megáldjon, fogok adni neki egy képet a tágabb Málká családról.”

 

Málká tehát gyorsan írt a családjának Izraelbe, Bné Brákba. „Édesapám, emléke le-yen áldott, mindig is nagy becsben tartotta a családi fotókat, ez volt a szokása. Ha ünnepelni gyűltünk  össze , mindig csinált képet az egész családról. Így hát volt fényképe az egész családról: nagyapámról, nagyanyámról, testvéreimről, apámról, anyámról; mindig ott voltunk a képen – fekete-fehérben.”

„Megkaptam a képet, és nagyon izgatott lettem. Most adhatok a Rebbnek emléket, képet a kiterjedtebb Málká családról. De hogyan adjam át a képet a Rebbének? Adjam csak úgy, ahogy van? Vagy vásároljak keretet hozzá, kerül, amibe kerül, és aranyozott keretben adjam oda? …

 Elmentem a Kingston Avenue-ra, és vettem keretet. Betettem a képet, aztán megírtam az áldáskérőt, és betettem az egészet egy borítékba. Kész voltam átadni a Rebbének. A Rebbe átvette a borítékot, kinyitotta, kivette a képet a kerettel, és megnézte. Alaposan megnézte. Leírtam a kísérőlevél-ben, hogy ez a családom: apám, anyám, nagyapám, nagyanyám… Mindenkit azonosítottam. A Rebbe nézte a képet, és kezében tartotta a keretet. Én meg csak álltam ott…

Mit tegyek most? Nem tudtam, mit tegyek – menjek el, vagy maradjak…”

A Rebbe végül megtörte a csendet: „Mikor a Szentély még állt,” – mondta a Rebbe – „az első zsengét a termésből elvitték a Szentélybe, s a gazdagabb családok ezüst és aranytálcán vitték a zsengét, s kidíszítették az első termést pompás edényekben, a vagyonuk szerint. A szegényebbek meg vesszőkosárban. A gazdagabbaktól átvették a termés zsengéjét, az edé-nyeket meg visszaadták, a szegényebbektől viszont átvették a termést és a kosarakat is, hogy meg ne sértsék őket.”

 

Aztán azt mondta: „Visszaadom neked a keretet, ahogy a gazdagabbaknak adták vissza, a képet viszont meg-tartom, de a keretet hadd adjam vissza.”

 

„Megértettem, hogy a Rebbének nincsen hová tennie a kereteket… A képeknek viszont volt tárolóhelyük. Egyszóval visszakaptam a Rebbétől a keretet. A Rebbe „gazdag emberré” tett engem, visszaadta a keretet nekem… Arra gondoltam, hogy a Rebbe tudja, hogy kell jó érzést kelteni az emberben. Nem mondta: «Ámrám, láthatod, a keretet nem tudom hová tenni, csak a képet add». Nem így viselkedett ő… Hanem pozitív formában tette, egy zsidó szokást idézett fel, és mosolyogva mondta, s én meg őrzöm azt a keretet, azóta is.”

 

 

T